A sokarcú Biblia

Galileai működés

Jézus galileai működését Ézsaiás prófétára alapozva írja meg a Máté evangélista. Igehelyek: Máté 4:12-17, Márk 1:14-15, Ézsaiás 9:1-2

„Minekutána pedig János tömlöczbe vettetett, elméne Jézus Galileába, prédikálván az Isten országának evangyéliomát, És mondván: Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higyjetek az evangyéliomban.” Márk 1:14-15

 „Mikor pedig meghallotta Jézus, hogy János börtönbe vettetett, visszatére Galileába; És odahagyva Názáretet, elméne és lakozék a tengerparti Kapernaumban, a Zebulon és Naftali határain; Hogy beteljesedjék, a mit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Zebulonnak földje és Naftalinak földje, a tenger felé, a Jordánon túl, a pogányok Galileája, A nép, a mely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és a kik a halálnak földében és árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada. Ettől fogva kezde Jézus prédikálni, és ezt mondani: Térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek országa.” Máté 4:12-17

 „De nem lesz mindig sötét ott, a hol most szorongatás van; először megalázta Zebulon és Nafthali földjét, de azután megdicsőíti a tenger útját, a Jordán túlsó partját és a pogányok határát. A nép, a mely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; a kik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttök!” Ézsaiás 9:1-2

Magyarázó jegyzet az igehelyekhez: A Márk evangélium 1:14 és 15. verse között nem jelenik meg még ez az Ézsaiás idézett, holott maga a szöveg ugyanaz, mint a Máté evangélium 4. fejezetének verssorai, a 12-es és a 17-es vers. Jól látható, hogy a Máté evangélista, vagy a Máté evangélium utólagos szerkesztői a Márk szöveget használták, és azt megbontva beleillesztettek egy Ézsaiásra való hivatkozást a Márk 1:14-15-ös verse közé. A korabeli szöveg az Asszír ideiglenes szabadításról szól. (Lásd: Tóth Kornél: Jézus vagy Mózes c. munkáját.) A Márknál levő rész csak utal Galileára, viszont Máté kifejti, hogy miért helyezik a messiást Galileába, ennek egyetlen oka van, hogy beteljesedjenek az írások!

A pusztai tartózkodás

 Igehelyek: Máté 4:2, Lukács 4:2, II. Mózes 34:28, I. Királyok 19:8

„És mikor negyven nap és negyven éjjel bőjtölt vala, végre megéhezék.” Máté 4:2

 „Negyven napig, kísértetvén az ördög által. És nem evék semmit azokban a napokban; de mikor azok elmúltak, végre megéhezék.” Lukács 4:2

 „És ott vala az Úrral negyven nap és negyven éjjel: kenyeret nem evett, vizet sem ivott. II. Mózes 34:28

„És ő felkelt, és evett és ivott; és méne annak az ételnek erejével negyven nap és negyven éjjel egész az Isten hegyéig, Hórebig.” I. Királyok 19:8

 A pusztai tartózkodással kapcsolatban szintén meg lehet állapítani az ószövetségi szakaszt, amire épül, annak ellenére, hogy konkrét idézetet nem közölnek, ugyanakkor Mózes is és Illés is szintén negyven napot böjtöl, a hasonlítás kézzelfogható.

A kenyérszaporítás

A kenyérszaporítás történetét megtaláljuk a Királyok könyvében Elizeusnál. Elég a történetet kiszínezni és átértelmezni Jézusra: Igehelyek: Máté 14: 19-21, Máté 15: 32-38, II. Királyok 4:42-44

„Szánakozom e sokaságon, mert három napja immár, hogy velem vannak, és nincs mit enniök. Éhen pedig nem akarom őket elbocsátani, hogy valamiképen ki ne dőljenek az úton. És mondának néki az ő tanítványai: Honnét volna e pusztában annyi kenyerünk, hogy megelégítsünk ily nagy sokaságot? És monda nékik Jézus: Hány kenyeretek van? Ők pedig mondának: Hét, és néhány halunk. És parancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földön. És vevén a hét kenyeret és a halakat, és hálákat adván, megtöré, és adá az ő tanítványainak, a tanítványok pedig a sokaságnak. És mindnyájan evének, és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat hét teli kosárral. A kik pedig ettek vala, négyezeren valának férfiak, asszonyokon és gyermekeken kívül.” Máté 15: 32-38

„Jöve pedig egy férfi Baál Sálisából, és hoz vala az Isten emberének első zsengék kenyereit, húsz árpakenyeret, és megzsendült gabonafejeket az ő ruhájában; de ő monda: Add a népnek, hadd egyenek. Felele az ő szolgája: Minek adjam ezt száz embernek? Ő pedig monda ismét: Add a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek és még marad is. És ő eleikbe adá, és evének, és még maradt is belőle, az Úrnak beszéde szerint.” II. Királyok 4:42-44

