A sokarcú Biblia

Albigensek
Az albigenseket a balkánon bogumiloknak nevezik, Itáliában patarénusoknak, görögül katharoknak. Önmagukat is katharoknak, azaz a katharosból származtatva tisztának nevezték. A német eretnek kifejezés a ketter is innen eredeztethető. Az albigens elnevezés Dél-franciaországi tartományból Albi városában tevékenykedő emberek neve lett, jelentése emberek Albiból. Régebben nemcsak város hanem tartomány név is volt: Albigeois grófság. A bogumil szó jelentés Isten kedveltjei. A különböző elnevezések a különböző területen fellépő de közel azonos alapelvekkel rendelkező mozgalmak nevei. Albi városában hatalmas katedrálist építettek fel, ami a mai napig látványossága és ékessége a városnak. A gnoszticizmus tanait elevenítik fel, miszerint Krisztusnak csak látszat teste volt, szigorú aszkézisben éltek. Mivel az anyagi lét eleve rossz, mert az ördögtől, Jehovától származik, ezért nem is házasodtak. A jó Isten a lelkeket teremti, Krisztus a bukott angyalokért jött el, akik testbe zártan élnek. A mozgalom a X. században indult, a XIII. században igen elterjedt volt, iskoláik, püspökeik voltak, árvaházakat tartottak fenn, templomokat emeltek és zsinatokat is tartottak. A római egyház a III. lateráni zsinaton átkozta ki őket, majd a IV. lateráni zsinat ismét kiátkozta őket, ezen már a keleti egyházi vezetők is részt vettek. Az inkvizíció ellenük jött létre, üldözte őket. III. Ince keresztes hadjáratot indított ellenük, az üldözés húsz évig tartott, 1209-1229-ig, több ezer embert végeztek ki. A háborút Montforti Simon gróf vezette, aki menetközben jött rá, hogy minél lassabban végzi el a feladatát, annál jövedelmezőbb lesz az számára. Az első város Béziers volt ahol a katolikus lakosságot is lemészárolták, mivel megtagadták a katharok kiadását. A domonkos rend az ő megtérítésükre jött létre. Tagadták a magántulajdont és a háborút. A lopást nem tartották bűnnek, sátán elleni tettnek tartották. Az öngyilkosságot szent dolognak tartották, hittek a lélekvándorlásban. Tartózkodtak a hústól, az eskütételtől, a kereszt tiszteletét károsnak tartották, mivel azzal gyalázták meg Krisztust. A csecsemőkeresztség hatástalan és felesleges, Jézus tanításait pedig az utókor meghamísította. Tejet sem fogyasztottak, mivel a közösülést elkárhoztatták és a tej csak akkor jön a tehénből, ha borjút ellett. Értelemszerűen az oltáriszentség, mint Jézus teste és vére szintén elvetésre került. A testben való életet, beleértve a munkát is, csak a Sátán tisztelete. Elvetették a feudális rendet és a földesurak szolgálatát, mint az ördög alkotását, beleértve mindenfajta bíráskodást. Tagadták az eredendő bűnt. Az albigens nemes lovagok viszont a házasság megszüntetését kihasználva háremet tartottak, vagy többnejűek voltak, annak ellenére, hogy a mozgalom a többnejűséget ugyanolyan bűnnek tartotta, mint az egynejűséget. (Comminges grófság, Toulouse grófság, Raymund - Roger de Trencavel gróf). A mozgalom XIII. századi vezetője Antier Peter volt a mozgalom alapítása Jeremiás Bogomil bolgár pap nevéhez fűződik, természetesen nem beszélhetünk végig egy egységes mozgalomról, de a dualizmus alapelvei azonosak, az ortodox egyház is ugyanolyan inkvizícióval lépett fel ellenük mint a római egyház, az érdekes, hogy egy időben jelent meg a régi gnoszticizmus ismét, mindkét egyházterületen. Bazil Pétert 12 apostolával együtt I. Komnenosz Alexiosz (1081-1118) máglyán elégette. Ezek az apostolok Pál tanítványainak a nevüket vették fel, pl. az alapító Jeremiás a Theofil alias Bogomil volt. A háború végül 45 évig tartott, hiszen sok nemes például Aragónia ura is a déli nemesek mellé állt, védve az eretnekeket. 1244-ben vették be az utolsó albigens erődítményt a Pireneusokban Montségurt, ahol a keresztesek hatalmas máglyát gyújtottak azokból az eretnekekből, akik önként mentek ki a várból. Az albigensek tagadták Isten mindenhatóságát, hiszen ha jó Isten és ezzel egyidejűleg mindenható lenne, akkor nem tűrné el a rosszat. A mozgalom szellemi előzménye a manicheizmus, annak előzménye pedig Zarathusztra. A középkori eretnekmozgalom tulajdonképpen a perzsa vallás újraéledése a hozzákapcsolt krisztusi gondolatkörrel. A bugris kifejezés, amely eredetileg konok vagy makacs jelentéssel bírt, összekapcsolódott az albigensekkel, őket nevezték bugrisoknak, mivel ragaszkodtak meggyőződésükhöz, ez provanszi kifejezés volt, mivel az albigensek provanszál nyelven beszéltek.

