Az ószövetségi kánon:
A héber kánon, már i.e. 400-ban teljes volt, igaz, hogy a 24 könyvet a kereszténység 39-nek értelmezte. Az eltérés abból adódik, hogy a zsidó vallásban a Királyok, a Sámuel és a Krónikák tekercseit nem kettő, hanem egy résznek tekintik, ehhez jön még, hogy a tizenkettő kisprófétát szintén egynek tekintik, akárcsak Jeremiás siralmait Jeremiás könyvével. Továbbá Ezsdrás-Nehémiás és a Ruth –Bírák is egynek számított. A kanonizáció következetlensége ott is tetten érhető, hogy amikor az újszövetség idéz a héber kánonból, azt felhasználták arra, hogy ezzel igazolást nyerjen az ószövetség, ha viszont az újszövetség idézett más, nem kanonikus műből úgy mintha az hiteles volna, akkor a tekintély kritériumának a hiányára vonatkozva nem fogadták el azt a művet, amiből idéz, ám magát az idézetet mégis kanonikusnak fogadják el, csak, mert az újszövetségben van. Ilyen ószövetségi nem kanonikus idézetek például: Júdás levele 9 és 14. és a II. Tim. 3: 8. Jézus konfliktusairól azt állították, hogy Jézus sohasem a héber kánont, hanem csak a zsidó tradíciót utasította el, hivatkozva a Jn. 10: 31-36-ra. Az ószövetség hármas tagolása először Jézus Sirák könyvének az előszavában található, amit a zsidó szerző unokája írt oda a görög fordításához 132-ben. Philón alexandriai zsidó tudós, aki Jézus korában élt, tudott az apokrifekről, nem tekintette kánoninak őket, teljességgel érthetetlen, hogy a többi alexandriai zsidó, akik szintén nem tekintették kánoninak az apokrifeket, miért tették mégis bele a Septuagintába, amit ráadásul a hagyomány szerint ők készítettek el. Josephus Flavius szerint Malakiással fejeződött be a kánon, ezt a véleményt a Talmud is megerősíti, amely szerint a Szentlélek elhagyta Izraelt Nagy Sándor idejében, tehát az utána keletkezett könyvek nem lehetnek kánoniak. Az Ószövetség legrégebbi keresztény kánonját Melito, Szárdisz püspöke szerkesztette egybe, 170 körül. Az általa készített listát vette alapul Eusebius, amely a vitatott Eszter könyve kivételével az összes ószövetségi könyvet tartalmazta, ha feltételezzük, hogy Jeremiás siralmait beszerkesztették Jeremiáshoz és Nehémiást Ezsdráshoz. Origenész kánonlistájában szerepel a mai, ismert, teljes kánon, csak éppen egyel több, mivel Jeremiás levelét is tartalmazza. Athanasius kánonlistájában még eggyel többet találunk, Báruk tekercsét, viszont Eszter könyve megint eltűnik, ám Jeremiás levele változatlanul bent maradt. Hieronymus az általunk ismert kánonlistát közli le a Dániel kommentárjában. Jól látható, hogy nagy befolyással rendelkező emberektől függ, hogy mi Isten ihletett műve. A nem kanonikus Ószövetségi könyvek, általában i.e. 200 után keletkeztek. Vallásos, „eredetileg” nem kanonizált könyvek: Jubileumok könyve, Aristeias levele, Ádám és Éva könyve, Ésaiás mártíromsága, I. Énokh könyve, A tizekét pátriárka testamentuma, Mózes mennybemenetele, A szibillai jóslat, II. Énokh könyve, II. Báruk, III. Báruk, III. Makkabeusok, IV. Makkabeusok, Salamon zsoltárai, 151. zsoltár, Bölcsesség könyve, Jézus, Sirák fia könyve, Tóbiás könyve, Judit könyve, III. Ezsdrás könyve, I. Makkabeus könyve, II. Makkabeus könyve, Báruk 1-5 fejezet, Báruk 6. fejezet, IV. Ezsdrás, Eszter 10: 4-16: 24, Dániel 3: 24-90, Dániel 13. fejezet, Dániel 14. fejezet, Manassé imája.
