Szerzők: ismeretlenek. A cím: kata Markon (Márk szerint), későbbi feliratként kapcsolódott a szövegekhez. A ''kata'' tárgyesettel az jelenti: ''szerint'', a Márk görögül Markosz, ennek tárgyesete: Markon. A cím adása azért is szükséges volt, hogy meg tudják különböztetni a többi evangéliumtól. A Márk szerinti evangélium cím a második századból való. Az első írott feltételezés arról, hogy egy Márk nevű ember írta Papiasztól származik, aki 100 évvel Jézus után élt. A hieropoliszi püspök, Papiasz Az Úr beszédeinek magyarázata (i.sz. 130) című művében kifejti, hogy a Márk evangéliumot Péter tolmácsa készítette, ám nem a megtörtént események sorrendjében, hanem ahogyan Péter a hallgatói számára elmondta azokat. Majd ezt követően 325-ben Euszebiosz írja bele az Egyháztörténetébe, hogy Márk Péter tolmácsa volt, de maga Péter a tanítást szükség szerint alakította. A tolmács konkrétan azt jelentette volna, hogy Péter arám nyelven beszélt, Márk pedig görögre fordítva magyarázta. Papiasz feltételezését, több teológus is cáfolta, a szerzők ismeretlenek. Aztán, ahogy telt múlt az idő Jeromos, elkezdte hirdetni, hogy ez a Márk az újszövetség egyéb irataiban szereplő János Márkkal azonos, valamint az első Péternek tulajdonított levélben szereplő Márkkal. Csakhogy az első Péter levélről időközben kiderült, hogy nem Péter írta. Ha létezett is Márk nevű keresztény útitárs, ahogyan írnak róla, akkor sincsen semmi utalás arra, hogy ez a Márk írta volna evangéliumot.
Keletkezési helye: ismeretlen. A Péter vonal elfogadása miatt Rómát tartják keletkezési helynek, mások Anthiókiát, megint mások Alexandriát.
Keletkezési idő: ismeretlen. i.sz. 40-70-ig terjedő intervallumban besorolható bárhová. A qumráni esszénusokat a rómaiak elpusztították. Három qumráni papirusztöredék három Márk evangéliumi szakasszal megegyezik, 50-ből származnak, sőt némelyek szerint öt ilyen szakasz van, ezek vitatott töredékek. Van egy fejezet, melyben Jézus azt mondja, hogy kövessenek egy embert, aki korsó vizet visz (Mk.14:13, Lk.22:10), csakhogy ebben a kultúrában a nők, asszonyok visznek korsó vizet, a férfiak nem, kivételt képeznek az esszénusok, ahol az egyenlőségre törekedetek. Az esszénusoknak volt házuk Jeruzsálemben, amit Jézus és a tanítványok használhattak, ahová nyugodtan bemehettek. (Alfaric Prosper) Amennyiben elfogadjuk azon kutatók véleményét, hogy a töredékek megfelelnek a Márk szövegének, akkor az azt jelenti, hogy 50-ben már a Márknak ez a három perikópája készen volt. Mivel az Apcselt, 62-ben adta ki Lukács, s az evangéliumát az előtt írta, s ebben az egyben megegyeznek a teológusok, hogy a Lukács evangéliuma felhasználja a Márk evangéliumát, s mivel azt az Apcsel előtt írta, így 50 és 60 között mindenképpen készen kellett lennie a Márknak. A Márk evangélium megírásának az eredeti célját leheteletlen meghatározni. A szerkesztők céljait viszont be lehet határolni, kifejezetten teológiai célú szövegek kerülnek az evangélium szövegébe.
