A sokarcú Biblia

Amennyiben Jézushoz, és ha ő Isten mutatta be Istenhez szeretnénk közelebb kerülni, akkor nem csak a szívünket, hanem az elménket is meg kell nyitnunk. Ehhez három mottót választottam, az első: „Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat. Lukács 10:27 Azt vettem észre, hogy a keresztény felekezetek, előtérbe helyezik a szív nyitogatását, és az elme megnyitására kevesebb hangsúlyt helyeznek, ezért ez a mű, előtérbe helyezi az elme nyitogatását, míg a szív megnyitását, sem hagyja figyelmen kívül. Mint ahogyan Jézushoz hasonlóan Pál apostol is kér minket, ez volna a második mottóm: „És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” Rom. 12:2 A világhoz való szabás, a keresztény egyházakra is vonatkozik, hiszen a történelem megmutatta azt, hogy vannak elvilágiasodott keresztény egyházak is a világban. Ezért, nem csupán a nem egyházi, azaz „pogány” dolgokat kell vizsgálat alá vennünk, hanem az egyházak dogmáit is, hiszen a mindenbe ez is beletartozik, ahogyan a harmadik mottóm is erre utal, ami szintén a Szentírás szövegéből való: „Mindent megpróbáljatok; a mi jó, azt megtartsátok!” I. Thesz. 5:21

HTML

Utolsó kommentek

Friss topikok

Címkék

- (1) Az egyházi hatalmi hatása a magyar ajkú térségre (1) Az előfutár (1) Az Ószövetség az Újszövetségben (1) A feltámasztás (1) A Jézusi hagyomány történelmi hatásai (2) A jézusi program (1) A Júdás evangéliuma összevetése a kanonikus evangéliumokkal és az Újszövetséggel (1) A kánon a kanonizálás a szentkönyv létrejötte 1. (1) A kánon a kanonizálás a szentkönyv létrejötte 2. (1) A kánon a kanonizálás a szentkönyv létrejötte 3. (1) A kritikai szemlélet alapjai a Szentírástudományban 1. (1) A kritikai szemlélet alapjai a Szentírástudományban 2. (1) A kritikai szemlélet alapjai a Szentírástudományban 3. (1) A kritikai szemlélet alapjai a Szentírástudományban 4. (1) A kritikai szemlélet alapjai a Szentírástudományban 5. (1) A kulcsok hatalma (1) Bevezetés a János evangéliumába 1. (1) Bevezetés a János evangéliumába 2. (1) Bevezetés a János evangéliumába 3. (1) Bevezetés a János evangéliumába 4. (1) Bevezetés a János evangéliumába 5. (1) Bevezetés a János evangéliumába 6. (1) Bevezetés a Márk evangéliumába (1) Eredeti mondások (1) Flavius (1) Írásmagyarázat (1) Írásmagyarázat - Az eskü (1) Írásmagyarázat - A bemerítkezés (1) Írásmagyarázat - A fügefa (1) Írásmagyarázat - A kölcsön (1) Írásmagyarázat - A miszzióparancs (1) Írásmagyarázat - A Péterre épülő egyház (1) Isten (1) Isten-e Jézus (1) Jézusról (1) Keresztség (1) országa (1) Ószövetség az Újszövetségben 2. (1) Ószövetség az Újszövetségben 3. (1) Pusztai megkísértés (1) Rudolf Bultmann A szinoptikus hagyomány története (1) Szamaritánusok és rómaiak (1) Szöveghagyományozás (1) Címkefelhő

Azt ezt megelőző fejezetben is eredeti mondásokkal foglalkoztam, de kifejezetten programszerűen. Ebben a fejezetben viszont egy csokorba gyűjtöm és összehasonlító elemzést készítek, a kutatásaim során eredeti jézusi mondásokból, ezért átfedések előfordulhatnak, de tartalmi ismétlések semmiképpen.

Isten országa olyan, mint a földbe magot vető ember. Alszik és felkel, éjjel és nappal. A mag kihajt és felnő, az ő tudta nélkül. A föld magától terem, elsőként füvet, aztán kalászt, aztán teli búzát a kalászban.

Márk 4:26-28.

Szemléltető példa. Isten országa nem látványosan és hirtelen, hanem fokozatosan, szinte észrevétlenül bontakozik ki.

Íme, kimegy a vető vetni. Vetés közben valóban esett az út mellé, és jött a madár és fölemésztette azt. Esett más a köves helyre, és azonnal kikelt mivel nem volt mély földje. Amikor felkelt a Nap megperzselődött, mivel nem volt gyökere, elszáradt. Esett más a tövisbe, és feljött a tövis és elfojtotta azt, nem adott gyümölcsöt. Esett más a jó földbe, feljött és adott gyümölcsöt, gyarapodott és hozott harmincat, és hatvanat, és százat.

Márk 4:3-8 és Máté 13:3-9 Lukács 8:5-8 Tamás 8  Lukács Jézussal, krisztussal azonosíthatta a magvetőt, ezért mentséget keres számára, hogy miért nem vette észre a magvető, hogy az út mellé is esett a mag, ezért betoldja az „és eltaposták” kitételt, mivel a földbe taposott szemek már nem láthatóak a magvető szemszögéből. A köves helyre esett magnál pedig, nem a mély földet, hanem a nedvességet hiányolja, ez jelzi, hogy jártasabb lehetett a botanikában, itt is belejavít a Márk féle szövegbe. A tövisek közé esettnél megelégszik azzal, hogy a tövisek elfojtották a felnövekvő magot, a lényegre, hogy a gyümölcstermés hiányzik, már nem tekint rá. A jó földbe esett magnál, maximalizálja a termést, elhagyja a harminc és hatvan lehetőséget, egyből százszoros a mércéje. Máté meghagyja a kevesebb termés lehetőségét, bár nem növekvő, hanem csökkenő sorrendet állít a Márkhoz képest. Tamásnál féreg falja fel a tövisek közé esettet. Márknál nem szerepel, hogy az Isten országáról beszélne, viszont ez egyértelmű a többi hasonlatból. A mag széthullása az igehirdetés eredményének a változatosságát mutatja, valamint azt, hogy a magvető nem személyvállogató, illetve, nem is tudja előre, a mag sorsát. A mag hiába széthullása a gondosság hiányát is mintázná, ha nem ismernénk a korabeli vetési szokásokat. Ugyanis Izraelben, az adott földet először bevetették, és utána szántották fel, így érthető az is, hogy a magvető nem lát be a föld alá, így lehetséges, hogy a sziklás talajt vékony földréteg borítja, valamint ha a szántani való földön kitaposott út volt, azt is bevetették, hiszen a szántóhoz tartozott (lásd Joachim J. Jézus példabeszédek). A százszoros termés lehetősége az Istenbe vetett bizalom és Isten igéjének az erejébe vetett hit optimizmusát tárja fel, a kevés termés a tapasztalat realitására mutat rá.

 

Mihez hasonlít az Isten országa, milyen példázatot mondjak? Mint a mustár magja, ami, amikor elvettetik a földbe, kisebb minden magnál a földön. Amikor vetés után, feljön, és nagyobb lesz minden veteménynél, és nagy ágakat hoz. Márk 4:30-32 és Lukács 13:18-19 és Máté 13:31

 A madarak itt is hozzátoldás. és Tamás 20 sajnos Tamásnál ebben a szakaszban érvényesül egy későbbi teológia így elveszti az eredeti jelentőségét, holott a kiindulópont azonos. Isten országa helyett, mennyei királyság szerepel. A kép a kis kezdetből kiinduló hatalmas eredmény valóságára apellál. Lukácsnál görögösödés van, ugyanis a kertjébe veti, de Palesztínában tilos volt a kertbe vetni mustármagot.



Mihez hasonló az Isten országa? Olyan, mint a kovász, amelyet fog az asszony és beletesz három mérce lisztbe, amitől az egész megkel. Lukács 13:20-21 és Máté 13:33

Máténál csak várja az asszony, hogy megkeljen, vagyis nem biztos, hogy megkel. A három mérce az 13,3 liter liszt, majdnem fél mázsa. „A szaton (az arám sza’ta’-ból képzett kölcsönszó) palesztinai mértékegység: 13,13 liter. – Nincs az a háziasszony, aki közel fél mázsa lisztből sütne kenyeret.” (G.A.)

 
„Isten országa nem kiszámítható módon jön el, és azt sem fogják mondani: »Íme, itt!« vagy »Ott [van]!«, mert íme, Isten országa rajtatok fordul!” Lukács 17:20-21 és Tamás 2

Sem időben, sem térben nem helyezhető el még az ország, mert az embereken áll, vagy bukik a megvalósulása. A bennetek van fordítható rajtatok fordulnak is.

 

„A törvény és a próféták [csak] Jánosig [voltak érvényben]. Attól kezdve Isten országa hirdettetik örömüzenetként, de [mégis] minden [törvénytudó] erőszakosan lép föl ellene. [Azt mondják ugyanis:] »Könnyebben múlik el az ég és a föld, mint hogy [csak] egy vonás [is] elvesszen a törvényből.«

Lukács 16:17, Máté 11:12-13

Bizony mondom nektek, hogy a vámosok és a parázna nők előttetek mennek be az Isten országába. Jött ugyanis János hozzátok az igazság útján, és a vámosok és a parázna nők hittek neki. Ti pedig láttátok őt, s végül mégsem gondoltátok, hogy higyjetek neki. Máté 21:32-33

Mondom nektek, aki nem gyermekként fogadja Isten országát, semmi­képp be nem megy[i] oda.” Márk 10:15 és Tamás 22 és Lukács 18:17, Máté 19:13 vö. Máté 18:3

A bementel jelentése részesévé válni (semitizmus). Az amint egy gyermek, helyesen fordítva, gyerekként, hasonlóan a többi példázathoz állítja, hogy Isten országa kicsi, kiskorú, ezért nem a kiterjedt változatát kell várni, hiszen apró, magyarán Isten országát gyerekként kell fogadni, még nem kiteljesedett állapotban. Aki nem fogadja el, hogy Isten országa még kicsi (Jézus korában), nem tudja megragadni. Nem a gyermekek pszichéjének a vizsgálatára irányítja a figyelmet, ahogyan a legtöbb magyarázó teszi, hanem csupán kicsinysége a szemléltetés. Amennyiben a mondáshoz szerkesztették a keretet, akkor Jézus nem is állított oda senkit. A magvető példázattal ellentétes volna, ha a társadalmi különbségekből adódóan, a csak a szegényeknek, számkivetetteknek, árváknak, csecsemőknek (Tamás ev.) jobban szólna és a gazdagokhoz például nem szólna az ige. Lukács elhagyja a történetből, hogy Jézus végül is megáldotta a gyermeket.

 

Senki sem teszi kezét az ekére, hátra nézve, akinek alkalma van az Isten országára. Lukács 9:62

A nem alkalmas hibás fordítás, ugyanis az alkalmasnál a nem, nem szerepel, és a senki sem nem az alkalmasra vonatkozik, hanem a kéz rátételére, szarvról szó sincsen. Az üzenet pozitív oldalát eddig minden fordítás negatívan értelmezte logika nélkül, mivel nem mertek változtatni. A régi hagyományoktól való elszakadás jelenik meg.

Nem mindenki megy be az ég /Isten/ országába, hanem aki cselekszi az égi Atya akaratát. Máté 7:21 Tamás 99

Ki az én anyám? Kik a testvéreim? Márk 3:33

Aki teszi az Isten akaratát, az, az én fivérem, nővérem és anyám. Márk 3:35, Tamás 99 Lukács 8:21

Akik az Atya akaratát cselekszik, azok mennek be Isten Országába, azok Jézus rokonai. Márknál konkrétan Isten akaratát cselekvők Jézus rokonai, Lukácsnál pedig az Isten akarata helyett Isten igéjének a hallgatása és annak a cselekvésére tevődik a hangsúly. Így múlik el az üzenet lényege és terelődik át a gyülekezet prédikációjának a követésére. Az, hogy fel kellett cserélnie Lukácsnak a Márk szövegét egy másikkal, jelzi, hogy Lukács már szorosabban behatárolta az Isten akaratát, módosítva az korábbi jelentését.

Ahogy igaz, úgy mondom nektek: Vannak olyanok az éppen itt állók között, akik semmiképp sem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem jelenik Isten országát.” Lukács 9:27

Fontos, hogy nem a mondás illeszkedik a kerethez, hanem a keret illeszkedik a mondáshoz. Tehát az Emberfia, mint Jézus Krisztus visszajövetelére és egy messiási kor kezdetével összhangba hozni ezt a mondást lehet, de nem ugyanaz, amiről Jézus beszélt. Ez nyilvánvaló történelmi tény. Az „Isten országát” kifejezés helyett Márknál itt az áll: „hogy Isten országa eljött erőben”; ennek átírásával Lukács elmossa az eredeti mondanivalót, sokféleképp értelmezhetővé teszi a kifejezést.


Gyertek utánam, és emberek halászává változtatlak titeket! Márk 1: 17 és Máté 4:19

Menjünk máshová, a közeli falvakba, hogy ott is hirdessek! Márk 1:38 és Lukács 4:43

Lukács már hamisítja a Márkot, ezért nem hiteles nála az „azért jöttem” rész változata, mivel a Márknál konkrétan ugyanaz a szó található, mint ahogy a városból kijött, és Jézus a szövegkörnyezet szerint is arra is utal, hogy azért jött ki a városból, hogy máshol is hirdessen. Nem küldetett, csak azért jött ki a városból. Lukácsnál már megjelenik a teológia, azért jött ki, odafentről a mennyből jött ki, vagyis küldetett, ezért nem azt írja, mint Márk, hogy azért jött ki, hanem azt, hogy azért küldettem. A küldetés a mennyből, már nem azonos a városból való kijövéssel. Itt jelezném, hogy nem értek egyet Gromon András feltételezésével, miszerint a pusztából jött ki, hiszen a szövegkörnyezet azt mutatja, hogy éppen pusztában van.

Az ég és föld elmúlik, az én szavaim pedig, bizony nem múlnak el. Márk 13:31 és Tamás 10 bár Tamásnál csak az eleje található, rejtélyes mondással egészíti ki. Misztika helyett, arra is gondolhatunk, hogy Jézus meg volt győződve tanítása időbeni érvényességéről, mint ami minden korban érvényes. A farizeusok tartották ezt a törvényekről, Jézus a saját tanításait teszi a törvények helyére.


Nincsen próféta gyalázatban, csak szülőhelyén, rokonainál és családjában. Márk 6:4 és Máté 13:57 és Tamás 31

Tamás kiegészíti az orvosos mondással. Jézus önmagát prófétának tekintette, de nem jós értelemben, hanem mint olyan személy, aki képes kritikát gyakorolni a társadalom felé, és a megtérés üzenetét közvetíteni. Márk 8:27 és Lukács 9:18 és Máté 16:13 Az Emberfia változat torzítja a szöveget. Jézusból krisztus kezd válni. Jézus tudni akarta, mit gondol róla a nép. De ti, mit mondotok rólam? Márk 8:29 és Lukács 9:20 a Csia féle fordítás a helyes Péter válaszára vonatkozólag. És Máté 16:15. és Tamás 12 Tamásnál a kérdés ugyanaz a válaszok különbözőek.

 Ha valaki egy efféle gyermeket befogad a nevemben, engem fogad be, és ha valaki engem befogad, nem engem fogad be, hanem aki küldött engem.  Márk 9:37 és Lukács 9:48 Máté 18:5

Lukács itt is változtat, egyrészt az efféle gyermek helyett konkrétan ezt a gyereket ír, ezzel egyszeri és megismételhetetlen tetté alacsonyítja az általános érvényű mondást. Másrészt elhagyja „az nem engem fogad be” szakaszt. Márk szerint Jézus Istenre mutat a példázattal, Lukácsnál már érvényesül a János féle teológia, - ha valaki megnyitja az ajtót és befogad-, ezért elhagyja a nem kívánatos részt. Máté a gyerek tekintetében visszatér a Márkhoz. Ha valaki Jézussal azonosulva megvendégel, szállást ad, azaz gondoskodik a nincstelenekről, akkor közeledik Istenhez. Ha Jézust meghívják vendégségbe vele együtt a csonkabonkát is be kéne engedni.

Az egészségesnek nincsen szüksége orvosra, hanem annak, aki rosszul van, nem igazakat hívni jöttem, hanem bűnösöket. Márk 2:17 és Lukács 5:32

Lukács hozzáteszi, „hogy megtérjenek”, új gondolkodásra térjenek. Ez nem minősül agresszív hamísításnak, mivel Jézus eredeti üzenetét, beszédeit erősíti, amivel a hirdetését kezdte. És Máté 9:12-13 Máté próbálja beszúrni az ismert ószövetségi idézetet a Hóseás 6:6-ból, de elhibázza, ám nem változtat a lényegi mondanivalón, sőt pozitívan egészíti ki azt. A bűnöst nem büntetni, hanem gyógyítani kell.

Az pedig, hogy ki ül jobbomon vagy balomon, nem én adom. Márk 10:40, Máté 20:23

Jézus nem foglalkozik hatalmi pozíciók kiosztásával.


Mindenki, aki hozzám jön és hallgat engem, szavaim, és megcselekszi azokat, hasonló a házat építő emberhez, aki mélyre ásott és alapot vetett a kősziklán. Megárad a folyó és behatol a házba, és nem képes megingatni azt, mert helyesen épített ő. Az pedig, aki hallgat engem és nem cselekszi azt amit én mondok, hasonló a földön alap nélkül házat építő emberhez, és beleütközik a folyó és azonnal összeomlott és a ház összeomlása naggyá lett. Lukács 6: 47-49 és Máté 7:24-27

Máté kiegészíti Lukácsot kettős katasztrófával, a víz mellé vihart told be, de a lényegi mondanivalón nem változtat.

Kihez hasonlítanak e nemzedék emberei? És kihez hasonlók? Hasonlók a piactéren ülő gyermekekhez, akik kiáltoznak ezeket mondva: fuvoláztunk nektek és nem táncoltatok, siratóra zendítettünk és nem zokogtatok. Eljött ugyanis János a bemerítő, nem evett kenyeret, nem ivott bort és azt mondjátok: démonja van. És eljött az ember fia, evő és ivó, és azt mondjátok: Íme! Falánk és borivó ember. Vámosok és bűnösök barátja. A bölcsességet minden gyermeke igazolja. Lukács 7: 31-35 Máté 11: 16:19

A hasonlat értelmében János hirdetményére kellett volna táncolni és Jézus hirdetményére, pedig zokogni. Nagy a valószínűsége, hogy Jézus önmagát mondta először, de az evangelista meg akarta tartani a kronológiai sorrendet, de arra már nem figyelt, hogy a hasonlat elejét is átvariálja. Az ember fia itt Jézust jelenti, önmagáról beszél, három féle összefüggésben használta a kifejezést: önmagára, bárki emberre, az eljövendőre értve. Lukács beszúrja a bort és a kenyeret, Máténál ez nem szerepel.

Minek kíván ez a nemzedék jelet? Bizony mondom nektek, bizony nem adatik jel ennek a nemzedéknek. Márk 8:12

Tüzet jöttem dobni a földre, és nem akarok mást, csak hogy fellobbanjon. Lukács 12:49 és Tamás 9

Tamás szerint Jézus őrzi is a tüzet.

Gondoljátok, békét jöttem adni a földnek? Mondom nektek, inkább megoszlást. Lukács 12:51 és Máté 10:34 Tamás 16

Máténál megoszlás helyet kard van. A fegyver használata nem jellemző Jézusra, kizárólag szellemileg lehet érteni.

A nemzeteken királyok uralkodnak, jótevőknek hivatják magukat a hatalmasok. Ti pedig ne így, hanem a kisebb legyen nálatok a nagyobb, és az uralkodó, mint a szolgáló. Ki nagyobb ugyanis? Aki fekszik, vagy aki szolgál? Aki asztalhoz ül, vagy aki szolgáló? Én pedig ti köztetek, olyan vagyok, mint a szolgáló. Lukács 22:25-27

„Semmit ne vigyetek az útra, csak botot, se kenyeret, se csomagot, se pénzt övben, hanem viseljetek sarut, és ne két öltözet ruhát.” Márk 6:8

Isten gondviselésébe vetett bizalom jelenik meg. A bot és a saru csak Márk evangélium szerkesztői alapján megengedett. A Máté szerint mindkettő tilos. Az ellenmondás a görög szavak elemzésével próbálja meg feloldani a biblikus kereszténység. Mivel a Mátéban a ktaomai szó szerepel, azaz szerezni, szemben a Márkban szereplő airó azaz kézbe vennivel, ezért hát úgy értelmezik, hogy nem volt szabad ujabbakat szerezniük, azon kivűl, ami náluk volt. Csakhogy a Lukács szerint, aki ugyan a sarut megengedi, de a botra szintén nemet mond, ugyanazzal az airó kifejezéssel, azaz kézbe venni kifejezéssel, mint a Márknál, ahol viszont igent mond Jézus ugyanerre. Így az ellenntmondás feloldása sikertelenné válik.


„Ne tiltsátok őt, ugyanis senki nincs, aki csodát tesz a nevemben és képes rögtön gyalázni engem. Aki ugyanis nincsen velünk, mellettünk van.” Márk 9:39-40 és Lukács 9:50

Lukács megint módosít: elhagyja, hogy Jézust gyalázná valaki, ez megint csak arra utal, hogy Jézus személye kezd krisztussá változni. Itt kell megjegyeznem, hogy a Csia fordítás is helytelen, mivel a görög szöveg szerint „aki nincsen ugyanis ti ellenetek az ti veletek van”, és Lukács kifelejti Jézust. A velünk-et veletek-re változtatja és átvariálja a szöveget úgy, hogy a nincsen velünkből, nincs ellenetek lesz. Aki a Jézust követők csoportjával nem közösködik a gyakorlatban, azzal semmiképpen sem szabad ellenséges magatartást tanúsítani, hiszen a lehetőségét nem vetette el a csatlakozásnak.


Miért látod meg a szálkát a te testvéred szemében, mikor a gerendát a saját szemedben nem veszed észre? Hogy vagy képes azt mondani testvérednek, hadd vegyem ki a szálkát a te szemedből, amikor nem látod a te szemedben a gerendát? Képmutató. Vesd ki elsőként a gerendát a saját szemedből, és akkor majd nekiláthatsz a te testvéred szeméből kivenni a szálkát. Lukács 6:41-42 és Máté 7:3-5 és Tamás 26


Amikor pedig alamizsnát teszel, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Máté 6:3 és Tamás 62

Tamásnál nincsen emlékezet arról, hogy az alamizsnaosztásról szól a mondás.

A császárnak adjátok vissza a tartozást, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené. Márk 12:17 és Lukács 20:20 és Máté 22:21

Érdekesség: Tamás 100- „és ami az enyém, azt adjátok nekem”!


Ezért mondom nektek, ne aggódjatok lelketekben, mit esztek, sem pedig test tekintetében, mibe öltözködtök. Ugyanis a lélek több mint táplálék, és a test az öltözetnél. Vegyétek észre, hogy a hollók nem vetnek nem is aratnak, nincsen éléstárjuk és magtárjuk, az Isten táplálja őket. Mennyivel inkább titeket, hiszen különbek vagytok a madaraknál. Közületek pedig kicsoda az, aki aggodalmaskodással hozzá tud tenni egy könyöknyit az életkorához? Ha ilyen csekély dologra nem vagytok képesek, mit aggodalmaskodtok a többi felől? Vegyétek észre a virágokat, hogyan növekednek, nem fáradoznak fonással, mondom pedig nektek, Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint azok közül egy. Ha a mező füvét, amit pedig ma és holnap kemencébe dobnak, az Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket kishitűek. Lukács 12:16-28 és Máté 6:25-30 és Tamás 36

Máté elhagyja Jézus kérdését (ha nem vagytok képesek).


Adjátok el a ti vagyonotokat, és adjatok alamizsnát. Ne elavuló erszényeket készítsetek magatoknak. Lukács 12: 31-32 és Máté 6:19-20 és Tamás 76

Máté elhagyja az alamizsna adását, és a földi kincsekhez hozzáteszi a pusztulásukat. Valamint a rozsda, mint harmadik elem a moly és a tolvaj mellé kerül.


Akarom, tisztulj meg! Márk 1:41 és Lukács 5:13 és Máté 8:3
Némulj el, és menj el tőle! Lukács 4:35

Hogyan képes kiüldözni a Sátán a Sátánt? Ha egy királyság önmagát szétszakítja, nem képes megállni az a királyság. Ha egy család önmagát szétszakítja, nem képes megállni az a család. Ha a Sátán felkel önmaga ellen, szétszakad, nem képes megállni, hanem vége van. Senki nem képes elrabolni egy erős házából az eszközöket, hacsak először meg nem kötözi az erőset, és akkor rabolja ki a házat. Bizony mondom, mindent megbocsátanak az ember fiának a bűnöket és a káromlásokat, amikkel csak káromkodtak. De aki a Lélekre káromkodik, a Szentre, nem kap bűnbocsánatot belátható időn belül, hanem felelős marad a bűnért az időn túl is. Márk 3:23-29 és Lukács 11: 17-18, 21-22

Márk szerint Jézus két külön példát említ, egyet a királyságra, egyet a családra, Lukács a kettőből egyet fabrikál. Lukácsnál az eszközök helyett teljes fegyverzet elvétel van, és a maradék szétosztása. Nem logikus, mivel konkrétan a sátánról van szó, és vajh milyen maradékot lehetne szétosztani, ami a sátántól való?

És Máté 12:27 Jézus itt már gondolatolvasóvá lép elő, Máténál hozzáveszi az evangelista a ház és az erős vitéz történetét is. És ezen kívül fenyegetést (ők lesznek bíráitok), és az Isten országa beteljesülését rögzíti. (elérkezett). Máté szereti összekapcsolni a beszédeket, amik a többi evangéliumban külön állnak, ha úgy gondolja, hogy összetartoznak. És Máté 12:29, a Máté szerkesztett szövege nyilvánvaló mivel, a Belzebúbos történethez illeszti ezt a részt, holott a másik két evangéliumba nem így szerepel a mondás, hanem külön ettől a Máténál szereplő résztől, mint ahogy feljebb utaltam rá. A szerkesztés lényege, hogy egymástól különböző mondásokat összeilleszt egy történetbe, hogy jobban megragadható legyen a történet, de pont ezzel szögezi le a szöveg romlását okozó tényeket. Mivel három egymástól független dolgot kapcsol egybe. és Tamás 35 és Tamás 44 Aki önmagát zárja ki azt Isten sem képes megmenteni.

Leányom, a te bizalmad megszabadított téged, legyél békébe, egészségbe a te bajodtól. Márk 5:34 és Máté 9:22 és Lukács 8:48

Lukács itt is módosít, elhagyja azt, hogy legyél egészségben továbbra is, mivel méltóságon alulinak tarthatta, hogy Jézus miután meggyógyít valakit, olyat mondjon, hogy egészséget kíván neki, mintha nem lenne egyértelmű, hogy soha többet nem lehet beteg az illető. Kiemelendő, hogy a bizalma menti meg, nem a ruha érintése.


Mózes a ti keményszívűségetek miatt engedte meg elbocsátani feleségeiteket, pedig kezdettól nem így volt.
Máté 19:8 az V. Mózes 24:1-4 kritikája és embertelenségének az elvetése fogalmazódik meg Jézustól.

Lehet szombatonként jót tenni vagy rosszat, tenni, lelket menteni vagy megölni? Márk 3:4 és Lukács 6:9 és ismét Lukács 14:3

Lukács két külön alkalomról beszél, az elsőnél kifejezetten a gyógyításra vonatkoztatva tesz fel új kérdést egy másiknál egy ökör kihúzására a kútból és Máté 12:10 Máté a szombati kérdést összekapcsolja, csak nála verem van nem kút és nem ökör hanem juh kihúzása, és a szabad-e kérdés. Szintén nem jót kérdez, hanem gyógyítást. Akár így is elhangozhatott volna, de két külön álló mondásról van szó, amit összekapcsol a zsinagógai jelenettel. Istenkép a kérdés, nem pedig a konkrét válasz.


Ki az aki kútba esett fiát vagy ökrét ne húzná föl rögtön napközben szombaton? Lukács 14:5 és Máté 12:11

Máté beleépíti a száradt kezű ember gyógyításába a mondatot, fenti idézetet lásd.

Képmutatók! Ki az mindközületek, aki szombaton nem oldja el az ökrét vagy szamarát a jászoltól, hogy itatni vezetné? Lukács 13: 15


A szombat lett az ember miatt és nem az ember lett a szombat miatt, ezért az ember fia ura a szombatnak is.
Márk 2:27-28 és Lukács 6:5

Lukács az Abajtár főpapot kihagyja a kalásztépéses és Dávidos történetből, nem véletlenül. Ugyanakkor az eredeti mondás lényeges tartalmát is kihagyja! Kihagyja, hogy szombat lett az emberér, csökkentve ezzel a feszültséget a zsidó-keresztény gyülekezetben. Jézus mondását illeszti egy szituációba, hogy legyen kerete a mondásnak. Általában keretet adnak a mondásoknak a körülállók kíváncsisága végett. A mondás hiteles a keret nem. És Máté 12:8. Szintén megjelenik a Hóseási rossz idézet. Az emberfia ebben az esetben nem az apokaliptikus értelemben használatos, hanem, a -bárki ember- értelemben, különben nem volna értelme Jézus tanításának.

 
Hallottátok, hogy mondatott a régieknek: Ne esküdj hamisan, hanem add meg az Úrnak az esküdet. Én pedig mondom nektek, egyáltalán ne esküdjetek! Máté 5:33-34

Hallottátok, hogy mondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig mondom nektek, szeressétek az ellenségeiteket és imádkozattok a ti üldözőitekért! Így váltok a ti mennyei Atyátok fiaivá, mert ő a Napját felkelti gonoszokra és jókra és esőt ad igazaknak és igazságtalanoknak. Máté 5:43- 45


Az ember fiának van képessége elengedni a vétkeket a földön. Márk 2:10 és Lukács 5:24 és Máté 9:6

A gyógyítással akarják bizonyítani Jézus isteni hatalmát. Jézus viszont arról beszél, hogy minden embernek van képessége, itt Gromon András Márk jegyzetét ajánlanám, ami az emberfia kifejtését tartalmazza.

Senki sem varr alkalmatlan foltot régi ruhára, ha pedig mégis, teljesen elveszti az új a régit és rosszabb szakadás lesz. Márk 2:21 és Máté 9:16

Senki nem önt újbort elavult tömlőbe, ha pedig mégis, szétszakítja a bor a tömlőket, és elveszti a bort és a tömlőket, újbort új tömlőbe. Márk 2:22 és Máté 9:17 és Tamás 47

Talán a mécses véka alá kerül, vagy az ágy alá? Nem mécstartóba teszik? Nincsen ugyanis nyilvánvaló titok, sem olyan, ami titokká lett, hanem kiderül. Márk 4:21-22 és Máté 13:3-8 Tamás 4 és Tamás 33

Amilyen mértékben mértek olyan mérettetik nektek.
Márk 4:24

Jézusi karma. Isten adása túláradó, az eredeti mondás több volt.

Ugyan mit segít az emberen, ha az egész világot megnyeri, és eljátssza az ő lelkét? Márk 8:36 és Máté 16:26


S ha valaki megbotránkoztat egyet azon kicsik közül, akik bíznak, jobb annak inkább, ha malomkővel a nyakában feküdne a tengerbe dobva. Márk 9:42 és Máté 18:6

Máténál közbeszól a teológia, az „akik bíznak helyett”, „akik bennem hisznek” re cserélődik. Márknál szó sem volt arról, hogy Jézusban kéne hinni, általánosságban a gyermeki bizalomról és az abból való kiábrándításról volt csak szó.

János bemerítése, az égtől volt vagy az emberektől?
Márk 11: 30 és Máté 21:25

A jó ember jó kincset hoz elő szívéből, és a gonosz a gonoszból hozza a rosszat. Ugyanis a szív túlteltségéből beszél a szájuk. Lukács 6:45

Nincsen ugyanis jó termőfa használhatatlan gyümölccsel, sem használhatatlan termőfa jó gyümölccsel. Ugyanis minden fa saját gyümölcséről ismerhető meg, ugyanis tövisről nem szednek fügét, és csipkebokorról sem szüretelnek szőlőt. Lukács 6:43-44 és Tamás 45

Egy ember lement Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik levetkőztették, megverték és otthagyták félholtan. Történ pedig, hogy egy pap ment felé az úton, és meglátva őt kikerülte. Hasonlóképpen jött arra egy levita is és meglátva őt kikerülte. Egy utazó szamaritánus pedig odament hozzá és megkönyörült. Odamenve bekötözte az ő sebeit, olajt és bort öntve rá, ráültette a saját háziállattára elvezette őt egy fogadóba és gondot viselt rá. Másnap elővett kettő dénárt és odaadta a fogadósnak, és azt mondta: Viselj gondot rá, és amit még csak költesz, amikor visszatérek, én megadom majd neked. A három közül kit vélsz felebarátjának, annak, aki a rablók kezébe esett? Lukács 10:30-36

„Igyekezzetek bemenni a szoros kapun: mert sokan, mondom néktek, igyekeznek bemenni és nem mehetnek.” Lukács 13: 24

„A szoros kapun menjetek keresztül, mert széles kapu és tágas út a pusztulásba vezet, és sokan azon mennek be.” Máté 7:13

Boldogok, az irgalmasok, mert irgalmat nyernek. Boldogok, a szív szerint tiszták, mert ők meglátják az Istent. Boldogok a békességre törekvők, mert ők az Isten fiainak fognak hivatni. Máté 5:7-9

„Nem fölebbvaló a tanítvány a tanítónál, sem a szolga az ő uránál. Elég a tanítványnak, ha olyan mint a mestere, és a szolga mint az ő Ura. Ha a házigazdát Belzebubnak hívták, mennyivel inkább az ő házanépét?!”