Lollardok
A lollard mozgalom alapítója Wiclif János (1324-1384) volt. Angol pap, filozófus az oxfordi egyetem tanára, aki radikális egyházi reformokat akart. A pápai adók leállítását akarta, a parlamenttel az oldalán, emellett az angol király III. Edward lelkésze volt. Tanítása szerint a pápai hatalom független a pápaságtól. A Bibliát társai segítségével lefordította angol nyelvre és sürgette az anyanyelven való prédikálást. Felelevenítette az időközben feledésbe merült predestináció augustinusi tanítását, hogy az egyháznak tulajdonított üdvösség osztó szerepét tagadja. A hit kizárólagos mércéje a szentírás és az egyház mércéje Jézus. Elvetette az oltáriszentséget, a pápát az antikrisztussal azonosította, az egyházi vagyon pedig a bűn eredménye. Kimondja, hogy az egyházi hierarchia ellentétes az evangéliumokkal és a pápai bűnbocsánat jogosságát is kétségbe vonta. Tagadja a pápa abszolút tévedhetetlenségét. Főműve a Trialógus. 1377-ben XI. Gergely pápa eretneknek nyilvánította, letartóztatása ellen az angol nép fegyverrel lépett fel. Az Oxfordi egyetemről száműzték, írásait elkobozták. Hatvan évesen halt meg addig folyamatosan írt és prédikált, a kettős pápaság sokat segített nézetei terjedéséhez (1379-Avignon-Róma, VII. Kelemen és VI. Orbán, ezt követően három pápa volt, V. Sándor- Bologna, de ezt Wiclif már nem érte meg). A Kostanczi zsinat parancsára Wiclifet 1428-ban kihantolták, megégették és hamvait a Swift folyóba szórták. Az első lollard csoport a kollegáiból tevődött össze, vezetője Herefordi Miklós volt. IV. Henrik trónra lépésével elkezdődött az eretneküldözés, 1401-ben törvényt hoztak az elégetésükről. A mozgalom elsősorban a kézművesek között terjedt, az üldözések hatására burkolt formában élt tovább. 1530 körül újult meg a mozgalom, az új protestantizmus erősödésével, előkészítették a terepet VIII. Henrik egyház alakításához. VIII. Henrik megalapította az (ős)anglikán egyházat, a zsinati jogokat a parlamentre ruházta, a pápaság összes angliai jövedelmét Anglián belül tartotta és a saját céljaira használta fel. Eltörölte a szerzetes kolostori rendeket, a népnek megengedte a szentírás olvasását és a prédikálást. Azok a papok, akik hűek maradtak Rómához máglyán végezték, (és mindazokat akik nem fogadták el VIII. Henrik akaratát a mártírok közt kivégezték Morus Tamást is árulásért /nem akarta vezetni az anglikán egyházat Henrik felkérése ellenére sem/). A lollard mozgalom különvált Wicliftől, röpiratokat tulajdonítottak neki, amiket nem ő írt, ugyanakkor a skolasztikus tanításából keveset ismertek meg igazán. A korai lollard tanítások a Tizenkét következtetés című műben olvasható. A római szertartások, a papi nőtlenség, és az átlényegülés tanai ellen készült. A főpapok nem lehetnek világi bírák, mert senki sem képes egyszerre két urat szolgálni. Elítélte a képtiszteletet, a gyónást, a halottakért való misét, a zarándoklatokat. Wiclif biblia fordítása nyomán William Tyndale készített egy új kiadást, amely a későbbi hivatalos angol fordítás alapja lett. Az új szövegek Erasmus által készített görög bibliából készültek. Tudor Mária kiirtotta a lollardokat és rekatolizálta Angliát, mire a nagy reformáció eljutott Angliába a mozgalom szinte teljesen megszűnt, az emberekre gyakorolt hatása azonban előkészítette a reformációnak a talajt. Hollandiában is volt egy lollard mozgalom, de annak semmi köze nem volt a Wiclif mozgalmához, azon kívül, hogy Wiclif követői átvették a holland mozgalom nevét, a szó jelentése halkan énekelni. A katolikusok a lollam- konkoly szóból származtatják a lollardok nevét, konkolyhintőknek csúfolták őket.

