Ebben a fejezetben, kifejezetten, az „idegenek elleni” szemléletről lesz szó, a szamaritánusokhoz, és a rómaiakhoz való viszonyok vizsgálatával.
Galileából nagy sokaság követte: Márk 3:7, Máté 4:25.
A hithű zsidóknak Galilea nem volt egyértelműen szentföld, sőt alávaló helynek számított. Vegyes lakossága miatt eleve a „pogányok Galileája” kifejezéssel illették. Jézus idejében új fővárost avattak Galileában, a neve Tiberiász, a Genezáreti tó nyugati partján terült el. Heródes Antipas volt Galilea ura, ő fejlesztette fel Tibériászt, a város a nevét Tibériusz császárról kapta, ez önmagában sértette a vallásos zsidókat. Még fontosabb tény, hogy ezt a Tibériusz császárt, miután apja Augustus hivatalosan „isteni” rangot kapott, kinevezték hivatalosan „Isten fiának” (huios theou), ez egyenesen istenkáromlásnak számított a hithű zsidóknak. Erről a fogalomról Jézus is beszélt. Ám Antipas nem érte be ennyivel, mivel egy régi temető fölé emelte az új város egy részét, ez volt a "hab a tortán". A Tibériászban tett szolgálatról nem emlékeznek meg az evangelisták, vagy ha volt ilyen megemlékezés azt az utókor hatalma törölte. Jézus elsődleges feladata volt az evangélium terjesztése, ezért is mondta: „azért jöttem, hogy hirdessek”.
Egész Galileát bejárta: „És bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten országának evangyéliomát”, ebbe benne foglaltatik Tibériász is, akkor is, ha ezek nincsenek külön kiemelve az evangéliumokban. A hithű zsidók gúnyolódását is a János evangéliuma őrzi meg a térséggel kapcsolatban: "Csak nem Galileából jön el a Krisztus?”, „Vajjon te is Galileus vagy-é? Tudakozódjál és lásd meg, hogy Galileából nem támadt próféta”. Továbbá: „Ezek után elméne Jézus a galileai tengeren, a Tiberiáson túl.” Ha a város a tenger partján fekszik, (Galileai tenger ugyanaz, mint a Genezáreti tó) és túlment rajta, akkor, kikerülte volna az új fővárost? A fővárosba mehetett elsősorban, majd aztán, túl.
Békességre törekedett, ez a szamaritánusokkal való viszonyból is jól látható, a szamaritánusok nem a megszálló és elnyomó erőt képviselték. Továbbá Jézusnak, mint zsidónak a rómaiakat egy megszálló katonai uralmat és elnyomást képviselő népet kellett volna figyelembe vennie, tehát a rómaiakkal való barátság felettébb furcsa volt a többieknek. Ezért is szerepel a Légió kiűzése az emberből, hogy szimbolikusan Jézus már elkergette a rómaiakat is, legalábbis az a betoldás próbálja helyrehozni a királymessiás szerepet, amit Jézusra akartak alkalmazni. Egy légió 6000 fő. Az a kifejezés, hogy „adjátok vissza a császárnak ami a császáré” több dolgot is jelentett egyszerre: le akarták tartóztatni, azzal a váddal, hogy kollaborál a rómaiakkal, ám pont azoknál volt római pénz akik megvádoltak, így kiderült, hogy ők a rómaiak cinkosai, annak ellenére, hogy emberábrázolású pénzt a templom területére tilos volt bevinni mert ez bálványimádás volt. Így ők szegték meg a törvényt, akik megvádoltak őt. Ráadásul az adópénz hátoldalán Pontifex Maximusz (Legfőbb Főpap) felirat ékeskedett.