Az ekkor még szóbeli Talmuddal szembeni állásfoglalás: „Mózesnek mondja – „mestered van, ki az? Józsué.” A mester lett a tanítvámy, és a tanítvány lett a mester.” Nos ezt a rabbinkus nézetet cáfolja Jézus, a mondat hátterében az a kérdés állt, hogy a tanítvány felülszárnyalhatja-e mesterét. Az evangéliumban a lényeg van tömörítve és nincsen kifejtve a kérdés maga, abban az időben ez nyilvánvalóan egyértelmű volt. Viszont ha Mózest lebelzebúbozza Jézus, érthető, hogy meg akarták ölni.

Minden imátokban és kérésetekben, bízzatok, hogy mindazt, amiért imádkoztok és amit kértek, [már] megkaptátok, és [úgy is] lesz nektek! És ha [már] álltok, hogy imádkozzatok, [előbb] bocsássatok meg, ha van olyan akinek van mit megbocsátani, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket (bűneiteket)! Márk 11:24-25

A kifejezés nem tesz különbséget a bűn, a vétek, a botlás vagy a félrelépés, elesés között. A szövegekben ezek felcserélhetőek, nincsen kifejezett teológia háttér a fogalmak közt, ez nem csak erre a szakaszra érvényes, hanem általánosságban mindegyikre, a görög szó jelentése szerint. és Máté 6:14 itt Máté megtoldja egy fenyegetéssel a 15-ben, ami a Márkban nem szerepel a régi kéziratok szerint, csak később betoldásként. Isten mindig megbocsát, de ha valaki magát a megbocsátást utasítja el, az magát Istent utasítja el, azaz, nem válik hasonlóvá Istenhez.


Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok majd, zörgessetek és megnyittatik majd nektek. Mindenki, aki kér ugyanis kap, és a kereső talál, és a zörgetőőnek megnyittatik. Melyik közületek az az atya, akinek fia halat kér, és hal helyett kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér skorpiót ad neki? Ha tehát ti, gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni a ti fiaitoknak, mennyivel inkább az Atya fog adni az égből lelket, szentet, azoknak, akik kérik őt. Lukács 11:9-13 és Máté 7:7-11

Ez a részlet a Q szóbeli hagyománya lehet, mivel lényegileg, tartalmilag azonos a mondanivaló, ám Máté kenyeret és követ említ a tojás és skorpió helyett, beszúrja a „minden” kifejezést, hogy a bizalmat erősítse, e nélkül is érthető a szándék. Továbbá elfelejti a „Lélek” megkapását és azt sima „jók” ra cseréli. és Tamás 45 ,1 , 92 , 94

Jézus bölcs mondásainak a vizsgálatakor, nem engedhető meg, hogy a kortárs és a korabeli irodalmi hagyományt ne vegyük szemügyre.

 

"Hillél alapelve az volt: "Ami neked nem esnék jól, azt ne tedd felbarátodnak" Erre mondta, hogy tulajdonképpen ez a Tóra alapja, a többi csak magyarázat és variáció." Naftali Kraus A Talmud bölcsei 43. oldal

Hillél i.sz. 10 ben hunyt el, azaz Jézus előtt.

 Ezen kívűl volt gyógyító rabbi, akiknek kísértetisenen hasonlítanak a gyógyításai Jézuséhoz, a Talmudban a kígyómarásos történet is megtalálható, ami Pállal történt, aki, Gamáliel rabbi lábánál tanult. A tékozzló fiú örökségi vitája Sammáj rabbi és Jonatán ben Uziél közt zajlott le.

 „az apa mindent megtesz amit fia kér tőle”- Choni rabbi

 A szálka és a gerenda Johannán rabbi mondása, aki Hillél tanítványa volt elvileg Jézus kortársa.

Eleizer rabbi – „Szabad e szombaton megvédeni a juhot az oroszlántól? miért csak ezt kérdezitek miért nem azt, hogy szabad a pásztort megvédeni szombaton az orszlántól?” 

Ki a fontosabb az állat vagy az ember? A szombat kérdése napirenden volt Jézus krában.

 A római háború alatt volt egy rabbi aki átállt a rómaikhoz vitte magával azokat a bölcsességeket amik birtokában voltak, majd ennek folyományaként,mikor már a római hatalom keresztény lett, átírtak néhány talmud bölcsességeit Jézusnak tulajdonítva, köztük vannak olyanok is, amit mi "eredetinek tulajdonítunk", mindez nem jelenti azt, hogy Jézus ne mondhatta vola azokat.

Jézus történetisége:

 A talmud beszámol eretnek rabbikról, galileai lenézett rabbikról, akiket lenéztek a júdeai szemléletben és ezt le is írja, tehát az ellenségeikről is beszámolnak, sőt a vitákban, ha van idézik Sammait utánna Hillélt ha vitás kérdés van, el nem hallgatva az ellenvéleményt. Nincsen jogunk tehát azt feltételezni, hogy ha  Jézus valóban élt volna ebben a korban, akkor ne emkézzenek meg róla. A Misnát i.sz.220  körül zárták le, semmi konkrétumot nem tud Jézusról.

 i.e. 104 körüli időkre tesznek egy igen buta názáretit (érdekes mód latinul ide van írva Jézus neve holott csak mindehol másként héberül vannak a nevek). a szanhedrin történtekeben mikor a farizeusok ki voltak űzve jeruzsálemből, ez utóbbi szöveg a IV században keletkezett a Gemárában. Mutatja, hogy mennyire nem ismerték Jézust a farizeusok még ebben az időben sem, mert történetét az állítólagos Jézus születése elé 100 évvel teszik. a keresztények Jézusa tehát még később alakult ki, mint amire mi gondoltunk, mikor a római birodalomban kötelezővé vált a kereszténység. A rabbik a Bar Kochba felkelés idején szembesülnek csupán egy csoporttal, akik nem akarnak részt venni a háborúban lehetséges, hogy ezek a létező zsidókeresztények csoportja.

 A páli hit a pogányok közt terjedt és a "tudatlan" diaszpóra zsidóságban! A páli hiléll-gamáliéli humanizmus, platóni ideológiával fűszerezve és a tóra szeretet törvényeivel összekötve volt az első keresztények hitvilága. Ezek, jelentik a veszélyt a római birodalom rabszolgaságra épülő hatalmára, ezért olvsztják be őket az üldözések helyett, mert elszaporotak a követők.

A tórát tehát a talmudi hagyomány darbjaival becsempészik az evangéliumba a diszpóra zsidóság megtérítése miatt pontatlanul és hamisan, ebből készül el a messiás történet (az ószövetségi megfeletetéseket már fentebb leírtam).

 Pilátus annyi embert végzett ki hogy emiatt leváltották, i.sz. 325 után mentik fel Pilátust és kenik a zsidóságra a "messiás" kivégzését! Ekkor készülnek el a Pilátus mint Jézus barátja szövegek, „mosom kezeim” stb, a szálljon a vére ránk és gyermekeinkre – ami vezet Auswitcig. 

Az evangéliumok tehát a páli levelek után keletkeznek jóval, és 400 körül nyerik el formájukat, tükrözve azt a hitet, amit a messiás történetre alapozva 1600 éven keresztül uralkodhadtak hatalommal a Földön.



[i] A „bemenni” kifejezés semitizmus, jelentése: részesévé válni.

Címkék: Eredeti mondások

Szólj hozzá!

Jézus itt és most akarta a változást, azaz itt a földön, és azonnal, az ő idejében. Az Isten országa fogalom, az nem más, mint amikor a szeretet életrendjének megfelelően élünk, azaz egy hullámhoszon vagyunk a szeretettel, és ennek megfelelően cselekszünk mindennapjainkban. Békében vagyunk önmagunkkal, és embertársainkkal. Jézusnál a teljes jólétet is jelentette, olyan világot ahol semmi probléma nincsen, Isten van jelen. Nincsen korrupció, hatalmaskodás, rablás, háború, éhség, szenvedés, sírás. Ha mindenki úgy gondolkodna, mint Jézus, akkor ez megvalósulhatna, ez az Isten országa, ez a jézusi program. Jézus az emberi kapcsolatokat akarta rendezni, és nem odát, a túlvilágon. Jézus idealista álmodozó volt, aki az eszményi társadalmat tűzte ki célul, mutatta be az embereknek. Ha azóta, úgy gondolkodtak volna az emberek, mint ő, nem volna probléma a földön, azaz Jézust realistának, logikusnak, és bölcs embernek tarthatnánk, és nem kellene az idealista jelzővel illetnünk. Az Isten országa nem az Istené, hanem a miénk, megvalósításra vár annak felvázolása óta is. Nem Isten tulajdona, ránk bízta azt, az emberekre, az embereknek kell megvalósítaniuk. Az ember, nem embernek farkasa, hanem embernek embere, legalábbis annak kéne lennie Jézus szerint. Az emberi kapcsolatokat szívből és ésszel, bölcsességgel kellene rendezni, és nem karddal és törvénnyel szolgálni az önzést és a gonoszságot, vagy butaságot. Az egyének átalakulása közepette, a társadalmak átalakulása: Új tanítás új keretek, körülmények közé való, az új tanításnak a régi kereteket és körülményeket is meg kell változtatnia vagy teljesen új kereteket, körülményeket kell teremtenie, a régi vallási rendszerek nem alkalmasak az új gondolkodás befogadására.

„Senki sem varr öreg ruhára nyers szövetből foltot; de ha mégis, akkor az új a réginek ép részét is eltépi, és még rosszabb szakadás támad. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe; de ha mégis, akkor a bor szétszakítja a tömlőket, s a bor is veszendőbe megy, meg a tömlők is. Nem! Új bort új tömlőkbe! Márk 2:21-22 és Máté 9:16-17 és Tamás 47

Tamás még azt is mondja, hogy lehetetlen, hogy az ember egyszerre két íjat feszítsen.

Amikor Illés elment a barlangba és leheveredett, az Isten azt kérdezte:

„Mit csinálsz itt Illés?”

Ember te tulajdonképpen mit csinálsz, mit teszel?

Mit teszel emberiség?

Jézus programja az adott egyén személyének az átalakulásával kezdődik, még mielőtt bármiféle társadalmat akarna egyben megváltoztatni. Ha sok egyén gondolkodása megváltozik, akkor változik a társadalom is. Az első és legfontosabb feladat, ami Kereszetelővel együtt Jézus hirdetett az ez: Új gondolkodásra térés. Az idő betelt, elközelített az Isten országa, térjetek új gondolkodásra!

„Itt a kedvező idő! Elérkezett Isten Országa! Tekintettel az örömüzenetre, változtassátok meg gondolkodásotokat és élete­teket, és bízzátok rá magatokat [Istenre]!” Márk 1:15

 

Az egyén állapotváltozását is jelöli az Isten országa kifejezés, ami akkor van jelen, amikor az ember Istennel összhangba kerül. A gondolkodás átalakítása, önmagában hordozza az életvitel átalakulását is. A megtérés nem csupán lelki átalakulás, hanem tudati átalakulás is, melynek következménye egy pozitív, előremutató változás, ami előbb-utóbb az életstílusban, életmódban is észlelhető, látható. Másként gondolkodni Istenről, emberről, s ezek kapcsolatáról. Ez az első lépés ez a megtérés. E nélkül az új folt kiszakítja a régi ruhát! Ha Jézus ugyanazt hirdette volna, amit a kora, akkor nem került volna konfliktusba és nem végezték volna ki. Ám mivel kivégezték, ez csak azok miatt a beszédei miatt lehettek, amelyek nem voltak koherensek a kor vallási törvényeivel, világképével. Ha tehát új dolgot szeretne valaki továbbadni, megváltoztatni az adott jelenlegi rendszert, akkor nyilvánvalóan azzal érdemes kezdeni az üzenetet, hogy térjetek új felismerésre, illetve, amit mondani szeretnék, az új fajta gondolkodás, s szükséges annak megértéséhez, hogy akik meg akarják érteni, azok szintén áttérjenek erre.

Az idő betelt kifejezés a jézusi tanítás értelmében, nem szó szerinti fordítása az volna, hogy itt van a lehetőség, itt van az alkalmas idő arra, hogy megváltozzanak, annak ellenére, hogy az evangelisták befejezett igeidőt használnak a mondatban. Gromon András fordításában a „kedvező idő”, igen helyesen szerepel, amennyiben az üzenet tartalmi lényegi mondanivalóját szeretnénk hangsúlyozni. Egyesek szerint ez Jézus tanításának egy korai summája. Korszakot zár le Jézus. Továbbá, az ország kifejezés a görög szöveg szerint Királyság, ellenben az ország kifejezés lenne alkalmas ide, hiszen amennyiben Jézus üzenetének értelmében, az ország jelen van, akkor nincsen szükség királyságra, sem királyra, egy hierarchia nélküli önmegvalósító szeretettel való létben. Új gondolkodásra térni, meg az előző tagmondatban szereplő Isten országával kapcsolatban is szükséges, amibe mind Istenről, mind az emberekről való másképp gondolkodás szükséges. Nem mindenkinek szükséges áttérni erre az új gondolkodásra, csak azoknak, akik nem hasonlóan gondolkodnak, az áttérés szükségessége történelmi tény. Jézus másutt kifejti, hogy miért nem szükséges mindenkinek megtérnie, mivel az egészségesnek nincsen szüksége orvosra, hanem annak, aki rosszul van, és nem igazakat hívni jött, hanem bűnösöket. Nem kell mindenkinek változnia, hiszen előfordulhat, hogy valaki életében pontosan azt teszi, amit Isten szerint is tenni érdemes. Vannak emberek, akiknek nincsen szükségük orvosra, vagyis már „Istenfiaivá” váltak.

Isten fiává válni lehet, és nem automatikus a tagság. A megtérés Istenhez fordulás, annak elismerése is lehet, hogy nem minden tökéletes az ember életében, sőt vannak vétkeink, amiktől meg kell szabadulni. A kegyelemből ki lehet esni, tehát a megtérés nem csupán egyszeri és örök érvényű folyamat, hanem állapot, amit fenntartani és ápolni kell. A megtérés egy minden napi folyamat, ugyanakkor egy állandó fejlődés is. Alapvetően döntések sorozatáról van szó, naponta meg kell hoznunk döntéseket életvitelünkkel kapcsolatban, a döntések meghozásakor figyelnünk Istenre. Örökölhetünk hajlamokat, amik nehezíthetik, vagy könnyíthetik az Isten fiává válásunkat.

A kérdés az, hogyan lehetne Isten fiává vállni?

"Jézus mondta nekik: Ha a kettőt eggyé teszitek, és ha a belsőt (olyanná) teszitek, mint a külső, és a külsőt, mint a belső, és a fölsőt, mint az alsó, és hogy a férfit és a nőit ez egyes-egyetlenné fogjátok tenni, hogy a férfi ne legyen férfi, sem a nő nő; ha szemeket szem helyébe teszitek, és ha kezet kéz helyébe, és lábat láb helyébe, és képet kép helyébe, akkor fogtok bemenni [az országba]." Tamás 22

 A belsőt olyanná teszitek, mint a külsőt. Sok ember mást mutat kifelé, mint amit valójában magában gondol. Sok ember nem a belső meggyőződése alapján beszél, ccselekszik, kifelé másképpen beszél, másképpen cselekszik. Ez a képmutatás, alakoskodás, „angolnázás”. Ennek az alakoskodásnak sok oka lehet, megfelelési kényszer, félelem, nyereségvágy. Minden esetre Jézus szerint az igen igen legyen, a nem pedeig nem legyen. Azaz népies szállóigével, ami a szívemen az a számon. Úgy néz ki az Isten országába, állapotba jutás egyik sarokpillére az őszinteség, az alakoskodástól mentes lét. Az jut be az országba, aki nem képmutató, hanem egyenes ember, akinek a tettei és a szavai megegyeznek, összhangban vannak a belső gondolatvilágával érzéseivel, meggyőződésével. Azaz a belsőt külsővé teszi. A képmutatás elkerüléséről szól még más felhívás is: Amikor adakozol, minél észrevétlenebbül tedd. (Máté 6:3 és Tamás 62)

A felsőt, mint az alsó. A felsőt olyanná tesszük, mint az alsót. Amire eddíg túl sok figyelmet fordítottunk (rajongtunk), azt a területet normális mederbe tereljük. Némely emberek kifejezetten sok időt, energiát fektetnek egy-egy dologba, eszményivé válik a dolog, magasztosabbá a többi dolognál. Életükben tehát nincsen összhang, kiemelnek területeket, amiket a többi fölé helyeznek, ez embertől függően igen sokszínű lehet, lehet ez maga a vallás, de lehet csak egy számítógépes játék, sport, bulizás, tanulás, munkamánia, evés végül is bármi, ami jelen lehet az ember életében. A lényeg az, hogy amíg kiemel területeket, addíg más területeket elhanyagol, azaz alsóbb rangú és felsőbb rangú területeket határoz meg az életében. Nos, Jézus szerint minden terület egyforma figyelmet igényel, a szerintünk alsóbb dolgokra éppúgy kéne figyelni, mint azokra a dolgokra, területkere, amiket magasztosabbnak vélünk, amikre több időt, energiát fordítunk. Az országba, állapotba való jutás tehát a megosztott figyelem, az összhang jelenléte, és életünk területeire való figyelés, a nélkül, hogy kiemelnénk valamit, azaz lehetőleg minden területtel egyforma odaszánással foglalkozunk.

A féfit a nővel egyetlenné tenni. Jézus korában nem volt egyenrangúság-joguság, azóta a történelem folyamán, a női egyenjogúság kiteljesedett. A nők elmehetnek férfimunkát végezni, férfiruhába öltözhetnek, szavazati jogot kaptak, vezetők lehetnek, megváltozott a társadalomban betöltött szerepük, ezért úgy tűnik, a program eme része megvalósulni látszik.

Szemeket szem helyébe. A magyar mondással: Ne csak nézz, hanem láss is!

Jézus szerint a nagy vagyon, gazdagság nem igazán helyes, az Isten országába, állapotba való bejutáshoz. Sőt igazából gátolja azt:

 „Az ifjú pedig e beszédet hallván, elméne megszomorodva; mert sok jószága vala.” Máté 19:22

„Az viszont elkomorodott erre a szóra, és szomorúan elment, ugyanis nagy vagyont birtokolt.” Márk 10:22

„Mit használ ugyanis az embernek, ha megnyeri az egész világot, de az élete kárt szenved?” Márk 8:36, Máté 16:26

„Milyen nehezen fognak bemenni Isten országába azok, akik vagyont birtokolnak.” Márk 10:23

„Könnyebb a tevének átmennie a tű fokán, mint a gazdagnak bemennie Isten országába!” Márk 10:25

 

Könnyedebben megy át a kötél (vastag hajóskötél) a tű nyílásán, mint a gazdag az Isten országába. Márk 10:24-25 és Lukács 18:25 és Máté 19:24 A gamla jelentése kötél. A kötélből egy kis szál képes a tű fokán behatolni. Máténál megjelenik az „újra mondom”, valószínűleg Jézus többször is elismételte ezt a mondását, ezért is őrizhette meg mindegyik hagyomány. Jézus szerint a gazdag embereket a vagyonuk korlátozza abban, hogy kiteljesedjen az éltükben az Isten Országa.

Különbséget kell tennünk a vagyon birtoklása és a vagyonban való bízás közt.

„Jézus mondta: Volt egy gazdag ember, akinek sok java volt. Azt mondta: Használni fogom a javaimat, mert vetni fogok, aratok, ültetek, megtöltöm a csűrjeimet gyümölccsel, hogy ne szenvedjek hiányt semmiben sem. Ez az, amit gondolt a szívében. És azon az éjszakán meghalt.” Tamás 63

A Lukács 12:16-20 is megtalálható ez a beszéd, bár kissé szolidabban, a Tamás az eredetibb. Lukácsnál a vagyon öröklésésre teszi a hangsúlyt, holott nem ez az eredeti mondanivaló. „Az Isten pedig azt mondta neki: Meggondolatlan, ezen az éjszakán a lelkedet visszakérik tőled, amiket pedig készítettél kié lesz?”

Tamás radikálisabban adja elő a mondást, nincsen kérdés, hanem „azon az éjszakán meghalt”.

Mindazok, akik Isten akaratát cselekszik, azaz Jézus szellemi partnerei, egy nagycsaládot alkotnak.

„Ki az én anyám, és kik az én fivé­reim? …Íme, az anyám és a fivéreim. Aki [ugyanis] megteszi Isten akaratát, az az én fivérem és nővé­rem és anyám.” Márk 3:33 Márk 3:35

A Tamás evangéliumában még hozzá is teszi, ennél a résznél, hogy ők mennek be az országába. (Tamás 99) A Lukács evangéliuma pedig egyenes felszólítás a családtagoknak, illetve kinyilatkoztatása a családtagok országbatartozásának:

„Az én anyám és az én fivéreim azok, akik meghallgatják, és tettekre váltják Isten üzenetét.” Lukács 8: 21

Kizárólag az juthat be Isten Országába, aki megcselekszi Isten akaratát.

„Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” Máté 7:21

 Felesleges aggódni, inkább bízni kell!

„Monda pedig az ő tanítványainak: Annakokáért mondom néktek, ne aggodalmaskodjatok a a ti éltetek felől, mit egyetek; se a ti testetek felől, mibe öltözködjetek.  Az élet több, hogynem az eledel, és a test, hogynem az öltözet.  Tekintsétek meg a hollókat, hogy nem vetnek, sem nem aratnak; kiknek nincs tárházuk, sem csűrük; és az Isten eltartja őket: mennyivel drágábbak vagytok ti a madaraknál? Kicsoda pedig az közületek, a ki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal? Annakokáért ha a mi legkisebb dolog, azt sem tehetitek, mit aggodalmaskodtok a többi felől? Tekintsétek meg a liliomokat, mimódon növekednek: nem fáradoznak és nem fonnak: de mondom néktek: Salamon minden ő dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül egy. Ha pedig a füvet, mely ma a mezőn van, és holnap kemenczébe vettetik, így ruházza az Isten; mennyivel inkább titeket, ti kicsinyhitüek!” Lukács 12:22-28 és Máté 6:25-30

és „Jézus mondta: Ne aggodalmaskodjatok reggeltől estig, és estebédtől reggelig, hogy mit vegy<etek> magatokra. Tamás 36

A harag és a békétlenség kizárása a megbocsátás képességének a gyakorlása által. Az emberek képesek megbocsátást adni a bűnökre a földön.

„az emberfiának hatalma van a földön bűnök megbocsátására” Márk 2:10 és Lukács 5:24 és Máté 9:6

„Az „emberfia” („emberek fia”) kifejezés eredeti értelme a hétköznapi arám nyelvben „az ember”, „egy ember”, „az ember általában”; az „én” körülírására használták, legtöbbször olyan összefüggésekben, amelyekben a meggyaláztatás vagy a halál volt a téma. A vallási nyelvben sajátos mellékzöngéje volt: „szegény, hatalom nélküli ember, aki egészen rá van utalva Istenre, és akit Isten támogat” (vö. Zsolt 8,5 és a próféta állandó „emberfia” megszólítása Ezekiel könyvében; akárcsak Ezekiel személyében, Jézuséban is figyelemre méltó módon összekapcsolódik az „emberfia” és a „próféta” mivolt, vö. Ez 34,1-2; Mk 6,4).        Jézus mindig önmaga megjelölésére használta, szokásos alapjelentésének megfelelően, értelme tehát: „az ember általában, és így én is”, „egy egyszerű ember, mint én (is)”.” (G. A.) Sokan azt gondolják, hogy nem képesek megbocsátani a másik embernek, pedig ez a képesség az irgalmasság lelki cselekedete, amely adott, az emberhez tartozik. Isten fejlesztette ezt ki az emberben, és mindenkiben kifejlesztette. A meg nem bocsátást szenvedést szül. Aki nem akar megbocsátani a másik embernek, az leláncolja önmagát és lehetséges, hogy a másik embert is, akire haragszik. Oldjátok fel a láncokat és gyakoroljátok a megbocsátást, ha kell végtelenszer, újra és újra. A megbocsátás gyakorlásával, olyanok leszünk, mint Isten, hasonlóvá válunk hozzá, hiszen az Isten megbocsátó. Ha mi megbocsátóak vagyunk, akkor lelki alkatunk hasonló az Istenhez. Téves dolog azt gondolni, hogy ha megbocsátunk a másiknak, akkor lehetőséget adunk neki arra, hogy ugyanazt a vétket elkövesse, amit éppen megbocsátottunk, mivel ezt a lehetőséget nem mi adjuk és vesszük el az a másik embertől, hiszen ez a vétekre való lehetőség a mi megbocsátásunktól függetlenül adott a másik ember számára. A másik embernek való megbocsátás egyik fajtája, amikor az illető, aki ellenünk bűnt követett el, visszakerül lelkünkben ugyanarra a helyre, ahol a hibázása előtt volt. A másik embernek való megbocsátás másik fajtája, amikor az illető, aki ellenünk bűnt követett el, nem képes visszakerülni a lelkünkben ugyanarra a helyre, ahol hibázása előtt volt. Sok esetben tudat alatt nem is engedjünk magunkhoz olyan közel az ellenünk vétkező személyt, mint mikor azelőtt volt, hogy vétkezett volna ellenünk, ám ez nem jelenti azt, hogy ne tudnánk neki megbocsátani, csupán egy önvédelmi mechanizmus lép fel, ami a későbbiekben tudatossá is válhat. Az elkövetett vétek emléke megmarad egy ideig, akkor is ha már nem haragszunk. Ha az ellenünk vétkezőt látjuk szenvedni az ellenünk elkövetett bűne miatt, fontos, hogy értésére adjuk jelekkel, vagy egyszerűen szóban, hogy nem haragszunk rá.

Nem csupán a másik embernek kell megbocsátanunk, hanem önmagunknak is, e nélkül nem lehet lelki békére jutni.

Amennyiben találkozunk olyan emberrel, aki az Istenre haragszik, fel kell hívnunk figyelmét az alaptalan haragra. Fontos az is, hogy az Istenre ne haragudjunk, Istennel kapcsolatban semmiféle harag nem állja meg a helyét.

Törvények eltörlése, átalakítása megegyezésen alapuló közösségi szabályozássá:
Minden törvény érvényét veszti, ha az életet veszélyezteti, vagy ha emberek és élővilág ellen van.

„Meg­engedett-e szombaton jót tenni vagy rosszat tenni, életet megmenteni vagy meg­ölni?” Márk 3:4 és Lukács 6:9 és ismét Lukács 14:3 Lukács 14:5 és Máté 12:11 Lukács 13: 15 Márk 2:27-28 és Lukács 6:5 és Máté 12:8.

Hierarchia mentesség. A hatalmi pozíciók eltörlése. Az embereknek nem szabad hatalmaskodni egymáson, hanem egymást segítve kell élniük.

„A [pogány] nemzeteken uralkodnak királyaik, és akiknek hatalmuk van rajtuk, jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne így [cselekedjetek]! Ellenkezőleg! Aki köztetek a legnagyobb, legyen olyan, mint a legfiatalabb, és aki a vezető, [legyen] olyan, mint aki felszolgál!” Lukács 22:25-27

 Ne legyen kiszolgáltatva az egyik ember a másiknak. Emberi méltóságban egyenlők vagyunk. Nézzük végig a történelem folyamán, milyen torzulásokat okozott az emberek életében, az hogy uralkodtak egymáson. A fizikai, testi szabályozástól, a gondolkodás befolyásolásán keresztül a lelki sérülésekig rengeteg torzulás fordulhat elő. A hatalom ma is uralkodik az emberek életvitelén. Ez a téma szorosan kapcsolódik a vagyon és hatalmi versengés témakörhöz. Az ember alapvető vágya a szabadság iránti igény, ezért a hatalmat gyakorlóknak is meg kell fontolniuk, hogy megkockáztatnak-e egy forradalmat, amikor uralkodni kívánnak. Nemcsak az uralkodás, hanem a véres forradalom is ellentétes Isten országával. Az sem biztos, hogy a forradalom kiteljesedése pozitív változást hoz magával, gondoljunk csak az orosz forradalomra, melynek következtében létrejött a Szovjetunió, a Sztálini diktatúrával, amelyre a vérontás és a tömeges kivégzések voltak a jellemzőek. De meg lehet említeni Napoleont, Mao Ce Tungot, Fidel Castrot vagy Kun Bélát is, ez utóbbi három hónapig tudta magához ragadni a hatalmat, de dokumentáltan 590 embert végeztek ki ez idő alatt. A forradalmakban a bűnözők is láncaikat vesztik és mindazt a beteg perverziót kiélik magukból, amit a még adott rendszer rendfenntartó erői a forradalom kirobbanásáig még vissza tudtak tartani. Az uralkodás káros hatásai: a különböző térségek egymástól élesen eltérő fejlettségi szintre jutnak, melynek következtében gazdasági, társadalmi és nemzetiségi problémák születnek, pénzügyi és gazdaság válságok alakulnak ki, melyek következtében emberi életek tömegei kerülnek veszélybe, szociális feszültségek keletkeznek, melyek következtében társadalmon belüli, rétegek közti ellentétek és erőszakos cselekmények kerülnek kibontakozásra, és a már említett forradalmak kirobbanása, melyek életellenes terrorcselekményeket szülnek, az uralkodás könnyen átcsap önkényuralomba, a gazdasági, erkölcsi és pénzügyi káosz lehetőséget teremt a diktátoroknak, hogy a rendfenntartó erők elpusztítása után, a nép nevében saját önkényuralmi rendszert hozzanak létre. A harácsolás és a bosszúállás szintén az uralkodás velejárója, emlékezzünk Salamon történetére, hogy hogyan erősítette meg trónra jutását. Az uralkodás akkor lehet csak hosszú életű, ha széles körben a tömegek átverését alkalmazza és befolyásolja a nyilvánosságot is.

A rendelkezésre álló javak ésszerű felhasználása. Isten Országának a megvalósulásában a fontos szerepet játszik a Föld kincseinek és a felhalmozott értékeknek az újraelosztása. „Adjátok el a ti vagyonotokat, és adjatok alamizsnát. Ne elavuló erszényeket készítsetek magatoknak.” Lukács 12: 31-32 és Máté 6:19-20

Az értékek tisztességes elosztása: Akinek két inge van adja az egyiket oda annak akinek egy sincsen.

Ez a program sokak szemében a kommunista eszméket hozhatja felszínre, nem szabad elfelejteni viszont azt a tényt, hogy a kommunizmus Isten teljes kizárásával akart működni és csak hirdette az egyenlőséget, ám az eszme mögött hatalmi diktatúrát szolgált ki. Amíg a magántulajdon meg nem szűnik, addig az értékeket szükség szerint kell elosztani. Az első és legfontosabb szükség az élet fenntartása az életben maradás, ennek kell alárendelni az elosztást. Mi a fontosabb az életben maradás szempontjából atomfegyverre költeni dollármilliókat, vagy a minimális életkörülményeket bebiztosítani, azoknak, akik az éhenhalással küszködnek? Az értékeket számba kell venni, osztályozni, csoportosítani, majd szakértők segítségével kidolgozni a lehető legoptimálisabb elosztást. Lehetséges, hogy ami értékesnek tűnik egy adott személy vagy réteg számára, az más személyeknek vagy rétegeknek értéktelen, ezért elsősorban az értékek meghatározása a fontos. A legalapvetőbb értékek a Föld és a természet kincsei, erőforrásai, a termőföld, az ivóvíz, az energiahordozók. Alternatív társadalmi modelleket kell fejleszteni és tesztelni. Önfenntartásra törekvő kommunákat, megújuló önellátó energiagazdálkodással. Elsősorban a zöld energiák felhasználására gondolok, a Nap, a szél, a víz és a geotermikus energiákra.


Jézus azt is megmondja, hogy a szegények életfeltételeinek a megtartása mellett mi az a fontos dolog még, amire a Föld kincseit és felhalmozott értékeit másodsorban fordítani kell. Ez pedig a jövő nemzedékének, a ma gyermekeinek az ápolása, oktatása, felvirágoztatása. Az elesett, otthontalan, gyámoltalan gyermekek szellemi, lelki és fizikális fejlődését (és általában minden gyerekét) segíteni. Gyermekekről gondoskodjunk!

„Ha valaki egy efféle gyermeket befogad a nevemben, engem fogad be, és ha valaki engem befogad, nem engem fogad be, hanem aki küldött engem.” Márk 9:37 és Lukács 9:48 és Máté 18:5

A gyermekekben önmagától fejlődhet ki az Isten országa, ha megfelelő példát lát, minden erőszak alkalmazásától, vagy teher rárakásától mentesen. A gyermekek nevelése a jövő záloga. Kérdezhetné valaki, hogy hol van a gondoskodás a tanításban? Nyilvánvalóan, az élet elemi feltételit kell először biztosítani, de mit érnek ezek biztosításai, ha aztán az életet ezek mellet, Istennel szemben éljük le tudatlanságban?


A bűnöst gyógyítani kell, nem büntetni. (Márk 2:17 és Lukács 5:32 és Máté 9:12-13).