Valdensek
A mozgalom alapítója Pierre de Vaud, magyarul Waldus (Wald, Waldo, Valdes) Péter, francia kereskedő. 1179-ben lefordítatta francia nyelvre a bibliát, az európai nemzetek között ez az első nemzeti fordítás. Pierre Robert Olivetan, (aki Kálvin unokatestvére volt, Kálvin az ő hatására kezdte el olvasni a bibliát) rendezte a valdens fordításokat nyomdai kiadás alá 1535-ben, az összes későbbi francia nyelvű bibliának ez lett az alapja. Vagyonát szétosztotta a szegények között, és az evangéliumok megismerése után, olvasni és magyarázni kezdte azokat. Feleségét elhagyva, vándor koldus prédikátorként kezdte hirdetni az evangéliumot Lyon városában. Waldus Péter nem akart kiszakadni az egyházból, szüzességi, szegénységi és igehirdetési fogadalmával a pápához fordult, aki elutasította. A szentírás magyarázása a római egyház kizárólagos joga volt, ezért a lyoni püspök betiltotta tevékenységét, ennek ellenére hamar társakra talált. 1180-ban eretneknek nyilvánították és kiűzték a városból követőivel együtt. Ezután titokban tartották magánházaknál az istentiszteleteket. A valdens mozgalom dél-franciaországból terjedt el a XII. században. 1215-ben a IV. lateráni zsinat kárhozatra ítélte őket. Egyik bűnüknek éppen a biblia birtoklását rótták fel. Az 1229-es toulousei zsinat, nemcsak arról rendelkezett, hogy akiknél nemzeti nyelvű bibliát találnak annak háza romboltassék le, hanem azoknak is büntetést helyezett kilátásba, akik befogadnak ilyen embereket. Waldus Csehországban vagy Németországban halt meg, miután az üldözések hatására folyamatosan menekült. Waldus követői az apostolokhoz hasonlóan kettesével vándoroltak és hirdették az evangéliumot, Piemont és Albiga környékét kezdték el bejárni. Itália északi részén és Svájcban is munkálkodtak. A valdensek hitét, az inkvizíciós feljegyzésekből ismerhetjük meg leginkább, mivel a valdensek által írt dokumentumokat a római klérus nagyrészt elégette. A római katolicizmus szemben állt a valdensekkel, mivel a valdensek nem fogadták el a pápaság tekintélyét. A valdensek már a reformáció előtt anyanyelven olvasták és terjesztették a bibliát. A biblia tekintélyét szembe állították a pápaság tekintélyével, a klérus hatalma helyett az egyetemes papság elvét vallották. A vasárnap helyett a szombatot tartották, a gyónást megtartották. Elvetették a tisztítótűz eszméjét és a kegytárgyak tiszteletét, úrvacsorát tartottak, ám a kenyér és a bor csak szimbólumszerepet töltött be. A valdens misszionáriusok lerántották a leplet a római egyházról, a bibliával ellentétes hagyományok tekintetében. Elvették az eskütételt és a katonai szolgálatot. Rómát a jelenések könyvében szereplő Babilonnal azonosították, a püspököket és a pápát gyilkosoknak tartották. Elvetették a szentségeket, beleértve a házasság szentségét is. A szent hármasságot viszont elfogadták, csak felnőtteket kereszteltek meg. Rengeteg valdens végezte be az életét máglyahalállal az inkvizíciónak köszönhetően. Magyarországra német valdensek érkeztek, akiket 1327-től 1395-ig üldözött nálunk az inkvizíció. III. Ince pápa üldözést kezdett ellenük, ami húsz évig tartott. Arnuad Henrik vezetése alatt a valdensek svájci és német területekre menekültek, sokszor erdőkben, barlangokban bujkálva, miután Piemont völgyébe is elérkezett az eretneküldözés (1400-1500-as évek). VIII. Ince pápa 1484-ben keresztes hadjáratot indított ellenük. Tizenöt ezren pusztultak el az üldözések miatt. John Milton angol költőt a vérengzések arra indították, hogy versben emlékezzen meg a vértanúkról (A piemonti vérengzés). A brit kormány politikai úton lépett fel az üldözések leállítása érdekében, a francia uralkodóknál. 1689-ben térhettek vissza hazájukba. Hitnézeteik változtak a lollardok, albigensek, husziták és a katarok hatására, akiket szintén üldözött a római egyház. Olaszország megalakulásakor Umberto király vallásszabadságot biztosított számukra, Firenzében teológiai iskolát alapítottak, és 1870-ben már Rómában is építethettek templomot. 1970-ben alapítottak egyházat (Olasz Valdens Egyház), amely igen csekély létszámmal bír, köszönhetően annak, hogy időközben a nagy reformációs mozgalmak magukba olvasztották a valdenseket. A kereszténységben sokan ma is szektának tartják a valdenseket.