Az újszövetségi kánon: Az újszövetségi kánon még képlékenyebb volt, mint az ószövetségi. Irenaeus püspök (kb.180) kánonismerete szerint a Jakab levél és a Zsidókhoz írt levél nem tartozik a kánonba. A Muratori kánonjegyzék (i.sz. 170) szintén (amely eredetileg római tiltólista volt), tartalmazza az újszövetségi iratok nevét. A kánonjegyzék szerint az 1 Péter és megint csak a Zsidókhoz írt levél, nem kanonikus. A Codex baroccio i.sz. 206-ból származik, az Eszter könyve és a Jelenések könyve kivételével, mind a most használatos 66 tekercset tartalmazta. A nyugati ólatin fordításokból hiányoznak a Zsidókhoz írt levél, a Jakab levél és Péter első levele, ezek keleten voltak ismeretesek, a keleti ószír fordítások pedig általában nem tartalmazták a Judás levelét, János második és harmadik levelét és a Jelenések, szemben a nyugati kánonismerettel. Origenész (kb.230) összeilleszti a keleti és a nyugati listát, mindkét irányba megcáfolva a levelek hamisságát. Eusebius (kb.340) kánonismerete megegyezik Origenészével, kivéve a Zsidókhoz írt levelet, Cyrillus (kb.370) elfogadja Origenész kánonját, kivéve a Jelenéseket. Eusebius hat könyvről állítja, hogy vitatott. Az első „teljes”, a maival megegyező kánonlistát, amely mind a 27 könyvet tartalmazza, keleten Athanasius püspök teszi közzé a 39. számú húsvéti levelében, 367-ben. Nyugaton ugyanezt megteszi Hyeronimus és Augustinus. A hippói zsinat ezt már hivatalosan rögzíti 393-ban, majd a 397-es és 419-es karthagói zsinatok megerősítik ezt. Azzal, hogy kimondták hivatalosan, hogy mi kanonikus és mi nem, ezzel a mai napig érvényben levő döntést hoztak.
A nem kanonizált, vallásos újszövetségi könyvek: Tamás evangéliuma (I. Század), Péter evangéliuma (II. század), Egyiptomiak evangéliuma, Mária eltűnése (IV. század), Nikodémus evangéliuma, Barnabás evangéliuma, Fülöp evangéliuma, Péter cselekedetei, János cselekedetei, András cselekedetei, Tamás cselekedetei, Pál cselekedetei, Máté cselekedetei, Taddeus cselekedetei, Jézus levele, Pál levele Senecához, Péter apokalipszise, Pál apokalipszise, Tamás apokalipszise, István apokalipszise, Az ál-Barnabás levele, II. Kelemen levél, Hermas pásztora, Didaché, Pál és Tekla cselekedetei, Laodiceaiakhoz írt levél, Zsidók evangéliuma, Polycarpus levele a filippibeliekhez, Ignatius hét levele, A Tamás-akták gyöngyhimnusza, A János-akta Krisztus-himnusza, Poimandrész, Mátyás hagyományai, Az ebioniták evangéliuma, Az Igazság evangéliuma.
Vitatott (antilegomena) ószövetségi tekercsek: Eszter, Példabeszédek, Prédikátor, Énekek éneke, Ezékiel.
Eszter tekercse: Azért tekintették világinak, mert Isten neve nem szerepelt benne. Ennek a tekercsnek az alapján tartják a zsidók a purim ünnepet, amely Isten szabadításáról szól.
Példabeszédek: Azért támadták, mert tele van ellentmondásokkal. Példa: 26: 4-5
Prédikátor: Azért tekintették világinak, mert pesszimistának tartották, amíg fel nem fedezték, hogy az író hogyan jut el Istenhez.
Énekek Éneke: Azért támadták, mert túl érzékinek tartották, amíg észre nem vették a házasság szentségét benne, és a „kezdetektől” benne levő szellemi alkalmazást.
Ezékiel: A mózesi törvényekkel ellentétesnek vélték, amíg ki nem derítették, hogyan lehet beleilleszteni.
Vitatott (antilegomena) Újszövetségi tekercsek: Zsidókhoz írt levél. Jakab levele, Péter 2. Levele, János 2. és 3. levele, Judás levele, Jelenések könyve.
Zsidókhoz írt levél: Anonim irat. A szerző ismeretlensége miatt támadták, amíg „be nem látták”, főleg a keleti egyházban, hogy Pál a szerzője. Később kiderült, hogy mégse Pál a szerzője, és az is, hogy egyik apostolhoz sem köthető, mégis benne maradt a kánonban. Vitatták azért is, mert eretnek nézeteknek adhatott táptalajt.
Jakab levele: A szerző ismeretlensége miatt támadták, amíg „be nem látták” hogy apostoli, és a legfőbb támadási ok az volt hogy a cselekedetekből való megigazulás tanítása ellentétben áll Pál hit általi megigazulás tanításaival, amíg „be nem látták”, hogy nem áll ellentétben (Luthernek is sok gondja volt a Jakab levéllel).
Péter II. levele: Az első Péter levél eltérő stilisztikával rendelkezik, ezért kétséges volt a szerzősége. Római Kelemen bizonyította a „hitelességét”.
János II. és III. levele: Szerzői bizonytalanság. A szerző presbiternek nevezi magát és nem apostolnak, ám mivel az I. Péterben is presbiternek nevezi magát a szerző és arról úgy döntöttek, hogy apostoli irat, ezért ezeknél sem lehetett ez a kizáró ok. További érv volt mellette: Senki sem mert volna János apostolon kívül presbiterként bemutatkozni az első században Kis-Ázsiában.