 
Nyilvánosság! (Márk 4:21-22 és Tamás 4 és Tamás 33)


Gnózisi karma: Aki, az élet ellen él, nem kap bűnbocsánatot, hanem felelős marad bűnéért ezen az időn túl is. (Márk 3:28-29 és Máté 32:33 és Tamás 44)

Halogatás mentes élet:

„Hagyd a holtakat eltemetni, a holtaknak.”

Ezzel kapcsolatban először azt kell figyelembe venni, hogy az emberiség késésben van. Ha már kétezer évvel ezelőtt betelt az idő, és el kellett volna kezdeni Isten országának az építését, mivel elközelített annak a lehetősége, hogy megvalósítsuk, akkor kétezer év késésben van az emberiség. Lehetséges, hogy egyéni, vagy kis közösségi szinten megvalósult a történelemben Isten Országa, de globálisan semmiképpen nem mondható el. Gondoljuk meg, mennyi bűntől szenvedéstől szabadult volna meg az emberi történelem, ha megvalósítják Isten akaratát. Egyes vélemények szerint ember erre nem képes, én sem azt állítom, hogy Isten nélkül az ember képes volna erre, hanem azt, hogy az Isten az emberen keresztül képes megvalósítani az ő országát, tehát közös cselekményről beszélek. Isten akarata tehát, hogy az ő országa megvalósuljon, ehhez szükséges a gondolkodásmódunk Istenre hangolása. Amíg az emberek gondolkodása bilincsben van, nehezen érthetik meg vagy térhetnek át új gondolkodás módra.

Jézus azonnal és halogatás nélkül kéri, hogy lépjünk be Isten országába, úgy hogy megcselekedjük az Isten akaratát. A halogatás nélküli lépés, nem jelenti az azonnali kútba ugrást bekötött szemmel. Az embernek fel kell mérnie saját magát, az adott feladatot, a képességeit, a lehetőségeit, a feladat végrehajtásának a végeredményeit, a lehetséges kombinációkat. A kész felmérést össze kell vetni az Isten akaratával, hogy kiderüljön, melyik terület lenne az ideális az adott egyén számára, hogy a megfelelő célt lehessen kitűzni. A teljesítéshez fontos a pontos tervkészítés és időbeosztás, amihez fontossági sorrendet is fel kell állítani, valamint figyelembe kell venni az egészségügyi szempontokat is. Elkötelezettség nélkül lehetetlen véghezvinni az Isten akaratát. Ha hiba csúszna a végrehajtásba, akkor elölről kell kezdeni. Jézus is fejlődött élete során, fokozatosan gazdagodott bölcsességben és lélekerőben. A halogatás indoka többféle is lehet, sok esetben tudat alatt működő betegség az oka. Félelmek a sikertelenségtől, túlbonyolított cselekvési terv, szorongásos depresszió, túlzott kényelmeskedés, önbizalomhiány. Az okokat fel kell ismerni és kezelni kell.

 A mondat második fele nem jézusi, ezért nem idézem, teljesen logikátlan, mit hirdessen, ha ő maga sem tud semmit, sőt kifogást keres, hogy miért nem követi Jézust.

Az ellenség szeretete

„Hallottátok, hogy mondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig mondom nektek, szeressétek az ellenségeiteket és imádkozattok a ti üldözőitekért! Így váltok a ti mennyei Atyátok fiaivá, mert ő a Napját felkelti gonoszokra és jókra és esőt ad igazaknak és igazságtalanoknak.”


Ez talán a legnehezebb és a legtöbb kérdést felvető kívánság Isten részéről. Nem minden ember képes erre a típusú szeretetre, kétségtelen, hogy ha a szeretetben vannak fokozatok, akkor ez a szeretet a szeretet legmagasabb foka. A magunk részéről, ha bántanak minket, és békétlenséget okoznak nekünk, akkor ha visszabántanánk azokat, éppen olyanok lennénk, mint ők, akik minket bántottak. Ha igazságtalannak tartjuk a mások által elkövetett szeretetlenséget, vagyis rossz dolognak tatjuk, ezzel megítéljük a cselekedeteit. Ám sok esetben az ítélkezés nem csupán a cselekedetekre, hanem az azt elkövető emberre is érvényes, tehát elítéljük azt az embert, aki másokat vagy minket bánt. Ha mi ezen az alapon jogot formálunk arra, hogy visszabántsuk, azaz visszaadjuk neki a kölcsönt, ahogy mondani szokták, akkor ennyi erővel magunkat is elítélhetjük, hiszen éppen ugyanazt tesszük, mint az, az ember, akit elítéltünk, azaz bántjuk a másikat. A nagy kérdés az, hogy az önfeláldozó szeretet minden esetben kiváltja-e a másik fél belső átalakulását, hogy gonoszságból megtér és jó emberré változik, vagy olykor kudarcot vall? Van-e olyan pont, amikor értelmetlenné válik a szeretet pusztulása, amikor előre jól látható, hogy a gonosz nem fog megváltozni? Meg szabad- e ítélnünk előre, hogy a másik lelkében mi fog történni, és ennek megfelelően szabad-e megvonnunk a szeretetünket?

Jézus tanítása egyértelmű, fiatalon a kereszten végezte, ő tehát azt választotta, hogy nem áll ellen a gonosznak, a benne levő szeretet nem volt képes nem szeretni a gonoszakat. A rómabeliekhez írt levélben találhatunk egy hasonló gondolatot: „Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg.” Rom. 12:21 Ez jézusi tanítás. Párbeszéddel megérthető és kezelhető a legtöbb konfliktus a szemet szemért elv nélkül is.

Jézusnak nem voltak gyermekei, neki a tanítványok volt a család, a testvériség. Önmagát adta, hogy sokak, azaz a tanítványok megmeneküljenek, legalábis ebben reménykedett. ám mi a helyzet akkor, ha egyértelmű, hogy a mi elpusztulásunk után a gyermekeink, családunk is életveszélybe kerül, vagy förtelmes kínzások alá esnek.

Egy épeszű embertől sem várható el az, hogy úgy szolgáltassa ki magát a gonosznak, hogy tudatában van annak, hogy a saját maga kiszolgáltatása által, az összes ember, akit szeret még jobban ki lesz szolgáltatva. Az, hogy Isten szereti a Sátánt, az sanos nem csupán az Ő problémája, de ez a mi reménységünk is egyben. Mert ha a szerető Atya pusztító erővel bírna, elpusztítaná azokat, akikről úgy véli megérdemlik, akkor előszőr is nem volna többé szerető Atya, másodszor az ember végső pusztulását is jelenthetné, amennyiben nem mindannyian jézusok vagyunk. Ha egy pedofil gyerekgyilkos garázdálkodni akar, akkor az élet védelme érdekében meg kell akadályozni. Esetleg a házi őrizetében hallgathatna eredeti jézusi tanításokat hangszóróból reggel hattól este kilencig, és kísérő nélkül nem mászkálhatna, amíg meg nem gyógyul. Az ellenség szeretete elsősorban a békés hozzáállással érhető el.

 „A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató.” Jak.3:17

Nem elhanyagolható az sem, hogy a béke Jézus tanítása a Márk evangelista szerint: „legyetek békében egymással.” Márk 9:50 Az Isten békéjét minden alkalommal megtörik, amikor erőszakos cselekedetre kerül sor a földön. A hiba az, hogy a konfliktusokat nem a megfelelő módon kezelik sem az emberi kapcsolatokban sem az országok közötti kapcsolatokban. A konfliktusok kezelésére olyan emberek kellenek az országok közötti kapcsolatokban, akik rendelkeznek az erőszakmentes konfliktuskezelés képességével. Az emberi kapcsolatokban pedig ezt a képességet tanítani kellene óvodától egyetemig. A békétlenség gyakran téves feltételezésekből adódig, sok esetben mire kiderül a félreértés már a viszály annyira elharapódzott, hogy lehetetlen tisztázni, s ha sikerül is tisztázni a kezdeti félreértést, a békétlenségek során elszenvedett káros mechanizmusok és keserű tapasztalatokat is kezelni kéne, hogy a béke helyreálljon. A másik ember megvádolása akkor is alaptalan, ha az illető elkövette az adott hibát, amivel vádolják, mert nem vádolni kell, hanem a hibát helyrehozni. A hiba megértése és korrigálása alapvető kiindulópont a konfliktusok kezeléséhez. A békétlenség oka az, hogy valamelyik vagy mindegyik fél úgy érzi, hogy igazságtalanság történt, amit orvosolni kell, s ha nincsen más mód, akkor karddal kell orvosolni. Ha karddal kell orvosolni az igazságot, akkor az igazság minden esetben érvényét veszti mert a karddal való bánás maga az igazságtalanság. Minden esetben ahol vérnek kell folynia az igazságért csak a sátán igazsága kerülhet ki győztesen. A vallások között elismerően kell szólnunk a Jehova tanúiról, akik megtagadják a fegyveres katonai szolgálatot, vagy a Bokor mozgalomról. Az a béke, amit fegyverrel kell fenntartani hamis béke, csupán látszat, s egyből háború gyúl ki, ha a térségben megjelenik egy nagyobb fegyveres erő, aki azt gondolja, hogy neki kell őrizni vagy védenie a békét. Lelki értelemben is beszélhetünk békéről, a lelki béke a tiszta lelkiismeret által érhető el, ezt senki nem tudja a másik helyett elérni, ezt mindenkinek magának kell elérnie. Tanácsot is csak akkor illik adni, ha kérdeznek. A rossz tanács sok esetben még nagyobb békétlenséghez vezethet.

Címkék: A jézusi program

Szólj hozzá!

A zsinagógai felolvasásban Jézus önmagára alkalmazza Ézsaiás messiási próféciáját a Lukács evangélista szerint.

Igehelyek: Lukács 4:16-21, Ézsaiás 61:1-2, 35:5

„És méne Názáretbe, a hol felneveltetett: és beméne, szokása szerint, szombatnapon a zsinagógába, és felálla olvasni. És adák néki az Ésaiás próféta könyvét; és a könyvet feltárván, arra a helyre nyita, a hol ez vala írva: Az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyilását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat, Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét. És behajtván a könyvet, átadá a szolgának, és leüle. És a zsinagógában mindenek szemei ő reá valának függesztve. Ő pedig kezde hozzájuk szólani: Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra.” Lukács 4:16-21

 „Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást; Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvígasztaljak minden gyászolót;” Ézsaiás 61:1-2

 „Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak” Ézsaiás 35:5

 A messiás eljövetelére vonatkozó önértelmezést ad az Ézsaiásból, Keresztelő Jánosnak is.

Igehelyek: Máté 11:5, Lukács 7:22, Ésaiás 35:5-6

„A vakok látnak, és a sánták járnak; a poklosok megtisztulnak és a siketek hallanak; a halottak föltámadnak, és a szegényeknek evangyéliom hirdettetik;” Máté 11:5

 „És felelvén Jézus, monda nékik: Elmenvén mondjátok meg Jánosnak, a miket láttatok és hallottatok: hogy a vakok szemeik világát veszik, a sánták járnak, a poklosok megtisztulnak, a siketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek az evangyéliom prédikáltatik.” Lukács 7:22

 „Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak, Akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben.” Ésaiás 35:5-6

 Máté Jézusnak tulajdonítja azt a beszédet, miszerint ő maga nagyobb az ország kettészakadása előtti legnagyobb királynál Salamonnál:

 „Délnek királyné asszonya felkél majd az ítéletkor e nemzetséggel együtt, és kárhoztatja ezt: mert ő eljött a földnek széléről, hogy hallhassa a Salamon bölcseségét; és ímé, nagyobb van itt Salamonnál.” Máté 12:42

Másutt pedig a Márk szerint, a szombati kalásztépés eseténél, Jézus Dávid királyhoz hasonlítja magát, sőt a templomnál nagyobbnak.

 Igehelyek: Márk 2:23-28, I. Sámuel 21:1-6, III. Mózes 24:9, I. Sámuel 22:20, V. Mózes 23:25, Máté 12:1-6

„És lőn, hogy szombatnapon a vetések közt megy vala által, és az ő tanítványai mentökben a kalászokat kezdék vala szaggatni. Ekkor a farizeusok mondának néki: Ímé, miért művelik azt szombatnapon, a mit nem szabad? Ő pedig monda nékik: Soha sem olvastátok-é, mit mívelt Dávid, mikor megszűkült és megéhezett vala társaival egybe? Mi módon ment be az Isten házába az Abiátár főpap idejében és ette meg a szent kenyereket, a melyeket nem szabad megenni csak a papoknak; és adott a társainak is? És monda nékik: A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért. Annak okáért az embernek Fia a szombatnak is ura.” Márk 2:25-26

 „És Dávid elméne Nóbba Akhimélek paphoz. Akhimélek pedig megrettenve ment Dávid elé, és monda néki: Mi dolog, hogy csak egyedül vagy, és senki sincs veled? És monda Dávid Akhimélek papnak: A király bízott reám valamit, és monda nékem: Senki se tudja meg azt a dolgot, a miért elküldélek téged, és a mit parancsoltam néked; azért a szolgákat elküldém erre és erre a helyre. Most azért, mi van kezednél? Adj öt kenyeret nékem, vagy egyebet, a mi van. És felele a pap Dávidnak, és monda: Nincs közönséges kenyér kezemnél, hanem csak szentelt kenyér van, ha ugyan a szolgák tisztán tartották magokat, legalább az asszonytól. Dávid pedig felele a papnak, és monda néki: Bizonyára el volt tiltva mi tőlünk az asszony mind tegnap, mind azelőtt, mikor elindulék, és a szolgák holmija is tiszta vala (jóllehet az út közönséges): azért bizonyára megtartatik ma szentnek az edényekben. Adott azért a pap néki szentelt kenyeret, mert nem volt ott más kenyér, hanem csak szent kenyér, melyeket elvettek az Úrnak színe elől, hogy meleg kenyeret tegyenek a helyett azon a napon, a melyen az előbbit elvevék.” I. Sámuel 21:1-6

 Magyarázó jegyzet az igehelyekhez: Ismételten előfordul az, hogy Jézusnak olyat tulajdonítanak, ami megalapozatlan, ugyanis a Márk szöveg szerint azt állítja, hogy „nem szabad megenni csak a papoknak” a kenyerekre vonatkoztatva, holott semmilyen ószövetségi szövegben nincsen ilyen tiltás. Még az eredeti szöveg szerint is a asszonyoktól való tartózkodás volt a feltétele annak, hogy megehetik-e a szentelt kenyereket: „ha ugyan a szolgák tisztán tartották magokat, legalább az asszonytól”. Igaz azonban, hogy elsősorban az ároni papság számára volt fenntartva a kenyér: „Azután legyen az Ároné és az ő fiaié, a kik egyék meg azokat szent helyen, mert mint igen szentséges, az övé az, az Úrnak tűzáldozataiból, örök rendelés szerint.” III. Mózes 24:9 ám sehol nem szerepel olyan tiltás a törvényben, hogy másnak nem adhatnak belőle. Így Jézusnak tulajdonított hivatkozás, miszerint nem szabad másnak megenni egy merő tévedés, ami azt feltételezi Jézusról, hogy nem létező írásokra hivatkozik. A másik tévedés az, hogy Abajtár (Abiatár) ekkor nem volt főpap, talán a Sauli mészárlás után lehetett az, de itt a történetben Akhimélek van megemlítve: „Akhitób fiának, Akhiméleknek egy fia azonban, a kit Abjáthárnak hívtak, elmenekült, és Dávid után futott.” I. Sámuel 22:20 A Márk szövegének ezt a részét el is hagyja, a többi evangélista, vagyis kimarad, az Abjatár főpapra való hivatkozás:

„Abban az időben a vetéseken át haladt Jézus szombatnapon; tanítványai pedig megéheztek, és kezdték a kalászokat tépni és enni. Látván pedig ezt a farizeusok, mondának néki: Ímé a te tanítványaid azt cselekszik, a mit nem szabad szombatnapon cselekedni. Ő pedig monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett Dávid, mikor megéhezett vala ő és a kik vele valának? Hogyan ment be az Isten házába, és ette meg a szentelt kenyereket, a melyeket nem vala szabad megennie néki, sem azoknak, a kik ő vele valának, hanem csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-é a törvényben, hogy szombatnapon megtörik a papok a szombatot a templomban és nem vétkeznek? Mondom pedig néktek, hogy a templomnál nagyobb van itt.” Máté 12:1-4

 Ugyanakkor ki kell térnünk itt a szombatra is, hiszen ráadásul még a farizeusoknak is olyan dolgot tulajdonítanak, mintha nem ismernék ők se az írásokat, hiszen a kalásztépés szabad volt a mózesi törvény szerint:

„Ha bemégy a te felebarátod vetésébe, kezeddel szaggass kalászokat, de sarlóval ne vágj be a te felebarátod vetésébe.” V. Mózes 23:25

 A farizeusok állítása is ütközik a mózesi törvénnyel. Így Jézus nem szegi meg a szombatot. A farizeusok minden bizonnyal a II. Mózes 20:10-re hivatkoznak, ahol a törvény tiltja a munkát szombaton. Ám a mózesi törvény nem terjed ki arra, hogy a kalásztépés munka lenne. Jézus arra hivatkozik, hogy a papoknak joguk van megszegni a szombati munkaszünetet a IV. Mózes 28:9 szerint igen komoly munkát végeznek szombaton is.

Mindhárom szinoptikus evangélista szerint, Jézus az Istent az ószövetség istenével azonosítja:

 „A halottak feltámadása felől pedig nem olvastátok-é, a mit az Isten mondott néktek, így szólván: Én vagyok az Ábrahám Istene, és az Izsák Istene, és a Jákób Istene; az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene.” Máté 22:31-32

 „A halottakról pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-é a Mózes könyvében, a csipkebokornál, hogy mi módon szólott néki az Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene. Az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene. Ti tehát igen tévelyegtek.” Márk 12:26-27

 „Hogy pedig a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette a csipkebokornál, mikor az Urat Ábrahám Istenének és Izsák Istenének és Jákób Istenének mondja. Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene: mert mindenek élnek ő néki.” Lukács 20:37-38

 Példa az összevetéshez: „És monda: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejté az ő orczáját, mert fél vala az Istenre tekinteni.” II. Móz. 3:6

 Ismételten, akárcsak az előbbi példáknál, olyan mondatot adnak Jézus ajkára, ami nem valós iratokra való hivatkozás, mivel igaz ugyan, hogy a mondat első fele megtalálható a mózesi iratokban, de a másik fele, úgymint hogy Isten az élők Istene, sehol sincsen megírva. Igazából egy szadduceus-farizeus vita leírását láthatjuk itt. A feltámadás bizonyítására van egy gondolat, miszerint Ábrahám él. Amennyiben Mózesnek úgy mutatkozik be, hogy Ábrahám istene, és ugyanakkor Isten egyben az élők istene, akkor ebből a két igaz állításból egyértelműen következik a konklúzió, hogy Ábrahám él, vagyis feltámadt. Az evangéliumok Jézusa közelebb áll a farizeusi hitvilághoz, mint a szaduceus hitvilághoz.

Máté szerint Jézus elfogadja és megerősíti a mózesi papi hivatalrendszert, és a mózesi parancsokat helyesli, és megtartásra méltónak tartja.

„Az írástudók és a farizeusok a Mózes székében ülnek: Annakokáért a mit parancsolnak néktek, mindazt megtartsátok és megcselekedjétek,” Máté 23:2-3

 „Jézus” kevélységről szóló tanítása idézet a Példabeszédekből:

„Az embernek kevélysége megalázza őt; az alázatos pedig tisztességet nyer.” Péld. 29:23

„Mert a ki magát felmagasztalja, megaláztatik; és a ki magát megalázza, felmagasztaltatik.” Máté 23:12

A sós hasonlatot Mózesre alapozva:

 „Minden te ételáldozatodat pedig sózd meg sóval, és a te ételáldozatodból soha el ne maradjon a te Istened szövetségének sója; minden te áldozatodhoz sót adj.” III. Mózes 2:13

 „Mert mindenki tűzzel sózatik meg, és minden áldozat sóval sózatik meg.” Márk 9:49

 A szent oltár szentesítése szintén Mózestől ered.

 „Hét napon tégy engesztelő áldozatot az oltáron; és szenteld meg azt, hogy felette igen szentséges legyen az oltár. Valami illeti az oltárt, szent legyen.” II. Móz. 29:37

„Bolondok és vakok: mert melyik nagyobb, az ajándék-é vagy az oltár, a mely szentté teszi az ajándékot?” Máté 23:19

 A tized elismerése Mózestől ered: „A földnek minden tizede, a föld vetéséből, a fa gyümölcséből az Úré; szentség az az Úrnak.” III. Mózes 27:30

 „Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert megdézsmáljátok a mentát, a kaprot és a köményt, és elhagyjátok a mik nehezebbek a törvényben, az ítéletet, az irgalmasságot és a hívséget: pedig ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhagyni.” Máté 23:23

 Az evangélisták szerint Jézus támogatja a kárhoztatást és az elítélést, az ehhez vett szörnyű képeket az Ézsaiás prófétától kölcsönzi:

„És kimenvén, látni fogják azoknak holttesteit, a kik ellenem vétkeztek, mert az ő férgök meg nem hal és tüzök el nem aluszik, és minden test előtt borzadásul lesznek.” Ézsaiás 66:24

 „A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.” Márk 9:44

 A nagy nyomorúságról szóló jézusi beszéd Dániel próféta írásából ered:

„mert nyomorúságos idő lesz, a milyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig.” Dn. 12:1

 „Mert akkor nagy nyomorúság lesz, a milyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha.” Mt. 24:21

 „És az időtől fogva, hogy elvétetik a mindennapi áldozat, és feltétetik a pusztító útálatosság, ezerkétszáz és kilenczven nap lesz” Dániel 12:11

 „Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, a melyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen” Máté 24:15

A végidős beszédek, Noé történetéből valamint Joeltől és Ézsaiástól vannak összeollózva:

 „A nap és hold elsötétednek; a csillagok bevonják fényöket.” Joel 3:15

 „Mert az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják fényöket, sötét lesz a nap támadásakor, és a hold fényét nem tündökölteti.” Ézsaiás 13:10

 „Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei megrendülnek.” Máté 24:29

 A jövő igaz nemzedékének a fényként való ábrázolása szintén Dániel próféta írásain alapul.

„Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége” Dániel 12:3

 „Akkor az igazak fénylenek, mint a nap, az ő Atyjoknak országában.” Máté 13:43

Akárcsak a kőre való utalás:

 „Nézed vala, a míg egy kő leszakada kéz érintése nélkül, és letöré azt az állóképet vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzá azokat.” Dániel 2:34

 „És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké.” Dániel 2:44

„És a ki e kőre esik, szétzúzatik; a kire pedig ez esik reá, szétmorzsolja azt.” Máté 21:44

Az Úr bosszúállásának napját is meghirdeti Jézus Lukács szerint, hogy beteljesedjenek mindazok, amelyek megírattak:

 „Mert azok a bosszúállásnak napjai, hogy beteljesedjenek mind azok, a mik megírattak.” Lukács 21:22

„Uram, a te igazságod teljessége szerint forduljon el, kérlek, a te haragod és búsulásod a te városodtól, Jeruzsálemtől, a te szentséges hegyedtől, mert a mi bűneinkért és a mi atyáink hamisságaiért gyalázatára van Jeruzsálem és a te néped mindeneknek mi körültünk.” Dániel 9:16 Mt.23: 33-38 „Kígyók, mérges kígyóknak fajzatai, miképen kerülitek ki a gyehennának büntetését? Annakokáért ímé prófétákat, bölcseket és írástudókat küldök én hozzátok: és azok közül némelyeket megöltök, és megfeszítetek, másokat azok közül a ti zsinagógáitokban megostoroztok és városról-városra üldöztök. Hogy reátok szálljon minden igaz vér, a mely kiömlött a földön, az igaz Ábelnek vérétől Zakariásnak, a Barakiás fiának véréig, a kit a templom és az oltár között megöltetek. Bizony mondom néktek, mindezek reá következnek erre a nemzetségre. Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, a kik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad. Ímé, pusztán hagyatik néktek a ti házatok.”

 „Hogyha meg nem tartod és nem teljesíted e törvény minden ígéjét, a melyek meg vannak írva e könyvben, hogy féljed e dicsőséges és rettenetes nevet, az Úrét, a te Istenedét: Csudálatosakká teszi az Úr a te csapásaidat, és a te magodnak csapásait: nagy és maradandó csapásokká, gonosz és maradandó betegségekké. És reád fordítja Égyiptomnak minden nyavalyáját, a melyektől irtóztál vala, és hozzád ragadnak azok. Mindazt a betegséget és mindazt a csapást is, a melyek nincsenek megírva e törvénynek könyvében, reád rakja az Úr, míglen kipusztulsz. És kevesen maradtok meg, a kik annak előtte oly sokan voltatok, mint az égnek csillagai; mivelhogy nem hallgattál az Úrnak, a te Istenednek szavára. És a miképen örvendezett az Úr rajtatok, hogy jót tett veletek és megsokasított titeket: akképen fog örvendezni az Úr rajtatok, hogy kiveszt és kipusztít titeket; és ki fogtok gyomláltatni arról a földről, a melyre te bemégy, hogy bírjad azt. És szétszór téged az Úr minden nép közé, a földnek egyik végétől a földnek másik végéig; és szolgálni fogsz ott idegen isteneket, a kiket sem te nem ismertél, sem a te atyáid: fát és követ. De e nemzetek között sem pihensz meg, és nem lesz a te talpadnak nyugodalma; mert rettegő szívet, epedő szemeket és sóvárgó lelket ád ott néked az Úr. És a te életed kétséges lesz majd előtted: és rettegni fogsz éjjel és nappal, és nem bízol életedben. Reggel azt mondod: Bárcsak estve volna! estve pedig azt mondod: Bárcsak reggel volna! - a te szívednek rettegései miatt, a melylyel rettegsz, és a te szemeidnek látása miatt, a melyet látsz. És visszavisz téged az Úr Égyiptomba hajókon, azon az úton, a melyről azt mondtam néked, hogy nem fogod azt többé meglátni! És áruljátok ott magatokat a ti ellenségeiteknek szolgákul és szolgálóleányokul, de nem lesz, a ki megvegyen.” V. Mózes 28:58-68

 „Jézus” Istenhez vezető eszköznek tulajdonítja Mózest és a prófétákat:

„Monda néki Ábrahám: Van Mózesök és prófétáik; hallgassák azokat.” Lukács 16:29 A boldog mondásokban idézetek van a Zsoltárokból „A szelidek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben.” Zsolt 37:11

 „Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet.” Máté 5:5

 Örökölni akkor lehet, ha valaki meghal, mivel a Föld tulajdonjoga jelenleg is ambivalens a biblia által, ezért vitatott. egyrészt minden az Istené, de hát Ő nyilván nem fog meghalni, ezért nem is örökölhetünk utána, másrészt a Sátáné, és annak adja akinek akarja. Ha tehát a Sátán meghalna, akkor lehetne utána örökölni, csakhogy Isten nem pusztítja el a pusztítót, mivel alap tulajdonsága az ellenség szeretete, és a sátán pedig nem lesz öngyilkos, így patthelyzet alakult ki. A mindenkori valóság pedig az, hogy nem a szelídeké a föld, hanem az erőszakosé, akinek erősebb hadserege van, aki elsőként partra száll és lemészárolja az őslakosokat, azé a föld, és aki képes megvenni, ez már gazdasági hatalom. Ha pedig a Mennyei Atya, aki szeret és megbocsát, és még az ellenségeit is szereti, mégiscsak azonos lenne az ószövetség Jahve-jéval, aki bizony ítélni fog, akkor igencsak komolyan kell venni a megváltás üzentét. Egyébként is van belőle „jézusi” beszéd jócskán:

„Áldott, a ki jő az Úrnak nevében; áldunk titeket, a kik az Úr házából valók vagytok!” Zsolt 118:26

 „Mert mondom néktek: Mostantól fogva nem láttok engem mindaddig, mígnem ezt mondjátok: Áldott, a ki jő az Úrnak nevében!” Máté 23:39

 „A csecsemők és csecsszopók szájával erősítetted meg hatalmadat a te ellenségeid miatt” Zsolt. 8:3

Jézus pedig monda nékik: Hallom. Sohasem olvastátok-é: A gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicsőséget? Máté 21:15-16

 „A kő a melyet az építők megvetettek, szegeletkővé lett! Az Úrtól lett ez, csodálatos ez a mi szemeink előtt!” Zsolt. 118:22-23

 Monda nékik Jézus: Sohasem olvastátok-é az írásokban: A mely követ az építők megvetettek, az lett a szegletnek feje; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt. Máté 21:42

 A Márk evangélista szerint, amikor megkérdezik Jézustól melyik a legnagyobb parancsolat, akkor a Sömá Jiszráél hitvallást idézi, ami zsidóság legfőbb és legfontosabb vallási része, ezt teszi meg a legelső parancsolatnak!

„Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből.” V. Mózes 6:4-5

 Jézus pedig felele néki: Minden parancsolatok között az első: Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr. Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat. Márk 12:29-30

Vegyük észre, hogy Márk szerint, Jézus kiegészíti a szent szöveget az ELMÉDBŐL  kifejezéssel!

 

Máté is megpróbálja idézni, de ő se pontos.

 „Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat.” Máté 22:37-38

Vegyük észre, hogy Máté szerint, Jézus nemcsak kiegészíti a szent szöveget, az ELMÉDBŐL  résszel, hanem elveszi belőle a teljes ERŐDBŐL  részt! Jézus tehát igazi eretnekként vállogat, betold elvesz, istenképének megfelelően. Melyiket mondta? Mindkettőt? Egyiket sem? Csak az evangélisták kooperáltak?

 Arra viszont jó a példa, hogy Jézust példaként állítsuk be, ahogy a keresztények is elvehetünk és hozzátehetünk a szent szövegekhez, istenképünknek megfelelően.

 Szintén nem újdonság, amit itt második isteni parancsolatként említenek meg az evangélisták a felebarát szeretete mózesi idézet:

 „Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat.” III. Mózes 19:18

 A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Máté 22:39, Márk 12:31

Vegyük észre, hogy Jézus elveszi a TE NÉPED FIAI ellent. Azaz immár a minden emberre kiterjeszti, és nem csupán zsidó-zsidó közé tett parancsolatról lesz szó a továbbiakban! Arra viszont jó a példa, hogy Jézust példaként állítsuk be, ahogy a keresztények is elvehetünk és hozzátehetünk a szent szövegekhez, istenképünknek megfelelően.

A mózesi tízparancsolat, mint már az üdvösség feltétele, szintén megjelenik „Jézusnál” igaz töredezve. A gazdag ifjúval történő párbeszédben ötöt elismétel és megerősít, s a már említett preferált szeretet parancsot, csak hatodiknak sorolja hozzá:

„Ő pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat. Monda néki: Melyeket? Jézus pedig monda: Ezeket: Ne ölj; ne paráználkodjál; ne lopj; hamis tanubizonyságot ne tégy; Tiszteld atyádat és anyádat; és: Szeresd felebarátodat, mint temagadat.” Máté 19:17-19

„Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked. Ne ölj. Ne paráználkodjál. Ne lopj. Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.” II. Móz. 20:12-16

 „Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat.” III. Móz. 19:18

A tízparancsolat erősítése kiegészül, a ne paráználkodj, azaz ne törj házasságot megismétlésével is, sőt a törvény szigorításával találkozunk:

 „Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne paráználkodjál! Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kivánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében.” Máté 5:27

 Csia Lajos fordításában:

„Hallottátok, hogy azt mondták: Ne törj házasságot! De én azt mondom nektek, hogy szívében már házasságot tört az is mind, aki úgy nézett asszonyra, hogy megkívánta azt.” „többé ne vétkezzél!” Jn. 8:11

 „Ne paráználkodjál.” II. Móz. 20:14

 A Csia fordításból jól látszik, hogy a gonosz kifejezést nem tartalmazza a szöveg, így aki csak abba kapaszkodna bele, hogy nem gonoszul szabad megkívánni, az tévedés áldozata. A Károli Gáspár féle fordítás teljesen mást jelent, mint a Csia Lajos féle. A paráználkodás és a házasságtörés két különböző bűn. A paráználkodás az, ha valaki testi igényeinek a kielégítésért anyagi javakat nyújt a másik embernek, mindkét felet bűnösnek tartják. A házasságtörés pedig, olyan ember ellen elkövetett cselekedet, amely ember törvényes házasságban él, a két ember, házastársak szétválasztása. Egyik fordításban sem szerepel a hajadon kifejezés. Tehát asszonyról van szó, így aki hajadon nőt kíván meg, nem követ el bűnt. Jézus itt is a törvény szigorításának a céljával tanít. A Károli féle fordítás esetén az lehet a cél, hogy az ember ne herdálja el a vagyonát. A Csia féle fordításnál az lehet a cél, hogy megőrizze a házasság erkölcsi tartását. Jézus ebben az esetben is szigorítja a törvényt.

A ne ölj, pedig még egyszer megismétlődik, sőt a törvény szigorításával találkozunk:

 „Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert a ki öl, méltó az ítéletr, Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, a ki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre” Máté 5:21

 „Ne ölj.” II. Móz. 20:13

 Mi az ítélet? Az ítélet halál:

 „A ki úgy megver valakit, hogy meghal, halállal lakoljon.” II. Móz. 21:12

 „Ha valaki agyon üt valamely embert, halállal lakoljon.” III. Móz. 24:17

 „A ki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert.” I. Mózes 9:6

 Jézus ebben az esetben is szigorítja a törvényt, vagyis már az is méltó a halálra, aki haragszik.