Másrészt: a helyes fordítás az adjátok vissza (tartozást visszaadni) a császárnak, és nem adjátok meg lenne. A szeretet és együttműködés és a béke (amibe az éppen tért hódító „pax romana” is beletartozik) elvét forszírozta, mint elsősorban alkalmazandót. A római századosnak tett "gyógyítás" alkalmával kiemelendő példává tett egy rómait: „Mondom néktek, ilyen hitet Izráelben sem találtam!”, követendő példaként állította a rómait, a zsidó nép elé. Korabeli író szerint (Kelszosz), Jézus édesapja is római volt. A százados a béke jele lett, hiszen zsinagógát is építetett a városnak, Jézus gyógyításáról, nem is beszélve. Péter apostol volt, az, aki a történelemben továbbviszi ezt a vonalat a Kornéliusz római századost meglátogatva, és pogányok kebelre ölelését támogatva (az első számú tantvány).
„Monda azért néki a samáriai asszony: Hogy kérhetsz inni zsidó létedre én tőlem, a ki samáriai asszony vagyok?! Mert a zsidók nem barátkoznak a samáriaiakkal.” Jn. 4:9 Miért is nem érintkeztek egymással? A szamaritánusok vallásilag elkülönültek az izraelitáktól. Ennek fő oka, hogy az északi országrész bukása i.e.722 után betelepítettek nem zsidó lakosságot, akik kezdetben megtartották saját vallásukat, ám egy idő után összekeveredtek az ottmaradt izraelita lakossággal. Az Asszírok a betelepített szír és babiloni lakosság fölé zsidó papokat rendeltek, hogy megkönnyítsék a beolvadásukat. A babiloni fogság után, amikor felépítették újra a templomot Jeruzsálemben, a szamaritánusok is felépítettek egy templomot Garizim hegyén, amit szent helynek tartottak. A szamaritánusok nem akartak külön templomot emelni, segíteni akartak a Jeruzsálemi templom újraépítésében, de Zorobábel elkergette őket, mert nem tiszta zsidók voltak. /Ezsdrás 4:1-3/ A Garizimi templom 200 évig állt fent, i.e. 108-ban Hyrkánus János Júdea zsidó királya lerombolta. A szamáriaiak továbbra is szent helynek tartották. Így az egyik fő vitapont a zsidók és a szamaritánusok között az volt, hogy hol kell helyesen imádni Istent (Jn.4:20), ez rivalizáláshoz vezetett.
A galileaiak általában Szamárián keresztül mentek Jeruzsálembe, kivéve a farizeusokat. A két nép közti feszültségről a Lukács evangélium is megemlékezik. "És követeket külde az ő orczája előtt; és azok elmenvén, bemenének egy samaritánus faluba, hogy néki szállást készítsenek. De nem fogadták be őt, mivelhogy ő Jeruzsálembe megy vala.” Lukács 9:52-53 Ezek után a nítványok fel akarták perzseltetni a szamaritánusokat, de megdorgálta őket, azt mondta: „Nem tudjátok minémű lélek van ti bennetek: Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa.” Ez a mondat Illés próféta ellen való beszéd is, aki több száz embernek vágta el a nyakát v.ö.: I. Kir. 18:19,40. Mivel arról az útról érkezett Jeruzsálembe, ahol a szamaritánusok éltek, a farizeusok megvádolták azzal, hogy szamaritánus, akiket eleve lenéztek: „Nem jól mondjuk-é mi, hogy te Samaritánus vagy, és ördög van benned?” János. 