Husziták
A mozgalom Csehországból indult a XV. században. Husz János nevéhez fűződik, aki a prágai egyetem rektora volt, emellett papként a Betlehem templom szónoka és a királyné gyóntatója. A népe nyelvén cseh nyelven hirdette az igét, a latin helyet. John Wicliffe reformjait összekapcsolta a cseh nemzeti érdekekkel, vagyon nélküli, az államnak alárendelt egyházat hirdetett a biblia alapján (önálló cseh egyházat), emiatt 1410-ben kiközösítették, majd megidézték a konstanzi zsinatra, ahol elítélték. A konstanzi zsinat 1414-1418-ig tartott. Husz János követelte, hogy a bibliát nemzeti nyelvre fordítsák és ne csak a papoknak legyen joga értelmezni. Husz a nemzeti érdekeket képviselte a prágai egyetemen, ugyanis több német tanult ott mint cseh, s ezt is meg akarta változtatni. Az egyetemet 1348-ban Luxemburgi Károly német-római császár és cseh király alapította és megtette Prágát birodalmi központnak, melynek hatására jelentős mértékű elnémetesedés indult el. Miután a zsinaton felszólították, hogy tagadja meg tanait és erre ő nem volt hajlandó, így Husz Jánost 1415 július 6-án elégették, annak ellenére, hogy menlevele volt Luxeburgi Zsigmondtól. Vele együtt végezték ki Párga püspökét Jeromost mivel ő támogatta Husz Jánost. Halála óriási méretű felháborodást váltott ki, felkelések törtek ki, sokfelé szakítottak a római egyházzal és elkergették a plébánosokat. A husziták 13 évig tudtak ellenállni az üldözéseknek 1419-1432-ig, ez annak volt köszönhető, hogy egyéni hadviselést folytattak szekérvárakkal. Központjuk a Tabor hegyén volt, ahol negyvenezer ember gyűlt össze, vagyonközösségben éltek. A mozgalom az evangélium szabad hirdetésének a jogáért való küzdéssel indult, ám cseh nemzeti függetlenségi háborúvá változott. A követői követeléseket fogalmaztak meg: A mérsékelt párt volt a Kelyhesek pártja - szabad legyen prédikálni, szűnjenek meg a papság kiváltságai, két szín alatt való áldozás. A római egyház 1433-ban megkötötte az egyezséget a kelyhesekkel és elfogadták a követeléseiket. A radikális párt volt a Táboriták pártja – feudális rend eltörlését, hierarchia megszüntetését, a gyónás és mindazon hagyományok eltörlését, amelyek nem szerepeltek a bibliában. A papság vagyonát el akarták kobozni, zárdákat gyújtottak fel és támadásokat intéztek az egyházi földek ellen, a földek egyharmada egyházi kézen volt. A husziták Zizka vezér vezetésével elfoglalták Prágát. Jan Zizka a vak vezér halála után Prokopiust választották vezérüknek, ám őt nem mindenki fogadta el és voltak akik különváltak, ők magukat orfanitáknak, azaz árváknak nevezték. A táboriták a hozzájuk csatlakozott lengyelekkel, megtámadták a Német Lovagrend területét. 1434-ben a kelyhesek, akikkel kezdetben együtt harcoltak szétverték a táboritákat, ennek örömére Zsigmond császár biztosította nekik a vallási és polgári szabadságot, cserébe a husziták elismerték királyuknak. Ám a pápaság nem akarta elismerni mégsem a fennmaradt huszitizmust és II. Pál pápa 1465-ben keresztes hadjáratot indított ellenük. A husziták kihatással voltak a földközi tengeri harcokra is, miután a johhanita rend kolostorait is támadták, akik a lakosságtól beszedett vagyont a földközi tengeri csatákhoz továbbították a hitetlenek ellen, sok helyen gyakorlatilag megszűnt a vagyonkezelés és a rendi élet a katolicizmus számára. Nagy szerepük volt a reformáció előkészítésében, utódaik a kálvini reformációhoz csatlakoztak 1604-ben. Erdélyben is kitört a huszita felkelés Budai Nagy Antal vezetésével. Az első magyar bibliafordításunk a huszita biblia, Pécsi Tamás és Újlaki Bálint fordította le 1416 és 1441 között. Mindketten a prágai egyetemen tanultak és ott ismerkedtek meg a huszita tanokkal. A szentlelket szent szellettnek fordították. Az ószövetségből fennmaradt másolatokat a Bécsi kódex őrzi. A négy evangéliumot pedig a Müncheni kódex tartalmazza, amelyben levő naptárból kiderül, hogy 1416.ban kezdték meg a magyar fordítást. Az Apor kódexben fennmaradt huszita fordítás a zsoltárokat tartalmazza. Néhány példa a régies szavakra: álnalkodott - csel, ragadozat – préda, villamodat – hajnal, hirvadat – halvány. „És mikor kimene a templomból, monda őneki egy az tanejtványok közzől: Mester, tekéntsed, mely kövek és mely rakások. És felelvén Jézus, monda őneki: Látod e nagy rakásokat-e? Nem maradtatik kő kövön, ki nem megtöretik. És mikor ülnö Olivetnak hegyén az templom ellen, kédik őmagoknak Péter, és Jakab, és János, és Andorjás. Uram, mondjad meg münekönk, mikor ezek lesznek? És mely jelenség leszen, mikor mindezek kezdnek megtökélletniek?”

