„Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében.” Mt. 28:19
1. A szentháromság erős jelenléte késői szerkesztésre utal, maga a szent hármasság nincsen kifejezetten kimondva a Bibliában, sőt a zsidó hit szerint egy és osztahatatlan az Isten, ám lehet úgy értelmezni több helyet is, hogy alá lehessen támasztani a hármasságot, lásd Jézus keresztelkedése, az Atya szól, a Fiúnak, és a Lélek leereszkedik. Az evangéliumok szerint Jézus többször is kiküldte a tanítványokat, s a hirdetés, mint feladat szintén jelentkezik az evangéliumokban másutt, amiről több kutató is azt állítja, hogy eredeti jézusi mondás, viszont a szentháromságra utaló felsorolás, vagyis a tagmondat második fele, hozzátoldás a szöveghez.
2. A Máté evangéliumának az egész záró szakasza igen késői keletkezésű. A 20. vers "veletek vagyok, minden nap a világ végezetéig" -figyelmen kívül hagyja, a parúziáról szóló összes igehelyet, sőt az intézményesült egyház azon igen késői nézete mutatkozik meg benne, amely Isten országának jelenlétét, nem Jézus működése során, vagy nem is a parúzia során, hanem állandósult formában magával az egyházzal azonosítja, amelyben láthatatlan módon jelen van Krisztus, Úristen. Magában a Mátéban a drága kenet kiöntésekor közli Jézus, hogy nem leszek mindig veletek, ehhez képest itt az ellenkezőjét állítja. Ez a tanítás viszont az apostoli nemzedék kihalása után terjedt el, mivel az első nemzedék idején még várták Jézus visszajövetelét. A Mátéban fejlettebb messianisztikus megfeleltetések vannak a Márkhoz képest.
3. A Márkkal való összevetésből is kiderül, hogy bár ott is későbbi keletkezésű a mű epilógusa (ott bizonyítottan), de még ott sem hangzik el a szent hármasságra, valamint az állandó jézusi jelenlétre utaló mondás, a Márkban az örömüzenet hirdetésére buzdítja az olvasót az epilógus. Jól látható, hogy a későbbi Máté felhasználja a Márkot és kiegészíti azt még a keresztséggel kapcsolatban is.
4. További észrevétel, hogy a szinoptikus evangéliumokban nem találunk a keresztelésre utaló tanítást Jézustól, sőt az óegyházi hagyomány az, amely előtérbe helyezi a keresztelést a tanítványsággal összefüggésben, míg nagy valószínűséggel Jézusnál nem volt követelmény az ilyen szertartás. Ugyanakkor a János evangélium betoldása az üdvösség egyik feltételévé teszi.
5. A -velünk az Isten- gondolat a mű elején az Immanuel említésével, magyarázatával és a mű végén az „én veletek vagyok” említésével keretszerkesztésre utaló lezárást formál.
6. Máté első verziója köztudottan héber közegben születik (azaz héber dialektusban Papias szerint), s mint ilyeneket megnyerni akarván Jézusnak tulajdonítja azt a mondást, miszerint ő csak Izraelhez küldetett (Mt. 15:24), valamint kifejezetten megtiltja, hogy Izrael határán kívülre vagy nem zsidókhoz menjenek (Mt. 10:5-6) ezek szöges ellentétben állnak a 28:19-ben levő missziós paranccsal. Mindez nyilvánvalóvá teszi, hogy az epilógus még későbbi, mint az evangelista írása, s így időben még távolabb kerül attól, hogy eredeti jézusi mondás legyen, mondhatni a judaizmus és a kereszténység, avagy szombat-e vagy vasárnap vita korából származhat. Az hogy Ábrahámmal leülnek enni a pogányok a 8. fejezetben nem azonos gondolat a tanítvánnyá tétellel, és a megkeresztelkedéssel.
7. „1. A keresztségre vonatkozóan pedig, így kereszteljenek: miután mindezeket előtte elmondtátok, élővízben kereszteljetek az Atya és Fiú és Szentlélek nevére, (vö.: Mt. 28,18-19). 2. Ha nem áll rendelkezésre élő víz, keresztelj más vízben; ha lehet hidegben, ha nem, melegben. 3. Ha egyik sem áll rendelkezésre, háromszor önts vizet a fejre, az Atya és Fiú és Szentlélek nevére. 4. A keresztelendő és a keresztelő böjtöljön a keresztelés előtt, ha lehetséges, a többiek is; a keresztelendőnek hagyd meg, hogy előzőleg egy, vagy két napig böjtöljön.”
Ez a Didakhé szövege, az egyházi hagyomány kialakulásának a korából, a Máté ev. szövege (az utolsó mondathoz tett tagmondat ebből a korból való), az epilógus kísértetiesen hasonlít a Didakhé szövegére.
8. Az örömhír hirdetése mindenképpen jézusi, ismert Jézus hozzáállása is, hogy azért jött, hogy hirdessen. Ha csupán az ember áldozatra, a kiontott vérre lett volna szüksége bárkinek, akkor csecsemőkorában is megölhették volna. Jézus viszont „azért jött”, hogy hirdessen, tanítson. Isten akarata a Isten országának a hirdetése, ez az, ami valóban kijelentéssé válhat az életünkben. Ugyanakkor a hozzá kapcsolt szent hármasság, keresztelkedés, mint követelmény, s a hit mint követelmény, a kárhoztatás és elítélés, a hirdetnivaló kibővítése, ellentétes az eredeti jézusi tanításokkal. Az egyházi tradíció követelményeit s nézeteit képviseli.
Utolsó kommentek