8:48 A szamaritánusok csak a Mózes öt könyvét fogadták el, tagadták a feltámadást és az utolsó ítéletet. Nem hisznek az angyalokban és a lélek hallhatatlanságában. Mózest tartják az egyetlen prófétának az V. Móz. 34:10-re hivatkozva. Ám messiást ők is vártak, aki előtt Táeb jön el. A szamaritánus zsidók mentesek a Babiloni fogság szellemiségétől. De miért tarthatták a szamaritánusok Jeruzsálemet szemétdombnak? Hiszen a szamaritánusok által elfogadott Mózes II. könyve 23:17-ben ez áll: „Esztendőnként háromszor jelenjék meg minden férfiad az Úr Isten színe előtt.”, vagyis zarándoklatot kellett tartani. S most már csak az a kérdés, hogy hová, hol lakik Isten Jeruzsálemben vagy a Garizim hegyén? Jeruzsálem hatalmas zarándokhely volt, az ország minden településéről jártak oda. Miért volt tehát mégis szemétdomb a szamaritánusok szemében? A magyarázat egyszerű: A kereskedés. Sékelben kellett leróni. Viszont idegen országokban, sőt Palesztinán belül is többfajta pénz volt forgalomban, amit a templom udvarában levő pénzváltók váltottak át kezelési költség fejében. A pénzváltók a főpapnak fizettek azért, hogy kereskedhettek, mivel a templom kincstárnokát a főpap családjából választották, aki önkényesen szabhatta az árakat kizárólagos jogon. A főpapi tisztség meg a rómaiaktól függött, akiktől pénzért megvásárolható volt. Míg a szamaritánusok kényesen ügyeltek arra, hogy az ő főpapjuk levita legyen. A jeruzsálemi templom udvarán az átváltás és az árueladás felháborító volt pl. egy pár galamb egy arany dénár volt. Gamáliel rabbi később ezt egynegyed ezüstdénárra tudta lenyomni. Így már érthető, hogy a szamaritánusok miért tartották szemétdombnak Jeruzsálemet. A Máté evangéilsta mondata, miszerint: „Samaritánusok városába ne menjetek be”, csupán Jézusnak tulajdonított mondat, hogy Máté, vagy a szerkesztők megnyerjék a zsidókat. Hiszen, az Apcsel 1:8 külön kiemeli, hogy Szamáriában legyenek tanúi, annak ellenére, hogy csak a Tórát fogadják el. Továbbá ugyancsak az Apcsel szerint (8:14), Szamária bevette az Isten igéjét: „Mikor pedig meghallották a jeruzsálemi apostolok, hogy Samária bevette az Isten ígéjét, elküldék azokhoz Pétert és Jánost.” A szamaritánusok a Garizim hegyén áldoztak, az áldozat független volt bármilyen templomtól, így a jeruzsálemi templom pusztulása után is áldozhattak tovább. A zsidókat annyira bosszantották a szamaritánusok, hogy a mózesi tekercsekben ellenük irányuló változtatásokat végeztek, Garizim hegy helyére Ebál hegyet írtak, pl: V. Móz. 27:4, Józs. 8:30. Az apokrifek ellentmondásosan viszonyulnak a szamaritánusokhoz, némelyikben az Úr elveti, némelyikben pedig elismeri őket. A Midrás szerint csak azért építkeztek a Garizim hegyén, mert Lábán ott temette el a bálványait, a szamaritánusok szerint viszont Józsué emelt oltárt a hegyen /Józs. 8:30/. A Talmud elismeri őket a Törvények pontos betartásáért. Hadrianus császár alatt újjáépíthették templomukat a Garizim hegyén, ám a zsidó vallás erősödése miatt (a rómaiak egybemosták őket), pont a rómaiak pusztították el ezt a második templomukat 484- körül. Claudius császár idejében, egy Eleázár nevű zsidó rabló több szamaritánus falut felégetett. Az 1600-as években hunyt el az utolsó, Áron családjából származó főpapjuk. 1790-ben Oxfordban kiadták az általuk gondozott Mózes öt könyvét. Ma is élnek szamaritánusok Nablus városában, a város régi neve Sékem (a bibliai Sechem), majd Flavia Neopolisz volt. A szamaritánusok kétezer éve beltenyészett közösség mivel a kezdeti vegyes házasságok, a mózesi törvények miatt megszűntek, éppen ezért kivétel nélkül rossz a szeme az összes ma élő szamaritánusnak, a génkutatók kedvenc csoportját alkotják. Ma is gyakorolják az égőáldozatokat a hegyen. A Garizim nevet sok esetben Gerizimnek írják, mai híresebb városának a neve, ahol a peszahot üneplik Kiryat Luza.
Utolsó kommentek