Közvetlenül az új szövetség kora előtt, ha egy pogány a zsidó vallásra akart térni, akkor – mivel a pogányok zsidó szempontból eleve tisztátalannak és bűnösnek számítottak – külön szertartás keretében történt a felvételük. Ennek szerves része volt a férfiak esetében a körülmetélés és a megmerítkezés a tisztulás fürdőjében. Ezzel a tisztulási szertartással a volt pogányt a zsidó közösség magába olvasztotta, és ezután az Ábrahám utódaihoz csatlakozott prozelita már bemutathatta az áldozatot.
A rabbinikus magyarázat szerint az úgynevezett „prozelita keresztség" átmenetet jelentett a halálból az életbe. Ez volt az ortodox vízkeresztség, amit Keresztelő János továbbfejlesztett. Elsősorban a továbbfejlesztés abban állt, hogy a bűnöktől való megtisztulás fürdője volt, és ez által történt az Istenhez kerülés. Ám volt egy picike különbség, mégpedig az, hogy zsidókat is keresztelt. Ez pedig azt jelenti, hogy a zsidó származásúak is el kellett fogadják, hogy nem különbek a pogányoknál, és éppúgy szükségük van a megbánásra, és a keresztségre, mint a pogányoknak. Az a zsidó, aki Jánosnál megmártózott, levetette magáról a nemzeti öntudatot és egy szintre helyezte magát a pogányokkal, megvallotta bűneit és bemerítkezett, hogy Isten közelébe kerüljön. János tehát, nem nemzetiségi alapon hirdette Isten országát. Isten kövekből is képes magának teremteni követőket nem számít az, hogy Ábrahám kinek az atyja (lásd: Mt. 3:9). Így János a zsidókat egy szintre helyezte a nemzetekkel. Ha Jézus bemerítkezett a zsidó nemzeti öntudattól határolta el magát, a többi néppel való egység kifejezése volt ez. Ebből a szempontból nincsen különbség Isten előtt pogány meg zsidó, vagy bármi más népcsoport között. A bemerítkezési kultikus fürdés jóval a fogságból való szabadulás után hagyományozódott a zsidóság körében, neve a Mikve fürdő.
Jól látható tehát, hogy a későbbi katolikus keresztségnek, semmi köze nincsen a bemeritkezéshez, sokkal inkább köze van a babonasághoz és a mágiához.
Utolsó kommentek