 A halott gyerek feltámasztása

A halott gyerek feltámasztása szintén megtalálható történet a Királyok könyvében Illésnél. Ugyancsak a nevet kell kicserélni és kicsit kiszínezni a történetet: Igehelyek: Lukács 8:49-55, I. Királyok 17:17-23

„És lőn ezek után, hogy megbetegedék a ház gazdasszonyának fia, és az ő betegsége felette nagy vala, annyira, hogy már a lélekzete is elállott. Monda azért Illésnek: Mit vétettem ellened, Istennek embere? Azért jöttél hozzám, hogy eszembe juttassad álnokságomat, és megöljed az én fiamat? És monda néki: Add ide a te fiadat. És ő elvevé azt az ő kebeléről, és felvivé a felházba, a melyben ő lakik vala, és az ő ágyára fekteté. Akkor kiálta az Úrhoz, és monda: Én Uram, Istenem, nyomorúságot hozol erre az özvegyre is, a kinél én lakom, hogy az ő fiát megölöd? És ráborult háromszor a gyermekre, és felkiáltott az Úrhoz, mondván: Én Uram, Istenem, térítsd vissza e gyermek lelkét ő belé! És meghallgatta az Úr Illés szavát, és megtért a gyermekbe a lélek, és megélede. És felvévén Illés a gyermeket, alávivé őt a felházból a házba, és adá őt az ő anyjának, és monda Illés: Lássad, él a te fiad!” I. Királyok 17:17-23

„Mikor még a szó szájában vala, eljöve egy ember a zsinagóga fejének házától, mondván néki: Meghalt a leányod; ne fáraszd a Mestert! Jézus pedig mikor ezt hallotta, felele néki, mondván: Ne félj; csak higyj, és megtartatik. Bemenvén pedig a házba, senkit nem bocsáta be, csak Pétert, Jakabot, Jánost és a leányzó atyját és anyját. Sírának pedig mindnyájan, és gyászolák azt; ő pedig monda: Ne sírjatok; nem halt meg, hanem aluszik. És kineveték őt, tudván, hogy meghalt. Ő pedig mindenkit kiküldvén, és a leányzó kezét megfogván, kiálta, mondván: Leányzó, kelj fel! És visszatére annak lelke, és azonnal fölkele; és ő parancsolá, hogy adjanak néki enni.” Lukács 8:49-55

Dávidi messiás származás

Ézsaiás 11:1, Apcsel. 13:22-23, Jel. 5:5 és a nemzetségi táblázatok.

 „És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, s gyökereiből egy virágszál nevekedik” Ézsaiás 11:1

„És mikor őt elveté, támasztá nékik Dávidot királyul; kiről bizonyságot is tőn és monda: Találtam szívem szerint való férfiút, Dávidot, a Jesse fiát, ki minden akaratomat véghez viszi. Ennek magvából támasztott Isten, ígérete szerint, Izráelnek szabadítót, Jézust;” Apcsel. 13:22-23

 „És egy a Vének közül monda nékem: Ne sírj: ímé győzött a Júda nemzetségéből való oroszlán, Dávid gyökere, hogy felnyissa a könyvet és felbontsa annak hét pecsétét.” Jel. 5:5

A zsidó vallásban az első században is széles körben élt az a hit, hogy a messiásnak a Dávid királytól kell származnia, ennek a hitnek az ismeretében igazolja az evangélista, azt hogy Jézus a messiás, hiszen már a nemzetségi tábla legelején Dávid magvából származtatja Jézust. Maguk a Jézusra vonatkoztatott nemzetségi táblázatok is a dávidi leszármazást hivatottak megerősíteni, ezen kívül még két jelentőségük van. A nemzetségtábláknak politikai és teológiai jelentősége van. A második teológiai jelentősége a nemzetségtáblának az, amikor Ádámig nyúlik vissza a szerkesztő, itt a páli eredendő bűn dogmája miatt kellett biztosítani azt, hogy Jézus valóságos ember, magyarán ugyanabból az ádámi természetből való, mint bármelyik ember, mert ha nem így volna, nem lenne kiút az eredendő bűnből. A politikai jelentősége az ugyanaz, amiért a szaduceusok is használták a táblákat, minél régebbi papi, főpapi családból tudták igazolni a származásukat, annál nagyobb tekintélyt tudtak magukénak a nép köréből, tehát itt az evangelista célja az, hogy Jézusnak tekintélyt szerezzen a származása által. Jézus történetében a Dávidi leszármazásnak való megfeleltetés nagyon gyakran előfordul (a későbbi levelekben is). Ismerve az evangélisták törekvését, hogy Jézust a megjövendölt messiásnak állítsák be, nyilvánvaló, hogy a dávidi leszármazás erőltetése is ennek tudható be. A messiás fogalma történelmi változáson ment keresztül, egyszerű jelzőből, várva várt dicső személy, király lett.