Az egyik ilyen cél, hogy a főszereplőt Isten különleges fiának mutassák be, a legrégibb kéziratokban ugyanis a Márk 1:1-ben nem szerepel az „Isten fia” kifejezés. A másolókra jellemző, hogy ilyen kifejezéseket illesztettek a szövegekbe, ezért sok esetben ahol nem maradt régebbi kézirat nehéz eldönteni, hogy mi szerepelhetett az eredeti szövegekben. Az evangélium, vagyis örömhír tartalma is változott, a szinoptikus evangéliumokban az Isten országának az evangéliumát hirdeti Jézus, a többi újszövetségi iratban, a páli krisztus evangéliuma hirdetése található, amely a váltságáldozattal van összefüggésben. Az evangélium másik értelmezése magát az elbeszélő irodalmi műfajt jelöli. Ha ez a kezdete az evangéliumnak, ahogyan Márk kezdi, akkor sem a János, sem a Lukács, sem a Máté nem kezdi helyesen! Amennyiben a többi evangélium kijavítására törekedett a bevezető rész, abból konkrétan az következik, hogy a Márk evangélium bevezető része a többi evangélium után került a Márk evangélium elejére, azaz a gyerekség történetekkel a szerző nem értett egyet, hogy azok az evangélium szerves részei lennének. Ebben az evangéliumban érvényesül a többi evangéliumból hiányzó adopcionista teológia. A szó maga a latin adoptio azaz „örökbefogadás” szóból származik. Ókori krisztológiai tan latin elnevezése, amely tagadja a krisztus emberi élete előtti létezését. Jézust embernek ábrázolja, akit Isten akkor fogadott a Fiává, amikor Keresztelő János megkeresztelte. Ez egyúttal antidoketizmus, azaz a fantomtest hitet is tagadja. A fantom testet azok a gnosztikusok vallották, akik szerint Isten, mint lélek semmilyen közösséget nem vállal az anyaggal, mivel az anyag maga bűnös, és Istennek nem lehet köze a bűnhöz. Nagyon fontos továbbá az a tény, hogy Jézus a Márk 8:30 szerint kifejezetten megtiltja, hogy őt messiásnak tartsák, illetve ezt mondják róla. Ezért hát, az itt szereplő krisztus megnevezés, ami későbbi teológiát tükröz, mint Jézus ideje, bárhol fordul elő, hamis, mivel nem Jézus szándékát, s nem Isten akaratát tükrözi.
A Márk 1:2-ben a Malakiás 3:1-ből és Ézsiás 40:3-ból való idézetet a korai kéziratokban az „amint meg van írva Ézsaiás próféta könyvében” formula vezeti be. A későbbi másolók, tudták, hogy itt gond van, és átírták a szöveget, „amint meg van írva a prófétáknál”-ra. Márk 1:9-11: Jézus megkeresztelkedése legenda. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehetséges az, hogy megkeresztelkedett, hiszen a legendák születnek történelmi tényekből, hanem azt jelenti, hogy az elbeszélés ki lett színezve mivel a leírás a hit érdekében született és nem konkrét életrajzi adat. Jézus messiássá szentelése abból az időből származik, amikor már Jézust messiásnak tekintették.
Márk 1:12-13: A megkísértés legendája. A legenda továbbfejlesztett változatát olvashatjuk a többi evangéliumban. A 40 napos idő intervallum, Izrael 40 éves szintén pusztai tartózkodásával rokon (a megkeresztelkedéssel kapcsolatban innen jön az az ötlet, hogy a népéért és nem maga miatt vette a bűnbánat keresztségét), a továbbfejlesztett változatban 40 napos böjt is kialakul, épp úgy, mint Illés, vagy Mózes esetében. Teológiai mondanivalója, hogy Jézus különleges személy, aki képes ellenállni a sátán kísértéseinek, mivel szintén abból a hitből keletkezett a legenda, hogy ő a messiás. A 34. versben nem tartalmazza azt, hogy „ő a Krisztus”.
Márk 1:41 - Codex-D változat, Jézus mérgesen kinyújtotta kezét. Az együttérzés haraggá változik, ezt a mozzanatot a többi evangélium törli.
A Márk evangélium gyakran leírja, hogy Jézus tanított, de nem írja le mit (1:21,39, 2:2,13, 6:2,34, 10:1).
Márk 2:5: A bűnbocsánat adásának a hatalma. Az eredeti történet, egy csodatörténet, az ebbe bekerülő elem bűnök megbocsátásának a képessége. A korai egyházban kialakuló szent gyónás és a papság későbbiekben intézményesített, kapott hatalma az, ami itt megjelenik a mondat beiktatásával. A hatalomra való jogot a gyógyítás formálja, az apostoloknak a későbbiekben különleges gyógyításokat tulajdonítanak, hogy a bűnök elengedésének és megtartásának a jogát saját maguknak bitorolják. Mindezek ellenére nem zárható ki az sem, hogy Jézus felhívja a figyelmünket valóban, erre a mindenki által tudott emberi képesség gyakorlására, aminek a neve: megbocsátás.
Márk 2:17: Vannak tehát igazak, szemben a kereszténység mindenki bűnös páli felfogásával.
Márk 2:26 Márk 3:5, (10:41) Jézus újra haragra gerjedt, ez megint kimarad a Mátéból és a Lukácsból.