Korai gnosztikusnak tartották Simon mágust, akinek a műve a Nagy Tagadás (Apophaszisz megalé) nem maradt ránk, Hippolütosz a „Philoszophúmena” 6. fejezetében számol be tanításáról. Tanításában zsidó filozófia és görög mitológia keveredik a Tóra magyarázataival. A kereszténység ellenségévé vált, de tanításait nem tudták kiirtani, mert a II. századi gnosztikus iskolákban tovább élt.

Valentinus (i.sz.160) a keresztény gnosztikusok jeles képviselője volt, alexandriai zsidó, aki Rómában élt, tanításait beszédben és levelekben közölte. Egy hónapig volt pápa. Tanításait Theodastól vette, aki Pál apostol tanítványa volt. Ezen kívül azt mondta, hogy tulajdonában van egy gyűjtemény, amely Jézus titkos tanításait tartalmazza, s ezt nem volt hajlandó átadni a római hatóságoknak. Tanítása: Az embert három csoportba sorolta, pneumatikusok, a beavatottak, akik mélyebb ismerettel rendelkeznek és legyőzték már magukban a rossz anyagot. Pszichikusok a lelkiek, akik csak a keresztény hitig jutottak el, de nincsen mélyebb ismeretük, tehát még nem győzték le a rossz anyagot, ám lehetséges ez számukra, Hülikusok, tömegek, akik egészen az anyag rabságában élnek, szinte képtelenek ismeretek megszerzésére, (de várhatják a misztikust tudást, mint megváltást). Szerinte a vágyak feletti uralom által lesz kész a lélek arra, hogy túlélje az anyagot. A felosztás Pál apostolnál jelentkezett Valentinus előtt, az I. Kor 15:44-48-ban (lelki test és érzéki-anyagi test), a harmadik, akik már krisztusban vannak. Ugyancsak itt fogható meg Pál apostol gnoszticizmusa, amikor a földből valót és a mennyből valót megkülönbözteti, s a gnosztikusokhoz hasonlóan a földit negatív és az égit pozitív adottságokkal ruházza fel. Az a kijelentés, hogy „test és vér nem örökölheti Isten országát”, ami rokon Jézus tanításával, miszerint: „A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit.” Jn. 6:63. Valentinus tanításait Ireneus bírálta. Valentinus hívei szerint Krisztusnak csak látszatteste volt, s az ember a rossz anyagtól való függetlenségét, csak szigorú aszkézissel érheti el. A nyomorúság a tudatlanságból származik, amely szenvedést szül, a tudás váltja meg a szellemi embert, aki képes megfékezni a vágyait. A gnózis vizsgálatakor kétfajta forrás áll rendelkezésünkre, egyik része, amit a keresztény egyházatyák írtak a gnosztikusok ellen. Ireneus Öt könyvet írt a „hamis gnózis” ellen - Adversus haereses (II. sz.).