A kriszthosz a héber mossiah egyenes fordítása, jelentése felkent. Nézzük meg kik voltak felkentek az ószövetségi rendszerben, kik nyerhették el ezt a méltóságot.

Elsősorban a főpapok: 1. Móz. 8:12 „Az Áron fejére is tölte a kenetnek olajából, és megkené őt, hogy felszentelje őt.”

A főpapokon kívül, másodsorban a királyokat kenték még fel: I. Sám 10:1 „Akkor elővevé Sámuel az olajos szelenczét, és az ő fejére tölté, és megcsókolá őt, és monda: Nem úgy van-é, hogy fejedelemmé kent fel az Úr téged az ő öröksége felett?”

A főpapokon és a királyokon kívül, harmadsorban a próféták: I. Kir. 19:16 „És Jéhut, a Nimsi fiát kenjed királylyá Izráelben, és Elizeust, az Abelméholabeli Sáfát fiát pedig kenjed prófétává a te helyedbe”

Elmondhatjuk tehát, hogy három tisztségben voltak felkentek. A prófétikus irodalom messiásvárása teljesen reális emberi magatartásból alakult ki. Maga a kriszthosz a messiás görög fordítása, eredetileg egy jelző, felkent, később pedig rang lett. Felkentek voltak a királyok, próféták, főpapok. A király, mint Isten felkentje, azaz messiása vezeti a népet. A zsidó királyok viszont hamar eltávolodtak a nép szolgálatától, így a nép körében megszületett egy igény, egy várakozás egy igaz király, egy igazi felkent után. Minél tovább nem volt ilyen igaz királyuk, felkentjük, aki újra biztosítja a jólétet és a békét, annál inkább várták ezt a felkentet, tovább alakult a felkentről, messiásról alkotott kép. A messiás várása az első századra igen erős lett, köszönhetően a római uralomnak is. Ennek a várakozásnak vetett véget részben az a menetközben kialakult hit, hogy a messiás már eljött és meghalt. Ennek a hitnek a kialakulásához szenthely pusztulása jelentősen hozzájárult. Az újszövetség szövegei lehetőséget adnak arra, hogy a három különböző tisztséget egy személybe sűrítsék be, ugyanakkor a földi jólét várása misztifikálódik egy távoli, mennyei jólét várására. Ezek az értelmezések javarészt, az el nem múló reménység, és a hétköznapi tények nyomán alakult ki, a transzcendenciára hajlamos embereknél. A nemzetség táblázatok eltérésére a következő választ dolgozta ki a teológia: A Máté evangélium egy nemzettség-táblázattal kezdődik, amely látszólag nem egyeztethető össze a Lukács evangéliumban található táblázattal. A kérdés: Ki volt József apja? A Máté evangélista szerint Jákob (Mát.1,16), a Lukács evangelista szerint Héli (Luk.3,23). Továbbá Máté e nemzettséget Ábrahámtól kezdi, míg Lukács Ádámtól. A két genealógia Ábrahám és Dávid között megegyezik (az egyetlen Admin kivételével, a 33. versben), onnan kezdve azonban eltér: míg Máté József családját a dávidi királyok vonalán vezeti le, Lukács Mária családfáját közli Dávid másik fián, Nátánon keresztül (1Krón 14:4). A Nátán után felsorolt személyekről az Ószövetség nem tudósít. Nos, Jákób József vér szerinti apja volt, míg a Lukácsnál szereplő Éli csak nevelőapja. Ezt a tradíciót a posztbiblikus zsidó irodalom is alátámasztja. A kereszténység úgy vélelmezi, hogy Talmud szerint József a Kefár Samá-i Jákób fia volt, Mária viszont Éli Becalim leánya. József vér szerinti apja, Jákób, meghalt, ami után Józsefet Mária vér szerinti apja, Éli vette gondozásába. Mária így József mostohatestvére lett, akik között a Biblia nem tiltja a házasságot. Így lehetséges, hogy József apja egyszerre Jákób és Éli is. A Lukácsnál felsorolt családfa viszont értelemszerűen nem Józsefé, hanem Máriáé, ez magyarázza a Dávid után jelentkező eltéréseket. Természetesen ez a magyarázat csak akkor áll meg, ha elfogadjuk, hogy az egyik családfa Máriáé.