Megismétlődik a szülők tisztelete, mint isteni parancs, szintén ítélettel, sőt nyíltan kimondott halálbüntetéssel:

 „Mert Isten parancsolta ezt, mondván: Tiszteld atyádat és anyádat, és: A ki atyját vagy anyját szidalmazza, halállal lakoljon.” Máté 15:1-7

 „A ki szidalmazza az ő atyját vagy anyját, halállal lakoljon.” II. Mózes 21:17

 Ez utóbbi kettőnél még szigorítás is található. A házassági elvállás elleni beszédben „Jézus” szintén mózesi iratokat hív segítségül:

 „De a teremtés kezdete óta férfiúvá és asszonnyá teremté őket az Isten. Annakokáért elhagyja az ember az ő atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez, És lesznek ketten egy testté! Azért többé nem két, hanem egy test.” Márk 10:6-8

 „Ő pedig felelvén, monda: Nem olvastátok-é, hogy a teremtő kezdettől fogva férfiúvá és asszonynyá teremté őket, És ezt mondá: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy test. A mit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válaszsza.” Máté 19:4-6

„Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket.” I. Móz. 1:27

„Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.” I. Móz. 2:24

 Az Istenhez való ragaszkodás megelőzi a családtagokat gondolatkör szintén Mózestől származik:

„A ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám.” Máté 10:37

 „Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom.” Lukács 14:26

 „A ki azt mondta az ő atyjáról és anyjáról: Nem láttam őt; és az ő atyjafiait nem ismerte, fiaival sem gondolt; mert megtartották a te beszédedet, és ragaszkodtak szövetségedhez.” V. Móz. 33:9

 A feltétlen gondviselés gondolata pedig a Zsoltárokból:

„Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé” Zsolt 37:25

 „Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” Máté 6:33

 Szintén nem új tanítás az irgalmasság

 „Ha pedig tudnátok, mi ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok volna az ártatlanokat” Máté 12:7 vö. Hóseás 6:6 (az LXX-ben irgalmasság van nem szeretet)

Az igazság:

 „Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kiván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.” Mikeás 6:8

 A könyörület:

 „Ha előltalálod ellenséged eltévedt ökrét vagy szamarát: hajtsd vissza néki. Ha látod, hogy annak a szamara, a ki téged gyűlöl, a teher alatt fekszik, vigyázz, rajta ne hagyd; oldd le azt ő vele együtt.” II. Móz. 23:4-5

 Az irgalmasság kifejtésénél konkrétan csak Ézsaiás próféta van megismételve:

 „Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat?” Ézsaiás 58:7

 „Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna?” Máté 25:35-36

 A tökéletesség kívánalma a mózesi tanítás megismétlése „Jézustól”:

 „Tökéletes légy az Úrral, a te Isteneddel.” V. Móz. 18:13

 „Azért hát féljétek az Urat, és szolgáljatok néki tökéletességgel és hűséggel;” Józs. 24:14

 „Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes.” I. Móz. 17:1

 „Te azért, fiam, Salamon, ismerd meg a te atyád Istenét, és szolgálj néki tökéletes szívvel és jó kedvvel; mert az Úr minden szívbe belát és minden emberi gondolatot jól ért.” I. Krón. 28:9

„Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes” Máté 5:48

 Az irgalmassággal való összekapcsolása:

 „Az irgalmashoz irgalmas vagy, A tökéletes vitézhez tökéletes vagy.” II. Sám. 22:26

„Az irgalmashoz irgalmas vagy: a tökéleteshez tökéletes vagy.” Zsolt. 18:26

„Legyetek azért irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas.” Lukács 6:36

 A jeruzsálemi szerepléssel kapcsolatban elmondhatjuk, hogy a messiás Jézus templomhoz való viszonyát a 69. Zsoltárra alapozva írják meg az evangélisták, itt a János evangélista azonosítja a pontos igehelyet, János evangélista külön ki is emeli, hogy miért emészti Jézust a templomért való buzgalom.

„Mivel a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullanak reám” Zsolt 69:10

 „Megemlékezének pedig az ő tanítványai, hogy meg van írva: A te házadhoz való féltő szeretet emészt engem.” János 2:17

 Valamint a templomban elhangzott szónoklat a templomról szóló ézsaiási és jeremiási részből van összeollózva:

 „mert házam imádság házának hivatik minden népek számára!” Ézsaiás 56:7d

 „Vajjon latrok barlangjává lett-é ez a ház ti előttetek, a mely az én nevemről neveztetik? Ímé, én is látok, azt mondja az Úr.” Jeremiás 7:11

 „És beméne Jézus az Isten templomába, és kiűzé mindazokat, a kik árulnak és vásárolnak vala a templomban; és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatá. És monda nékik: Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek” Mt. 21:12-13, Mk.11:15-17, Lk19:45-46

 A messiásjézus az Isten parancsolataitól eltért farizeusok elleni kárhoztató beszédét a Márk evangélista az Ézsaiás próféta alapján írja meg:

 „És szólt az Úr: Mivel e nép szájjal közelget hozzám, és csak ajkaival tisztel engem, szíve pedig távol van tőlem, úgy hogy irántam való félelmök betanított emberi parancsolat lőn:” Ézsaiás 29:13

„Ő pedig felelvén, monda nékik: Igazán jövendölt felőletek, képmutatók felől Ésaiás próféta, a mint meg van írva: Ez a nép ajkaival tisztel engem, a szívök pedig távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, a melyek embereknek parancsolatai.” Márk 7:6-8

 A kulcsok hatalmáról szóló hasonlat Ézsaiásból való. „S az ő vállára adom a Dávid házának kulcsát, és a mit megnyit, senki be nem zárja, és a mit bezár, nem nyitja meg senki;” Ézsaiás 22:22

 „És néked adom a mennyek országának kulcsait; és a mit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lészen; és a mit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lészen.” Máté 16:19

 Az vétkes atyafi megdorgálása szintén nem új tanítás „Jézustól”, hiszen Mózesnél éppúgy dorgálni kell. Sőt a Lukácsnál Jézus a megbocsátás feltételévé teszi az illető megtérését és megbánását:

 „Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben; fedd meg a te felebarátodat nyilván, hogy ne viseljed az ő bűnének terhét.” III. Mózes 19:17

 „Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el és dorgáld meg őt négy szem között: ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát” Máté 18:15 , Lukács 17:3

 A tanuk alkalmazása részlet, mint jézusi beszéd szintén Mózes-ből való:

 „Ne álljon elő egy tanú senki ellen semmiféle hamisság és semmiféle bűn miatt; akármilyen bűnben bűnös valaki, két tanú szavára vagy három tanú szavára álljon a dolog.” V. Mózes 19:15

 „Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú vallomásával erősíttessék minden szó” Máté 18:16

 A Máté hangsúlyozza, hogy négyszemközt, vagyis ne nyilvánosan (elsőre), hogy megnyerd az illetőt, vagyis hogy megbánja a bűneit. A mózesi szövegből az is kiolvasható, hogy az adott, ember akit sérelem ért, ne legyen vétkes a többiek szemében. A mózesi szövegben egyértelműen a rágalmazásról van szó, hiszen az ember úgy viselhette a bűnt, hogy a többiek bűnösnek találják, akkor is ha nem igaz a vád, rágalom. Amennyiben kiáll nyilvánosan és mindenki előtt megvédi magát, akkor mentesül abból a bűnből, amivel ellenlábasa megvádolta, és a többiek is látják, hogy hazugság volt. A Máténál nem rögtön jön a nyilvánosság és nem csupán a rágalmazásra lehet érteni azt, hogy vétkezik ellened. A Lukács evangéliuma arra is kitér, hogy ne csak elismerje a bűnös a vétkét, hanem egyből bűnbocsánatot, feloldozást is megkapja. Máté és Márk szerint Jézus a Zsoltárokból vesz idézetet ezek alapján, már a korai követők szerint is, önmagát a messiással azonosítja, akinek preegzisztens lénye volt: „Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől, míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul.” Máté 22:44, Márk 12:36 vö. Zsolt 110:1 Ennek részletes kifejtése alapján, hozzávéve a János prológust, teológiai dogmát állít fel a kereszténység, Jézus testi megjelenését megelőző életéről.

A János evangélista szerinti a Jézus kiabálás, miszerint az élet vizét osztja az írások szerint egyértelműen Ézsaiás és Jeremiás írásain alapul:

 „Az ünnep utolsó nagy napján pedig felálla Jézus és kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jőjjön én hozzám, és igyék. A ki hisz én bennem, a mint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.” János ev. 7:37-38

 „Oh mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre, ti is, kiknek nincs pénzetek, jertek, vegyetek és egyetek, jertek, vegyetek pénz nélkül és ingyen, bort és tejet.” Ézsaiás 55:1

 „És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, a melynek vize el nem fogy.” Ézsaiás 58:11

 „A kik elpártolnak tőlem, a porba iratnak be, mert elhagyták az élő vizeknek kútfejét, az Urat!” Jeremiás 17:13

 Ez utóbbival kapcsolatban még egy megfelelés található:

 „Jézus pedig lehajolván, az ujjával ír vala a földre.” Jn 8:6

 Máté nyilvánvalóvá teszi, hogy még akkor is betartja „Jézus” a törvényt, ha azzal nem ért egyet, hogy konfliktus kerüléssel botránykozás ne essék:

 „Mikor pedig eljutottak vala Kapernaumba, a kétdrakma-szedők Péterhez menének és mondának néki: A ti mesteretek nem fizeti-é a kétdrakmát? Monda: Igen. És mikor beméne a házba, megelőzé őt Jézus, mondván: Mit gondolsz Simon? A föld királyai kiktől szednek vámot vagy adót? a fiaiktól-é, vagy az idegenektől? Monda néki Péter: Az idegenektől. Monda néki Jézus: Tehát a fiak szabadok. De hogy őket meg ne botránkoztassuk, menj a tengerre, vesd be a horgot, és vond ki az első halat, a mely rá akad: és felnyitván a száját, egy státert találsz benne: azt kivévén, add oda nékik én érettem és te éretted.” Máté 17:24-27

 „Ezt adja mindaz, a ki átesik a számláláson: fél siklust a szent siklus szerint (egy siklus húsz gera); a siklusnak fele áldozat az Úrnak.” II. Móz. 30:13

 A János evangéliuma azért figyelemre méltó, mert a beteljesült messiásvárás kiegészítését láthatjuk a szinoptikusokhoz képest, vagyis ugyanazt az utat folytatja, hogy ószövetségi idézetekre hivatkozik, s olyan utalásokat is láthatunk, amik a szinoptikusokban még nincsenek meg. Jól kiábrázolódik, a történetkerekítés folyamata, hogy beteljesedjenek az írások:

 „Nem mindnyájatokról szólok; tudom én kiket választottam el; hanem hogy beteljesedjék az írás: A ki velem ette a kenyeret, a sarkát emelte fel ellenem.” János 13:18.

„Még az én jóakaróm is, a kiben bíztam, a ki kenyeremet ette, fölemelte sarkát ellenem.” Zsolt. 41:10

 „De azért lőn így, hogy beteljesedjék a mondás, a mely megiratott az ő törvényökben: Ok nélkül gyűlöltek engem.” Jn. 15:25

 „Többen vannak fejem hajszálainál, a kik ok nélkül gyűlölnek engem; hatalmasok a vesztemre törők, a kik ellenségeim alap nélkül; a mit nem ragadtam el, azt kell megfizetnem!” Zsoltárok 69:5

 János evangélistánál fellépő Jézus több helyen is hivatkozik az ószövetségre, és a prófétákra:

 „Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jő.” János 6:45

 „És minden fiaid az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége.” Ézsaiás 54:13

 „És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.” Jeremiás 31:34

 János nyíltan kimondja, hogy Ézsaiás Jézusról írt, egyúttal ítéletet is hozott, valamint a hitetlenség Jézussal szemben: „És noha ő ennyi jelt tett vala előttük, mégsem hivének ő benne: Hogy beteljesedjék az Ésaiás próféta beszéde, a melyet monda: Uram, ki hitt a mi tanításunknak? és az Úr karja kinek jelentetett meg? Azért nem hihetnek vala, mert ismét monda Ésaiás: Megvakította az ő szemeiket, és megkeményítette az ő szívöket; hogy szemeikkel ne lássanak és szívökkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Ezeket mondá Ésaiás, a mikor látá az ő dicsőségét; és beszéle ő felőle.” János 12:37-41 „És monda: Menj, és mondd ezt e népnek: Hallván halljatok és ne értsetek, s látván lássatok és ne ismerjetek;” Ézsaiás 6:9

 „Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg?” Ézsaiás 53:1

 Ez az azonosítás nagy valószínűség szerint Pál apostoltól származik, és onnan kerülhetett az evangéliumokba:

 „De nem mindenek engedelmeskedtek az evangyéliomnak. Mert Ésaiás azt mondja: Uram! Kicsoda hitt a mi beszédünknek?” Rom.10:16

 Egyértelmű Jánostól, hogy egyáltalán nem szó szerint idézik az evangélisták az ószövetséget, az utalás viszont egyértelművé teszi, hogy melyik igehelyről beszél. Ennek okán nem is tesznek különbséget például a keresztülszúrás vagy felszegezés között, ám hivatkoznak az írásokra. Ez is része a passiótörténetnek, amit fentebb említettem.

 „Másutt ismét így szól az írás: Néznek majd arra, a kit általszegeztek.” János 19:37

„A Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira pedig kiöntöm a kegyelemnek és könyörületességnek lelkét, és reám tekintenek, a kit átszegeztek, és siratják őt, a mint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, a mint keseregnek az elsőszülött után.” Zakariás 12:10

 János evangélista Jézus prófétai színre lépését Mózestől való próféciából eredezteti, teszi ezt úgy, hogy Mózest Jézus mellé állítja, illetve a szöveg szerint maga Jézus áll Mózes pártján szemben a farizeusokkal:

„Ne állítsátok, hogy én vádollak majd benneteket az Atyánál; van a ki vádol titeket, Mózes, a kiben ti reménykedtetek. Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert én rólam írt ő. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mimódon hisztek az én beszédeimnek?” János 5:45-47

 „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én: azt hallgassátok!” V. Mózes 18:15

 „Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat mint te, és az én ígéimet adom annak szájába, és megmond nékik mindent, a mit parancsolok néki.” V. Mózes 18:18

Isten mindenkihez való jósága szintén felújított gondolat, másképpen fogalmazva:

 „Jó az Úr mindenki iránt, és könyörületes minden teremtményéhez.” Zsoltárok 145:9

„felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.” Máté 5:45

 Mindhárom szinoptikus evangéliumban megerősíti Jézus az áldozati rendszer gyógyulásért való részét:

 III. Mózes 14:2-32 - Máté 8:2-4 – Márk 1:40-44 – Lukács 5:12-14

„És ímé eljövén egy bélpoklos, leborula előtte, mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem. És kinyújtván kezét, megilleté őt Jézus, mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal eltisztult annak poklossága. És monda néki Jézus: Meglásd, senkinek se szólj. Hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel az ajándékot, a melyet Mózes rendelt, bizonyságul nékik.” (Evangéliumok)

 Csia Lajos fordításában: „Egyszer csak egy bőrpoklos futott hozzá, lábához borult és megszólította: "Uram, ha csak akarnád, volna hatalmad, hogy engem megtisztíts." Erre kinyújtotta kezét, megfogta és így szólt: "Akarom! Tisztulj meg!" Azonnal le is tisztult annak poklossága. Majd így szólt hozzá Jézus: "Vigyázz, senkinek ne szólj, hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak és vidd fel tanúbizonyság-tételül nekik azt az adományt, melyet Mózes rendelt."

 Ez az a szakasz, ahol nagyon nehéz eldöntenünk, hogy az evangélisták szerint Jézus hogyan állt a törvényhez, mivel három szempontból is van létjogosultsága a mondatnak. Az első szempont, hogy nem bűnért való áldozatról van szó, amit Jézus elutasított. A második szempont a beteg társadalmi illetve családi helyzete, a harmadik Jézus szolgálati útja. Elsősorban azt kell leszögeznünk, hogy nem a teljes áldozati rendszer elismeréséről van szó, hanem a gyógyulásért való áldozat bemutatásáról. Jézus önmagát új hírnöknek tartotta, nyilvánvaló volt, hogy szolgálati útja során, előbb utóbb meg kellett a hivatalos papsággal is vívnia a harcot, ennek színhelye Jeruzsálem, függetlenül attól, hogy sok egyéb helyszín is szellemi csatatérré vált, ám a tömegek és a figyelem központjában Jeruzsálem és a templom állt, mivel istenképükben ez volt összekötve magával Istennel. Jézus szándékában állt felmenni Jeruzsálembe (Lk. 9:51), lehetséges, hogy titkon reménykedett abban, hogyha minden ember, akiket meggyógyított tanúbizonyságot tesz, akkor esetleg a vallási vezetők mégiscsak elfogadják, hogy ő Istentől jött tanító, mivel csodás gyógyulások járnak léptei nyomán. Jézus nyíltan nem mondta ki ezt a reménységét, sőt a realitások talaján állva, több esetben is figyelmeztette tanítványait, ennek ellenkezőjére, arra, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy Jeruzsálemben megölik őt (Mt 16:21-Mk.10:33). Milyen tanúbizonyságról van itt szó, vagy mit jelent, hogy „bizonyságul nékik”? Azt, hogy a meggyógyultak mindannyian bizonyságot tesznek arról, hogy ő Jézus a gyógyító, tőle van a gyógyulásuk, ha úgy tetszik Jézus minden meggyógyított embere élő jel és követ volt a papságnak, farizeusoknak arra, hogy Isten képviselője itt van. Tehát nem az áldozat a bizonyság, hanem a gyógyító személye. Nem is beszélve arról, hogy az igazi átütő forradalmi sikert akkor érte volna el Jézus, ha a farizeusok beveszik Isten tudományát és magukévá teszik, majd hirdetik a népnek mindazt, amit Jézus is hirdetett. Jézusnak oka volt ezt mondani, hogy hírét elvigyék a főpapnak és a vallási vezetőknek, célja pedig, hogy elkészítse saját útját Jeruzsálembe. Ám a hatalom félt a hatalmának az elvesztésétől. Egy magyarázat szerint (ez a második szempont), Jézus azért küldte vissza az embert, hogy a közösség ahol élt, lakott visszafogadja, mivel a betegeket kivetették maguk közül, és csak a papság által gyógyultnak nyilvánított egyén térhetett vissza. Jeruzsálem figyelmét felkeltette Jézus és a papok jöttek el őhozzá még mielőtt ő felment volna Jeruzsálembe (Mt. 15:1). Ez a szakasz (a poklos tisztulásáról) mindhárom evangéliumban majdnem szó szerint megegyezik a bibliakritika álláspontja ebben az esetben az, hogy itt a közös forrásról beszélhetünk, amely mindhárom szinoptikus evangélistának a rendelkezésére állt, vagyis a legrégebbi elveszett Q forrás vagy az ősmárk arámi változata, ami közvetlenül Jézus halála után keletkezhetett, kiknek szerzői valóban első kézből tudósítottak, vagyis a szöveg nem ment végbe annyi torzuláson. Arról se feledkezzünk el, hogy nem egyszeri, alkalommal gyógyított, hanem rengetegszer, talán évek óta nem volt annyi munkájuk a papoknak a galambokkal, mint Jézus idejében. Ezen kívül maga a tény, hogy elment Jeruzsálembe, bizonyítja azt, hogy fontos volt neki, ha nem lett volna fontos nem ment volna el (M 20:17), az életét is kész volt elveszíteni az Isten igazságáért, olyan bizonyosság volt a szívében Istenről. „Hanem nékem ma és holnap és azután úton kell lennem; mert nem lehetséges, hogy a próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el.” Lk. 13:33 A Lukács evangélium 17. fejezetében találhatunk egy másik gyógyítást, ahol 10 poklost gyógyít meg Jézus, és a tízből egy jön vissza hozzá, az is szamaritánus volt. Fontos mozzanat. Tudni illik, hogy ennek volt a legnehezebb elmenni Jeruzsálembe, hiszen a szamaritánusok undorodtak Jeruzsálemtől, nemcsak azért mert a zsidók a földig rombolták a szamaritánusok szent hegyén levő szentélyét hanem, mert a becstelen kereskedéstől is iszonyodtak, ami a főpapoknál folyt a pénzváltóknál és az árusoknál. Jézust utazása alatt, pont ezért nem fogadták be szamáriában: „De nem fogadák be őt, mivelhogy ő Jeruzsálembe megy vala.” Lk. 9.53 A szamritánusnak tehát fel kellett adnia saját vallását, hogy higgyen Jézusnak és a gyógyulásnak, a végeredmény mégsem az, hogy zsidóvá válik, hanem az igazságot felismerve megkeresi Jézust. Az áldozatbemutatás másik fele: Ahogy az időben előrehaladt Jézus története, kiderült Jézus számára, hogy akárhány követet küldhet Jeruzsálembe, mégis marad a papság az ellenséges magatartásánál. Ezért Jézus felelevenítette számukra az ószövetségi próféták üzenetét az áldozati rendszerről. Igehelyek: Máté 9:11-13, Hóseás 6:6, Lukács 5:27-32 – Márk 2:13

„És látva ezt a farizeusok, mondának az ő tanítványainak: Miért eszik ez a ti Mesteretek a vámszedőkkel és bűnösökkel együtt? Jézus pedig ezt hallván, monda nékik: Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek. Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hivogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre.” „Mert szeretetet (más fordításban irgalmasságot) kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat.”

 Csia Lajos fordításában: „Mikor a farizeusok azt meglátták, beszédbe ereszkedtek tanítványaival: "Miért eszik Tanítótok a vámszedõkkel és vétkezõkkel együtt?" Ahogy Jézus ezt meghallotta, így szólt: "Nem azoknak van szükségük orvosra, akik jó erőben vannak, hanem azoknak, akik gonoszul szenvednek. Ha elmentek, tanuljátok meg ezt: Könyörületet akarok, nem áldozatot, mert én nem azért jöttem, hogy igazságosokat hívjak, hanem hogy vétkezőket."

 Lukácsnál és Márknál nevesítve van a vámszedő és nincsen idézet Hóseástól, Papiasz szerint az eredeti Máté ev. a hébereknek íródott. Jézust megtámadják (ok), az idézettel nemcsak a saját maguk által elfogadott prófétára emlékeztette őket Jézus, hanem kikezdte az áldozati rendszert is. Jézus leleplezi a képmutatásukat (cél), hiszen ha a prófétát elfogadják, akkor nincsen alapja annak, hogy elítéljék cselekedetét. Jézus hitelesíti Hóseás ezen kijelentését és Sámuel könyvének ezen kijelentését, egyúttal elutasítja az áldozati rendszert. A fordítók szinonimként használják az irgalmasság kifejezést a szeretet és könyörület kifejezéssel. Az áldozat elutasítása nem kizárólag Hóseásnál jelenik meg:

„Véres áldozatot és ételáldozatot nem kedveltél; füleimet fölnyitottad; égőáldozatot és bűnért való áldozatot sem kívántál.” Zsolt. 40:7,

„Mert nem kivánsz te véresáldozatot, hogy adnék azt, égőáldozatban sem gyönyörködöl.” Zsolt 51:18

 „Ne hozzatok többé hazug ételáldozatot, a jó illattétel útálat előttem; újhold, szombat s ünnepre-felhívás: bűnt és ünneplést el nem szenvedhetek.” Ézs. 1:13

 A Zsoltárok 4:6 szerint az igazság tekinthető kedves ajándéknak, áldozatnak: „Igazságnak áldozatával áldozzatok,”.

A következő igéket, azért sorolom, fel, hogy bizonyítsam Jézus prófétai szándéka, a mózesi törvények eltörlésére, folyamatos isteni felhívások része:

„Véres áldozatot és ételáldozatot nem kedveltél; füleimet fölnyitottad; égőáldozatot és bűnért való áldozatot sem kívántál.” Zsolt 40:7

 „Avagy eszem-é én a bikák húsát, és a bakoknak vérét iszom-é?” Zsolt. 50:13

 „Mert nem kivánsz te véresáldozatot, hogy adnék azt, égőáldozatban sem gyönyörködöl. Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet oh Isten nem veted te meg!” Zsolt. 51:18-19

„Minek nékem ez a tömjén, a mi Sébából kerül, és a messze földről való jóillatú fahéj? A ti égőáldozataitok nincsenek kedvemre, sem a ti véres áldozataitok nem tetszenek nékem.” Jeremiás 6:20 (ez igen kifejező, főleg a 29-es vers, ahol még azt is közli, hogy a gonoszság így nem tisztítható)

 „Mert nem szóltam a ti atyáitokkal, és nem rendelkeztem velök, a mikor kihoztam őket Égyiptom földéről, az égőáldozat és véres áldozat felől; Hanem ezekkel a szavakkal utasítottam őket, mondván: Hallgassatok az én szómra, és én Istenetekké leszek, ti pedig az én népemmé lesztek, és mind csak azon az úton járjatok, a melyre utasítottalak titeket, hogy jól legyen dolgotok! De nem hallgattak, és fülöket sem hajtották felém, hanem az ő gonosz szívök fásultságában a magok tanácsa szerint jártak, és háttal valának felém, és nem arczczal. Attól a naptól fogva, a melyen kijöttek a ti atyáitok Égyiptom földéből e mai napig küldtem hozzátok minden én szolgámat, a prófétákat napról-napra, szüntelen küldöttem; De nem hallgattak reám, és fülöket sem hajtották felém; hanem megkeményítették nyakukat, és gonoszabbul cselekedtek, mint az ő atyáik!” Jer. 7:22-26

„Még ha égőáldozatokkal áldoztok is nékem, sőt ételáldozataitokat sem kedvelem; kövér hálaáldozataitokra rá se tekintek.” Ámos 5:22

Az áldozati rendszer ellen folyamatos prédikálás történt, ennek ellenére mégiscsak ragaszkodtak a barbár áldozatokhoz, hiába fedték föl az igazságot ezzel kapcsolatban a próféták. Jézus csatlakozik a Zsoltárok íróihoz, Hóseáshoz, Jeremiáshoz, Ézsaiáshoz és Ámoshoz a tekintetben, hogy az a papi kódexet, amely mózesi törvénykezést tartalmazza, nem Istentől való, elveti az áldozati rendszerrel együtt. Az I. Sámuel 15:22-ben sajnos a második helyen is Úr szerepel az Isten helyett, ez kissé visszásnak tűnhet, ha elfelejtenénk, hogy az elohista kultuszt jahvistára írták át, ám tartalmilag stimmel. Továbbá maga az engedelmesség kérdése is érdekes. Félelemből, érdekből, vagy esetleg belső meggyőződésből van-e? Ha az Úr szava a véres áldozat, akkor a neki való engedelmesség pont az áldozat volna, nyilvánvaló, hogy az engedelmesség kívánalma nem az áldozati rendszerre vonatkozik.

 Dániel szobor látomása egy jelentős támasz a szövegek ilyen alkalmazásához. Dániel 2: 31-35 A részint agyag birodalom, pont a római korra illik, valamint többek közt de nem utolsó sorban az utolsó király halálát úgy értelmezik, hogy a messiás elérkezett: „Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálcza térdei közűl; míg eljő Siló, és a népek néki engednek.” I.Móz.49:10 Alfaric Prosper fordításában: „míg el nem jő az, akit megillet” /”ami az övé, se-lö”/, vagyis Jahve maga. A Septuaginta fordítása, egy titokzatos személynek állítja be Selót, protestáns keresztény fordítások szerint Silót. Csakhogy ők nem selö-t hanem salah gyököt tartanak oda szimpatikusnak, aminek a jelentése küldeni, így egy küldött megérkezéséről beszélnek. A zelóták Archelaos uralkodásának megszűnéséből következtettek arra, hogy a küldött "Messiás" eljött. Flavius számol be erről, hogy nacionalista nézeteikhez ezt a részt használták fel. Ebben az időben már eltértek az eredeti értelmezéstől. A keresztény teológia Jézus Krisztussal azonosítja a küldöttet. A zelóták fizikai síkon a keresztények szellemi síkon értelmezik a szakaszt. A Síló (siloh slh slwh) azonban egy helyiségnév. Chibret Selun, Szamária területén, a korai Izrael kultuszközpontja volt az i.e. XI. századig, mikor is a filiszteusok elpusztították. Jákob áldása tehát nem más, mint a hatalom visszaszerzésének kívánsága Júda törzse számára, az egykori állapot helyreállítása. Az allegorikus értelmezés szerint Jákob áldása, kívánsága, nem zárja ki, hogy a Messiásról szóljon a jövendölés. Mivel a szó gyöke vitatott, ezért a Küldött értelmezést elfogadják a történelem távlatából, ugyanis valóban Archelaos volt az utolsó király, így a vezéri pálca kiesett a térdei közül.

Ugyanakkor a helyes értelmezés erősen függő viszonyban áll a Biblia fordításaitól, ugyanis ha ugyanezt a szakaszt megtekintjük, a katolikus Bibliában, akkor ezt láthatjuk, szemben a Károlival:

"Nem tűnik el a jel Júdától, sem a királyi pálca a lábától, amíg le nem róják neki az adót, és a népek nem engedelmeskednek neki." Vagy nézzük a héber bibliában: "Nem távozik a jogar Júdából és a törvény pálca lábai közül, míg nem eljön Silóba és az övé a népek hódolata."

És a másik protestáns fordítás:

 „Nem távozik Júdából a jogar, sem a kormánypálca térdei közül, míg eljő Siló, akinek engednek a népek." Sok esetben tapasztalhatjuk ezt, hogy eltérő fordítások zavaró tényezőként lépnek fel.

Mivel az evangélisták meg voltak arról győződve, hogy a messiás már eljött, és mivel meg voltak arról győződve, hogy az iratok szentek és Istentől valóak és arról is, hogy lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, ezért kellett az írásoknak beteljesedniük, mindannak ami meg volt írva a messiásról: „És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, a mik ő felőle megirattak.” Lukács 24:27

"A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre" II.Tim.3:16

Nyilvánvalóan elsősorban azokról az iratokról van szó, amelyeket Timóteus gyerekkora óta tud, illetve tanulmányoz, ez kiderül a szövegkörnyezetből.

"És hogy gyermekségedtől fogva tudod a szent írásokat" II.Tim 3:15 

Így tehát Pál nem érthette azt a teljes írás alatt, amit ma a kereszténység, hiszen az újszövetségi rész még nem is létezett. Aki a mai Bibliákat érti alatta, eleve téved, hiszen itt Pál eleve nem érthette rajta azokat. Ráadásul nincs is kifejtve, mely tekercsekre gondolhatott, csak tippelni lehet, hogy az ószövetségre, de ez is csak feltételezés.

 

 Igazából azt sem lehet tudni, hogy a messiás mikor született, a születésének az ideje találgatásokból áll, ahogyan az életkora is, mivel Lukács szerint körülbelül harminc éves volt, János szerint meg jóval túl volt a negyvenen, ötven felé közeledve.

Az apostolok prédikálása azért történik, mert meg van írva Jóél prófétánál, hogy beteljesedjenek az írások. „Mert nem részegek ezek, a mint ti állítjátok; hiszen a napnak harmadik órája van; Hanem ez az, a mi megmondatott Jóel prófétától: És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak. És épen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkemből, és prófétálnak. És tészek csudákat az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstnek gőzölgését. A nap sötétséggé változik, és a hold vérré, minekelőtte eljő az Úrnak ama nagy és fényes napja.” Apcsel. 2:15-20 Folytatódik a történet, ugyancsak az ószövetségre alapozva. Az apostolok imádkozni járnak a templomba, ebben semmi furcsa nem volna, hiszen pont beleillik a messiás templomhoz való féltőn szerető, és imádkozás helye c. szakaszba. Ugyanakkor „ugyanez” a Jézus otthon a belső szobában való lelki kapcsolatról beszél, kívülállók és templom nélkül. Isten továbbra is az ószövetség istenével azonosítják az apostolok, ahogyan tette a messiás az evangéliumokban: „Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, a mi atyáinknak Istene” Apcsel 3:13

Az Apcsel. tovább erősíti János evangéliumát, miszerint Jézus a Mózesi hagyomány egyenes ági folytatója: „Mert Mózes ezt mondotta az atyáknak: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai közül, mint engem; azt hallgassátok mindenben, a mit csak szólánd néktek” Apcsel 3:22,

„Ez ama kő, melyet ti építők megvetettetek, mely lett a szegeletnek fejévé” Apcsel. 4:11 és Zsolt. 118:22.

Számtalan zsidó vallási elem található a keresztény vallásban, persze a legfontosabb magának az ószövetségi tekercseknek az elfogadása. A kereszténység egyszerre vallja a szombatot és a vasárnapot, a kereszténység ágának típusától függően. Az ószövetségi részek befogadása, már az újszövetségi iratokba való ószövetségi idézetek beinjekciózása révén is megtörtént. A messiás várása egy az egyben átkerülő elem a keresztény vallásba, annak ellenére, hogy egyúttal tartják azt is, hogy már eljött. Igaz ugyan, hogy a bárány nem legel együtt az oroszlánnal, ám erről azt mondják, hogy a próféciáknak, még nem minden része teljesedett be. Végső soron azt állapíthatjuk meg, hogy a messiás történetét így alkották meg az ószövetségi iratokból az írástudók. Az evangélium feljegyzi a messiás csecsemő és kisgyermek történeteit, de a messiás ezt követő harminc évét nem jegyzi fel semmi sem.