Hippolütosz ellenpápa volt (elhunyt- i.sz. 235) Görög nyelven írt, művének latin címe: Retutatio omnium haeresium (Valamennyi eretnekség cáfolata).

Epiphaniosz: (315-403) A gnózist görög nyelvű Panarion című műve támadja. Ezeken kívül: Tertullianus és Alexandriai Kelemen.

A másik forrás a fennmaradt gnosztikus írások: Codex Askewianusban található a III. században keletkezett Pisztisz Szophia, a legterjedelmesebb gnosztikus értekezés, ma magyarul olvasható és beszerezhető nem kevés pénzért, a Rózsakeresztesektől, a Rózsa utcában. Codex Brucianusben Jeú két könyvét és értekezést tartalmaz. A művek a III. századból valók. Codex Berolinensisben található Evangélium Mária szerint, János apokrifonja (titkos irata) és a Sophia Jesu Christi (Jézus Krisztus bölcsessége). A Nag Hammadi-i leletben 13 könyvből álló gnosztikus kódexre találtak a második századból, 41 írás teljesen ismeretlen volt, 12 írásról pedig voltak ismeretek korábban is.

A keresztény gnosztikusok között voltak karizmatikusok, Montanus, aki főleg nőket tanított ördögöt űzni, gyógyítani. Az ő követői voltak a montanisták. Montanus Frígiában volt presbiter 135-175 körül tanított, a keresztény hagyományt önmagával azonosította, miszerint ő a Vigasztaló, aki eljövendő. Montanus nem akart új egyházat létrehozni, az egyház nem merte bírálni, mert sok jellel járt a működés, például nyelveken szólás, prófétálás. Montanus követői keresték a vértanúhalált, mivel a túlvilágra vágytak.

A keresztény gnózishoz tartozott Markion, aki kiváltotta a kanonizáció folyamatát az egyház részéről. Markion összeegyeztethetetlennek tartotta az ószövetséget, a páli szövegekkel és az evangéliummal, ezért elvetette azt. Pálnak tulajdonított levelekből hetet tartott eredetinek, az evangéliumokból egyedül Lukács és Márk evangéliumát fogadta el, azokat is megszűrve, kimutatta az Apostolok cselekedeteiről, hogy nagy része koholmány. Kimondta, hogy az Ószövetség istene, nem lehet azonos Jézus mennyei Atyjával. I.sz. 144- körül kizárták a római gyülekezetből, így új egyházat hozott létre. Arra törekedett, hogy minden zsidó befolyástól megtisztítsa a kereszténységet. Az anyagi világ teremtőjét Jahvét Platón után-Demiurgosznak, démonnak tartotta, amely nem azonos az Istennel. Az anyagot ő is bűnösnek tartotta. Valentinushoz hasonlóan ő is meg volt arról győződve, hogy Jézusnak nem lehetett valóságos teste, csak egy képmás volt. A feltámadásról azt tartotta, hogy csak a lélek üdvözül.