Jézus keresztsége, Jézuson megnyugszik az Úr lelke

Igehelyek: Máté 3:16, Ézsaiás 11:2

„A kin az Úrnak lelke megnyugoszik: bölcseségnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke” Ézsaiás 11:2

„És Jézus megkeresztelkedvén, azonnal kijöve a vízből; és ímé az egek megnyilatkozának néki, és ő látá az Istennek Lelkét alájőni mintegy galambot és ő reá szállani.” Máté 3:16

 A mai keresztény vízkeresztség a zsidó vallás egyik pártjából az esszénusoktól kerül át a kereszténységbe, mint vallási elem. Az esszénusok túlvilágképzete (lélek hallhatatlansága) pedig görög filozófiai elemeket tartalmaz (püthagoreusok). Az esszénusokat nem egy elszigetelt zárt szektaként kell elképzelni, ugyanúgy jártak a városban, mint bárki más, sőt külön esszénus kapu volt Jeruzsálemben, s a hellén kultúra Nagy Sándor óta folyamatos áramlással érkezik. Jézus megvallotta bűneit Jánosnak.(?) A János evangéliumban nem keresztelkedik.

A szamárháton történő Jeruzsálemi bevonulás

Zakariás prófétára alapozva írja meg János és Máté.

„Mindez pedig azért lett, hogy beteljesedjék a próféta mondása, a ki így szólott: Mondjátok meg Sion leányának: Ímhol jő néked a te királyod, alázatosan és szamáron ülve, és teherhordozó szamárnak vemhén” Máté 21:4-5

 „Találván pedig Jézus egy szamarat, felüle arra, a mint meg van írva: Ne félj Sionnak leánya: Ímé a te királyod jő, szamárnak vemhén ülve.” János 12:14-15

„Örülj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked a te királyod; igaz és szabadító ő; szegény és szamárháton ülő, azaz nőstényszamárnak vemhén.” Zakariás 9:9

Máté jobban figyel a Zakariás 9-re mint János evangélista, ezért jegyzi meg, hogy szamáron és csikaján érkezik.

Ruhaterítés

A ruhaterítés a pártütő királynak: II. Királyok 12-14

„Azt mondja az Úr: Királylyá kentelek téged Izráelen. Akkor nagy sietséggel kiki mind vevé az ő ruháját, és alája terítették a grádics felső részére és megfuvaták a harsonákat, és kikiálták: Jéhu uralkodik! Így ütött pártot Jéhu.”

Ézsaiás 53, Zsoltárok 22 felhasználása

Idézetek elhagyásával szervesen épült be a történetbe, akként, amint fentebb utaltam rá a Lukácsnál. Az Ézsaiás 53 annak szenvedő messiásról való hitnek az alapja, aminek majdnem minden egyes sora felbukkan a messiástörténetben.

Gyógyítások

Ézsaiás 53-ra alapozva írják meg a gyógyításokat, s bár Lukács itt sem idézi be, mire is alapoz, ugyanilyen szituációban megteszi Máté:

„Mikor pedig látta az asszony; hogy nem maradt titokban, reszketve előjöve és előtte leesvén, megjelenté néki az egész sokaság előtt, miért illette őt, és hogy azonnal meggyógyult.” Lukács 8:47 (és az összes gyógyítás)

 „Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.” Ézsaiás 53:4-5

 „és meggyógyít vala minden beteget; Hogy beteljesedjék, a mit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Ő vette el a mi erőtlenségünket, és ő hordozta a mi betegségünket.” Máté 8:14-17

A tévelygés, mint juhok alkalmazása: „Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk;” Ézsaiás 53:6

„Mikor pedig látta vala a sokaságot, könyörületességre indula rajtok, mert el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok” Máté 9:36

Helyettes szerep

Pál apostol helyettesítő elmélete, szintén az Ézsaiás 53-mon alapul. Az emberiség vétkeinek a hordozása, a mondat második feléből:

 „de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté.” Ézsaiás 53:6

„Ki a mi bűneinkért halálra adatott” Róma 4:25

 „A ki adta önmagát a mi bűneinkért” Galata 1:4

Az egész passiótörténet és megváltáselmélet az Ézsaiás 53-on és a 22. Zsoltáron alapul. Felsorolásképpen: fogság, ítélet: „fogságból és ítéletből ragadtatott el” Ézsaiás 53:8 Szidalmazása: „Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia” Ézsaiás 53:3 „embereknek csúfja és a nép útálata.” Zsolt. 22:7 „És a nép megálla nézni. Csúfolák pedig őt a főemberek is azokkal egybe” Lukács 23:35 Ostoroztatik, kínoztatik verettetik: -Jézust pedig megostoroztatván” Máté 27:26, És verik vala a fejét nádszállal, Márk 15:15, 19 Ézsaiás 53:4, 7

Nem nyitja meg a száját: „és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírők előtt; és száját nem nyitotta meg!” Ézsaiás 53:7 „Pilátus pedig ismét megkérdé őt, mondván: Semmit sem felelsz-é? Ímé, mennyi tanúbizonyságot szólnak ellened! Jézus pedig semmit sem felele, annyira hogy Pilátus elcsudálkozék.” Márk 15:4-5 „Kérdezé pedig őt sok beszéddel; de ő semmit nem felele néki” Lukács 23:9

 Bűnök, vétkek hordozása mi helyettünk, sebeivel való gyógyulás, halála:

 „És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.” Ézsaiás 53:5 „A ki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: a kinek sebeivel gyógyultatok meg.” I. Péter 2:24 „Mert azt adtam előtökbe főképen, a mit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint;” I. Kor. 15:3 Úgy tűnik Pál apostol másoktól vette, az azonosítást.