A János evangélium szerzője szintén vita tárgya. A mű anonim irat. A cím maga, az óegyházi hagyományt tükrözi. Az őskeresztény egyház tud egy János presbiterről is, akinek Papias a II. században a Jelenéseket tulajdonította, erre hivatkozik Alexandriai Dionüszosz a III. és Eusebius a IV. században. A történetkritikai szemlélet véleménye, hogy a János evangéliumot is ez a presbiter írta. A gnosztikus környezet azt mutatja, hogy a II. század közepe felé keletkezhetett az irat. A p52-es jelzésű John Rylands papirusztöredék 110 körüli időből való, ez tartalmaz egy töredéket János evangéliumából. Az eredeti evangélium keletkezési helye Efézus, ideje 70-90 között. Ireaneus véleménye volt az, hogy János apostol a szerző. Ireaneus ezt állítólag Polykarpostól hallotta, Polykarpos pedig állítólag János apostoltól. Így ennek az egyenes ágon való levezetésnek az eredménye az a szemlélet, hogy János apostol Trajanus uralkodása alatt hunyt el vénségben. (Trajanus 98-117-ig uralkodott) János apostolt Domitianus császár (81-96) keresztényüldözése száműzte Pátmoszra a rómaiak fegyenctelepére. János apostol i.sz. 95-96-ban még Pátmosz szigetén raboskodott, ahol kőfejtést végzett(?) egy bányában. A hagyomány szerint (Hieronymus 392-De viris illustribus-Kiválló férfiak) még idős kora ellenére hajóra szállt és Efézusba ment, ott hamar meg is halt. Pátmosz szigete 80 km-re van Efezustól a sziget 16 km hosszú és 5km széles, kelet-nyugati irányban. A jelenések könyve is Efézusból terjedt el. Mivel a János apostol II. és III. levelében konkrétan presbyterosnak nevezi magát a szerző, ebből nem azt a következtetést vonták le, hogy azokat sem János apostol maga írta, hanem azt hogy a többit is János apostol írta, aki alázatosan presbiternek nevezte magát. Nincs kizárva az sem, hogy János apostol i.sz.44-ben Jakab apostollal együtt halt mártírhalált, így a János apostolnak tulajdonított iratokat a János nevű presbiter írta. (Apcsel. 12: 1-3) Mivel János apostol 99-ben hunyt el (a hagyomány szerint), az ez után keletkezett iratokat semmiképpen sem írhatta. A János evangéliuma és a Jelenések között nagyon jelentős szókincs és stílusbeli különbségek vannak.
Judás levele: Támadták, mert apokrif művekre utalt. Idéz Énókh könyvéből (14-15. vers). Ám mivel Pálnál elfogadták az idézetet (Apcsel. 17: 28, I. Kor. 15: 32, Tit. 1: 12), itt is elfogadták később azzal a kitétellel, hogy csak az idézett információ jelent tekintélyt és nem a mű maga, amiből idéz.
Jelenések könyve: A III. század közepéig nem mindenki által elfogadott tekercs. Dionysius alexandriai püspök azért ítélte el a hitelességét, mert a montanisták eretnek irányzata erre alapozta a millenista nézeteit. Tévtanok és szekták táptalaja volt, amíg ezeket meg nem cáfolták sorban, addig vitatott volt.
Létezik rengeteg olyan könyv, amelyet egységesen elvetettek (pszeudoepigrafák) kb. 17 ó és 280 új szövetségi tekercs. Léteznek Apokrifok, amelyeket egyesek tartottak kánoninak, például a katolikus bibliában több olyan is van, amely nincs a protestáns bibliában, és amelyeket később kanonizáltak, emeltek át az 1546 tridenti zsinat véleménye alapján az apokrifek közül az addigi bibliai gyűjteménybe. A Tamás evangéliumát azért nem fogadták el, mert gnosztikusnak, tartották, a Péter evangéliumát doketikussága miatt nem fogadták el.
A hitelesség kérdését nehezíti, hogy a héber írás quadrát írás volt, amelyben nem voltak magánhangzók, szógyökök jelöltek egy-egy fogalomkört, a magánhangzókat később, a VI. századtól punktációval rögzítették bele a szövegekbe, ezek a rögzítések pedig kilenc féle különböző hagyományt képviselnek a kiejtésre és a magánhangzókra nézve. A legelterjedtebb az askenázi és a szefárd. A hitelesség kérdéseit a szerzőséggel kapcsolatban tovább nehezíti, hogy egyetlen bibliai könyvről sincsenek autografák, mivel a papiruszok és a pergamenek megsemmisültek, a papír csak a XV. században szorította ki a pergament, bár írtak rá már a XIII. századtól. Maga a Biblia jelentése könyvtekercsek, ami jól jelzi azt, hogy ami, ma egy könyvben van, az régen sok egymástól független tekercsen volt található. A saját korukon belül hozott döntések érvényes a mai napig, és kihatással van a mára. A Biblia értelmezését a különböző egyházak, dogmatikájukhoz igazítják, így az „igazság” többes számúsága érvényesül.
Utolsó kommentek