A keresztény gnózishoz tartozott Baszilidész. Alexandriai tanító volt, műve az Exegetita. Tanítása szerint az emberek nagyon kicsi része birtokolhatja a tudást, ami megszabadít a világi fejedelmektől. A mártíromságot elvetette, helyette titkolni szándékozott a misztériumokat. A lélek üdvözülhet, a test romlandó. A megváltás szempontjából lényegtelenek a bűnök. A pogány áldozatok utálatosak, de bárki részt vehet rajtuk, mivel azok semmiségek. Legfontosabb tanítása, hogy nem a megfeszített krisztust kell hirdetni, hanem Jézust, aki az Atyától jött.

A keresztény gnózishoz tartozott még Karpokratész teljesen el volt szakadva a római egyháztól. „Tanításuk szerint a világot olyan angyalok teremtették, akik sokkal alacsonyabb rendűek a születetlen Atyánál. Úgy vélekedtek, hogy Jézus József fia volt és pontosan olyan tulajdonságokkal rendelkezett, mint minden más ember, kivéve, hogy tökéletesen "emlékezett" azokra a dolgokra, amelyeket régen az Atya szférájában látott. Ezért erő szállt le rá az Atyától, hogy segítségével kiszabaduljon e világ fejedelmeinek rabságából. Irenaeus arról beszámol, hogy a szekta tagjait igen nagy gőg töltötte el, mert úgy viselkedtek, mintha az ő lelkük képes lenne ebben követni Jézust, ezért még az apostoloknál is tökéletesebbek.”

Origenész is gnoszticista volt, bár az utókor hitelesítette tanításai azon részét melyet az egyház fel tudott használni, a bolygóközpontú tanításai nem lettek sikeresek.

A keresztény gnózis utolsó állomása Mani, követői a manicheusok. Mani babiloni születésű, szülei perzsák voltak. I. Sz. 216-276-ig élt. Szemlélete dualista, Zarathusztra tanításait ötvözte a keresztény tanításokkal. Sötétség – fény, szellem- anyag, kibékíthetetlen ellentétjét tanította. Isten szerinte prófétákat küld a világba. Ő magát is Istentől jött prófétának tartotta. Mani későbbi követői lettek a bogumilek, katárok. A választottak három csoportja a száj csoportja, akik vegetráriánusok, a kéz csoportja, akik tisztán cselekvők, és az öl csoportja, akik cölibátusban élnek. Ezek képesek rá, hogy a bennük levő világosságot visszavezessék a Napba. A többieknek őket ki kell szolgálniuk és a tízparancsolat szerint kell élniük. Szent Ágoston is maniheista volt kezdetben, de ő kiváltotta magát ebből az eleve elrendelés dogmájával. A gnosztikusok tanításait az ellenük készült cáfolatokból lehet kimutatni, olyan töredékesen maradtak fenn a tanítások. Az iszlám és is a zsidó vallás is befogadta a gnoszticizmust a saját területén. Az iszlám gnózis a szufizmus, a zsidó gnózis a kaballisztika, ez utóbbi részben gnosztikus. A kabbala a csúcspontját a XVI. században érte el, de annak gyökerei a második századik nyúlnak vissza. A kereszténység Hamvas Béla szerint hibát követett el, amikor nem fogadta be a keresztény gnózist, ez lehetett az oka annak, hogy a jézusi evangélium nem tudott érvényesülni a kereszténységben. A klérus hatalmi törekvése meggátolta a szabad gondolkodást, annak ellenére, hogy kanonizálták János evangéliumát, amely alapvetően gnoszticista szemléletű, hiszen a világosság, sötétség ellentétek, a logosz-tan, és az ismeret mint üdvözítő, mind megjelenik az evangéliumában. Pál is beszél rejtett titkokról, bár Pál Bulányi György szerint egybemossa a tudás, ismeret kifejezést egyéb fogalmakkal, a hittel, a kinyilatkoztatással, a titokkal, a próféciával, a bölcsességgel, az igével, az evangéliummal, nála az ismeret sosem önmagában szerepel, hanem mindig kapcsolódik valamihez. Pál szemléletében a test egyértelműen rabság akárcsak a gnosztikusoknál, kíván elköltözni belőle, s sóhajtozik a teremtett anyagi világ is, "óh én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg e halálnak testéből?", kérdezi. Jézusnál is fontos szerepet kap az ismeret, tudás és a tudás nyilvános hirdetése. Háztetőkről hirdetni, amit eddig a fülbe súgtak. Az ismeret fontos a Jó pásztornál, aki ismeri az ő juhait. Az Atya ismeri a Fiút és a Fiú ismeri az Atyát, ebből az ismeretből fakad Jézus tanítása.