Gazdag sírba kerül

„És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után” Ézsiás 53:9 „eljöve egy gazdag ember Arimathiából, név szerint József, a ki maga is tanítványa volt Jézusnak; Ez Pilátushoz menvén, kéri vala a Jézus testét. Akkor parancsolá Pilátus, hogy adják át a testet. És magához vévén József a testet, begöngyölé azt tiszta gyolcsba, És elhelyezé azt a maga új sírjába, a melyet a sziklába vágatott Mt. 27:57” Mk. 15:43, Lk. 23:51, Jn. 19:38 Kínhalállal vágatik ki az élők földjéről: „kivágatott az élők földéből… kínos halál után” Ézsaiás 53:8-9 „elvivék, hogy megfeszítsék őt.” Mt. 27:31, Mk. 15:24, Lk. 23:33, Jn. 19:16

Bűnösök közé számláltatott: „a bűnösök közé számláltatott;” Ézsaiás 53:12 „ott megfeszíték őt és a gonosztevőket, egyiket jobbkéz felől, a másikat balkéz felől.” Lk. 23:33 „Melyiket akarjátok hogy elbocsássam néktek: Barabbást-é, vagy Jézust” Mt. 27:17

Sokak bűnét hordozta: „pedig ő sokak bűnét hordozá” Ézsaiás 53:12 „A ki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára,” I. Pét. 2:24

A bűnösökért imádkozott: „a bűnösökért imádkozott!” Ézsaiás 53:12 „Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek.” Lk.23:34

A szerecsen komornyik, az Ézsaiás 53-ból magyarázza meg Fülöp, hogy az a messiásról szól.

A 22. zsoltár szintén jelentős szerepet játszik a történetben.

A messiás kicsúfolása és a fejek hajtogatása

„A kik engem látnak, mind csúfolkodnak rajtam, félrehúzzák ajkaikat és hajtogatják fejöket:” Zsolt. 22:8 „Az arramenők pedig szidalmazzák vala őt, fejüket hajtogatván.” Máté 27:39 „Az arra menők pedig szidalmazzák vala őt, fejüket hajtogatván és mondván” Márk 15:39

A köntösre való sorsvetés

Szintén a 22. zsoltárból való, mind a négy evangélium megírja, János és Máté megírja, a hivatkozást, amire alapozva írják meg, hogy az írások beteljesedjenek: „Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek” Zsolt. 22:19 „Minek utána pedig megfeszíték őt, eloszták az ő ruháit, sorsot vetvén; hogy beteljék a próféta mondása: Megosztozának az én ruháimon, és az én köntösömre sorsot vetének.” Máté 27:35 „Ezt ne hasogassuk el, hanem vessünk sorsot reá, kié legyen. Hogy beteljesedjék az írás, a mely ezt mondja: Megosztoztak ruháimon, és a köntösömre sorsot vetettek.” Jn. 19:24 +Lukács 23:34 és Márk 15:24.

Az utolsó vacsora története

Jézusnak tulajdonítják a vérrel való új szövetség megkötését, Mózes, Pál, Zakariás és főleg Jeremiás próféta alapján készült el.

„Mózes pedig vevé a vért, és ráhinté a népre, és monda: Ímé a szövetségnek vére, melyet az Úr kötött ti veletek, mindama beszédek szerint.” II. Mózes 24:8

 „Sőt a veled való szövetségnek véréért a te foglyaidat is kibocsátom a kútból, a melyben nincs víz.” Zak. 9:11

 „Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr. Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.” Jeremiás 31: 31-34

 „Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, a mely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára.” Máté 26:28

 „És monda nékik: Ez az én vérem, az új szövetség vére, a mely sokakért kiontatik.” Márk 14:24

 „Hasonlóképen a pohárt is, minekutána vacsorált, ezt mondván: E pohár amaz új szövetség az én véremben, mely ti érettetek kiontatik.” Lukács 22:20

 „És örökkévaló szövetséget kötök velök, hogy nem fordulok el tőlök és a velök való jótéteménytől, és az én félelmemet adom az ő szívökbe, hogy el ne távozzanak tőlem.” Jeremiás 32:40

Nagy a valószínűsége annak, hogy az evangéliumokba a Pál apostol hatására került be az úrvacsora története:

„Mert én az Úrtól vettem, a mit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret, És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlatosképen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, a míg eljövend.” I. Kor. 11:23-26