Márk 3:15 „rettenetes fény csapott ki a vízből és a jelenlévők mind megrémültek” – kiegészítés van apokrif irodalomból az evangélium szövegében némely latin kéziratban.
Márk 4:28 A görög nyelvű kiadásukban Westcott és Hort ezt a szakaszt betoldójellel jelölte meg, ezt azért tették, mert régi hibát véltek felfedezni a szakaszban, a jel a javítás szükségességét jelentette.
Márk 6:3 A legkorábbi papiruszokon „az ács, Mária fia” szerepelt, ezt hitvédelmi szempontból változatták meg (vsz. Celsus miatt) ács fiára.
Márk 7:3-4 alapján azt lehet mondani, hogy nem zsidóknak íródott, hiszen magyarázza a zsidó szokásokat, a címzettek pogányokból lett keresztények lehettek.
Márk 7:36 és párhuzamos helyein: senkinek ne mond el. Nem lehetett megtörtént esemény, hanem az evangelista fikciója, hiszen tömeg van jelen, az evangelista két nézetet akart kibékíteni, az egyik miszerint húsvét előtt, nem volt messiás Jézus csak húsvét után, kivéve azt a részt ahol félelmet említ és áldozatot, ugyanis megtörténhetett az, hogy a főpapok nem nyilvánítottak egészségesnek valakit és így nem mehetett vissza a családjához.
Márk 8:31 „három nap múlva fel kell támadnia” helyett harmadnapra lett átírva a szöveg, az időrendi bonyodalmak elkerülése végett.
Márk 9:29 „böjt” a kifejezés bekerül a szövegbe a szerzetesek által, hiszen a böjt keresztény kötelezettség lett az aszkézis térhódítása miatt.
Márk 10: 7 A „ragaszkodik a feleségéhez” betoldás, a régi iratokban nem szerepel, ráadásul ha elfogadnánk, akkor a nőkre nem volna érvényes a mondás. Az ókori zsidó gondolkodásban a test, a lélek azonos jelentése: ember. Magyarán a folytatása, ketten egy emberként viselkednek.
Márk 12:42: A -lepta dyo- csak Heródes által uralt területen volt használatos ezért nem keletkezhetett Rómában az evangélium, hiába latinizmus.
Márk 13. Az eseményekből visszavetített jövendölés Jeruzsálem pusztulására, kivéve a 13:14-et, ami a Caligula eseményt rögzíti.
Márk 13:11 szövegváltozás, „ne készüljetek fel előre a védekezésre”, „ne aggódjatok előre”.
Márk 13:32 „sem a fiú” kikerül a szövegből, mert méltatlanak tartották, hogy Jézus ne tudjon valamit, később visszakerült.
Márk 14:62 hitvédelmi változtatás, a régebbi szövegek szerint a főpapnak mondja Jézus, hogy ő meg fogja látni az ember fiát.
Márk 16: 3 „A nap harmadik órájában az egész földkeregségre sötétség borult, s angyalok szálltak le a mennyből. Ő pedig az élő Isten ragyogásában feltámadt, és amint felszálltak vele a mennybe, azonnal kivilágosodott. Akkor ők (asszonyok) közelebb húzódtak a sírbolthoz.”
A Márk evangélium utolsó fejezete a legkorábbi kopt nyelvű szahidi kéziratokban a 16:8-al véget ér,, a 9-20-ig terjedő szakasz betoldás, amely egy régebbi kéziraton sem szerepelt. A Márk 16:8-as befejezése egy elég jelentős szövegcsoportra jellemző volt méghozzá az alexandriai szövegcsoportra, ugyanis az egyik legjelentősebb B. jelzésű Codex Vaticanus valamint a Codex Sinaiticus is befejeződik a 16:8-al. Van olyan kézirat, ahol egy rövidebb befejezés van a 8. vers után és van olyan ahol a 16:14 többfajta különféle kiegészítések találhatóak. Van, ahol középhosszú befejezés van. Egy örmény kézirat szerint, a 9-20 tartó verseket Arisztón írta, aki Papiasz (60-130) kortársa volt.
Mivel a Márk evangéliuma a legrövidebb ezért ez felel meg leginkább a szóbeli ősevangéliumnak, a fenti fejezetekben leírt indokok miatt, ám ha ebben a legrövidebb evangéliumban, ennyi változtatás van, mennyire hiteles a többi?
Utolsó kommentek