A gnosztikusok szerint a megváltó nem azért jön, hogy az embereket Istennel kibékítse, hanem hogy magával egyesítse a többi gnosztikus embert. A kegyelmet felfoghatatlan önzetlen isteni jónak tartják.

A görög gnózis (tudás, felismerés) szóból ered, a görög szó pedig valószínűleg a perzsa-arab djin szóból. (Djinnek a régi arab világban egyrészt rejtett értelmet jelentettek, másrészt pedig hol jó hol rossz, hol pedig semleges szellemeket akik a köztes térben vannak, vagyis az emberi és a lelki világ között.) Ám nem közönséges tudásról van szó, hanem felsőbbrendű transzcendentális ismeretről, igazi belső tudásról. Állítása szerint az igazság mindennél előbb létezett, s minden emberben benne van, csak a kulcs hiányzik a kapu kinyitásához. Alapjaiban megtalálhatók Platón tanításai, keveredve perzsa és zsidó elemekkel. Ezen kívül angyal tan és logosz tan is hatott rá. Az angyal tan szerint minden embernek van egy személyes védőangyala, a gnoszticizmusban is felbukkan az a tanítás, hogy nem vagyunk egyedül, mert vannak, akik vigyáznak ránk. A logosz tant Philón alkotta meg, Caligula miatti kényszerűségből, lényege, hogy az ószövetségben található bölcsességet megszemélyesítette Isten teremtő tevékenységével. A logosz tannal szinkretizálta a hellén zsidókat a platonista görögökkel.

A gnoszticizmus I.sz. I-III. századig meghatározó vallás-filozófiai irányzat, amely a belső tudást tartja az elsődlegesnek. A testet a lélek börtönének tartják. A rendnélküliség, ami a világban van, nem lehet Istentől. A kiválasztottak nem beavatáson keresztül, hanem önként indulnak el az ismeret felé, elviekben minden ember kiválasztott. „Második századi gnosztikus szektáknak azokat tekintjük, amelyek a következő összefüggő motívumsorozatra épülő koncepciót megalkották: Az emberben van egy isteni szikra: ez az isteni világból származik, de ki van téve a végzetnek, a születésnek és a halálnak: a világba zuhant. Itt (a világban) belső isteni énjének égi megfelelője kell, hogy felébressze, és végre újra magába emelje. A gnózis egy elit számára fenntartott, isteni misztériumokról szóló ismereteket jelent. (Az 1966-os messinai tudományos konferencián elhangzott definíciójavaslat)” A gnoszticizmus kereszténység egyik jellegzetessége. Tanítása szerint, két alapelv van, a jó és a rossz, ez a dualizmus perzsa eredtre utal. A Jó az Isten, a Rossz az anyag. A gnosztikusoknak legalább harminc irányzata létezett, ezen belül éles határvonal húzódik a keresztény gnózis és a pogány gnózis között. Nem zárták ki a látomást, a megérzéseket és a mágiát sem. A világ gonosz, nem lehet vele megbékélni. Mivel az anyagi világ rossz ezért Istennek nem lehet köze a világhoz, ezért a teremtést is démonoknak tulajdonítják. Az ember a démonok miatt került a szellemvilágból az anyagi világba, s az ismeret segítségével válthatja meg magát az anyagi világtól. A tudást a kiválasztottak elit csoportja birtokolja. Krisztus eon volt, aki a fényrészecskék kiszabadítása miatt jött. Halála előtt az eonkrisztus elhagyta Jézust. A katolicizmussal való összetűzés oka az lett, amikor véglegesítették, hogy Jézus testben támadt fel, innentől kezdve azokat a keresztény gnosztikusokat eretnekeknek nyilvánították, akik tagadták a testben történő feltámadást. A kereszténység elején a gnosztikusság meghatározó lényegi dolog volt, ezért a Júdás evangéliumával részletesebben foglalkozom az ezt követő fejezetben.