Pál egyéb szövegei is bekerültek az evangéliumba:

„Annakokáért menthetetlen vagy óh ember, bárki légy, a ki ítélsz: mert a miben mást megítélsz, önmagadat kárhoztatod; mivel ugyanazokat míveled te, a ki ítélsz.” Rom. 2:1

„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.” Máté 7:1-2

Jézus elfogatásánál a tanítványok széjjelfutása

Máté evangélista a Zakariás próféta írásaira alapozva írja meg:

„Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú ellen, a ki nékem társam! így szól a Seregeknek Ura. Verd meg a pásztort és elszélednek a juhok, én pedig a kicsinyek ellen fordítom kezemet.” Zakariás 13:7

 „Akkor monda nékik Jézus: Mindnyájan ezen az éjszakán megbotránkoztok én bennem. Mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a nyájnak juhai.” Máté 26:31

 „Mindez pedig azért lőn, hogy beteljesedjenek a próféták írásai. Ekkor elhagyák őt a tanítványok mind, és elfutának.” Máté 26:56

Fazekas mezeje, harminc ezüst

Az árulás harminc ezüst bérét és a fazekas mezejét szintén az ószövetségre alapozva írja meg Máté:

„Akkor látván Júdás, a ki őt elárulá, hogy elítélték őt, megbánta dolgát, és visszavivé a harmincz ezüst pénzt a főpapoknak és a véneknek, Mondván: Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért. Azok pedig mondának: Mi közünk hozzá? Te lássad. Ő pedig eldobván az ezüst pénzeket a templomban, eltávozék; és elmenvén felakasztá magát. A főpapok pedig felszedvén az ezüst pénzeket, mondának: Nem szabad ezeket a templom kincsei közé tennünk, mert vérnek ára. Tanácsot ülvén pedig, megvásárlák azon a fazekasnak mezejét idegenek számára való temetőnek. Máté 27:3-7

Jeremiásra hivatkozik, holott amit beteljesedésnek szeretne betudni, az viszont a Zakariásban van: „Ekkor teljesedék be a Jeremiás próféta mondása, a ki így szólott: És vevék a harmincz ezüst pénzt, a megbecsültnek árát, a kit Izráel fiai részéről megbecsültek, És adák azt a fazekas mezejéért, a mint az Úr rendelte volt nékem.” Máté 27:9-10

„És mondám nékik: Ha jónak tetszik néktek, adjátok meg az én béremet; ha pedig nem: hagyjátok abba! És harmincz ezüst pénzt fizettek béremül. És monda az Úr nékem: Vesd a fazekas elé! Nagy jutalom, a melyre becsültek engem. Vevém azért a harmincz ezüst pénzt, és vetém azt az Úrnak házába, a fazekas elé.” Zakariás 11:12-13

A harminc ezüst a halott rabszolga ára, amit gazdája kap meg. II. Mózes 21:32

Jézus elleni összefogás

A messiás elleni vezetői merénylet a 2. Zsoltáron alapul:

„A föld királyai felkerekednek és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az ő felkentje (messiása) ellen” Zsoltárok 2:2

A helytartó szava a császár szava, így Pilátus és Heródes testesítik meg az itt található föld királyait, a főpapság és a szanhedrin pedig a fejedelmeknek felel meg. „Akkor egybegyűlének a főpapok, az írástudók és a nép vénei a főpap házába, a kit Kajafásnak hívtak, És tanácsot tartának, hogy Jézust álnoksággal megfogják és megöljék.” Máté 26:3-4

„Mikor pedig reggel lőn, tanácsot tartának mind a főpapok és a nép vénei Jézus ellen, hogy őt megöljék. És megkötözvén őt, elvivék, és átadák őt Ponczius Pilátusnak a helytartónak.” Máté 27:1-2

„És fölkelvén az ő egész sokaságuk, vivék őt Pilátushoz.” Lk. 23:1

„Héródes pedig az ő katonáival egybe semminek állítván és kicsúfolván őt, minekutána felöltöztette fényes ruhába, visszaküldé Pilátushoz.” Lk. 23:11

Megismétlik a messiás elleni vezető merénylet ószövetségi alapjait az Apostolok cselekedeteiben, immár utalással az idézetre:

 „Ki Dávidnak, a te szolgádnak szája által ezt mondottad: Miért zúgolódtak a pogányok, és gondoltak a népek hiábavalókat? Felállottak a földnek királyai, és a fejedelmek egybegyűltek az Úr ellen és az ő Krisztusa ellen. Mert bizony egybegyűltek a te szent Fiad, a Jézus ellen, a kit felkentél, Heródes és Ponczius Pilátus a pogányokkal és Izráel népével,” Apcsel 4. 25-27.