 

A Máté 2:23 szerint, a próféták teljesednek be, miszerint Názáretinek fogják nevezni. Egyetlen ilyen prófécia sem található az ószövetségben.

Jó hírem van, ha a kedves olvasó idáig eljutott, akkor az öröm hírrel, illetve sokkal inkább a feladataival és az emberiség feladataival fog találkozni az utolsó fejezetben.

Címkék: Ószövetség az Újszövetségben 3.

Szólj hozzá!

Galileai működés

Jézus galileai működését Ézsaiás prófétára alapozva írja meg a Máté evangélista. Igehelyek: Máté 4:12-17, Márk 1:14-15, Ézsaiás 9:1-2

„Minekutána pedig János tömlöczbe vettetett, elméne Jézus Galileába, prédikálván az Isten országának evangyéliomát, És mondván: Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higyjetek az evangyéliomban.” Márk 1:14-15

 „Mikor pedig meghallotta Jézus, hogy János börtönbe vettetett, visszatére Galileába; És odahagyva Názáretet, elméne és lakozék a tengerparti Kapernaumban, a Zebulon és Naftali határain; Hogy beteljesedjék, a mit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Zebulonnak földje és Naftalinak földje, a tenger felé, a Jordánon túl, a pogányok Galileája, A nép, a mely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és a kik a halálnak földében és árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada. Ettől fogva kezde Jézus prédikálni, és ezt mondani: Térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek országa.” Máté 4:12-17

 „De nem lesz mindig sötét ott, a hol most szorongatás van; először megalázta Zebulon és Nafthali földjét, de azután megdicsőíti a tenger útját, a Jordán túlsó partját és a pogányok határát. A nép, a mely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; a kik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttök!” Ézsaiás 9:1-2

Magyarázó jegyzet az igehelyekhez: A Márk evangélium 1:14 és 15. verse között nem jelenik meg még ez az Ézsaiás idézett, holott maga a szöveg ugyanaz, mint a Máté evangélium 4. fejezetének verssorai, a 12-es és a 17-es vers. Jól látható, hogy a Máté evangélista, vagy a Máté evangélium utólagos szerkesztői a Márk szöveget használták, és azt megbontva beleillesztettek egy Ézsaiásra való hivatkozást a Márk 1:14-15-ös verse közé. A korabeli szöveg az Asszír ideiglenes szabadításról szól. (Lásd: Tóth Kornél: Jézus vagy Mózes c. munkáját.) A Márknál levő rész csak utal Galileára, viszont Máté kifejti, hogy miért helyezik a messiást Galileába, ennek egyetlen oka van, hogy beteljesedjenek az írások!

A pusztai tartózkodás

 Igehelyek: Máté 4:2, Lukács 4:2, II. Mózes 34:28, I. Királyok 19:8

„És mikor negyven nap és negyven éjjel bőjtölt vala, végre megéhezék.” Máté 4:2

 „Negyven napig, kísértetvén az ördög által. És nem evék semmit azokban a napokban; de mikor azok elmúltak, végre megéhezék.” Lukács 4:2

 „És ott vala az Úrral negyven nap és negyven éjjel: kenyeret nem evett, vizet sem ivott. II. Mózes 34:28

„És ő felkelt, és evett és ivott; és méne annak az ételnek erejével negyven nap és negyven éjjel egész az Isten hegyéig, Hórebig.” I. Királyok 19:8

 A pusztai tartózkodással kapcsolatban szintén meg lehet állapítani az ószövetségi szakaszt, amire épül, annak ellenére, hogy konkrét idézetet nem közölnek, ugyanakkor Mózes is és Illés is szintén negyven napot böjtöl, a hasonlítás kézzelfogható.

A kenyérszaporítás

A kenyérszaporítás történetét megtaláljuk a Királyok könyvében Elizeusnál. Elég a történetet kiszínezni és átértelmezni Jézusra: Igehelyek: Máté 14: 19-21, Máté 15: 32-38, II. Királyok 4:42-44

„Szánakozom e sokaságon, mert három napja immár, hogy velem vannak, és nincs mit enniök. Éhen pedig nem akarom őket elbocsátani, hogy valamiképen ki ne dőljenek az úton. És mondának néki az ő tanítványai: Honnét volna e pusztában annyi kenyerünk, hogy megelégítsünk ily nagy sokaságot? És monda nékik Jézus: Hány kenyeretek van? Ők pedig mondának: Hét, és néhány halunk. És parancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földön. És vevén a hét kenyeret és a halakat, és hálákat adván, megtöré, és adá az ő tanítványainak, a tanítványok pedig a sokaságnak. És mindnyájan evének, és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat hét teli kosárral. A kik pedig ettek vala, négyezeren valának férfiak, asszonyokon és gyermekeken kívül.” Máté 15: 32-38

„Jöve pedig egy férfi Baál Sálisából, és hoz vala az Isten emberének első zsengék kenyereit, húsz árpakenyeret, és megzsendült gabonafejeket az ő ruhájában; de ő monda: Add a népnek, hadd egyenek. Felele az ő szolgája: Minek adjam ezt száz embernek? Ő pedig monda ismét: Add a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek és még marad is. És ő eleikbe adá, és evének, és még maradt is belőle, az Úrnak beszéde szerint.” II. Királyok 4:42-44

 A halott gyerek feltámasztása

A halott gyerek feltámasztása szintén megtalálható történet a Királyok könyvében Illésnél. Ugyancsak a nevet kell kicserélni és kicsit kiszínezni a történetet: Igehelyek: Lukács 8:49-55, I. Királyok 17:17-23

„És lőn ezek után, hogy megbetegedék a ház gazdasszonyának fia, és az ő betegsége felette nagy vala, annyira, hogy már a lélekzete is elállott. Monda azért Illésnek: Mit vétettem ellened, Istennek embere? Azért jöttél hozzám, hogy eszembe juttassad álnokságomat, és megöljed az én fiamat? És monda néki: Add ide a te fiadat. És ő elvevé azt az ő kebeléről, és felvivé a felházba, a melyben ő lakik vala, és az ő ágyára fekteté. Akkor kiálta az Úrhoz, és monda: Én Uram, Istenem, nyomorúságot hozol erre az özvegyre is, a kinél én lakom, hogy az ő fiát megölöd? És ráborult háromszor a gyermekre, és felkiáltott az Úrhoz, mondván: Én Uram, Istenem, térítsd vissza e gyermek lelkét ő belé! És meghallgatta az Úr Illés szavát, és megtért a gyermekbe a lélek, és megélede. És felvévén Illés a gyermeket, alávivé őt a felházból a házba, és adá őt az ő anyjának, és monda Illés: Lássad, él a te fiad!” I. Királyok 17:17-23

„Mikor még a szó szájában vala, eljöve egy ember a zsinagóga fejének házától, mondván néki: Meghalt a leányod; ne fáraszd a Mestert! Jézus pedig mikor ezt hallotta, felele néki, mondván: Ne félj; csak higyj, és megtartatik. Bemenvén pedig a házba, senkit nem bocsáta be, csak Pétert, Jakabot, Jánost és a leányzó atyját és anyját. Sírának pedig mindnyájan, és gyászolák azt; ő pedig monda: Ne sírjatok; nem halt meg, hanem aluszik. És kineveték őt, tudván, hogy meghalt. Ő pedig mindenkit kiküldvén, és a leányzó kezét megfogván, kiálta, mondván: Leányzó, kelj fel! És visszatére annak lelke, és azonnal fölkele; és ő parancsolá, hogy adjanak néki enni.” Lukács 8:49-55

Dávidi messiás származás

Ézsaiás 11:1, Apcsel. 13:22-23, Jel. 5:5 és a nemzetségi táblázatok.

 „És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, s gyökereiből egy virágszál nevekedik” Ézsaiás 11:1

„És mikor őt elveté, támasztá nékik Dávidot királyul; kiről bizonyságot is tőn és monda: Találtam szívem szerint való férfiút, Dávidot, a Jesse fiát, ki minden akaratomat véghez viszi. Ennek magvából támasztott Isten, ígérete szerint, Izráelnek szabadítót, Jézust;” Apcsel. 13:22-23

 „És egy a Vének közül monda nékem: Ne sírj: ímé győzött a Júda nemzetségéből való oroszlán, Dávid gyökere, hogy felnyissa a könyvet és felbontsa annak hét pecsétét.” Jel. 5:5

A zsidó vallásban az első században is széles körben élt az a hit, hogy a messiásnak a Dávid királytól kell származnia, ennek a hitnek az ismeretében igazolja az evangélista, azt hogy Jézus a messiás, hiszen már a nemzetségi tábla legelején Dávid magvából származtatja Jézust. Maguk a Jézusra vonatkoztatott nemzetségi táblázatok is a dávidi leszármazást hivatottak megerősíteni, ezen kívül még két jelentőségük van. A nemzetségtábláknak politikai és teológiai jelentősége van. A második teológiai jelentősége a nemzetségtáblának az, amikor Ádámig nyúlik vissza a szerkesztő, itt a páli eredendő bűn dogmája miatt kellett biztosítani azt, hogy Jézus valóságos ember, magyarán ugyanabból az ádámi természetből való, mint bármelyik ember, mert ha nem így volna, nem lenne kiút az eredendő bűnből. A politikai jelentősége az ugyanaz, amiért a szaduceusok is használták a táblákat, minél régebbi papi, főpapi családból tudták igazolni a származásukat, annál nagyobb tekintélyt tudtak magukénak a nép köréből, tehát itt az evangelista célja az, hogy Jézusnak tekintélyt szerezzen a származása által. Jézus történetében a Dávidi leszármazásnak való megfeleltetés nagyon gyakran előfordul (a későbbi levelekben is). Ismerve az evangélisták törekvését, hogy Jézust a megjövendölt messiásnak állítsák be, nyilvánvaló, hogy a dávidi leszármazás erőltetése is ennek tudható be. A messiás fogalma történelmi változáson ment keresztül, egyszerű jelzőből, várva várt dicső személy, király lett.

A kriszthosz a héber mossiah egyenes fordítása, jelentése felkent. Nézzük meg kik voltak felkentek az ószövetségi rendszerben, kik nyerhették el ezt a méltóságot.

Elsősorban a főpapok: 1. Móz. 8:12 „Az Áron fejére is tölte a kenetnek olajából, és megkené őt, hogy felszentelje őt.”

A főpapokon kívül, másodsorban a királyokat kenték még fel: I. Sám 10:1 „Akkor elővevé Sámuel az olajos szelenczét, és az ő fejére tölté, és megcsókolá őt, és monda: Nem úgy van-é, hogy fejedelemmé kent fel az Úr téged az ő öröksége felett?”

A főpapokon és a királyokon kívül, harmadsorban a próféták: I. Kir. 19:16 „És Jéhut, a Nimsi fiát kenjed királylyá Izráelben, és Elizeust, az Abelméholabeli Sáfát fiát pedig kenjed prófétává a te helyedbe”

Elmondhatjuk tehát, hogy három tisztségben voltak felkentek. A prófétikus irodalom messiásvárása teljesen reális emberi magatartásból alakult ki. Maga a kriszthosz a messiás görög fordítása, eredetileg egy jelző, felkent, később pedig rang lett. Felkentek voltak a királyok, próféták, főpapok. A király, mint Isten felkentje, azaz messiása vezeti a népet. A zsidó királyok viszont hamar eltávolodtak a nép szolgálatától, így a nép körében megszületett egy igény, egy várakozás egy igaz király, egy igazi felkent után. Minél tovább nem volt ilyen igaz királyuk, felkentjük, aki újra biztosítja a jólétet és a békét, annál inkább várták ezt a felkentet, tovább alakult a felkentről, messiásról alkotott kép. A messiás várása az első századra igen erős lett, köszönhetően a római uralomnak is. Ennek a várakozásnak vetett véget részben az a menetközben kialakult hit, hogy a messiás már eljött és meghalt. Ennek a hitnek a kialakulásához szenthely pusztulása jelentősen hozzájárult. Az újszövetség szövegei lehetőséget adnak arra, hogy a három különböző tisztséget egy személybe sűrítsék be, ugyanakkor a földi jólét várása misztifikálódik egy távoli, mennyei jólét várására. Ezek az értelmezések javarészt, az el nem múló reménység, és a hétköznapi tények nyomán alakult ki, a transzcendenciára hajlamos embereknél. A nemzetség táblázatok eltérésére a következő választ dolgozta ki a teológia: A Máté evangélium egy nemzettség-táblázattal kezdődik, amely látszólag nem egyeztethető össze a Lukács evangéliumban található táblázattal. A kérdés: Ki volt József apja? A Máté evangélista szerint Jákob (Mát.1,16), a Lukács evangelista szerint Héli (Luk.3,23). Továbbá Máté e nemzettséget Ábrahámtól kezdi, míg Lukács Ádámtól. A két genealógia Ábrahám és Dávid között megegyezik (az egyetlen Admin kivételével, a 33. versben), onnan kezdve azonban eltér: míg Máté József családját a dávidi királyok vonalán vezeti le, Lukács Mária családfáját közli Dávid másik fián, Nátánon keresztül (1Krón 14:4). A Nátán után felsorolt személyekről az Ószövetség nem tudósít. Nos, Jákób József vér szerinti apja volt, míg a Lukácsnál szereplő Éli csak nevelőapja. Ezt a tradíciót a posztbiblikus zsidó irodalom is alátámasztja. A kereszténység úgy vélelmezi, hogy Talmud szerint József a Kefár Samá-i Jákób fia volt, Mária viszont Éli Becalim leánya. József vér szerinti apja, Jákób, meghalt, ami után Józsefet Mária vér szerinti apja, Éli vette gondozásába. Mária így József mostohatestvére lett, akik között a Biblia nem tiltja a házasságot. Így lehetséges, hogy József apja egyszerre Jákób és Éli is. A Lukácsnál felsorolt családfa viszont értelemszerűen nem Józsefé, hanem Máriáé, ez magyarázza a Dávid után jelentkező eltéréseket. Természetesen ez a magyarázat csak akkor áll meg, ha elfogadjuk, hogy az egyik családfa Máriáé.

Jézus keresztsége, Jézuson megnyugszik az Úr lelke

Igehelyek: Máté 3:16, Ézsaiás 11:2

„A kin az Úrnak lelke megnyugoszik: bölcseségnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke” Ézsaiás 11:2

„És Jézus megkeresztelkedvén, azonnal kijöve a vízből; és ímé az egek megnyilatkozának néki, és ő látá az Istennek Lelkét alájőni mintegy galambot és ő reá szállani.” Máté 3:16

 A mai keresztény vízkeresztség a zsidó vallás egyik pártjából az esszénusoktól kerül át a kereszténységbe, mint vallási elem. Az esszénusok túlvilágképzete (lélek hallhatatlansága) pedig görög filozófiai elemeket tartalmaz (püthagoreusok). Az esszénusokat nem egy elszigetelt zárt szektaként kell elképzelni, ugyanúgy jártak a városban, mint bárki más, sőt külön esszénus kapu volt Jeruzsálemben, s a hellén kultúra Nagy Sándor óta folyamatos áramlással érkezik. Jézus megvallotta bűneit Jánosnak.(?) A János evangéliumban nem keresztelkedik.

A szamárháton történő Jeruzsálemi bevonulás

Zakariás prófétára alapozva írja meg János és Máté.

„Mindez pedig azért lett, hogy beteljesedjék a próféta mondása, a ki így szólott: Mondjátok meg Sion leányának: Ímhol jő néked a te királyod, alázatosan és szamáron ülve, és teherhordozó szamárnak vemhén” Máté 21:4-5

 „Találván pedig Jézus egy szamarat, felüle arra, a mint meg van írva: Ne félj Sionnak leánya: Ímé a te királyod jő, szamárnak vemhén ülve.” János 12:14-15

„Örülj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked a te királyod; igaz és szabadító ő; szegény és szamárháton ülő, azaz nőstényszamárnak vemhén.” Zakariás 9:9

Máté jobban figyel a Zakariás 9-re mint János evangélista, ezért jegyzi meg, hogy szamáron és csikaján érkezik.

Ruhaterítés

A ruhaterítés a pártütő királynak: II. Királyok 12-14

„Azt mondja az Úr: Királylyá kentelek téged Izráelen. Akkor nagy sietséggel kiki mind vevé az ő ruháját, és alája terítették a grádics felső részére és megfuvaták a harsonákat, és kikiálták: Jéhu uralkodik! Így ütött pártot Jéhu.”

 

Ézsaiás 53, Zsoltárok 22 felhasználása

Idézetek elhagyásával szervesen épült be a történetbe, akként, amint fentebb utaltam rá a Lukácsnál. Az Ézsaiás 53 annak szenvedő messiásról való hitnek az alapja, aminek majdnem minden egyes sora felbukkan a messiástörténetben.

Gyógyítások

Ézsaiás 53-ra alapozva írják meg a gyógyításokat, s bár Lukács itt sem idézi be, mire is alapoz, ugyanilyen szituációban megteszi Máté:

„Mikor pedig látta az asszony; hogy nem maradt titokban, reszketve előjöve és előtte leesvén, megjelenté néki az egész sokaság előtt, miért illette őt, és hogy azonnal meggyógyult.” Lukács 8:47 (és az összes gyógyítás)

 „Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.” Ézsaiás 53:4-5

 „és meggyógyít vala minden beteget; Hogy beteljesedjék, a mit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Ő vette el a mi erőtlenségünket, és ő hordozta a mi betegségünket.” Máté 8:14-17

A tévelygés, mint juhok alkalmazása: „Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk;” Ézsaiás 53:6

„Mikor pedig látta vala a sokaságot, könyörületességre indula rajtok, mert el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok” Máté 9:36

Helyettes szerep

Pál apostol helyettesítő elmélete, szintén az Ézsaiás 53-mon alapul. Az emberiség vétkeinek a hordozása, a mondat második feléből:

 „de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté.” Ézsaiás 53:6

„Ki a mi bűneinkért halálra adatott” Róma 4:25

 „A ki adta önmagát a mi bűneinkért” Galata 1:4

Az egész passiótörténet és megváltáselmélet az Ézsaiás 53-on és a 22. Zsoltáron alapul. Felsorolásképpen: fogság, ítélet: „fogságból és ítéletből ragadtatott el” Ézsaiás 53:8 Szidalmazása: „Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia” Ézsaiás 53:3 „embereknek csúfja és a nép útálata.” Zsolt. 22:7 „És a nép megálla nézni. Csúfolák pedig őt a főemberek is azokkal egybe” Lukács 23:35 Ostoroztatik, kínoztatik verettetik: -Jézust pedig megostoroztatván” Máté 27:26, És verik vala a fejét nádszállal, Márk 15:15, 19 Ézsaiás 53:4, 7

Nem nyitja meg a száját: „és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírők előtt; és száját nem nyitotta meg!” Ézsaiás 53:7 „Pilátus pedig ismét megkérdé őt, mondván: Semmit sem felelsz-é? Ímé, mennyi tanúbizonyságot szólnak ellened! Jézus pedig semmit sem felele, annyira hogy Pilátus elcsudálkozék.” Márk 15:4-5 „Kérdezé pedig őt sok beszéddel; de ő semmit nem felele néki” Lukács 23:9

 Bűnök, vétkek hordozása mi helyettünk, sebeivel való gyógyulás, halála:

 „És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.” Ézsaiás 53:5 „A ki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: a kinek sebeivel gyógyultatok meg.” I. Péter 2:24 „Mert azt adtam előtökbe főképen, a mit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint;” I. Kor. 15:3 Úgy tűnik Pál apostol másoktól vette, az azonosítást.

Gazdag sírba kerül

„És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után” Ézsiás 53:9 „eljöve egy gazdag ember Arimathiából, név szerint József, a ki maga is tanítványa volt Jézusnak; Ez Pilátushoz menvén, kéri vala a Jézus testét. Akkor parancsolá Pilátus, hogy adják át a testet. És magához vévén József a testet, begöngyölé azt tiszta gyolcsba, És elhelyezé azt a maga új sírjába, a melyet a sziklába vágatott Mt. 27:57” Mk. 15:43, Lk. 23:51, Jn. 19:38 Kínhalállal vágatik ki az élők földjéről: „kivágatott az élők földéből… kínos halál után” Ézsaiás 53:8-9 „elvivék, hogy megfeszítsék őt.” Mt. 27:31, Mk. 15:24, Lk. 23:33, Jn. 19:16

Bűnösök közé számláltatott: „a bűnösök közé számláltatott;” Ézsaiás 53:12 „ott megfeszíték őt és a gonosztevőket, egyiket jobbkéz felől, a másikat balkéz felől.” Lk. 23:33 „Melyiket akarjátok hogy elbocsássam néktek: Barabbást-é, vagy Jézust” Mt. 27:17

Sokak bűnét hordozta: „pedig ő sokak bűnét hordozá” Ézsaiás 53:12 „A ki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára,” I. Pét. 2:24

A bűnösökért imádkozott: „a bűnösökért imádkozott!” Ézsaiás 53:12 „Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek.” Lk.23:34

A szerecsen komornyik, az Ézsaiás 53-ból magyarázza meg Fülöp, hogy az a messiásról szól.

A 22. zsoltár szintén jelentős szerepet játszik a történetben.

A messiás kicsúfolása és a fejek hajtogatása

„A kik engem látnak, mind csúfolkodnak rajtam, félrehúzzák ajkaikat és hajtogatják fejöket:” Zsolt. 22:8 „Az arramenők pedig szidalmazzák vala őt, fejüket hajtogatván.” Máté 27:39 „Az arra menők pedig szidalmazzák vala őt, fejüket hajtogatván és mondván” Márk 15:39

A köntösre való sorsvetés

Szintén a 22. zsoltárból való, mind a négy evangélium megírja, János és Máté megírja, a hivatkozást, amire alapozva írják meg, hogy az írások beteljesedjenek: „Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek” Zsolt. 22:19 „Minek utána pedig megfeszíték őt, eloszták az ő ruháit, sorsot vetvén; hogy beteljék a próféta mondása: Megosztozának az én ruháimon, és az én köntösömre sorsot vetének.” Máté 27:35 „Ezt ne hasogassuk el, hanem vessünk sorsot reá, kié legyen. Hogy beteljesedjék az írás, a mely ezt mondja: Megosztoztak ruháimon, és a köntösömre sorsot vetettek.” Jn. 19:24 +Lukács 23:34 és Márk 15:24.

Az utolsó vacsora története

Jézusnak tulajdonítják a vérrel való új szövetség megkötését, Mózes, Pál, Zakariás és főleg Jeremiás próféta alapján készült el.

„Mózes pedig vevé a vért, és ráhinté a népre, és monda: Ímé a szövetségnek vére, melyet az Úr kötött ti veletek, mindama beszédek szerint.” II. Mózes 24:8

 „Sőt a veled való szövetségnek véréért a te foglyaidat is kibocsátom a kútból, a melyben nincs víz.” Zak. 9:11

 „Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr. Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.” Jeremiás 31: 31-34

 „Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, a mely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára.” Máté 26:28

 „És monda nékik: Ez az én vérem, az új szövetség vére, a mely sokakért kiontatik.” Márk 14:24

 „Hasonlóképen a pohárt is, minekutána vacsorált, ezt mondván: E pohár amaz új szövetség az én véremben, mely ti érettetek kiontatik.” Lukács 22:20

 „És örökkévaló szövetséget kötök velök, hogy nem fordulok el tőlök és a velök való jótéteménytől, és az én félelmemet adom az ő szívökbe, hogy el ne távozzanak tőlem.” Jeremiás 32:40

Nagy a valószínűsége annak, hogy az evangéliumokba a Pál apostol hatására került be az úrvacsora története:

„Mert én az Úrtól vettem, a mit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret, És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlatosképen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, a míg eljövend.” I. Kor. 11:23-26

Pál egyéb szövegei is bekerültek az evangéliumba:

„Annakokáért menthetetlen vagy óh ember, bárki légy, a ki ítélsz: mert a miben mást megítélsz, önmagadat kárhoztatod; mivel ugyanazokat míveled te, a ki ítélsz.” Rom. 2:1

„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.” Máté 7:1-2

Jézus elfogatásánál a tanítványok széjjelfutása

Máté evangélista a Zakariás próféta írásaira alapozva írja meg:

„Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú ellen, a ki nékem társam! így szól a Seregeknek Ura. Verd meg a pásztort és elszélednek a juhok, én pedig a kicsinyek ellen fordítom kezemet.” Zakariás 13:7

 „Akkor monda nékik Jézus: Mindnyájan ezen az éjszakán megbotránkoztok én bennem. Mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a nyájnak juhai.” Máté 26:31

 „Mindez pedig azért lőn, hogy beteljesedjenek a próféták írásai. Ekkor elhagyák őt a tanítványok mind, és elfutának.” Máté 26:56

Fazekas mezeje, harminc ezüst

Az árulás harminc ezüst bérét és a fazekas mezejét szintén az ószövetségre alapozva írja meg Máté:

„Akkor látván Júdás, a ki őt elárulá, hogy elítélték őt, megbánta dolgát, és visszavivé a harmincz ezüst pénzt a főpapoknak és a véneknek, Mondván: Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért. Azok pedig mondának: Mi közünk hozzá? Te lássad. Ő pedig eldobván az ezüst pénzeket a templomban, eltávozék; és elmenvén felakasztá magát. A főpapok pedig felszedvén az ezüst pénzeket, mondának: Nem szabad ezeket a templom kincsei közé tennünk, mert vérnek ára. Tanácsot ülvén pedig, megvásárlák azon a fazekasnak mezejét idegenek számára való temetőnek. Máté 27:3-7

Jeremiásra hivatkozik, holott amit beteljesedésnek szeretne betudni, az viszont a Zakariásban van: „Ekkor teljesedék be a Jeremiás próféta mondása, a ki így szólott: És vevék a harmincz ezüst pénzt, a megbecsültnek árát, a kit Izráel fiai részéről megbecsültek, És adák azt a fazekas mezejéért, a mint az Úr rendelte volt nékem.” Máté 27:9-10

„És mondám nékik: Ha jónak tetszik néktek, adjátok meg az én béremet; ha pedig nem: hagyjátok abba! És harmincz ezüst pénzt fizettek béremül. És monda az Úr nékem: Vesd a fazekas elé! Nagy jutalom, a melyre becsültek engem. Vevém azért a harmincz ezüst pénzt, és vetém azt az Úrnak házába, a fazekas elé.” Zakariás 11:12-13

A harminc ezüst a halott rabszolga ára, amit gazdája kap meg. II. Mózes 21:32

 

Jézus elleni összefogás

A messiás elleni vezetői merénylet a 2. Zsoltáron alapul:

„A föld királyai felkerekednek és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az ő felkentje (messiása) ellen” Zsoltárok 2:2

A helytartó szava a császár szava, így Pilátus és Heródes testesítik meg az itt található föld királyait, a főpapság és a szanhedrin pedig a fejedelmeknek felel meg. „Akkor egybegyűlének a főpapok, az írástudók és a nép vénei a főpap házába, a kit Kajafásnak hívtak, És tanácsot tartának, hogy Jézust álnoksággal megfogják és megöljék.” Máté 26:3-4

„Mikor pedig reggel lőn, tanácsot tartának mind a főpapok és a nép vénei Jézus ellen, hogy őt megöljék. És megkötözvén őt, elvivék, és átadák őt Ponczius Pilátusnak a helytartónak.” Máté 27:1-2

„És fölkelvén az ő egész sokaságuk, vivék őt Pilátushoz.” Lk. 23:1

„Héródes pedig az ő katonáival egybe semminek állítván és kicsúfolván őt, minekutána felöltöztette fényes ruhába, visszaküldé Pilátushoz.” Lk. 23:11

Megismétlik a messiás elleni vezető merénylet ószövetségi alapjait az Apostolok cselekedeteiben, immár utalással az idézetre:

 „Ki Dávidnak, a te szolgádnak szája által ezt mondottad: Miért zúgolódtak a pogányok, és gondoltak a népek hiábavalókat? Felállottak a földnek királyai, és a fejedelmek egybegyűltek az Úr ellen és az ő Krisztusa ellen. Mert bizony egybegyűltek a te szent Fiad, a Jézus ellen, a kit felkentél, Heródes és Ponczius Pilátus a pogányokkal és Izráel népével,” Apcsel 4. 25-27.

A 69. Zsoltár miatt Jézus idegenként kellett kezelni, mind családjában, mind falujában

„Atyámfiai előtt idegenné lettem, és anyám fiai előtt jövevénynyé.” Zsolt. 69:9

 „Mert az ő atyjafiai sem hivének benne.” János 7:5

 „És monda néki valaki: Ímé a te anyád és testvéreid odakünn állanak, és szólni akarnak veled.” Máté 12:47 és Márk 3:32 Jézust családja zavarta a tanítói szolgálatban, megpróbálták akadályozni küldetésében, amikor a sokaság előtt kihívtak, mintegy félbe akarták szakítani az előadást. De ennél rosszabbat is tettek, egyenest a halálba akartak küldeni őt, amikor bíztattak, hogy menjek fel Jeruzsálembe:

"És ezek után Galileában jár vala Jézus; mert nem akar vala Júdeában járni, mivelhogy azon igyekezének a Júdeabeliek, hogy őt megöljék. Közel vala pedig a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep Mondának azért néki az ő atyjafiai: Menj el innen, és térj Júdeába, hogy a te tanítványaid is lássák a te dolgaidat, a melyeket cselekszel. Mert senki sem cselekszik titkon semmit, a ki maga ismeretessé akar lenni. Ha ilyeneket cselekszel, mutasd meg magadat a világnak. Mert az ő atyjafiai sem hivének benne.”

Nyilvánvalóan látták, hogy ha Jeruzsálembe megy, nagy valószínűséggel elfogják és megölik, ennek ellenére a testvérei, a nyilvánosság ürügyével, arra buzdították, hogy menjen fel Jeruzsálembe.

A 69. zsoltár párhuzama alapján ecetet kell innia: „szomjúságomban eczettel itatnak vala engem” Zsolt 69:22 „Ezután tudván Jézus, hogy immár minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az írás, monda: Szomjúhozom. Vala pedig ott egy eczettel teli edény. Azok azért szivacsot töltvén meg eczettel, és izsópra tévén azt, oda vivék az ő szájához.” Jn. 19:29 +Máté 27:34, Lk. 23:36

Csontjai nem töretnek meg

A János evangélium egyik szerkesztője is úgy tekint Jézusra, mint áldozati bárányra: Jn. 1:29, 36 „Másnap látá János Jézust ő hozzá menni, és monda: Ímé az Istennek ama báránya, a ki elveszi a világ bűneit!” „És ránézvén Jézusra, a mint ott jár vala, monda: Ímé az Isten Báránya!” Ennek megfelelően csontjai nem törethetnek meg, ezért hát a lábszárait nem törik el a kereszten, a Mózesben megírt előírásokra alapozva. „Mert azért lettek ezek, hogy beteljesedjék az írás: Az ő csontja meg ne törettessék.” János 19:36 „csontot se törjetek össze abban.” II. Mózes 12:46 A mózesi törvény szerint a kivégzett embert még aznap el kellett temetni (MTörv 21,22 kk.). Ezen a napon a temetéssel különösen sietni kellett, mert a húsvétnak - s egyszersmind a szombatnak is - előkészületi napja volt, amikor is naplemente után már semmi fajta nehéz munkát, így pl. temetést sem volt szabad végezni. Mivel pedig a keresztre feszítettek rendszerint csak hosszú szenvedés után (volt eset, hogy 24 órán túl) haltak meg, azért kérik a zsidó főpapok Pilátust arra, hogy törjék össze a megfeszítettek csontjait. Egyáltalán nem életszerű az, hogy a római helytartó úgy ugrál, ahogyan a megszállt, leigázott nép vallási vezetői fütyülnek.