A 69. Zsoltár miatt Jézus idegenként kellett kezelni, mind családjában, mind falujában

„Atyámfiai előtt idegenné lettem, és anyám fiai előtt jövevénynyé.” Zsolt. 69:9

 „Mert az ő atyjafiai sem hivének benne.” János 7:5

 „És monda néki valaki: Ímé a te anyád és testvéreid odakünn állanak, és szólni akarnak veled.” Máté 12:47 és Márk 3:32 Jézust családja zavarta a tanítói szolgálatban, megpróbálták akadályozni küldetésében, amikor a sokaság előtt kihívtak, mintegy félbe akarták szakítani az előadást. De ennél rosszabbat is tettek, egyenest a halálba akartak küldeni őt, amikor bíztattak, hogy menjek fel Jeruzsálembe:

"És ezek után Galileában jár vala Jézus; mert nem akar vala Júdeában járni, mivelhogy azon igyekezének a Júdeabeliek, hogy őt megöljék. Közel vala pedig a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep Mondának azért néki az ő atyjafiai: Menj el innen, és térj Júdeába, hogy a te tanítványaid is lássák a te dolgaidat, a melyeket cselekszel. Mert senki sem cselekszik titkon semmit, a ki maga ismeretessé akar lenni. Ha ilyeneket cselekszel, mutasd meg magadat a világnak. Mert az ő atyjafiai sem hivének benne.”

Nyilvánvalóan látták, hogy ha Jeruzsálembe megy, nagy valószínűséggel elfogják és megölik, ennek ellenére a testvérei, a nyilvánosság ürügyével, arra buzdították, hogy menjen fel Jeruzsálembe.

A 69. zsoltár párhuzama alapján ecetet kell innia: „szomjúságomban eczettel itatnak vala engem” Zsolt 69:22 „Ezután tudván Jézus, hogy immár minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az írás, monda: Szomjúhozom. Vala pedig ott egy eczettel teli edény. Azok azért szivacsot töltvén meg eczettel, és izsópra tévén azt, oda vivék az ő szájához.” Jn. 19:29 +Máté 27:34, Lk. 23:36

Csontjai nem töretnek meg

A János evangélium egyik szerkesztője is úgy tekint Jézusra, mint áldozati bárányra: Jn. 1:29, 36 „Másnap látá János Jézust ő hozzá menni, és monda: Ímé az Istennek ama báránya, a ki elveszi a világ bűneit!” „És ránézvén Jézusra, a mint ott jár vala, monda: Ímé az Isten Báránya!” Ennek megfelelően csontjai nem törethetnek meg, ezért hát a lábszárait nem törik el a kereszten, a Mózesben megírt előírásokra alapozva. „Mert azért lettek ezek, hogy beteljesedjék az írás: Az ő csontja meg ne törettessék.” János 19:36 „csontot se törjetek össze abban.” II. Mózes 12:46 A mózesi törvény szerint a kivégzett embert még aznap el kellett temetni (MTörv 21,22 kk.). Ezen a napon a temetéssel különösen sietni kellett, mert a húsvétnak - s egyszersmind a szombatnak is - előkészületi napja volt, amikor is naplemente után már semmi fajta nehéz munkát, így pl. temetést sem volt szabad végezni. Mivel pedig a keresztre feszítettek rendszerint csak hosszú szenvedés után (volt eset, hogy 24 órán túl) haltak meg, azért kérik a zsidó főpapok Pilátust arra, hogy törjék össze a megfeszítettek csontjait. Egyáltalán nem életszerű az, hogy a római helytartó úgy ugrál, ahogyan a megszállt, leigázott nép vallási vezetői fütyülnek.

Jézus utolsó szavai a kereszten

Ima kezdte, szintén egy részlet a 22. Zsoltárból. „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” Zsolt. 22: 2 Márk 15:34, Máté 27:46

Halála

Az, hogy a messiásnak meg kell halnia, az nem csupán Ézsaiás hanem konkrétan a Dániel próféta írásain is alapul: „A hatvankét hét mulva pedig kiirtatik a Messiás és senkije sem lesz” Dániel 9:26

Feltámadás

A feltámadást Lukács a Zsoltárokból vezeti le: „És mi hirdetjük néktek az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nékünk, az ő fiaiknak feltámasztván Jézust: Mint a második zsoltárban is meg van írva: Én Fiam vagy te; ma nemzettelek én téged. (Zsoltárok 2:7) Hogy pedig feltámasztotta őt halottaiból, úgy hogy nem is fog többé az enyészetbe visszatérni, azt így mondotta: Néktek adom a Dávid biztos szent javait. Azért mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te Szented rothadást lásson. (Zsolt.16:10) Mert Dávid, minekutána a saját idejében szolgált az Isten akaratának, elaludt, és helyhezteték az ő atyáihoz, és rothadást látott. De a kit Isten feltámasztott, az nem látott rothadást.” Apcsel 13:32-37 „Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.” Zsolt.16:10

Három nap

A három nap és éjjel a föld gyomrában Jónás történetéből való hasonlaton alapul: „Ő pedig felelvén, monda nékik: E gonosz és parázna nemzetség jelt kiván; és nem adatik jel néki, hanemha Jónás prófétának jele. Mert a miképen Jónás három éjjel és három nap volt a czethal gyomrában, azonképen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában.” Máté 12:39-41 vö. Jónás 2:1-11 Mivel az időrenddel gond volt, ezért itt szintén módosítottak a szövegben a Márk evangéliumában. Márk 8:31 „három nap múlva fel kell támadnia” helyett „harmadnapra” lett átírva a szöveg. A Márk evangéliumban is követeltek jelet, de Jézus ott csak annyit mond, hogy nem adatik jel nekik. Magyarán semmilyen további csodát nem tesz a farizeusok számára, ahogyan nem tett Jónás sem. “Minek kér jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek, ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet!” Márk 8:12 Márk viszont egy hajózási keretbe helyezi a szituációt, ami nem egyezik a másik két evangéliummal. Lukács evangéliuma említi ugyan Jónás jelét, ám csak, mint olyan személyt, aki megtérésre hívta szintén a népet, mint Jézus. Lukácsnál sincsen szó feltámadásról meg pokolra szálásról. Jézus maga a jel, ne kívánjanak több jelet, hiszen naponta gyógyított, így a jelkívánás egyrészt nem volt őszinte, másrészt vádolásra adhat nekik okot (Belzebub által űz ördögöt). A szerkesztés jól látható, hiszen a Máté és a Lukács eleje és vége szó szerint egyezik, viszont a közepe más. Lukács nem fogadta el a három napos pokolraszállást, vagy a lator kereszten való megtérésekor elhangzott hagyomány miatt nem teszi bele. A Márkot idézik, nem adatik jel, aztán mégis. Ha nem adatik jel akkor Jónás jele sem adatik, vagyis bővítés a jel szakasz, ha meg adatik, akkor nem kezdi úgy Jézus hogy nem adatik jel. Akkor úgy kezdte volna, hogy a Jónás jele adatik, de a Márkban semmi ilyesmi nincsen. A bővítés jól látható, és a szerkesztés is. Mivel a Márk a 16:8-al véget ért, a feltámadásra több variáció is született és volt forgalomban: „A nap harmadik órájában az egész földkeregségre sötétség borult, s angyalok szálltak le a mennyből. Ő pedig az élő Isten ragyogásában feltámadt, és amint felszálltak vele a mennybe, azonnal kivilágosodott. Akkor ők (asszonyok) közelebb húzódtak a sírbolthoz.”

Jézus ítélkezése és pusztítása

Igehelyek: Ézsaiás 11:4, II. Thessz. 2:8, Jel. 2:16 „Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának vesszejével, és ajkai lehével megöli a hitetlent.” Ézsaiás 11:4 „És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével;” II. Thessz. 2:8 „Térj meg: ha pedig nem, ellened megyek hamar, és vívok azok ellen számnak kardjával.” Jel. 2:16

Jézus igehirdetésének a milyensége

Ézsaiás prófétára alapozza a Máté evangélista. Igehelyek: Máté 12:17-21, Ézsaiás 42:1-4 „Ímé az én szolgám, a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek. Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utczán. Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg. Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására.” Ézsaiás 42:1-4 „Hogy beteljesedjék Ésaiás próféta mondása, a ki így szólt: Ímé az én szolgám, a kit választottam; az én szerelmesem, a kiben az én lelkem kedvét lelé; lelkemet adom ő belé, és ítéletet hirdet a pogányoknak. Nem verseng, és nem kiált; az utczákon senki nem hallja szavát. A megrepedezett nádat nem töri el, és a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, mígnem diadalomra viszi az ítéletet. És az ő nevében reménykednek majd a pogányok.” Máté 12:17-21

Szineváltozása

Az a történet, amikor Jézus arca a hegyen elváltozik, bőre sugárzik, az megtalálható Mózes történetében is. „És lőn, a mikor Mózes a Sinai hegyről leszálla, (a Mózes kezében vala a bizonyság két táblája, mikor a hegyről leszálla) Mózes nem tudta, hogy az ő orczájának bőre sugárzik, mivelhogy Ővele szólott.” II. Mózes 34:29 „És elváltozék előttök, és az ő orczája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn, mint a fényesség. Máté 17:2, És imádkozása közben az ő orczájának ábrázata elváltozék, és az ő ruhája fehér és fénylő lőn. Lukács 9:29

Nyilvánvaló, hogy az utókor tanítványai a zsidókkal való rivalizálásából született a történet. A farizeusok állandóan Mózessel jöttek, és a tanítványok nem akarták, hogy az ő mesterük kisebb legyen Mózesnél, így róla is ugyanazt terejesztették.