 

Jézus utolsó szavai a kereszten

Ima kezdte, szintén egy részlet a 22. Zsoltárból. „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” Zsolt. 22: 2 Márk 15:34, Máté 27:46

Halála

Az, hogy a messiásnak meg kell halnia, az nem csupán Ézsaiás hanem konkrétan a Dániel próféta írásain is alapul: „A hatvankét hét mulva pedig kiirtatik a Messiás és senkije sem lesz” Dániel 9:26

Feltámadás

A feltámadást Lukács a Zsoltárokból vezeti le: „És mi hirdetjük néktek az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nékünk, az ő fiaiknak feltámasztván Jézust: Mint a második zsoltárban is meg van írva: Én Fiam vagy te; ma nemzettelek én téged. (Zsoltárok 2:7) Hogy pedig feltámasztotta őt halottaiból, úgy hogy nem is fog többé az enyészetbe visszatérni, azt így mondotta: Néktek adom a Dávid biztos szent javait. Azért mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te Szented rothadást lásson. (Zsolt.16:10) Mert Dávid, minekutána a saját idejében szolgált az Isten akaratának, elaludt, és helyhezteték az ő atyáihoz, és rothadást látott. De a kit Isten feltámasztott, az nem látott rothadást.” Apcsel 13:32-37 „Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.” Zsolt.16:10

Három nap

A három nap és éjjel a föld gyomrában Jónás történetéből való hasonlaton alapul: „Ő pedig felelvén, monda nékik: E gonosz és parázna nemzetség jelt kiván; és nem adatik jel néki, hanemha Jónás prófétának jele. Mert a miképen Jónás három éjjel és három nap volt a czethal gyomrában, azonképen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában.” Máté 12:39-41 vö. Jónás 2:1-11 Mivel az időrenddel gond volt, ezért itt szintén módosítottak a szövegben a Márk evangéliumában. Márk 8:31 „három nap múlva fel kell támadnia” helyett „harmadnapra” lett átírva a szöveg. A Márk evangéliumban is követeltek jelet, de Jézus ott csak annyit mond, hogy nem adatik jel nekik. Magyarán semmilyen további csodát nem tesz a farizeusok számára, ahogyan nem tett Jónás sem. “Minek kér jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek, ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet!” Márk 8:12 Márk viszont egy hajózási keretbe helyezi a szituációt, ami nem egyezik a másik két evangéliummal. Lukács evangéliuma említi ugyan Jónás jelét, ám csak, mint olyan személyt, aki megtérésre hívta szintén a népet, mint Jézus. Lukácsnál sincsen szó feltámadásról meg pokolra szálásról. Jézus maga a jel, ne kívánjanak több jelet, hiszen naponta gyógyított, így a jelkívánás egyrészt nem volt őszinte, másrészt vádolásra adhat nekik okot (Belzebub által űz ördögöt). A szerkesztés jól látható, hiszen a Máté és a Lukács eleje és vége szó szerint egyezik, viszont a közepe más. Lukács nem fogadta el a három napos pokolraszállást, vagy a lator kereszten való megtérésekor elhangzott hagyomány miatt nem teszi bele. A Márkot idézik, nem adatik jel, aztán mégis. Ha nem adatik jel akkor Jónás jele sem adatik, vagyis bővítés a jel szakasz, ha meg adatik, akkor nem kezdi úgy Jézus hogy nem adatik jel. Akkor úgy kezdte volna, hogy a Jónás jele adatik, de a Márkban semmi ilyesmi nincsen. A bővítés jól látható, és a szerkesztés is. Mivel a Márk a 16:8-al véget ért, a feltámadásra több variáció is született és volt forgalomban: „A nap harmadik órájában az egész földkeregségre sötétség borult, s angyalok szálltak le a mennyből. Ő pedig az élő Isten ragyogásában feltámadt, és amint felszálltak vele a mennybe, azonnal kivilágosodott. Akkor ők (asszonyok) közelebb húzódtak a sírbolthoz.”

Jézus ítélkezése és pusztítása

Igehelyek: Ézsaiás 11:4, II. Thessz. 2:8, Jel. 2:16 „Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának vesszejével, és ajkai lehével megöli a hitetlent.” Ézsaiás 11:4 „És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével;” II. Thessz. 2:8 „Térj meg: ha pedig nem, ellened megyek hamar, és vívok azok ellen számnak kardjával.” Jel. 2:16

Jézus igehirdetésének a milyensége

Ézsaiás prófétára alapozza a Máté evangélista. Igehelyek: Máté 12:17-21, Ézsaiás 42:1-4 „Ímé az én szolgám, a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek. Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utczán. Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg. Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására.” Ézsaiás 42:1-4 „Hogy beteljesedjék Ésaiás próféta mondása, a ki így szólt: Ímé az én szolgám, a kit választottam; az én szerelmesem, a kiben az én lelkem kedvét lelé; lelkemet adom ő belé, és ítéletet hirdet a pogányoknak. Nem verseng, és nem kiált; az utczákon senki nem hallja szavát. A megrepedezett nádat nem töri el, és a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, mígnem diadalomra viszi az ítéletet. És az ő nevében reménykednek majd a pogányok.” Máté 12:17-21

Szineváltozása

Az a történet, amikor Jézus arca a hegyen elváltozik, bőre sugárzik, az megtalálható Mózes történetében is. „És lőn, a mikor Mózes a Sinai hegyről leszálla, (a Mózes kezében vala a bizonyság két táblája, mikor a hegyről leszálla) Mózes nem tudta, hogy az ő orczájának bőre sugárzik, mivelhogy Ővele szólott.” II. Mózes 34:29 „És elváltozék előttök, és az ő orczája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn, mint a fényesség. Máté 17:2, És imádkozása közben az ő orczájának ábrázata elváltozék, és az ő ruhája fehér és fénylő lőn. Lukács 9:29

Nyilvánvaló, hogy az utókor tanítványai a zsidókkal való rivalizálásából született a történet. A farizeusok állandóan Mózessel jöttek, és a tanítványok nem akarták, hogy az ő mesterük kisebb legyen Mózesnél, így róla is ugyanazt terejesztették. 

Címkék: Ószövetség az Újszövetségben 2.

Szólj hozzá!

A pusztai megkísértés

A pusztai kísértésben Jézusnak tulajdonított első megnyilvánulás, három ószövetségi idézet, Mózestől.

Igehelyek: Máté 4:4,7,10, Lukács 4:8, V. Mózes 6:13,16 és 8:3


„Ő pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, a mely Istennek szájából származik.” Máté 4:4, Lukács 4:3
„És megsanyargata téged, és megéheztete, azután pedig enned adá a mannát, a melyet nem ismertél, sem a te atyáid nem ismertek, hogy tudtodra adja néked, hogy az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, a mi az Úrnak szájából származik.” V. Mózes 8:3

„Monda néki Jézus: Viszont meg van írva: Ne kisértsd az Urat, a te Istenedet.” Máté 4:7 , Lukács 4:12

„Meg ne kísértsétek az Urat, a ti Isteneteket, miképen megkísértettétek Maszszában!” V. Mózes 6:16

„Ekkor monda néki Jézus: Eredj el Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.” Máté 4:10

„Féljed az Urat, a te Istenedet, ő néki szolgálj, és az ő nevére esküdjél.” V. Mózes 6:13

 

Az előfutár

Az ószövetség újszövetséggel való harmonizációja, magából az újszövetségi szövegekből derül ki. Maga harmonizáció sok esetben teljesen más koncepció alá helyezi az ószövetségi szövegrészeket, mint amivel azok bírnak eredeti értelmükben a zsidó vallás keretei között.

1. Az előfutár Keresztelő János, mint Illés Keresztelő János, mint Jézus előfutára az evangéliumok szerint, ószövetségi prófécián alapul.

Igehelyek: Máté 3:1-4, Márk 1:2-3, Lukács 3:2-6, Ézsaiás 40:3-5, Malakiás 3:1, II. Mózes 23:20

„Azokban a napokban pedig eljöve Keresztelő János, a ki prédikál vala Júdea pusztájában. És ezt mondja vala: Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa. Mert ez az, a kiről Ésaiás próféta szólott, ezt mondván: Kiáltó szó a pusztában: Készítsétek az Úrnak útját, és egyengessétek meg az ő ösvényeit. Ennek a Jánosnak a ruhája pedig teveszőrből vala, és bőröv vala a dereka körül, elesége pedig sáska és erdei méz” Máté 3:1-4

„A mint meg van írva a prófétáknál: Ímé én elküldöm az én követemet a te orczád előtt, a ki megkészíti a te útadat előtted; Kiáltónak szava a pusztában: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek meg az ő ösvényeit: Előáll vala János, keresztelvén a pusztában és prédikálván a megtérésnek keresztségét a bűnöknek bocsánatára.” Márk 1:2-3

„Annás és Kajafás főpapsága alatt, lőn az Úrnak szava Jánoshoz, a Zakariás fiához, a pusztában, És méne a Jordán mellett lévő minden tartományba prédikálván a megtérés keresztségét a bűnöknek bocsánatjára; A mint meg van írva Ésaiás próféta beszédeinek könyvében, ki ezt mondja: Kiáltónak szava a pusztában: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek az ő ösvényeit. Minden völgy betöltetik, minden hegy és halom megalacsonyíttatik; és az egyenetlenek egyenesekké, és a göröngyös útak símákká lesznek; És meglátja minden test az Istennek szabadítását.” Lukács 3:2-6

„Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útát, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bérczek rónává. És megjelenik az Úr dicsősége, és minden test látni fogja azt; mert az Úr szája szólt.” Ézsaiás 40:3-5

„Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja előttem az útat, és mindjárt eljön az ő templomába az Úr, a kit ti kerestek, és a szövetségnek követe, a kit ti kívántok; ímé, eljön, azt mondja a Seregeknek Ura.” Malakiás 3:1

„Ímé én Angyalt (követet) bocsátok el te előtted, hogy megőrízzen téged az útban, és bevigyen téged arra a helyre, a melyet elkészítettem.” II. Mózes 23:20

Magyarázó jegyzet az igehelyekhez: A különböző fordítások eltérően adják vissza a Márk szöveget: „amint meg van írva Ézsaiás prófétánál”. Mivel valóban több prófétai szakaszról van szó, javítottak a szövegen. A szöveg nem változatlan. 1. „amint meg van írva Ézsaisnál” 2. „amint meg van írva a prófétáknál” 3. „amint meg van írva Ézsaiásnál”. Mivel a Márkban lévő idézet nem csupán Ézsaiás átalakítása, hanem Malakiásé is, ezt észrevették, és átírták az Ézsaiást prófétákra, aztán a szöveghűség érdekében némelyek visszaírták Ézsaiásra, ahogyan a korai Márkban is volt. Itt nem csupán azt lehet látni, hogy belenyúlnak a szövegbe az elképzelésüknek megfelelően javító szándékkal, hanem azt is, hogy a régebbi, korai Márk szöveg is téved és pontatlan. Ezeket a variációkat még a mai magyar fordítások is őrzik. A Márk 1:2 Mózestől való idézet a Septuagintából, akárcsak az Ézsaiási rész is onnan van, a Malakiási rész viszont héber szövegből van. Márk messiási értelmezéssel ruházza fel a szövegeket, az „én előttemet”, ami eredetileg Jahvéra vonatkozik, átírja „előtted”-re Jézusra vonatkoztatva. Az evangéliumban található idézetek egyáltalán nem azonosak az ószövetségi részekkel. A Malakiás szöveg szerint maga Jahve jön el, az evangélium szövegei szerint Jézus előtt jön a követ. Az Ézsaiási részben pedig a pusztában készítik az utat, és nem pedig a kiáltó szó van a pusztában. Lukács pedig szabadítást ír, holott az héberben dicsőségről van szó. Az evangélisták annak a korabeli nézetnek adnak hangot, miszerint a messiás előfutára az egekből visszatérő Illés. Mivel az írások szerint Illésnek el kell jönnie:

„Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jőjjek és meg ne verjem e földet átokkal.” Malakiás 4:5-6

 Úgy tartották Jézus a messiás, ezért előtte meg kellett jelennie Illésnek, ezért: Keresztelő Jánost ugyanolyan öltözékben ábrázolják, mint Illést:

„És felelének néki: Egy szőr-ruhás ember, derekán bőr övvel felövezve. Akkor monda: Thesbites Illés volt”. II. Királyok 1:8

„János pedig teveszőrruhát és dereka körül bőrövet viselt vala, és sáskát és erdei mézet eszik vala.” Márk 1:6

„Ennek a Jánosnak a ruhája pedig teveszőrből vala, és bőröv vala a dereka körül, elesége pedig sáska és erdei méz.” Máté 3:4

Az öltözet kifejezetten prófétai, ezt Zakariás könyvéből is tudhatjuk:

„És azon a napon megszégyenülnek a próféták, kiki az ő látása miatt az ő prófétálásaik közben, és nem öltözködnek szőrös ruhába, hogy hazudjanak” Zakariás 13:4

A sáska általában a szegények eledele volt, Mózes könyve a tiszta állatok közé sorolja:

„Ezeket egyétek meg azok közül: az arbé-sáskát az ő nemével, a szolám-sáskát az ő nemével, a khargol-sáskát az ő nemével és a khagab-sáskát az ő nemével” III. Mózes 11:22

Magyarázó jegyzet az igehelyekhez: A Malakiás szövegében szereplő nagy és félelmetes nap a messiás ítélkezése a végítéletére vonatkozó utolsó nap, ám nem ért véget a történelem a messiás-Jézussal, hanem azóta is folytatódik, ezért Keresztelő János semmiképpen nem a Malakiási végítéletet hirdető Messiás előfutára, ilyenképpen nem is lehet a messiás előfutára. Ezt éppen az a Jézusnak tulajdonított beszéd támasztja alá, miszerint az ő küldetése az ellenkezője annak, amit Illés tenne. Kijelenti, hogy nem azért jött, hogy az „atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz,”, amint azt a Malakiás szövege állítja, hanem épp ellenkezőleg: „Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támaszszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt; És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe.” Máté 10:35-36 „Meghasonlik az atya a fiú ellen, és a fiú az atya ellen; és az anya a leány ellen, és a leány az anya ellen; napa a menye ellen, és a menye a napa ellen.” Lukács 12:53 Ezek egyébként nem Jézus saját tanításai, hanem éppen egy prófétai beszéd megismétlései, illetve felhasználásai, Mikeás prófétától: „Mert a fiú bolondnak tartja atyját, a leány anyja ellen támad, a meny az ő napára; az embernek saját háznépe az ellensége.” Mikeás 7:6 János, (akinél nem született nagyobb) a törvényt hirdette: „Akkor a János tanítványai jövének hozzá, mondván: Miért hogy mi és a farizeusok sokat bőjtölünk, a te tanítványaid pedig nem bőjtölnek?” Máté 9:14 Heródiás Antipasz féltestvérének, Fülöpnek a felesége, ezért törvény szerint csak akkor házasodhatna Antipasszal, ha Fülöp meghalt volna, így Antipasz nem vehette volna feleségül. Keresztelő János ezt a törvényszegést nyíltan meg is mondta a királynak és ezért életével fizetett. Ezekből következtethetünk arra, hogy Keresztelő János tartotta a házassági törvény létjogosultságát. A rabbik szerint a böjt két napja kedd és csütörtök, a Lukács 18:12-ben a farizeus heti két nap böjttel büszkélkedik. Kötelező a böjt a törvény szerint engesztelés napján és szárazság idején. Magánböjtöt lehetett gyakorolni bűnbánat, gyász vagy aszkétikus okokból önkéntesen is. János aszkéta életmódot tartott helyesnek: „eljött Keresztelő János, a ki kenyeret sem eszik, bort sem iszik” (Lk.7:33) Tanítványai követték ebben, Jézus és az ő tanítványai ezzel ellentétben ettek és ittak és nem böjtöltek. János szerint Isten haragvó ítélőbíró, akinek a bosszúja elől meg kell menekülni (a fejsze a fák gyökerén van), szemben Jézussal miszerint Isten még az ellenségeit is szereti. János önmagát sem tartotta Jézus előfutárának, sőt Jézusról sem tudta kicsoda, ezt bizonyítja, hogy a börtönből is bizonytalanságnak ad hangot, mikor megkérdezi Jézust, hogy ő-e a messiás vagy mást várjanak (Lk. 7:20, Mt. 11:3). További azonosítások: Igehelyek: Máté 11:14, Máté 17:12-13, Márk 9:11-13, János 1:21, Máté 17:3 „És, ha be akarjátok venni, Illés ő, a ki eljövendő vala.” Máté 11:14 „De mondom néktek, hogy Illés immár eljött, és nem ismerék meg őt, hanem azt mívelék vele, a mit akarának. Ezenképen az ember Fiának is szenvednie kell majd ő tőlük. Ekkor megértették a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról szóla nékik.” Máté 17:12-13 „És megkérdezék őt, mondván: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie? Ő pedig felelvén, monda nékik: Illés ugyan előbb eljövén helyre állít mindent; de hogyan van az embernek Fiáról megírva, hogy sokat kell szenvednie és megvettetnie? De mondom néktek, hogy Illés is eljött, és azt cselekedték vele, a mit akartak, a mint meg van írva ő felőle” Márk 9:11-13 „És kérdezék őt: Kicsoda tehát? Illés vagy-é te? És monda: Nem vagyok. A próféta vagy-é te? És ő felele: Nem.” János 1:21 „És ímé megjelenék ő nékik Mózes és Illés, a kik beszélnek vala ő vele.” Máté 17:3 Magyarázó jegyzet az igehelyekhez: Bár János evangélista szerint Keresztelő János tagadja, hogy Illés volna, az evangélisták mégis fontosnak tartják az azonosítást, hiszen Jézust messiásnak tartják, s ezt akarják elfogadtatni a néppel is. A találgatások megelőzése valamint a félreérthetetlenné tétel szempontjából egy történetben Illés megjelenik a hegytetőn Jézusnak, s így már senki sem mondhatja, hogy nem jött el. (Tehát eljön Illés lefejezik, majd újra eljön, de akkor sincsen világvége.) Ugyanakkor nem valószínű az, hogy a messiás nem létező írásokra hivatkozna, mivel sehol sincsen az megírva, hogy Illésnek meg kell halnia, ha visszajött. Továbbá, ha János, mint Illés mindent helyreállított, ahogyan ezt a Márk szöveg mondja, akkor mi szükség volna egy messiásra? Mi az a minden, amit János helyreállított? Mindazonáltal, az evangélisták szerint a messiás azonosította Jánost Illéssel. Jézus ugyanakkor nem szívlelte Illést (esetleg a több száz ember miatt akiknek Illés elvágta a torkát (?) I.Kir 18:40): „Mikor pedig ezt látták az ő tanítványai, Jakab és János, mondának: Uram, akarod-é, hogy mondjuk, hogy tűz szálljon alá az égből, és emészsze meg ezeket, mint Illyés is cselekedett? De Jézus megfordulván, megdorgálá őket, mondván: Nem tudjátok minémű lélek van ti bennetek: Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa. Elmenének azért más faluba.” Lukács 9:54-56 Ebből az derül ki, hogy a messiás nem ért egyet az ítélettel. Az evangélisták természetesen tudtak arról, hogy a köznép a Messiás eljövetele előtt Illést várja. Amikor azt a mondatot helyezik a Jézus ajkára, hogy Illés maga János, akkor azzal azt állítják, hogy az ő Jézusuk maga a Messiás. Jézus szerint, bemerítő János nem született újjá lélektől, ezért hívja: „asszonytól szültett”nek, utalva arra, hogy neki is újjá káne születnie. (utolsó mondat:P.I. nyomán.)

Címkék: Pusztai megkísértés Az előfutár

Szólj hozzá!

A Messiás születése, gyerekség történetek

Igehelyek (1): Máté 2:4-6, Mikeás 5:2-4

„És egybegyűjtve minden főpapot és a nép írástudóit, tudakozódik vala tőlük, hol kell a Krisztusnak megszületnie? Azok pedig mondának néki: A júdeai Bethlehemben; mert így írta vala meg a próféta: És te Bethlehem, Júdának földje, semmiképen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között: mert belőled származik a fejedelem, a ki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt.” Máté 2:4-6

„De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az Izráelen; a kinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van” Mikeás 5:2-4

Magyarázó jegyzet az igehelyekhez:

Az öröktől fogva szakasz, a Károli fordításban annak a fényében kerül átírásra, hogy a messiás preegzisztens lényét támasszák alá teológiailag. Az ószövetségi héber szöveg így hangzik: „Származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza.” A messiástörténet szerint Jézust kivégezték, így nem lett uralkodó az Izraelen, így a prófécia nem őrá vonatkozik.

 Igehelyek(2): Máté 1:21-23, Ézsaiás 7:14

 „Szűl pedig fiat, és nevezd annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből. Mindez pedig azért lőn, hogy beteljesedjék, a mit az Úr mondott volt a próféta által, a ki így szól: Ímé a szűz fogan méhében és szűl fiat, és annak nevét Immanuelnek nevezik, a mi azt jelenti: Velünk az Isten.” Máté 1:21-23

Magyarázó jegyzet az igehelyekhez:

 „Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek” Ézsaiás 7:14

 Jézust Jézusnak nevezték és nem Immánuelnek. Valamint, még a Jehova tanúi bibliájában az Új világ fordításban is elismerik azt, hogy itt nem szűzről van szó, az Ézsaiásnál, hanem fiatal nőről, ha lelkiismeretesen fordítják a héber szöveget. A nép bűnből való szabadulása egyértelműen páli és esszénus hatás. Ezt a szűztől való születést foglalja történetbe a Lukács evangélista megspékelve Jézus dávidi örökké tartó királyságával, amit Ézsaiás prófétára alapoz:

„Ez nagy lészen, és a Magasságos Fiának hivattatik; és néki adja az Úr Isten a Dávidnak, az ő atyjának, királyi székét; És uralkodik a Jákób házán mindörökké; és az ő királyságának vége nem lészen!” Lukács 1:32-33

„Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme mívelendi ezt!” Ézsaiás 9:7

„A hatodik hónapban pedig elküldeték Gábriel angyal Istentől Galileának városába, a melynek neve Názáret, Egy szűzhöz, a ki a Dávid házából való József nevű férfiúnak volt eljegyezve. A szűznek neve pedig Mária. És bemenvén az angyal ő hozzá, monda néki: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között. Az pedig látván, megdöbbene az ő beszédén, és elgondolkodék, hogy micsoda köszöntés ez?! És monda néki az angyal: Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél. És ímé fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezed az ő nevét JÉZUSNAK.” Lukács 1:26-31

 „Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek.” Ézsaiás 7:14.

Lukács már átírja az Immanuelt Jézusra, rájött, hogy így jobban felhasználható az Ézsaiási rész, tehát a Máténál még Immanuelként alkalmazzák Jézusra, az elnevezést, Lukácsnál pedig történetté kerekedik a szűztől születés, ügyesen elhagyja a prófétákra való hivatkozást, hiszen sehogyan sem stimmel a két különböző név. Lukács már nem idézi konkrétan, hogy a szűztől való születést honnan veszi, hanem kifejti a történetet. Több esetben is megfigyelhető, hogy ószövetségi szakaszokat fejtenek ki idézet nélkül, ahogyan itt is láthatjuk, Mátétól azonban megtudjuk, hogy honnan van a történet magva. A János evangélium őrzi meg azt a hagyományt, miszerint köztudott volt, hogy Mária egybekelés előtt állapotos volt, azaz okot szolgált a gúnyolásunkra: „Mi nem paráznaságból születtünk”. A messiás élettörténeti eseményeit az elejétől a végéig vagy direkt csúsztatott próféciákból, vagy egyenes alkalmazott próféciákkal szerkesztik össze.

 

 Jézus egyiptomi tartózkodását valamint onnan történő kihívását a Máté evangélista a Hóseás prófétára alapozva írja meg:

Igehelyek: Máté 2:15, Hóseás 11:1

„hogy beteljesedjék, a mit az Úr mondott a próféta által, a ki így szólt: Égyiptomból hívtam ki az én fiamat.” Máté 2:15

„Mikor még gyermek volt Izráel, megszerettem őt, és Égyiptomból hívtam ki az én fiamat.” Hóseás 11:1

Az ószövetségi idézet Izrael népéről szól, és nem egy emberről.

 

Nagy Heródes féle gyermekgyilkosság történetét pedig Jeremiás próféta írására alapozza:

Igehelyek: Máté 2:16-18, Jeremiás 31:15

„Ekkor Heródes látván, hogy a bölcsek megcsúfolták őt, szerfölött felháborodék, és kiküldvén, megölete Bethlehemben és annak egész környékén minden gyermeket, két esztendőstől és azon alól, az idő szerint, a melyet szorgalmasan tudakolt a bölcsektől. Ekkor teljesedék be, a mit Jeremiás próféta mondott, a midőn így szólt: Szó hallatszott Rámában: Sírás-rívás és sok keserves jajgatás. Rákhel siratta az ő fiait és nem akart megvigasztaltatni, mert nincsenek.” Máté 2:16-18

„Ezt mondja az Úr: Szó hallatszott Rámában, sírás és keserves jajgatás; Rákhel siratta az ő fiait, nem akart megvígasztaltatni az ő fiai felől, mert nincsenek.” Jeremiás 31:15

Az ószövetségi idézet a zsidóság babiloni fogságáról szól, a folytatásban közli is, hogy visszatérnek. Rámából kiindulva hurcolták el Júda gyermekeit i. e. 586-ban, és i. e. 722-ben Ráhel gyermekeit, azaz József és Benjámin leszármazottaiként Izrael gyermekeit. Jeruzsálemtől északra található Ráma, Betlehem pedig délre. A próféta nem Betlehemről beszél, hanem Rámáról, Ráma környéke pedig bezárul az első közeli város környékével, Jeruzsálem közelebb van Rámához, mint Betlehemhez. Ha a környékében alatt azt a sugarú kört kellene érteni, ami Rámától Betelehemig tart, abba Jeruzsálem is benne lenne, és még sok város, ilyen feljegyzés viszont nincsen, hogy ekkora területen, gyerekgyilkosságok lettek volna. A Jeremiás szöveg a babiloni fogsággal van kapcsolatban, az evangélista csúsztat, mikor Betlehemre vonatkoztatja a Rámáról szóló szakaszt a messiás történetére kihegyezve.

Címkék: Az Ószövetség az Újszövetségben

Szólj hozzá!

Az egyház hatását a történelmünkben a jogosság, az államszervezet, részben az ember élettere, a gazdaság, és a politika szempontjából vizsgálom a teljesség igénye nélkül, kiemelve a történelmileg fontosabb elemeket, a honfoglalástól a dualizmusig terjedő időszakban. A magyar ősvallásnak nem volt kifejezetten egyház jellegű intézménye, de fontos az, hogy a hitviláguk hogyan befolyásolta cselekedeteiket, magyar ősvallás ismerte az átok fogalmát, sőt az eskü fogalmát is és ezt szorosan összekapcsolta, a fejedelem választásánál a törzsfők esküt tettek, hogy Álmos vezér ivadékait támogatják és az eskü megszegőjére örök átkot mondtak ki. Nyilvánvalóan nem lett volna ennek értelme, ha nem hisznek abban, hogy az átok, hatásos. Az áldás és átok hite pedig, a kereszténység befogadását könnyítette meg. Az eskü tétele a későbbi korokban a bírósági tárgyalásokon válik fontossá, pl. a földre tett eskü, perdöntő eskü volt, amit birtokpereknél alkalmaztak a felperes vagy az alperes, a vitatott földterületen állva, egy kiásott sírgödörbe ereszkedett le mezítláb, hajdonfővel és öv nélkül, azután kezében a feje fölött egy marék földet tartva kellett esküt tennie. Eskütársai körben álltak rendes ruházatban. Az eskü sokféle tanúbizonyság a bírói tárgyaláson, az eskü értékei különbözőek, igérőeskü, tisztítóeskü, fejre tett eskü, helyettes eskü, az esküszegők vagyona általában a kincstárra szállt.

I. István király a koronát a római pápaságtól kérte II. Szilveszter pápától kapott koronát. A korona megerősíti az államformát, a királyságot, illetve keletkezteti. Van egy hátulütője, hűbéres viszonyba kerül a koronát küldő hatalomtól az, aki a koronát kéri és kapja. István kérhette volna a koronát a III. Ottó német-római császártól vagy II. Baszileiosz bizánci görög császártól is. Valószínűleg azért a római pápától kérte, mert a pápaság ez idő tájt nem rendelkezett akkora hadsereggel, hogy a hűbéri viszonyt katonai nyomásgyakorlással ki tudná kényszeríteni az országtól. Ám mind emellett a római pápaság hűbéresei lettünk, azaz alattvalói, ennek egyik következménye az lett, hogy Istvánnak amennyiben a meggyőzés nem volt hatásos, erőszakkal is keresztény hitre kellett térítette a lakosságot. Egyes vélemények szerint István ezt önhatalmúlag végezte, egyházi felkérés vagy jogalap nélkül. A régi istentisztelet azonban nem veszett ki egészen, még a XI. században is találunk olyanokat, akik fák, kövek vagy források mellett áldoztak a régi isteneknek, természetesen ezekre súlyos büntetések voltak kiszabva, (később visszatérek ezekre). A hatalom a földbirtokon nyugodott, megjelentek az egyházi adomány-birtokok, ezzel rögtön megjelent a római pápaság hatalmi törekvése is Magyarországon. Megkezdte hatalmának a kiteljesítését, ez ambivalens jellegű volt az egyházi birtokon lakó érintettek szempontjából. Ugyanis a birtokokon rabszolgákat dolgoztattak, idővel elkezdték felszabadítani ezeket, a rabszolgákat, sőt a volt rabszolgák megtarthatták a termények egy részét. Ezzel érdekelté tették őket a termelésben, és földhöz kötötték őket. Kétfajta felszabadítási eljárás létezett, az egyik a végrendeletbe is foglalt -pro remedio animae- azaz lélekváltság. A felszabadított rabszolgák cserébe kötelesek voltak a visszaszolgáltatásra, az egyház felé. A másik forma az –asylum- vagyis olyan menedékjog, amelyben a menekültek mentesülhetnek a büntetés alól, viszont soha nem hagyhatják el azt az egyházi intézményt, amely biztosította számukra a menedékjogot.A feudális csoportok első számú rendje volt a főpapoké később a XIII. században a papi rend. Különböző kiváltságokkal rendelkeztek, bíráskodás jogával, vagy szolgáltatások begyűjtési jogával, sok esetben saját maguk alkotta kiváltságokkal. Nem véletlenül erősödtek meg a főpapi birtokok, ugyanis, amíg egy nem egyházi feudális uraságtól (pl. hűtlenség esetén) visszaszállt a királyra a birtok, addig az egyházi birtok akkor is az egyházé maradt, ha hűtlenségen kapták a főpapot. A főpapok a királytól független világi hatalommal rendelkeztek. Királyi várakat szereznek meg. Később újabb királyi adományozással a legfőbb világi hatalmat, a vármegyei főispánságot is megszerzik. 1222-ben II. András papi bullában, rendi privilégiumot adott a főpapságnak, ezzel hivatalosan is az ország első rendjévé vált. Ilyen privilégium volt, hogy az egyházi személyek ügyeit csak egyházi bíróság tárgyalhatta, a második legfontosabb privilégium az adómentesség volt. Egyházi bíróság kezdetben a keresztény vallás (megtartása) elleni bűncselekményeket tárgyalta: a pogány módra történő áldozást, vasárnapi munkaszünet megszegése, a rendelt böjtök meg nem tartása, templomba járás, az istentiszteleti rend megszegése. A büntetés lehetett bírság (pl. egy ökör), ostorozás, vesszőzés, hajlenyírás, kalodába zárás, munkaeszközök elkobzása. Egyházi bíróság tárgyalta továbbá a gyilkosságot, varázslást, később ide tartozott a házasság (házasságtörés, adásvétel, nőrablás, vagyonjog, elégtétel-rabszolgaság- házasulandók megegyezése, az egyház kellék lesz, kimondhatja a házasság akadályait/pl. házasság felbontatlansága-érvénytelenítés/), magzatölés, származás, paráznaság, végrendelet ügye. A hitszegést és a hamis esküt kézlevágással büntették. A boszorkányságot különböző típusokba sorolták: ördöngösség, rontás, méregkeverés, jövendölés, igézés. Könyves Kálmánnak (1074 körül – 1116. február 3.) tulajdonítják azt a mondást, hogy boszorkányok pedig nincsenek, ám ez tévedés, mivel nem ezt mondta. Kálmán, aki a szokásjog szerint nem lehetett volna király, mivel púpos volt, eltörölte a kínzásokat, ő mond le az invesztitura jogról, kötelezővé teszi a házasság egyház általi szentesítését. Kálmán szerint a strigák[1] nincsenek, a striga az, aki az ördöggel fajtalankodik és az ördöggel fajtalankodva csodatevő hatalmat kap, állattá tudnak változni, és a néphiedelem szerint éjszaka a levegőben repülnek a sátán hódolására. Az egyházi bíróságokat másképpen szentszéknek nevezték, attól függően, hogy hol, vagy ki ülésezett megkülönböztetünk püspöki szentszéket (pl. Az esztergomi érseki tartományban: győri, veszprémi, pécsi, székesfehérvári, szombathelyi, váci, besztercebányai) és, érseki szentszéket (Esztergom, Gyulafehérvár, Eger) vagy prímási főszentszéket ( a prímás maga az esztergomi érsek, XII. Pius óta nincs hercegi rang hozzá). Ezeket megvesztegetések, visszaélések, önkényeskedés, törvénysértések jellemzik, ugyanúgy, mint a világi bíráskodást is. Sőt, az 1498-as törvények kifejezetten megengedik a bírónak (ítélőmesternek), hogy ajándékot fogadjon el bármely fél részéről. Az aranybulla (1231-es megújításában) a hamis poroszlók miatt, a peres ügyekbe kifejezetten az egyházat vonja be, mint hiteles helyeket. Ezeket meg is határozza, káptalanok és konventek. Káptalanok a világi papok együtt élő szervezete, két típusa volt a székeskáptalan, amely a megyéspüspök mellett működött, mint egyházkormány, és a társaskáptalan, amely püspöktől függetlenül működött. A konvent a nem világi papok közössége, feje az apát. Magyarországon konventjei voltak a bencéseknek, premontreieknek és az ispotályos lovagoknak. A hiteles helyek rendelkeztek a hiteles pecséttel, természetesen minden okiratért díjat kértek, a konkrét részvételért pedig napidíjat. Az egyház azonban átvette a hamis poroszlók helyét! A királyi hatalom a sok hamis pecsét és hamis oklevél miatt, amit az egyház kiállított, a hamisításban résztvevő pap összes javadalmát elkobozta és homlokukon és arcukon tüzes pecséttel büntette a papokat. 1647-ben korlátozzák az egyházi bíróságok feladatait, csak esküszegési és házassági kérdésekre. 1895-ig a protestánsok házassági pereit is a katolikusok intézték. A hiteles helyek a mohácsi vész után folyamatosan sorvadtak, helyüket a vármegyék, szabad királyi városok és a mezővárosok veszik át. Utoljára a szatmári káptalan kapott hiteles helyi működési jogot 1836-ban, 1848-tól pedig végleg megszűnnek az egyházi hiteles helyek. Ám az egyháznak volt egy mindezeknél is erősebb hatalma, mégpedig a király, azaz az uralkodó személyének a trónhoz való jog tekintetében, a koronázás szertartásának a levezetése, amit az egyház részéről már kezdetektől fogva csak a mindenkori esztergomi érsek vezényelhetett le. Ezzel a joggal az egyház eldönthette, támogatásától függően, hogy ki legyen az uralkodó (például Aba Sámuel sem volt fölkent király, mert Gellért megtagadta a koronázást), hiszen ez sokszor kétséges volt az elvek érvényesülése miatt, még az Árpád-ház idejében is. III. Bélát, Lukács esztergomi érsek nem koronázta meg, ezért a magyar államjog szerint érvénytelen a koronázása. Két elv volt, ami befolyásoló tényező lehetett, az egyik a senioratus elve, mely szerint a trón az uralkodóház legidősebb tagját illette, s ezzel szemben állt a primogenitura elve, mely szerint a trón az elsőszülötté kell, hogy legyen. Az egyházi koronázás szertartása nélkül, nem lehetett király senki sem, így az egyház támogatását mindenképpen meg kellett szereznie a trón várományosának, amit természetesen nem ingyen adtak oda. A királyt az érsek olajjal kente fel, ugyanúgy, mint a püspököket, onnantól kezdve a király Isten kegyelméből való lett és, a néptől megkülönböztetve Isten földi helytartójának számított, amint ezt a szertartás alatti esküben ki is kellett mondania. A korona, mint az isteni hatalom jele, szimbóluma, biztosította a király hatalmát s ez azonos a mindenkori államhatalommal. Feltéve, ha az országban volt, hiszen például Mátyást 1458-ban választották királlyá, de a koronát csak 1473-ban vásárolta vissza Frigyestől. A XII. század végére uralkodóink végképp lemondtak az invesztitúra jogaikról, s onnantól kezdve a kánonjogi választás jobban érvényesülhetett, magyarán az egyházai hatalmi pozíciókba való bekerülést, melynek lényege a javadalmak feletti hatalom gyakorlása, ezt kizárólag az egyház határozhatta meg. A király véleményét kezdetben ugyan kötelező volt kikérni, de ez névleges formasággá változott. Mivel I. István király már tíz egyházmegyét alapított, amelyhez később még hét egyházmegye társult, tulajdonképpen az egész ország területét lefedte az egyház által kinevezett hatalmi pozícióba került emberek uralma. Az úgynevezett királyi vármegyék is az egyházmegyékbe tartoztak, melyeknek élén a főesperes állt, mint egyházi vezető, majd ez a főesperességi terület tagozódott tovább esperességekre, a legkisebb egység pedig a plébánia volt. Ezen kívül a monostorok alapítása is folyamatos volt a főurak részéről, bár itt a világi főuraktól függtek az egyházi pozíciók. Anyagi szempont: az I. István király által törvénybe foglalt terménytized, azaz a decima (dézsma) beszolgáltatás alól egy település sem lehetett kivétel. Sőt a nemeseknek is fizetniük kellett évszádokon át, egészen a XV. századig. A tized az ókori zsidó papság bevételi forrása, mely bekerült a kereszténységbe s így a magyar ajkú térségre eljutva ismét létjogosultságot nyert. Kezdetben gabona, bor, valamint juh, kecske, méhek után szedték. Somogy megyében gyermektized is volt, miszerint ha tizedik gyermek született azt az egyház szolgálatába kellett állítani. Amikor az egyház érdeke úgy kívánta, akkor nem terményben vagy állatállományban, hanem pénzben hajtotta be a tizedet. A tized elsősorban a püspök jövedelme volt, amiből visszaosztott a plébániáknak tíznegyedet ez volt a quarta. Amikor a káptalanok különváltak a püspöki birtoktól ők kapták a quartát, s ők már ennek a felét vagy negyedét osztották vissza a plébániáknak, ezek voltak az octava és a sedecima, annak ellenére, hogy a káptalanok is élvezték a tizedszedés jogát, amiből az egyetlen kiadás a plébánosok járandósága volt, hiszen az adómentességet egyetemesen élvezték. A főpapság tehát az alsópapság rovására gyarapította a vagyonát, ezért nem csodálkozhatunk például, hogy sok papot találunk a Dózsa féle parasztfelkelés mellett. Az egyházszakadás után a görög-keletieknek éppúgy adózniuk kellett a római egyház felé, mint a katolikus híveknek. A papi tized megszüntetését 1848-ban foglalták törvénybe: 1848. évi XIII. törvénycikk 1. § „A papi tized, akár természetben, akár a természetbeni kiszolgáltatás helyett készpénzben teljesítetett, és pedig akár közvetetlenűl az egyházi rendnek, akár haszonbérlőne fizettetett, akár örökös szerződés mellett, akár királyi adomány által szereztetett, ezennel örökre megszüntetik.”A papi rendeken belül a főpapságnak a teljes adómentességen kívül és a törvénykezési kiváltságon kívül, voltak még külön előjogaik, például a pallosjog, ezzel szemben viszont ők fejvesztési ítélet alá nem vonhatóak voltak, valamint perben nem kellett esküt tenniük, elég volt a lelkiismeretükre hivatkozniuk, ám ha mégis tettek esküt, az magasabb értéket képviselt, mint az átlagos embereké. Ezen kívül személyesen részt vesznek a királyi tanácsban, sőt az országgyűlés kialakulásával annak ülésein is, magyarán mindenhol ott van a klérus, ahol fontos döntést hoznak. A központosított hatalom akkor volt a legerősebb, ha egyházi tisztségen kívül egy személyben egyéb főméltóságot is képviseltek, például főispáni vagy kancellári rangot. A főpapság részesült az állami sómonopólium hasznából is, de voltak esetek, amikor saját sóbányával rendelkeztek, sőt, arany és ezüstbányával is. Az esztergomi érseknek joga volt a királyi jövedelem egytizedére is, beleértve a pénzverésből származó hasznot. A főpapság uzsorakölcsönöket folyósított, bankügyleteket vállalt (pl, pénz megőrzése kamatra), természetesen az egyházi méltóságok a hívők önkéntes adományait is elfogadták. A főpapi székek betöltése a pápától függött, a tisztségre kinevezett főpap a pápai kamarának félévi teljes jövedelmet tartozott fizetni cserébe a kinevezésért. A királyi kancelláriában a kancellár tisztségét főpap tölti be, a helyettese pedig szintén főpap általában a székesfehérvári prépost (feladatai: pecsétek, politikai beszédek, kapcsolattartás). Bakócz Tamás érsek fő-kancellárnak a velencei követ jelentése szerint, nagyobb a tekintélye, mint a királynak, második királyként funkcionál. A pápai udvar a saját embereit ültette a főpapi székekbe, az egyház állam lett az államban, királytól független politikai és gazdasági hatalom egészen Zsigmond (1397-1404 bullások elleni rendeletek), majd Mátyás koráig (Mátyás kilátásba helyezte, hogy ha nem ő gyakorolhatja a kinevezést, akkor az egész ország áttér a görög keleti vallásra). Az egyház képviseltette magát a hadügyi szervezetekben is, az egyházi lovagrendek szinte minden királyságban jelen vannak, hazánkban IV. Bélától a templáriusok és a johanniták más néven az ispotályosoknak volt jelentős szerepük egészen Károly Róbert uralkodásáig. A reformációval megindult az egyház figyelemelterelése, az uralkodókról a másik új, kialakuló egyház irányába. A katolicizmus a befolyását arra kezdte használni, hogy az új egyházakat megszüntesse, vagy szerepüket csökkentse. A katolikus monopólium harca hazánkban: 1523-ban és 1525-ben reformáció ellenes törvények születtek. 1523. évi LIV. törvénycikk: a lutheránusok és azok pártfogói megbüntetendők. „Méltóztassék a királyi felségnek, mint katholikus fejedelemnek, minden lutheránust és azok pártfogóit, valamint a felekezetükhöz ragaszkodókat, mint nyilvános eretnekeket és a boldogságos szüz Mária ellenségeit halállal és összes javaik elvételével büntetni.” 1525. évi IV. törvénycikk: 4. § „A lutheránusokat is mind ki kell irtani az országból; és bárhol találhatók, nemcsak az egyházi, hanem a világi személyek is szabadon fogják el és égessék meg.” A törökök előrenyomulása több szempontból is kedvező volt a reformáció tanainak a terjedésére. 1. 1526-os csatavesztés után az említett törvények nem voltak betarthatóak. A tizenkét katolikus püspökből hat elhunyt. 2. A teljes létbizonytalanságban a reformáció üdvbizonyosság hirdetése kedvező fogadtatásban részesült. Magyar reformátorok: Dévai Bíró Mátyás, Honterus János, Gálszécsi István, Sztárai Mihály, Ozorai Imre, Heltai Gáspár, Szegedi Kis István, Stöckel Lénárd, Méliusz Juhász Péter, Mohi Ferenc, Kálmán Csehi. Dávid Ferenc külön említést érdemel, mint a humanista vallásszabadság képviselője és az Unitárius egyház alapítója. Létrejön a Tarcal-Torday hitvallás és a Debrecen-Egervölgyi hitvallás. A reformáció tanai, először az észak nyugat-dunántúli és a felvidéki német, valamint az erdélyi szász városokban váltak ismertté. Az 1600-1700-as évek keresztény vallásháborúkkal teltek, békekötésekkel és azok megszegésével, de minden békekötésnél erősödtek a jogaik a protestánsoknak, főuraktól-városokon át- a jobbágyig. Bocskai felkelés- bécsi béke, Bethlen Gábor – nickolsburgi béke, I. Rákóczi György linzi béke. Mohács utáni időszak fő jellemzője, hogy az egyházak nem az államra, hanem egymásra kívánnak befolyást gyakorolni. (Habsburgok-1723 Pragmatica Sanctio elfogadása leányági örökösödési jog- Habsburg erősödő befolyás.) Változás: a király esküt tesz az alkotmányra, valamint hitlevelet kap az országgyűléstől (1608). Az uralkodó csak az országgyűléssel alkothat törvényt. A felsőtáblán kapnak helyet az érsekek megyéspüspökök. Alsótáblán a káptalanok követei, prépostok, apátok (már akikhez tartozott birtok), és a pálosok rendfőnöke. Az országgyűlésre a király küldte a meghívókat hat héttel előre, háromévente illett volna tartani. Rákos mezeje - Pozsony. A tanácskozás nyelve a latin volt, a magyart csak a XIX. században kezdték használni az alsótáblán. Kossuth Lajos (1832) – Országgyűlési tudósítások- Pesti hírlap. A forradalom alatt törvénybe iktatták, hogy minden felekezet bevett vallása tökéletesen egyenlő. A bevett vallásba a zsidó vallás nem tartozott bele és a görög keleti is csak Erdélyben. Az izraelita felekezet 1895-ben minősítették bevett vallásnak. Az el nem ismert felekezetek, akiket szektának tartottak: nazarénusok, Jehova tanúi, metodisták, adventisták. Ezek rendezvényein, 18 éven aluliak nem jelenhettek meg, s az összejöveteleiket előre be kellett jelenteni, mivel rendőri szabályozás alá estek. Deák Ferenc egyházpolitikai beszédében azt a liberális gondolatot képviselte, hogy az államot és az egyházat szét kéne választani, s ez elsősorban a polgári házasságkötésekkel lehetséges. A dualizmusban a király rendelkezett főkegyúri joggal ebbe tartozott az egyház szervezés jogköre.

[1] „de strigis vero, quae non sunt, ne ulla quaestio fiat” - boszorkányok ellen pedig, minthogy nincsenek, semminemű kereset ne legyen. Középkori bölcs királyunknak e felvilágosodott törvénye azonban csak fél érdem; mert ma már bizonyosan tudjuk, hogy Könyves Kálmán csupán a boszorkányok bizonyos fajtáját tagadta a strigában; amaz idők általános boszorkányhite alól ő sem vonhatta ki magát. Tulajdon abban a dekrétumában, melyben az idézett híres tétel van, a 60. bekezdés úgy szól, hogy az esperes és az ispán hírével, tudtával rontóknak találtak (malefici) elítélendők. A Kálmán idejében tartott esztergomi első zsinat határozatainak 50. bekezdése szerint, ha valakire, akit rontással (maleficium) vádolnak, reá bizonyosodik a dolog, a törvények szerint bűnhődjék. Szent Lászlónak törvénye (I. könyv 34. fejezet) a strigákat a meretrixekkel helyezi egy sorba, és azt rendeli, hogy a püspök tetszése szerint ítélje el őket. Minek tartotta az egyházi és világi törvény a strigákat? Az adatok abban megegyeznek, hogy a striga bűvös erővel állatalakot ölt; de a VII. és VIII. századbeliek elágaznak abban, hogy a magát fenevaddá változtatott bűvös fölfalja az embereket. A rómaiak ugyan azt hitték, hogy a striga éjjel kiszívja az emberek vérét, húsát pedig megeszi. (Ez a vámpír-babona eredete.) A frank lex salica úgy rendelkezik, hogy ha egy striga megevett egy embert és reá bizonyosodik, 8000 denárt, vagyis 200 arany solidus bírságot fizet. (Vagyis annyit, amennyit a gyilkosságot elkövető szabad ember.) A teológiai műveltségű Könyves Kálmán egyszerűen az egyház, valamint a frank és lombard törvények felfogását követi, midőn a strigák létét tagadja. A boszorkányokban hitt, mert hiszen dekrétuma a rontás megbüntetéséről intézkedik. Az tagadhatatlan, hogy ebben is józan, mert a boszorkánypörökben a vizsgálatot félig kiveszi a papi kézből, ahol addig volt, és az esperes mellett részben az ispánra bízza. Milyen volt Könyves Kálmán idejében a strigákra vonatkozó babona, meghatározni alig lehet; de a striga, stryx etimonja a szorongató, fojtogató értelem felé tereli sejtésünket; nem lehet egészen alaptalan tehát az a találgatás, mely szerint a striga a tudatlan nép hitében akkor már csak olyan bűbájos nő volt, aki éjszakának idején állat-alakot öltve, szorongatni jár az alvókat; vagyis a dolog nem egyéb, mint a még napjainkban is hívőkre találó lidércnyomás. A mi fölvilágosodott Könyves Kálmán királyunk tehát nyilván a lidércekre mondotta, hogy, mert nincsenek, vizsgálat alá nem vonhatók.

Címkék: Az egyházi hatalmi hatása a magyar ajkú térségre

Szólj hozzá!

A Júdás evangéliuma alapvetően egy gnosztikus irat, és itt az elején le kell szögeznünk, hogy a gnosztikusság, nem egy negatív jelző, hanem az Isten és a világ felfogásának egy alternatívája. A gnosztikus felfogás szerint az emberiség alapvető problémája nem a bűn, hanem a tudatlanság, az ismeret hiánya. A gnosztikusok fennhagyják a lehetőségét annak, hogy az emberben isteni szikra lakozhat. Bár ezt a világot a halál és a sötétség birodalmának tartják, mégis képesnek tartanak bizonyos embereket felülemelkedni ezeken. Akik felül tudnak emelkedi, azok meg tudják ragadni az életet. Az Isten megismerése által, megvilágosodhatunk, és ha az életünk erre alapozzuk, akkor beléphetünk az isteni szféra birodalmába, országába. A gnosztikusok szerint, tehát nem a krisztusba vetett hit, és nem is a jó cselekedetek üdvözítenek, hanem az igazság ismerete, tudás a világról az Istenről és önmagunkról. Az önismeretbe az is beletartozik, hogy hogyan kerültünk ide, és hogyan juthatunk vissza mennyei otthonunkba. Az egyik gnosztikus vélemény az, hogy Jézus a keresztségekor fogadta magába az isteni elemet, és a keresztfán hagyta őt el, (a Júdás evangéliuma nem támogatja ezt az elképzelést). A földi világot a pusztulás birodalmának tekintik, ezt tekintik a kárhozatnak. Ezen az alapon, ha megtekintjük a kárhozatról szóló részeket Jézus beszédeiben és beleillesztjük abba a gnosztikus környezetbe ahol keletkeztek, például a János evangéliuma, akkor láthatjuk (Jn. 5:29) hogy vannak, akik feltámadnak a kárhozatra, s ez nem jelent semmi mást, mint azt, hogy újra itt a Földön egy újabb sorsot kell leélniük.


A Júdás evangélium forrása

A másolat, ami előkerült, i.sz. 280-ra tehető (a C-14-es vizsgálat szerint), a korábbi példányok elvesztek. A Lukács evangélium keletkezését 80-90 közé teszik a kutatók, ám belőle is csak másolat van a harmadik századból. Az első teljes másolata a Máté evangéliumunk pedig a negyedik század közepéből való. A Júdás eredetije körülbelül egy idős lehet a Márk evangélium eredetijével. Miért? Egyrészt azért, mert Irenaeus püspök 180-ban, már írt ellene, s ő Lugdunum püspöke volt (ma Franciaország, Lyon). Irenaeus művének címe: Az eretnekségek ellen (Adversus haereses). Mindez azt jelentette, hogy az evangélium, el is volt terjedve 180-ra, tehát nem csupán létezett 180-ban, hanem ismert volt, vagyis ezt megelőzte egy másolási, sokszorosítási munka, és az evangélium terjedése, azaz utazása is, a gyülekezetek között. Ugyanakkor egészen 1945-ig, csak téves információink voltak, pont Irenaeus miatt, aki a gnosztikusokat, direkt rossz színben tünteti fel olvasói előtt, s a Nag Hammadi leletek bizonyítják, hogy Irenaeus méltánytalanul bánt a gnosztikusokkal. Másrészt az, az utalás van benne, ami az apostolok választásáról szól. Ha nem jövendölés ez, akkor, az Apostolok cselekedetei után íródott, kiderül magából a szövegből: „Mert valaki más lesz, majd a helyeden, hogy a tizenkettő ismét teljes legyen istenüknél”- ez Mátyás megválasztására utal. (Apcsel. 1:15-26), tehát 90 után íródott. Mindazonáltal, némely tudós, 140-re teszi a Júdás evangéliumának a keletkezését.

Összevetés

A gnosztikus iratok általában úgy kezdődnek: „Titkos beszámoló” (Jud. vö.Tamás ev.), erre hivatkozva az ortodox kereszténység máris elveti ezeket az iratokat, annak ellenére, hogy magukban a szinoptikus evangéliumokban van ennek megfelelője: „Néktek adatott, hogy az Isten országának titkait értsétek; egyebeknek példázatokban”. Nem csak a Lukács 8. fejezetében, hanem számtalan helyen előkerül, az hogy a tanítványoknak elmondja a titkokat Jézus, ilyen értelemben tehát, a szinoptikusokat is lehetne gnosztikusnak felfogni. Nem új keletű dolog ez, a titkok megjelenítése, hiszen a Dániel tekercsében, is számtalan helyen elmondják, hogy az Isten a titkok megjelenítője, sőt maga Jézus is megjegyzi, hogy nincsen olyan titok, ami napvilágra ne kerülne, sőt még a Mózes könyvében is olvashatunk titkokról, amelyek az Istennél vannak. Azért tehát, mert egy irat ezzel kezdődik, mint például a Júdás evangéliuma, még nem kellene egyből elvetnie, sem az ortodox kereszténységnek, sem az Isten felé tapogatódzó embernek.

Amikor Jézus megjelent a földön az emberiség megváltásért dolgozott, utal erre a Júdás evangéliuma. A megváltás azonban itt más jelentőséget kap, mint a mai kereszténységben. Az igazi életformába való visszakerülést jelenti. Szoros párhuzam található ezzel kapcsolatban is. „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek;” Jn 1:12 Az arámi nyelvben ez a kifejezés (hinni valakiben, a nevében) azt jelenti azon a nyelvterületen, hogy valakinek hinni, vagyis elfogadni az ő tanítását, az ismeretet, ami által van az üdvösség. Ez még tizennyolc helyen fordul elő a János evangéliumban a legalapvetőbb kijelentés, hogy annak örök élete van, aki bízik Jézusban, az ő beszédeiben.

A Júdás evangéliuma egy az egyben állítja ugyanazt, mint a kanonikus evangéliumok, hogy tizenkét tanítvány hivatott el, tehát e tekintetben is egyezik velük.

Gyakran nem önmagaként jelent meg a tanítványoknak, hanem mint gyermek, állítja a Júdás evangélium. Ennek az átirata lehet a kanonikus evangéliumban, hogy egy gyermeket állított eléjük.

Az eretneknek bélyegzett iratokban, az amúgy elégetésre és enyészetbe szánt iratokban számtalan helyen előfordul az, hogy Jézus képes volt más alakban megjelenni, ám találhatunk ehhez hasonlót a kanonikus iratokban is. Például, amikor találkoznak Jézussal, de nem ismerik fel, mert nyilván más alakban van. Nehéz volna nem az arcáról felismerni azt, akivel három évet együtt voltak, ez csak úgy lehetséges, ha más alakban jelenik meg Jézus. Az emmausi tanítványoknak szintén megjelent, majd eltűnt, a Júdás evangéliuma alátámasztja azt, hogy Jézus képes volt rá, hogy eltűnjön és megjelenjen. Itt is rokonságot találunk a kanonikus evangéliumokkal, hogy a zárt ajtón való átmenetről ne is beszéljünk.

Gyógyítás nem található, a Júdás evangéliumban, minek is volna, amikor a cél a test és az anyagi világ legyőzése, és nem a restaurálása, ám utalás van rá: „jeleket, és nagy csodákat tett”. Tehát a Júdás evangéliuma nem zárja ki azt, hogy a felülről származó isteni lélek, erő uralkodik az anyagon, akár gyógyításban is megmutatkozva ennek jelét, ám a hangsúlyt nem erre teszi.

További hasonlóság, hogy Jézus nem ért egyet a tanítványokkal. Konkrétan, azt írja a Júdás evangéliuma: „Istenetek, aki bennetek van…/szóhiány/ dühre indítottak titeket lelketekben” , ugyanez a dühkitörés szintén elítélendő Jézusnál a kanonikus Lukács evangéliumában, ahol szintén haragra gerjednek a tanítványok: „Mikor pedig ezt látták az ő tanítványai, Jakab és János, mondának: Uram, akarod-é, hogy mondjuk, hogy tűz szálljon alá az égből, és emészsze meg ezeket, mint Illyés is cselekedett? De Jézus megfordulván, megdorgálá őket, mondván: Nem tudjátok minémű lélek van ti bennetek:
Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa.” Jézus a Júdás evangéliumában úgy fogalmaz, a ti istenetek miatt történik ez, a Lukácsban pedig, minémű lélekről beszél, tehát a tanítványokban, nem az Isten lelke munkálkodik, hanem másfajta lélek, akivel Jézus nem vállal közösséget.

Egy alkalommal eukarisztiát ültek a tanítványok, Jézus kinevette a cselekedetet, és kijelenti, hogy azon nevet, hogy az ő istenük ilyen módon dicsőíttetik. Különbség van tehát a tanítványok, és Jézus Istene közt. Valamint ebből arra lehet következtetni, hogy az úrvacsora a korai kereszténységben egy nem Jézustól származó hagyomány volt.

„Mert más valaki áll majd a helyedre, hogy a tizenkét /tanítvány/ ismét teljes legyen istenüknél” - mondja Jézus Júdásnak. Ebből minimum két dolog következik, az Apcsel vagy a történések ismerete, és a más isten, amit a tanítványok képviseltek Jézus halála után is.

„Uram, mi ez a nagy nemzedék, ami magasabb nálunk és szentebb nálunk, és amely nincs most ezekben az aiónokban?” – kérdezik a tanítványok Jézustól.
A lenti birodalmak vagy aiónok, pusztán csak másolatai a fenti birodalmaknak vagy aiónoknak. A platónikus jelleg tisztán látható, az ideák világa gnosztikus átértelmezést kap itt a Júdás evangéliumban. Az egekről, szférákról Pál apostol is beszél: „Tudok egy emberről Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt - testben-e, nem tudom, testetlenül-e, nem tudom, csak az Isten tudja - elragadtatott a harmadik égig.” II.Kor. 12:2 Pál i.sz. 56-ban írta a levelet, akkor az illető, akiről beszél i.sz. 42-ben ragadtatott el, kb. 12 évvel Jézus halála után. Az időpont egyértelmű utalás arra, hogy Jézus után tizenkét évvel, már a gnosztikus gondolatok tért hódítottak. Minden estre ez is hasonlóság.

„gyümölcstelen fákat ültettek az én nevemben, szégyenletes módon.” - Ez az idézet a Júdás evangéliumában azért érdekes, mert az evangéliumok egyrészt ellenkeznek, másrészt hasonulnak ezzel a szöveggel. A Márkban és a Lukácsban a tanítványok kifejezetten állítják, hogy vannak, akik a Jézus nevében dolgoznak, ám nem követik Jézust. Ott a válasz az, hogy ne tiltsák el őket. Ugyanakkor a gyümölcstermés és Jézus tanainak a követése másutt elsőrangú Jézus beszédeiben, ezek azok az igék, amik megerősítik a Júdás evangéliumát, példák:

Mt 7:19 „Minden fa, a mely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik.”

Mt 12:33 „Vagy legyetek jó fák, és teremjetek jó gyümölcsöt, vagy legyetek romlott fák, és teremjetek romlott gyümölcsöt; mert gyümölcséről ismerik meg a fát.”

A Júdás evangéliuma kiemel egy Jézusnak tulajdonított mondást és határozottan cáfolja azt. Ez a mondás Jézus ajkára van adva, de a gnosztikus evangélium szerint az ellenkezőjét mondja Jézus. Ime a mondás: „Mert mikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.” Mk. 12:25 Ezzel szemben az áll, hogy, aki ezt mondja az parázna, gyerekgyilkos, férfival háló, böjtölő, tisztátalan, törvénytelen, tévelygő. Aki kijelentette, hogy olyanok lesznek, mint az angyalok, az vetett véget mindennek, ezek szerint több próféta volt. Továbbá, Jézusnak tulajdonítottak olyat, amit nem mondott, a felsorolás egyértelművé teszi, hogy nem Istentől való ember mondta az angyalos mondást. A böjt a testtel van összefüggésben, ilyen módon nem lehet az sem a tisztulás része, a bűnök közé van sorolva.

„Hagyjatok fel az áldozatok bemutatásával”- mondta Jézus a Júdás evangéliumban. Nézzük meg, hogyan torzul el, ez ismét és hogyan jön ki mégis az ellenkezője a tévelygők evangéliumában:

„hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki embertársaddal, aztán térj vissza és ajánld fel ajándékodat.” olvassuk a Máté 5:24-ben. Jól látható, hogy az eredeti mondanivaló az áldozatok elhagyása volt, aztán a 11 tanítvány Jeruzsálemi gyülekezete visszatért ismét a törvényhez.

„Lehetetlen sziklára magot vetni, és learatni a gyümölcsét.” – mondta Jézus a Júdás evangéliumában. A magvető példázatban köszön vissza ez a jézusi mondás, ami a Tamás evangéliumban is megtalálható.

„Amit angyali szem nem látott, Szív gondolata fel nem fogott, És sohasem szólíttatott semmilyen néven.”

A Júdás evangéliuma itt egy hatalmas láthatatlan szellemről beszél, nézzük meg ennek párhuzamait:

„Jézus mondta: Azt adom majd nektek, amit szem nem látott, és amit fül nem
hallott, és kéz nem érintett, és az emberi szívbe nem ment be.” Tamás evangéliuma

„Így érvényes az Írás szava: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.” I. Kor. 2:9

„Mert te olyan csodákat teszel, amilyeneket senki se várt, és amilyenekről soha nem hallott senki. Valóban, fül nem hallotta, és szem nem látta, hogy akadna isten rajtad kívül, aki ilyeneket vinne végbe azok javára, akik benne bíznak.” Izajás 64:2-3

Ézsaiásnál a megfoghatatlan dolgok, azok Isten olyan cselekedeti, melyeket a benne bízók javára tesz. Júdásnál a megfoghatatlan maga Isten. Összességében e sorok utalnak egy titokra, ami boldogságot hoz, másrész utalnak magára Istenre, mint transzcendens és még nem kiismert lényre. Létezett egy másik Pál apostol is, aki valentiniánus volt, ő így imádkozott:

„Add meg, amit angyali szemek nem láttak, amit királyi fülek nem hallottak, és ami nem keletkezett emberi szívben, ami angyalivá vált, az élő isten képére teremtetett, amikor kezdetben megformáltatott.”

Júdás csillaga „az utat mutatja”. Ennek párhuzama a kanonikus evangéliumokban (Máté 2. fejezet) amikor a bölcseket csillag vezetei, vagyis a csillag mutatja az utat.

„Sem a Nap, sem a Hold nem uralkodik majd ott, sem a nappal…” írja a Júdás evangéliuma a szent helyről, és íme a megfelelője az Újszövetségből: „A városnak nincs szüksége sem Napra, sem Holdra, hogy világítsanak, mert az Isten dicsősége ragyogja be” Jel. 21:23

Júdás szerepe

A leg lényegesebb változás Júdás alakja, aki nem áruló, hanem az egyedüli értelmes tanítvány, Jézus barátja, aki segít neki kiszabadulni az anyagi világból és visszatérni Istenhez. Az iskarióti kifejezés jelentése: Júdás szülőfalujára utaló megkülönböztető elnevezés. Kerijjót nevű település ebből jön az ís-Kerijjót, azaz kerijjóti „ember”, a kerijjóti Júdás. (az is, férfit, embert jelent).


Összegzés

A gnosztikus Júdás evangélium szerint tehát az emberi test csupán egy csapda, ahonnan ki kell szabadulni. A keresztény gnosztikusok szerint krisztus hozta el azt a tudást, amivel az igazság ismerete eljött a földre, s a kiválasztott tanítványoknak adta át. A gnosztikusok szerint e világot megalkotó istenek alacsonyrendű és ostoba istenek. Ezek az alacsonyabb rendű szellemi lények az Isten szikráit elfogták és csapdába ejtették, emberi testbe zárva az isteni szikrákat. Az anyagi szféra rossz. Ha körülnézünk a világunkban, igazat kell adnunk a gnosztikusoknak, mert a világ nem jó, földrengés, tornádó, éhínség, vérontás, háborúk, árvíz, járvány, szenvedés és halál és fájdalom van benne. Mindezekért nem az Isten a felelős, hiszen ő szellem, teljes mértékben kívül van az anyagi világon, minden anyagi tulajdonságtól mentes halhatatlan és szent lélek. Azok az emberek pedig, akiket ideiglenesen foglyul ejtett az anyag nyomorult birodalma, ki kell szabadulniuk és visszatérniük az isteni világba. Nem minden emberben van isteni szikra, akik az alacsonyabb rendű istenek teremtményei, azok halandóak. Vannak, akiknek lelkük meghal (személyiségük elpusztul) ezek a szellemüket kölcsönkapták, vannak, akiknek tovább él a lelkük a szellemükkel. Az embert az angyala félre tudja vezetni. Létezik egy aión, hatalmas, határtalan, egy angyal sem látta nagyságát, ebben van egy láthatatlan szellem. Kísérője egy hatalmas angyal, az Önmagából keletkezett. Majd számtalan milliárdnyi aión és angyal létezik rajtuk kívül. A kozmosz pusztulásra van ítélve. Ádámot Szaklasz alkotta angyalaival. Sok angyal téved, és elpusztul teremtményeivel együtt. A szabadulás módját odafentről hozza el a kiválasztott, aki kinyilatkoztatás útján közli az erre való tudást. Krisztusnak nem volt teste, a test látszatát öltötte magára, hogy megtanítsa az elhívottakat. A Júdás evangéliuma szerint az anyagi világot nem az igazi Isten teremtette, hanem három alacsonyrendű isten, angyal. E világ istene Él (plusz az ószövetségben szereplő Jahve, mint másik neve, feltéve ha egybemossuk a két istent) másutt azt írják ő az aki káoszt teremt, Nebró (más néven Jaldabaóth), ő a lázadó aki vérrel szennyezett, vagyis a vérengző és Szaklasz, akinek a neve bolondot jelent.

Mindenkinek van csillaga, ezek az utat mutatják. Az evangéliumból nyilvánvalóan kiderül, hogy Jézus istene nem azonos a zsidók teremtő istenével, és nem azonos a tizenegy tanítvány istenével sem. Jézus „Barbéló halhatatlan birodalmából” érkezett, az örök életű isteni lények szférájából, és nem a zsidók teremtőjének alsórendű világából. A Barbéló név jelentése: kimondhatatlan nevű Isten. Jézus nem születik, hanem megjelenik, a János cselekedetei szerint is egyszerre több helyen, más-más alakban képes megjelenni, vagyis látszat teste van (doketizmus), hol gyerekként, hol öregemberként jelenik meg. E világ teremtője elől menekülni kell, mégpedig úgy, hogy lemondunk a testünkről, ami ahhoz a teremtőhöz köt, aki e világot alkotta. Amikor meghalunk, kiszabadulunk, ahogyan Jézus. A feltámadás nem létezik. Az apostolok teljes tévúton járnak, mikor a zsidók teremtő istenét követik, ráadásul ehhez Jézus nevét használják, így káromolják az igaz Istent, és félrevezetik az embereket. Összesen 12 egyezőséget, 4 különbséget és 4 hasonlóságot állapítottam meg a kanonikus evangéliumokkal és az Újszövetséggel történő összevetésben (a teljesség igénye nélkül), mégis azt kell mondjuk, hogy az eltérések mondanivalója olyan nagy mértékű, hogy a 12 egyezőség eltörpül mondanivalóban a különbségek mellett.



(Kopt kereszt, az ankh egyik változata, a korai gnosztikus keresztények jele, a kőr jelenti a teljességet illetve a tökéletességet, a kereszt maga pedig a metszéspontjában a vízszintes azaz a Föld, és a függőleges azaz az Ég találkozását jelenti.)

Címkék: A Júdás evangéliuma összevetése a kanonikus evangéliumokkal és az Újszövetséggel

11 komment

Albigensek
Az albigenseket a balkánon bogumiloknak nevezik, Itáliában patarénusoknak, görögül katharoknak. Önmagukat is katharoknak, azaz a katharosból származtatva tisztának nevezték. A német eretnek kifejezés a ketter is innen eredeztethető. Az albigens elnevezés Dél-franciaországi tartományból Albi városában tevékenykedő emberek neve lett, jelentése emberek Albiból. Régebben nemcsak város hanem tartomány név is volt: Albigeois grófság. A bogumil szó jelentés Isten kedveltjei. A különböző elnevezések a különböző területen fellépő de közel azonos alapelvekkel rendelkező mozgalmak nevei. Albi városában hatalmas katedrálist építettek fel, ami a mai napig látványossága és ékessége a városnak. A gnoszticizmus tanait elevenítik fel, miszerint Krisztusnak csak látszat teste volt, szigorú aszkézisben éltek. Mivel az anyagi lét eleve rossz, mert az ördögtől, Jehovától származik, ezért nem is házasodtak. A jó Isten a lelkeket teremti, Krisztus a bukott angyalokért jött el, akik testbe zártan élnek. A mozgalom a X. században indult, a XIII. században igen elterjedt volt, iskoláik, püspökeik voltak, árvaházakat tartottak fenn, templomokat emeltek és zsinatokat is tartottak. A római egyház a III. lateráni zsinaton átkozta ki őket, majd a IV. lateráni zsinat ismét kiátkozta őket, ezen már a keleti egyházi vezetők is részt vettek. Az inkvizíció ellenük jött létre, üldözte őket. III. Ince keresztes hadjáratot indított ellenük, az üldözés húsz évig tartott, 1209-1229-ig, több ezer embert végeztek ki. A háborút Montforti Simon gróf vezette, aki menetközben jött rá, hogy minél lassabban végzi el a feladatát, annál jövedelmezőbb lesz az számára. Az első város Béziers volt ahol a katolikus lakosságot is lemészárolták, mivel megtagadták a katharok kiadását. A domonkos rend az ő megtérítésükre jött létre. Tagadták a magántulajdont és a háborút. A lopást nem tartották bűnnek, sátán elleni tettnek tartották. Az öngyilkosságot szent dolognak tartották, hittek a lélekvándorlásban. Tartózkodtak a hústól, az eskütételtől, a kereszt tiszteletét károsnak tartották, mivel azzal gyalázták meg Krisztust. A csecsemőkeresztség hatástalan és felesleges, Jézus tanításait pedig az utókor meghamísította. Tejet sem fogyasztottak, mivel a közösülést elkárhoztatták és a tej csak akkor jön a tehénből, ha borjút ellett. Értelemszerűen az oltáriszentség, mint Jézus teste és vére szintén elvetésre került. A testben való életet, beleértve a munkát is, csak a Sátán tisztelete. Elvetették a feudális rendet és a földesurak szolgálatát, mint az ördög alkotását, beleértve mindenfajta bíráskodást. Tagadták az eredendő bűnt. Az albigens nemes lovagok viszont a házasság megszüntetését kihasználva háremet tartottak, vagy többnejűek voltak, annak ellenére, hogy a mozgalom a többnejűséget ugyanolyan bűnnek tartotta, mint az egynejűséget. (Comminges grófság, Toulouse grófság, Raymund - Roger de Trencavel gróf). A mozgalom XIII. századi vezetője Antier Peter volt a mozgalom alapítása Jeremiás Bogomil bolgár pap nevéhez fűződik, természetesen nem beszélhetünk végig egy egységes mozgalomról, de a dualizmus alapelvei azonosak, az ortodox egyház is ugyanolyan inkvizícióval lépett fel ellenük mint a római egyház, az érdekes, hogy egy időben jelent meg a régi gnoszticizmus ismét, mindkét egyházterületen. Bazil Pétert 12 apostolával együtt I. Komnenosz Alexiosz (1081-1118) máglyán elégette. Ezek az apostolok Pál tanítványainak a nevüket vették fel, pl. az alapító Jeremiás a Theofil alias Bogomil volt. A háború végül 45 évig tartott, hiszen sok nemes például Aragónia ura is a déli nemesek mellé állt, védve az eretnekeket. 1244-ben vették be az utolsó albigens erődítményt a Pireneusokban Montségurt, ahol a keresztesek hatalmas máglyát gyújtottak azokból az eretnekekből, akik önként mentek ki a várból. Az albigensek tagadták Isten mindenhatóságát, hiszen ha jó Isten és ezzel egyidejűleg mindenható lenne, akkor nem tűrné el a rosszat. A mozgalom szellemi előzménye a manicheizmus, annak előzménye pedig Zarathusztra. A középkori eretnekmozgalom tulajdonképpen a perzsa vallás újraéledése a hozzákapcsolt krisztusi gondolatkörrel. A bugris kifejezés, amely eredetileg konok vagy makacs jelentéssel bírt, összekapcsolódott az albigensekkel, őket nevezték bugrisoknak, mivel ragaszkodtak meggyőződésükhöz, ez provanszi kifejezés volt, mivel az albigensek provanszál nyelven beszéltek.

Lollardok
A lollard mozgalom alapítója Wiclif János (1324-1384) volt. Angol pap, filozófus az oxfordi egyetem tanára, aki radikális egyházi reformokat akart. A pápai adók leállítását akarta, a parlamenttel az oldalán, emellett az angol király III. Edward lelkésze volt. Tanítása szerint a pápai hatalom független a pápaságtól. A Bibliát társai segítségével lefordította angol nyelvre és sürgette az anyanyelven való prédikálást. Felelevenítette az időközben feledésbe merült predestináció augustinusi tanítását, hogy az egyháznak tulajdonított üdvösség osztó szerepét tagadja. A hit kizárólagos mércéje a szentírás és az egyház mércéje Jézus. Elvetette az oltáriszentséget, a pápát az antikrisztussal azonosította, az egyházi vagyon pedig a bűn eredménye. Kimondja, hogy az egyházi hierarchia ellentétes az evangéliumokkal és a pápai bűnbocsánat jogosságát is kétségbe vonta. Tagadja a pápa abszolút tévedhetetlenségét. Főműve a Trialógus. 1377-ben XI. Gergely pápa eretneknek nyilvánította, letartóztatása ellen az angol nép fegyverrel lépett fel. Az Oxfordi egyetemről száműzték, írásait elkobozták. Hatvan évesen halt meg addig folyamatosan írt és prédikált, a kettős pápaság sokat segített nézetei terjedéséhez (1379-Avignon-Róma, VII. Kelemen és VI. Orbán, ezt követően három pápa volt, V. Sándor- Bologna, de ezt Wiclif már nem érte meg). A Kostanczi zsinat parancsára Wiclifet 1428-ban kihantolták, megégették és hamvait a Swift folyóba szórták. Az első lollard csoport a kollegáiból tevődött össze, vezetője Herefordi Miklós volt. IV. Henrik trónra lépésével elkezdődött az eretneküldözés, 1401-ben törvényt hoztak az elégetésükről. A mozgalom elsősorban a kézművesek között terjedt, az üldözések hatására burkolt formában élt tovább. 1530 körül újult meg a mozgalom, az új protestantizmus erősödésével, előkészítették a terepet VIII. Henrik egyház alakításához. VIII. Henrik megalapította az (ős)anglikán egyházat, a zsinati jogokat a parlamentre ruházta, a pápaság összes angliai jövedelmét Anglián belül tartotta és a saját céljaira használta fel. Eltörölte a szerzetes kolostori rendeket, a népnek megengedte a szentírás olvasását és a prédikálást. Azok a papok, akik hűek maradtak Rómához máglyán végezték, (és mindazokat akik nem fogadták el VIII. Henrik akaratát a mártírok közt kivégezték Morus Tamást is árulásért /nem akarta vezetni az anglikán egyházat Henrik felkérése ellenére sem/). A lollard mozgalom különvált Wicliftől, röpiratokat tulajdonítottak neki, amiket nem ő írt, ugyanakkor a skolasztikus tanításából keveset ismertek meg igazán. A korai lollard tanítások a Tizenkét következtetés című műben olvasható. A római szertartások, a papi nőtlenség, és az átlényegülés tanai ellen készült. A főpapok nem lehetnek világi bírák, mert senki sem képes egyszerre két urat szolgálni. Elítélte a képtiszteletet, a gyónást, a halottakért való misét, a zarándoklatokat. Wiclif biblia fordítása nyomán William Tyndale készített egy új kiadást, amely a későbbi hivatalos angol fordítás alapja lett. Az új szövegek Erasmus által készített görög bibliából készültek. Tudor Mária kiirtotta a lollardokat és rekatolizálta Angliát, mire a nagy reformáció eljutott Angliába a mozgalom szinte teljesen megszűnt, az emberekre gyakorolt hatása azonban előkészítette a reformációnak a talajt. Hollandiában is volt egy lollard mozgalom, de annak semmi köze nem volt a Wiclif mozgalmához, azon kívül, hogy Wiclif követői átvették a holland mozgalom nevét, a szó jelentése halkan énekelni. A katolikusok a lollam- konkoly szóból származtatják a lollardok nevét, konkolyhintőknek csúfolták őket.

Valdensek
A mozgalom alapítója Pierre de Vaud, magyarul Waldus (Wald, Waldo, Valdes) Péter, francia kereskedő. 1179-ben lefordítatta francia nyelvre a bibliát, az európai nemzetek között ez az első nemzeti fordítás. Pierre Robert Olivetan, (aki Kálvin unokatestvére volt, Kálvin az ő hatására kezdte el olvasni a bibliát) rendezte a valdens fordításokat nyomdai kiadás alá 1535-ben, az összes későbbi francia nyelvű bibliának ez lett az alapja. Vagyonát szétosztotta a szegények között, és az evangéliumok megismerése után, olvasni és magyarázni kezdte azokat. Feleségét elhagyva, vándor koldus prédikátorként kezdte hirdetni az evangéliumot Lyon városában. Waldus Péter nem akart kiszakadni az egyházból, szüzességi, szegénységi és igehirdetési fogadalmával a pápához fordult, aki elutasította. A szentírás magyarázása a római egyház kizárólagos joga volt, ezért a lyoni püspök betiltotta tevékenységét, ennek ellenére hamar társakra talált. 1180-ban eretneknek nyilvánították és kiűzték a városból követőivel együtt. Ezután titokban tartották magánházaknál az istentiszteleteket. A valdens mozgalom dél-franciaországból terjedt el a XII. században. 1215-ben a IV. lateráni zsinat kárhozatra ítélte őket. Egyik bűnüknek éppen a biblia birtoklását rótták fel. Az 1229-es toulousei zsinat, nemcsak arról rendelkezett, hogy akiknél nemzeti nyelvű bibliát találnak annak háza romboltassék le, hanem azoknak is büntetést helyezett kilátásba, akik befogadnak ilyen embereket. Waldus Csehországban vagy Németországban halt meg, miután az üldözések hatására folyamatosan menekült. Waldus követői az apostolokhoz hasonlóan kettesével vándoroltak és hirdették az evangéliumot, Piemont és Albiga környékét kezdték el bejárni. Itália északi részén és Svájcban is munkálkodtak. A valdensek hitét, az inkvizíciós feljegyzésekből ismerhetjük meg leginkább, mivel a valdensek által írt dokumentumokat a római klérus nagyrészt elégette. A római katolicizmus szemben állt a valdensekkel, mivel a valdensek nem fogadták el a pápaság tekintélyét. A valdensek már a reformáció előtt anyanyelven olvasták és terjesztették a bibliát. A biblia tekintélyét szembe állították a pápaság tekintélyével, a klérus hatalma helyett az egyetemes papság elvét vallották. A vasárnap helyett a szombatot tartották, a gyónást megtartották. Elvetették a tisztítótűz eszméjét és a kegytárgyak tiszteletét, úrvacsorát tartottak, ám a kenyér és a bor csak szimbólumszerepet töltött be. A valdens misszionáriusok lerántották a leplet a római egyházról, a bibliával ellentétes hagyományok tekintetében. Elvették az eskütételt és a katonai szolgálatot. Rómát a jelenések könyvében szereplő Babilonnal azonosították, a püspököket és a pápát gyilkosoknak tartották. Elvetették a szentségeket, beleértve a házasság szentségét is. A szent hármasságot viszont elfogadták, csak felnőtteket kereszteltek meg. Rengeteg valdens végezte be az életét máglyahalállal az inkvizíciónak köszönhetően. Magyarországra német valdensek érkeztek, akiket 1327-től 1395-ig üldözött nálunk az inkvizíció. III. Ince pápa üldözést kezdett ellenük, ami húsz évig tartott. Arnuad Henrik vezetése alatt a valdensek svájci és német területekre menekültek, sokszor erdőkben, barlangokban bujkálva, miután Piemont völgyébe is elérkezett az eretneküldözés (1400-1500-as évek). VIII. Ince pápa 1484-ben keresztes hadjáratot indított ellenük. Tizenöt ezren pusztultak el az üldözések miatt. John Milton angol költőt a vérengzések arra indították, hogy versben emlékezzen meg a vértanúkról (A piemonti vérengzés). A brit kormány politikai úton lépett fel az üldözések leállítása érdekében, a francia uralkodóknál. 1689-ben térhettek vissza hazájukba. Hitnézeteik változtak a lollardok, albigensek, husziták és a katarok hatására, akiket szintén üldözött a római egyház. Olaszország megalakulásakor Umberto király vallásszabadságot biztosított számukra, Firenzében teológiai iskolát alapítottak, és 1870-ben már Rómában is építethettek templomot. 1970-ben alapítottak egyházat (Olasz Valdens Egyház), amely igen csekély létszámmal bír, köszönhetően annak, hogy időközben a nagy reformációs mozgalmak magukba olvasztották a valdenseket. A kereszténységben sokan ma is szektának tartják a valdenseket.


Husziták
A mozgalom Csehországból indult a XV. században. Husz János nevéhez fűződik, aki a prágai egyetem rektora volt, emellett papként a Betlehem templom szónoka és a királyné gyóntatója. A népe nyelvén cseh nyelven hirdette az igét, a latin helyet. John Wicliffe reformjait összekapcsolta a cseh nemzeti érdekekkel, vagyon nélküli, az államnak alárendelt egyházat hirdetett a biblia alapján (önálló cseh egyházat), emiatt 1410-ben kiközösítették, majd megidézték a konstanzi zsinatra, ahol elítélték. A konstanzi zsinat 1414-1418-ig tartott. Husz János követelte, hogy a bibliát nemzeti nyelvre fordítsák és ne csak a papoknak legyen joga értelmezni. Husz a nemzeti érdekeket képviselte a prágai egyetemen, ugyanis több német tanult ott mint cseh, s ezt is meg akarta változtatni. Az egyetemet 1348-ban Luxemburgi Károly német-római császár és cseh király alapította és megtette Prágát birodalmi központnak, melynek hatására jelentős mértékű elnémetesedés indult el. Miután a zsinaton felszólították, hogy tagadja meg tanait és erre ő nem volt hajlandó, így Husz Jánost 1415 július 6-án elégették, annak ellenére, hogy menlevele volt Luxeburgi Zsigmondtól. Vele együtt végezték ki Párga püspökét Jeromost mivel ő támogatta Husz Jánost. Halála óriási méretű felháborodást váltott ki, felkelések törtek ki, sokfelé szakítottak a római egyházzal és elkergették a plébánosokat. A husziták 13 évig tudtak ellenállni az üldözéseknek 1419-1432-ig, ez annak volt köszönhető, hogy egyéni hadviselést folytattak szekérvárakkal. Központjuk a Tabor hegyén volt, ahol negyvenezer ember gyűlt össze, vagyonközösségben éltek. A mozgalom az evangélium szabad hirdetésének a jogáért való küzdéssel indult, ám cseh nemzeti függetlenségi háborúvá változott. A követői követeléseket fogalmaztak meg: A mérsékelt párt volt a Kelyhesek pártja - szabad legyen prédikálni, szűnjenek meg a papság kiváltságai, két szín alatt való áldozás. A római egyház 1433-ban megkötötte az egyezséget a kelyhesekkel és elfogadták a követeléseiket. A radikális párt volt a Táboriták pártja – feudális rend eltörlését, hierarchia megszüntetését, a gyónás és mindazon hagyományok eltörlését, amelyek nem szerepeltek a bibliában. A papság vagyonát el akarták kobozni, zárdákat gyújtottak fel és támadásokat intéztek az egyházi földek ellen, a földek egyharmada egyházi kézen volt. A husziták Zizka vezér vezetésével elfoglalták Prágát. Jan Zizka a vak vezér halála után Prokopiust választották vezérüknek, ám őt nem mindenki fogadta el és voltak akik különváltak, ők magukat orfanitáknak, azaz árváknak nevezték. A táboriták a hozzájuk csatlakozott lengyelekkel, megtámadták a Német Lovagrend területét. 1434-ben a kelyhesek, akikkel kezdetben együtt harcoltak szétverték a táboritákat, ennek örömére Zsigmond császár biztosította nekik a vallási és polgári szabadságot, cserébe a husziták elismerték királyuknak. Ám a pápaság nem akarta elismerni mégsem a fennmaradt huszitizmust és II. Pál pápa 1465-ben keresztes hadjáratot indított ellenük. A husziták kihatással voltak a földközi tengeri harcokra is, miután a johhanita rend kolostorait is támadták, akik a lakosságtól beszedett vagyont a földközi tengeri csatákhoz továbbították a hitetlenek ellen, sok helyen gyakorlatilag megszűnt a vagyonkezelés és a rendi élet a katolicizmus számára. Nagy szerepük volt a reformáció előkészítésében, utódaik a kálvini reformációhoz csatlakoztak 1604-ben. Erdélyben is kitört a huszita felkelés Budai Nagy Antal vezetésével. Az első magyar bibliafordításunk a huszita biblia, Pécsi Tamás és Újlaki Bálint fordította le 1416 és 1441 között. Mindketten a prágai egyetemen tanultak és ott ismerkedtek meg a huszita tanokkal. A szentlelket szent szellettnek fordították. Az ószövetségből fennmaradt másolatokat a Bécsi kódex őrzi. A négy evangéliumot pedig a Müncheni kódex tartalmazza, amelyben levő naptárból kiderül, hogy 1416.ban kezdték meg a magyar fordítást. Az Apor kódexben fennmaradt huszita fordítás a zsoltárokat tartalmazza. Néhány példa a régies szavakra: álnalkodott - csel, ragadozat – préda, villamodat – hajnal, hirvadat – halvány. „És mikor kimene a templomból, monda őneki egy az tanejtványok közzől: Mester, tekéntsed, mely kövek és mely rakások. És felelvén Jézus, monda őneki: Látod e nagy rakásokat-e? Nem maradtatik kő kövön, ki nem megtöretik. És mikor ülnö Olivetnak hegyén az templom ellen, kédik őmagoknak Péter, és Jakab, és János, és Andorjás. Uram, mondjad meg münekönk, mikor ezek lesznek? És mely jelenség leszen, mikor mindezek kezdnek megtökélletniek?”

Címkék: A Jézusi hagyomány történelmi hatásai

Szólj hozzá!

Korai gnosztikusnak tartották Simon mágust, akinek a műve a Nagy Tagadás (Apophaszisz megalé) nem maradt ránk, Hippolütosz a „Philoszophúmena” 6. fejezetében számol be tanításáról. Tanításában zsidó filozófia és görög mitológia keveredik a Tóra magyarázataival. A kereszténység ellenségévé vált, de tanításait nem tudták kiirtani, mert a II. századi gnosztikus iskolákban tovább élt.

Valentinus (i.sz.160) a keresztény gnosztikusok jeles képviselője volt, alexandriai zsidó, aki Rómában élt, tanításait beszédben és levelekben közölte. Egy hónapig volt pápa. Tanításait Theodastól vette, aki Pál apostol tanítványa volt. Ezen kívül azt mondta, hogy tulajdonában van egy gyűjtemény, amely Jézus titkos tanításait tartalmazza, s ezt nem volt hajlandó átadni a római hatóságoknak. Tanítása: Az embert három csoportba sorolta, pneumatikusok, a beavatottak, akik mélyebb ismerettel rendelkeznek és legyőzték már magukban a rossz anyagot. Pszichikusok a lelkiek, akik csak a keresztény hitig jutottak el, de nincsen mélyebb ismeretük, tehát még nem győzték le a rossz anyagot, ám lehetséges ez számukra, Hülikusok, tömegek, akik egészen az anyag rabságában élnek, szinte képtelenek ismeretek megszerzésére, (de várhatják a misztikust tudást, mint megváltást). Szerinte a vágyak feletti uralom által lesz kész a lélek arra, hogy túlélje az anyagot. A felosztás Pál apostolnál jelentkezett Valentinus előtt, az I. Kor 15:44-48-ban (lelki test és érzéki-anyagi test), a harmadik, akik már krisztusban vannak. Ugyancsak itt fogható meg Pál apostol gnoszticizmusa, amikor a földből valót és a mennyből valót megkülönbözteti, s a gnosztikusokhoz hasonlóan a földit negatív és az égit pozitív adottságokkal ruházza fel. Az a kijelentés, hogy „test és vér nem örökölheti Isten országát”, ami rokon Jézus tanításával, miszerint: „A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit.” Jn. 6:63. Valentinus tanításait Ireneus bírálta. Valentinus hívei szerint Krisztusnak csak látszatteste volt, s az ember a rossz anyagtól való függetlenségét, csak szigorú aszkézissel érheti el. A nyomorúság a tudatlanságból származik, amely szenvedést szül, a tudás váltja meg a szellemi embert, aki képes megfékezni a vágyait. A gnózis vizsgálatakor kétfajta forrás áll rendelkezésünkre, egyik része, amit a keresztény egyházatyák írtak a gnosztikusok ellen. Ireneus Öt könyvet írt a „hamis gnózis” ellen - Adversus haereses (II. sz.).

Hippolütosz ellenpápa volt (elhunyt- i.sz. 235) Görög nyelven írt, művének latin címe: Retutatio omnium haeresium (Valamennyi eretnekség cáfolata).

Epiphaniosz: (315-403) A gnózist görög nyelvű Panarion című műve támadja. Ezeken kívül: Tertullianus és Alexandriai Kelemen.

A másik forrás a fennmaradt gnosztikus írások: Codex Askewianusban található a III. században keletkezett Pisztisz Szophia, a legterjedelmesebb gnosztikus értekezés, ma magyarul olvasható és beszerezhető nem kevés pénzért, a Rózsakeresztesektől, a Rózsa utcában. Codex Brucianusben Jeú két könyvét és értekezést tartalmaz. A művek a III. századból valók. Codex Berolinensisben található Evangélium Mária szerint, János apokrifonja (titkos irata) és a Sophia Jesu Christi (Jézus Krisztus bölcsessége). A Nag Hammadi-i leletben 13 könyvből álló gnosztikus kódexre találtak a második századból, 41 írás teljesen ismeretlen volt, 12 írásról pedig voltak ismeretek korábban is.

A keresztény gnosztikusok között voltak karizmatikusok, Montanus, aki főleg nőket tanított ördögöt űzni, gyógyítani. Az ő követői voltak a montanisták. Montanus Frígiában volt presbiter 135-175 körül tanított, a keresztény hagyományt önmagával azonosította, miszerint ő a Vigasztaló, aki eljövendő. Montanus nem akart új egyházat létrehozni, az egyház nem merte bírálni, mert sok jellel járt a működés, például nyelveken szólás, prófétálás. Montanus követői keresték a vértanúhalált, mivel a túlvilágra vágytak.

A keresztény gnózishoz tartozott Markion, aki kiváltotta a kanonizáció folyamatát az egyház részéről. Markion összeegyeztethetetlennek tartotta az ószövetséget, a páli szövegekkel és az evangéliummal, ezért elvetette azt. Pálnak tulajdonított levelekből hetet tartott eredetinek, az evangéliumokból egyedül Lukács és Márk evangéliumát fogadta el, azokat is megszűrve, kimutatta az Apostolok cselekedeteiről, hogy nagy része koholmány. Kimondta, hogy az Ószövetség istene, nem lehet azonos Jézus mennyei Atyjával. I.sz. 144- körül kizárták a római gyülekezetből, így új egyházat hozott létre. Arra törekedett, hogy minden zsidó befolyástól megtisztítsa a kereszténységet. Az anyagi világ teremtőjét Jahvét Platón után-Demiurgosznak, démonnak tartotta, amely nem azonos az Istennel. Az anyagot ő is bűnösnek tartotta. Valentinushoz hasonlóan ő is meg volt arról győződve, hogy Jézusnak nem lehetett valóságos teste, csak egy képmás volt. A feltámadásról azt tartotta, hogy csak a lélek üdvözül.

A keresztény gnózishoz tartozott Baszilidész. Alexandriai tanító volt, műve az Exegetita. Tanítása szerint az emberek nagyon kicsi része birtokolhatja a tudást, ami megszabadít a világi fejedelmektől. A mártíromságot elvetette, helyette titkolni szándékozott a misztériumokat. A lélek üdvözülhet, a test romlandó. A megváltás szempontjából lényegtelenek a bűnök. A pogány áldozatok utálatosak, de bárki részt vehet rajtuk, mivel azok semmiségek. Legfontosabb tanítása, hogy nem a megfeszített krisztust kell hirdetni, hanem Jézust, aki az Atyától jött.

A keresztény gnózishoz tartozott még Karpokratész teljesen el volt szakadva a római egyháztól. „Tanításuk szerint a világot olyan angyalok teremtették, akik sokkal alacsonyabb rendűek a születetlen Atyánál. Úgy vélekedtek, hogy Jézus József fia volt és pontosan olyan tulajdonságokkal rendelkezett, mint minden más ember, kivéve, hogy tökéletesen "emlékezett" azokra a dolgokra, amelyeket régen az Atya szférájában látott. Ezért erő szállt le rá az Atyától, hogy segítségével kiszabaduljon e világ fejedelmeinek rabságából. Irenaeus arról beszámol, hogy a szekta tagjait igen nagy gőg töltötte el, mert úgy viselkedtek, mintha az ő lelkük képes lenne ebben követni Jézust, ezért még az apostoloknál is tökéletesebbek.”

Origenész is gnoszticista volt, bár az utókor hitelesítette tanításai azon részét melyet az egyház fel tudott használni, a bolygóközpontú tanításai nem lettek sikeresek.

A keresztény gnózis utolsó állomása Mani, követői a manicheusok. Mani babiloni születésű, szülei perzsák voltak. I. Sz. 216-276-ig élt. Szemlélete dualista, Zarathusztra tanításait ötvözte a keresztény tanításokkal. Sötétség – fény, szellem- anyag, kibékíthetetlen ellentétjét tanította. Isten szerinte prófétákat küld a világba. Ő magát is Istentől jött prófétának tartotta. Mani későbbi követői lettek a bogumilek, katárok. A választottak három csoportja a száj csoportja, akik vegetráriánusok, a kéz csoportja, akik tisztán cselekvők, és az öl csoportja, akik cölibátusban élnek. Ezek képesek rá, hogy a bennük levő világosságot visszavezessék a Napba. A többieknek őket ki kell szolgálniuk és a tízparancsolat szerint kell élniük. Szent Ágoston is maniheista volt kezdetben, de ő kiváltotta magát ebből az eleve elrendelés dogmájával. A gnosztikusok tanításait az ellenük készült cáfolatokból lehet kimutatni, olyan töredékesen maradtak fenn a tanítások. Az iszlám és is a zsidó vallás is befogadta a gnoszticizmust a saját területén. Az iszlám gnózis a szufizmus, a zsidó gnózis a kaballisztika, ez utóbbi részben gnosztikus. A kabbala a csúcspontját a XVI. században érte el, de annak gyökerei a második századik nyúlnak vissza. A kereszténység Hamvas Béla szerint hibát követett el, amikor nem fogadta be a keresztény gnózist, ez lehetett az oka annak, hogy a jézusi evangélium nem tudott érvényesülni a kereszténységben. A klérus hatalmi törekvése meggátolta a szabad gondolkodást, annak ellenére, hogy kanonizálták János evangéliumát, amely alapvetően gnoszticista szemléletű, hiszen a világosság, sötétség ellentétek, a logosz-tan, és az ismeret mint üdvözítő, mind megjelenik az evangéliumában. Pál is beszél rejtett titkokról, bár Pál Bulányi György szerint egybemossa a tudás, ismeret kifejezést egyéb fogalmakkal, a hittel, a kinyilatkoztatással, a titokkal, a próféciával, a bölcsességgel, az igével, az evangéliummal, nála az ismeret sosem önmagában szerepel, hanem mindig kapcsolódik valamihez. Pál szemléletében a test egyértelműen rabság akárcsak a gnosztikusoknál, kíván elköltözni belőle, s sóhajtozik a teremtett anyagi világ is, "óh én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg e halálnak testéből?", kérdezi. Jézusnál is fontos szerepet kap az ismeret, tudás és a tudás nyilvános hirdetése. Háztetőkről hirdetni, amit eddig a fülbe súgtak. Az ismeret fontos a Jó pásztornál, aki ismeri az ő juhait. Az Atya ismeri a Fiút és a Fiú ismeri az Atyát, ebből az ismeretből fakad Jézus tanítása.

A gnosztikusok szerint a megváltó nem azért jön, hogy az embereket Istennel kibékítse, hanem hogy magával egyesítse a többi gnosztikus embert. A kegyelmet felfoghatatlan önzetlen isteni jónak tartják.

A görög gnózis (tudás, felismerés) szóból ered, a görög szó pedig valószínűleg a perzsa-arab djin szóból. (Djinnek a régi arab világban egyrészt rejtett értelmet jelentettek, másrészt pedig hol jó hol rossz, hol pedig semleges szellemeket akik a köztes térben vannak, vagyis az emberi és a lelki világ között.) Ám nem közönséges tudásról van szó, hanem felsőbbrendű transzcendentális ismeretről, igazi belső tudásról. Állítása szerint az igazság mindennél előbb létezett, s minden emberben benne van, csak a kulcs hiányzik a kapu kinyitásához. Alapjaiban megtalálhatók Platón tanításai, keveredve perzsa és zsidó elemekkel. Ezen kívül angyal tan és logosz tan is hatott rá. Az angyal tan szerint minden embernek van egy személyes védőangyala, a gnoszticizmusban is felbukkan az a tanítás, hogy nem vagyunk egyedül, mert vannak, akik vigyáznak ránk. A logosz tant Philón alkotta meg, Caligula miatti kényszerűségből, lényege, hogy az ószövetségben található bölcsességet megszemélyesítette Isten teremtő tevékenységével. A logosz tannal szinkretizálta a hellén zsidókat a platonista görögökkel.

A gnoszticizmus I.sz. I-III. századig meghatározó vallás-filozófiai irányzat, amely a belső tudást tartja az elsődlegesnek. A testet a lélek börtönének tartják. A rendnélküliség, ami a világban van, nem lehet Istentől. A kiválasztottak nem beavatáson keresztül, hanem önként indulnak el az ismeret felé, elviekben minden ember kiválasztott. „Második századi gnosztikus szektáknak azokat tekintjük, amelyek a következő összefüggő motívumsorozatra épülő koncepciót megalkották: Az emberben van egy isteni szikra: ez az isteni világból származik, de ki van téve a végzetnek, a születésnek és a halálnak: a világba zuhant. Itt (a világban) belső isteni énjének égi megfelelője kell, hogy felébressze, és végre újra magába emelje. A gnózis egy elit számára fenntartott, isteni misztériumokról szóló ismereteket jelent. (Az 1966-os messinai tudományos konferencián elhangzott definíciójavaslat)” A gnoszticizmus kereszténység egyik jellegzetessége. Tanítása szerint, két alapelv van, a jó és a rossz, ez a dualizmus perzsa eredtre utal. A Jó az Isten, a Rossz az anyag. A gnosztikusoknak legalább harminc irányzata létezett, ezen belül éles határvonal húzódik a keresztény gnózis és a pogány gnózis között. Nem zárták ki a látomást, a megérzéseket és a mágiát sem. A világ gonosz, nem lehet vele megbékélni. Mivel az anyagi világ rossz ezért Istennek nem lehet köze a világhoz, ezért a teremtést is démonoknak tulajdonítják. Az ember a démonok miatt került a szellemvilágból az anyagi világba, s az ismeret segítségével válthatja meg magát az anyagi világtól. A tudást a kiválasztottak elit csoportja birtokolja. Krisztus eon volt, aki a fényrészecskék kiszabadítása miatt jött. Halála előtt az eonkrisztus elhagyta Jézust. A katolicizmussal való összetűzés oka az lett, amikor véglegesítették, hogy Jézus testben támadt fel, innentől kezdve azokat a keresztény gnosztikusokat eretnekeknek nyilvánították, akik tagadták a testben történő feltámadást. A kereszténység elején a gnosztikusság meghatározó lényegi dolog volt, ezért a Júdás evangéliumával részletesebben foglalkozom az ezt követő fejezetben.

Címkék: A Jézusi hagyomány történelmi hatásai

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása