A zsinagógai felolvasásban Jézus önmagára alkalmazza Ézsaiás messiási próféciáját a Lukács evangélista szerint.
Igehelyek: Lukács 4:16-21, Ézsaiás 61:1-2, 35:5
„És méne Názáretbe, a hol felneveltetett: és beméne, szokása szerint, szombatnapon a zsinagógába, és felálla olvasni. És adák néki az Ésaiás próféta könyvét; és a könyvet feltárván, arra a helyre nyita, a hol ez vala írva: Az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyilását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat, Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét. És behajtván a könyvet, átadá a szolgának, és leüle. És a zsinagógában mindenek szemei ő reá valának függesztve. Ő pedig kezde hozzájuk szólani: Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra.” Lukács 4:16-21
„Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást; Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvígasztaljak minden gyászolót;” Ézsaiás 61:1-2
„Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak” Ézsaiás 35:5
A messiás eljövetelére vonatkozó önértelmezést ad az Ézsaiásból, Keresztelő Jánosnak is.
Igehelyek: Máté 11:5, Lukács 7:22, Ésaiás 35:5-6
„A vakok látnak, és a sánták járnak; a poklosok megtisztulnak és a siketek hallanak; a halottak föltámadnak, és a szegényeknek evangyéliom hirdettetik;” Máté 11:5
„És felelvén Jézus, monda nékik: Elmenvén mondjátok meg Jánosnak, a miket láttatok és hallottatok: hogy a vakok szemeik világát veszik, a sánták járnak, a poklosok megtisztulnak, a siketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek az evangyéliom prédikáltatik.” Lukács 7:22
„Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak, Akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben.” Ésaiás 35:5-6
Máté Jézusnak tulajdonítja azt a beszédet, miszerint ő maga nagyobb az ország kettészakadása előtti legnagyobb királynál Salamonnál:
„Délnek királyné asszonya felkél majd az ítéletkor e nemzetséggel együtt, és kárhoztatja ezt: mert ő eljött a földnek széléről, hogy hallhassa a Salamon bölcseségét; és ímé, nagyobb van itt Salamonnál.” Máté 12:42
Másutt pedig a Márk szerint, a szombati kalásztépés eseténél, Jézus Dávid királyhoz hasonlítja magát, sőt a templomnál nagyobbnak.
Igehelyek: Márk 2:23-28, I. Sámuel 21:1-6, III. Mózes 24:9, I. Sámuel 22:20, V. Mózes 23:25, Máté 12:1-6
„És lőn, hogy szombatnapon a vetések közt megy vala által, és az ő tanítványai mentökben a kalászokat kezdék vala szaggatni. Ekkor a farizeusok mondának néki: Ímé, miért művelik azt szombatnapon, a mit nem szabad? Ő pedig monda nékik: Soha sem olvastátok-é, mit mívelt Dávid, mikor megszűkült és megéhezett vala társaival egybe? Mi módon ment be az Isten házába az Abiátár főpap idejében és ette meg a szent kenyereket, a melyeket nem szabad megenni csak a papoknak; és adott a társainak is? És monda nékik: A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért. Annak okáért az embernek Fia a szombatnak is ura.” Márk 2:25-26
„És Dávid elméne Nóbba Akhimélek paphoz. Akhimélek pedig megrettenve ment Dávid elé, és monda néki: Mi dolog, hogy csak egyedül vagy, és senki sincs veled? És monda Dávid Akhimélek papnak: A király bízott reám valamit, és monda nékem: Senki se tudja meg azt a dolgot, a miért elküldélek téged, és a mit parancsoltam néked; azért a szolgákat elküldém erre és erre a helyre. Most azért, mi van kezednél? Adj öt kenyeret nékem, vagy egyebet, a mi van. És felele a pap Dávidnak, és monda: Nincs közönséges kenyér kezemnél, hanem csak szentelt kenyér van, ha ugyan a szolgák tisztán tartották magokat, legalább az asszonytól. Dávid pedig felele a papnak, és monda néki: Bizonyára el volt tiltva mi tőlünk az asszony mind tegnap, mind azelőtt, mikor elindulék, és a szolgák holmija is tiszta vala (jóllehet az út közönséges): azért bizonyára megtartatik ma szentnek az edényekben. Adott azért a pap néki szentelt kenyeret, mert nem volt ott más kenyér, hanem csak szent kenyér, melyeket elvettek az Úrnak színe elől, hogy meleg kenyeret tegyenek a helyett azon a napon, a melyen az előbbit elvevék.” I. Sámuel 21:1-6
Magyarázó jegyzet az igehelyekhez: Ismételten előfordul az, hogy Jézusnak olyat tulajdonítanak, ami megalapozatlan, ugyanis a Márk szöveg szerint azt állítja, hogy „nem szabad megenni csak a papoknak” a kenyerekre vonatkoztatva, holott semmilyen ószövetségi szövegben nincsen ilyen tiltás. Még az eredeti szöveg szerint is a asszonyoktól való tartózkodás volt a feltétele annak, hogy megehetik-e a szentelt kenyereket: „ha ugyan a szolgák tisztán tartották magokat, legalább az asszonytól”. Igaz azonban, hogy elsősorban az ároni papság számára volt fenntartva a kenyér: „Azután legyen az Ároné és az ő fiaié, a kik egyék meg azokat szent helyen, mert mint igen szentséges, az övé az, az Úrnak tűzáldozataiból, örök rendelés szerint.” III. Mózes 24:9 ám sehol nem szerepel olyan tiltás a törvényben, hogy másnak nem adhatnak belőle. Így Jézusnak tulajdonított hivatkozás, miszerint nem szabad másnak megenni egy merő tévedés, ami azt feltételezi Jézusról, hogy nem létező írásokra hivatkozik. A másik tévedés az, hogy Abajtár (Abiatár) ekkor nem volt főpap, talán a Sauli mészárlás után lehetett az, de itt a történetben Akhimélek van megemlítve: „Akhitób fiának, Akhiméleknek egy fia azonban, a kit Abjáthárnak hívtak, elmenekült, és Dávid után futott.” I. Sámuel 22:20 A Márk szövegének ezt a részét el is hagyja, a többi evangélista, vagyis kimarad, az Abjatár főpapra való hivatkozás:
„Abban az időben a vetéseken át haladt Jézus szombatnapon; tanítványai pedig megéheztek, és kezdték a kalászokat tépni és enni. Látván pedig ezt a farizeusok, mondának néki: Ímé a te tanítványaid azt cselekszik, a mit nem szabad szombatnapon cselekedni. Ő pedig monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett Dávid, mikor megéhezett vala ő és a kik vele valának? Hogyan ment be az Isten házába, és ette meg a szentelt kenyereket, a melyeket nem vala szabad megennie néki, sem azoknak, a kik ő vele valának, hanem csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-é a törvényben, hogy szombatnapon megtörik a papok a szombatot a templomban és nem vétkeznek? Mondom pedig néktek, hogy a templomnál nagyobb van itt.” Máté 12:1-4
Ugyanakkor ki kell térnünk itt a szombatra is, hiszen ráadásul még a farizeusoknak is olyan dolgot tulajdonítanak, mintha nem ismernék ők se az írásokat, hiszen a kalásztépés szabad volt a mózesi törvény szerint:
„Ha bemégy a te felebarátod vetésébe, kezeddel szaggass kalászokat, de sarlóval ne vágj be a te felebarátod vetésébe.” V. Mózes 23:25
A farizeusok állítása is ütközik a mózesi törvénnyel. Így Jézus nem szegi meg a szombatot. A farizeusok minden bizonnyal a II. Mózes 20:10-re hivatkoznak, ahol a törvény tiltja a munkát szombaton. Ám a mózesi törvény nem terjed ki arra, hogy a kalásztépés munka lenne. Jézus arra hivatkozik, hogy a papoknak joguk van megszegni a szombati munkaszünetet a IV. Mózes 28:9 szerint igen komoly munkát végeznek szombaton is.
Mindhárom szinoptikus evangélista szerint, Jézus az Istent az ószövetség istenével azonosítja:
„A halottak feltámadása felől pedig nem olvastátok-é, a mit az Isten mondott néktek, így szólván: Én vagyok az Ábrahám Istene, és az Izsák Istene, és a Jákób Istene; az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene.” Máté 22:31-32
„A halottakról pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-é a Mózes könyvében, a csipkebokornál, hogy mi módon szólott néki az Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene. Az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene. Ti tehát igen tévelyegtek.” Márk 12:26-27
„Hogy pedig a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette a csipkebokornál, mikor az Urat Ábrahám Istenének és Izsák Istenének és Jákób Istenének mondja. Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene: mert mindenek élnek ő néki.” Lukács 20:37-38
Példa az összevetéshez: „És monda: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejté az ő orczáját, mert fél vala az Istenre tekinteni.” II. Móz. 3:6
Ismételten, akárcsak az előbbi példáknál, olyan mondatot adnak Jézus ajkára, ami nem valós iratokra való hivatkozás, mivel igaz ugyan, hogy a mondat első fele megtalálható a mózesi iratokban, de a másik fele, úgymint hogy Isten az élők Istene, sehol sincsen megírva. Igazából egy szadduceus-farizeus vita leírását láthatjuk itt. A feltámadás bizonyítására van egy gondolat, miszerint Ábrahám él. Amennyiben Mózesnek úgy mutatkozik be, hogy Ábrahám istene, és ugyanakkor Isten egyben az élők istene, akkor ebből a két igaz állításból egyértelműen következik a konklúzió, hogy Ábrahám él, vagyis feltámadt. Az evangéliumok Jézusa közelebb áll a farizeusi hitvilághoz, mint a szaduceus hitvilághoz.
Máté szerint Jézus elfogadja és megerősíti a mózesi papi hivatalrendszert, és a mózesi parancsokat helyesli, és megtartásra méltónak tartja.
„Az írástudók és a farizeusok a Mózes székében ülnek: Annakokáért a mit parancsolnak néktek, mindazt megtartsátok és megcselekedjétek,” Máté 23:2-3
„Jézus” kevélységről szóló tanítása idézet a Példabeszédekből:
„Az embernek kevélysége megalázza őt; az alázatos pedig tisztességet nyer.” Péld. 29:23
„Mert a ki magát felmagasztalja, megaláztatik; és a ki magát megalázza, felmagasztaltatik.” Máté 23:12
A sós hasonlatot Mózesre alapozva:
„Minden te ételáldozatodat pedig sózd meg sóval, és a te ételáldozatodból soha el ne maradjon a te Istened szövetségének sója; minden te áldozatodhoz sót adj.” III. Mózes 2:13
„Mert mindenki tűzzel sózatik meg, és minden áldozat sóval sózatik meg.” Márk 9:49
A szent oltár szentesítése szintén Mózestől ered.
„Hét napon tégy engesztelő áldozatot az oltáron; és szenteld meg azt, hogy felette igen szentséges legyen az oltár. Valami illeti az oltárt, szent legyen.” II. Móz. 29:37
„Bolondok és vakok: mert melyik nagyobb, az ajándék-é vagy az oltár, a mely szentté teszi az ajándékot?” Máté 23:19
A tized elismerése Mózestől ered: „A földnek minden tizede, a föld vetéséből, a fa gyümölcséből az Úré; szentség az az Úrnak.” III. Mózes 27:30
„Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert megdézsmáljátok a mentát, a kaprot és a köményt, és elhagyjátok a mik nehezebbek a törvényben, az ítéletet, az irgalmasságot és a hívséget: pedig ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhagyni.” Máté 23:23
Az evangélisták szerint Jézus támogatja a kárhoztatást és az elítélést, az ehhez vett szörnyű képeket az Ézsaiás prófétától kölcsönzi:
„És kimenvén, látni fogják azoknak holttesteit, a kik ellenem vétkeztek, mert az ő férgök meg nem hal és tüzök el nem aluszik, és minden test előtt borzadásul lesznek.” Ézsaiás 66:24
„A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.” Márk 9:44
A nagy nyomorúságról szóló jézusi beszéd Dániel próféta írásából ered:
„mert nyomorúságos idő lesz, a milyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig.” Dn. 12:1
„Mert akkor nagy nyomorúság lesz, a milyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha.” Mt. 24:21
„És az időtől fogva, hogy elvétetik a mindennapi áldozat, és feltétetik a pusztító útálatosság, ezerkétszáz és kilenczven nap lesz” Dániel 12:11
„Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, a melyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen” Máté 24:15
A végidős beszédek, Noé történetéből valamint Joeltől és Ézsaiástól vannak összeollózva:
„A nap és hold elsötétednek; a csillagok bevonják fényöket.” Joel 3:15
„Mert az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják fényöket, sötét lesz a nap támadásakor, és a hold fényét nem tündökölteti.” Ézsaiás 13:10
„Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei megrendülnek.” Máté 24:29
A jövő igaz nemzedékének a fényként való ábrázolása szintén Dániel próféta írásain alapul.
„Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége” Dániel 12:3
„Akkor az igazak fénylenek, mint a nap, az ő Atyjoknak országában.” Máté 13:43
Akárcsak a kőre való utalás:
„Nézed vala, a míg egy kő leszakada kéz érintése nélkül, és letöré azt az állóképet vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzá azokat.” Dániel 2:34
„És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké.” Dániel 2:44
„És a ki e kőre esik, szétzúzatik; a kire pedig ez esik reá, szétmorzsolja azt.” Máté 21:44
Az Úr bosszúállásának napját is meghirdeti Jézus Lukács szerint, hogy beteljesedjenek mindazok, amelyek megírattak:
„Mert azok a bosszúállásnak napjai, hogy beteljesedjenek mind azok, a mik megírattak.” Lukács 21:22
„Uram, a te igazságod teljessége szerint forduljon el, kérlek, a te haragod és búsulásod a te városodtól, Jeruzsálemtől, a te szentséges hegyedtől, mert a mi bűneinkért és a mi atyáink hamisságaiért gyalázatára van Jeruzsálem és a te néped mindeneknek mi körültünk.” Dániel 9:16 Mt.23: 33-38 „Kígyók, mérges kígyóknak fajzatai, miképen kerülitek ki a gyehennának büntetését? Annakokáért ímé prófétákat, bölcseket és írástudókat küldök én hozzátok: és azok közül némelyeket megöltök, és megfeszítetek, másokat azok közül a ti zsinagógáitokban megostoroztok és városról-városra üldöztök. Hogy reátok szálljon minden igaz vér, a mely kiömlött a földön, az igaz Ábelnek vérétől Zakariásnak, a Barakiás fiának véréig, a kit a templom és az oltár között megöltetek. Bizony mondom néktek, mindezek reá következnek erre a nemzetségre. Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, a kik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad. Ímé, pusztán hagyatik néktek a ti házatok.”
„Hogyha meg nem tartod és nem teljesíted e törvény minden ígéjét, a melyek meg vannak írva e könyvben, hogy féljed e dicsőséges és rettenetes nevet, az Úrét, a te Istenedét: Csudálatosakká teszi az Úr a te csapásaidat, és a te magodnak csapásait: nagy és maradandó csapásokká, gonosz és maradandó betegségekké. És reád fordítja Égyiptomnak minden nyavalyáját, a melyektől irtóztál vala, és hozzád ragadnak azok. Mindazt a betegséget és mindazt a csapást is, a melyek nincsenek megírva e törvénynek könyvében, reád rakja az Úr, míglen kipusztulsz. És kevesen maradtok meg, a kik annak előtte oly sokan voltatok, mint az égnek csillagai; mivelhogy nem hallgattál az Úrnak, a te Istenednek szavára. És a miképen örvendezett az Úr rajtatok, hogy jót tett veletek és megsokasított titeket: akképen fog örvendezni az Úr rajtatok, hogy kiveszt és kipusztít titeket; és ki fogtok gyomláltatni arról a földről, a melyre te bemégy, hogy bírjad azt. És szétszór téged az Úr minden nép közé, a földnek egyik végétől a földnek másik végéig; és szolgálni fogsz ott idegen isteneket, a kiket sem te nem ismertél, sem a te atyáid: fát és követ. De e nemzetek között sem pihensz meg, és nem lesz a te talpadnak nyugodalma; mert rettegő szívet, epedő szemeket és sóvárgó lelket ád ott néked az Úr. És a te életed kétséges lesz majd előtted: és rettegni fogsz éjjel és nappal, és nem bízol életedben. Reggel azt mondod: Bárcsak estve volna! estve pedig azt mondod: Bárcsak reggel volna! - a te szívednek rettegései miatt, a melylyel rettegsz, és a te szemeidnek látása miatt, a melyet látsz. És visszavisz téged az Úr Égyiptomba hajókon, azon az úton, a melyről azt mondtam néked, hogy nem fogod azt többé meglátni! És áruljátok ott magatokat a ti ellenségeiteknek szolgákul és szolgálóleányokul, de nem lesz, a ki megvegyen.” V. Mózes 28:58-68
„Jézus” Istenhez vezető eszköznek tulajdonítja Mózest és a prófétákat:
„Monda néki Ábrahám: Van Mózesök és prófétáik; hallgassák azokat.” Lukács 16:29 A boldog mondásokban idézetek van a Zsoltárokból „A szelidek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben.” Zsolt 37:11
„Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet.” Máté 5:5
Örökölni akkor lehet, ha valaki meghal, mivel a Föld tulajdonjoga jelenleg is ambivalens a biblia által, ezért vitatott. egyrészt minden az Istené, de hát Ő nyilván nem fog meghalni, ezért nem is örökölhetünk utána, másrészt a Sátáné, és annak adja akinek akarja. Ha tehát a Sátán meghalna, akkor lehetne utána örökölni, csakhogy Isten nem pusztítja el a pusztítót, mivel alap tulajdonsága az ellenség szeretete, és a sátán pedig nem lesz öngyilkos, így patthelyzet alakult ki. A mindenkori valóság pedig az, hogy nem a szelídeké a föld, hanem az erőszakosé, akinek erősebb hadserege van, aki elsőként partra száll és lemészárolja az őslakosokat, azé a föld, és aki képes megvenni, ez már gazdasági hatalom. Ha pedig a Mennyei Atya, aki szeret és megbocsát, és még az ellenségeit is szereti, mégiscsak azonos lenne az ószövetség Jahve-jéval, aki bizony ítélni fog, akkor igencsak komolyan kell venni a megváltás üzentét. Egyébként is van belőle „jézusi” beszéd jócskán:
„Áldott, a ki jő az Úrnak nevében; áldunk titeket, a kik az Úr házából valók vagytok!” Zsolt 118:26
„Mert mondom néktek: Mostantól fogva nem láttok engem mindaddig, mígnem ezt mondjátok: Áldott, a ki jő az Úrnak nevében!” Máté 23:39
„A csecsemők és csecsszopók szájával erősítetted meg hatalmadat a te ellenségeid miatt” Zsolt. 8:3
Jézus pedig monda nékik: Hallom. Sohasem olvastátok-é: A gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicsőséget? Máté 21:15-16
„A kő a melyet az építők megvetettek, szegeletkővé lett! Az Úrtól lett ez, csodálatos ez a mi szemeink előtt!” Zsolt. 118:22-23
Monda nékik Jézus: Sohasem olvastátok-é az írásokban: A mely követ az építők megvetettek, az lett a szegletnek feje; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt. Máté 21:42
A Márk evangélista szerint, amikor megkérdezik Jézustól melyik a legnagyobb parancsolat, akkor a Sömá Jiszráél hitvallást idézi, ami zsidóság legfőbb és legfontosabb vallási része, ezt teszi meg a legelső parancsolatnak!
„Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből.” V. Mózes 6:4-5
Jézus pedig felele néki: Minden parancsolatok között az első: Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr. Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat. Márk 12:29-30
Vegyük észre, hogy Márk szerint, Jézus kiegészíti a szent szöveget az ELMÉDBŐL kifejezéssel!
Máté is megpróbálja idézni, de ő se pontos.
„Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat.” Máté 22:37-38
Vegyük észre, hogy Máté szerint, Jézus nemcsak kiegészíti a szent szöveget, az ELMÉDBŐL résszel, hanem elveszi belőle a teljes ERŐDBŐL részt! Jézus tehát igazi eretnekként vállogat, betold elvesz, istenképének megfelelően. Melyiket mondta? Mindkettőt? Egyiket sem? Csak az evangélisták kooperáltak?
Arra viszont jó a példa, hogy Jézust példaként állítsuk be, ahogy a keresztények is elvehetünk és hozzátehetünk a szent szövegekhez, istenképünknek megfelelően.
Szintén nem újdonság, amit itt második isteni parancsolatként említenek meg az evangélisták a felebarát szeretete mózesi idézet:
„Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat.” III. Mózes 19:18
A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Máté 22:39, Márk 12:31
Vegyük észre, hogy Jézus elveszi a TE NÉPED FIAI ellent. Azaz immár a minden emberre kiterjeszti, és nem csupán zsidó-zsidó közé tett parancsolatról lesz szó a továbbiakban! Arra viszont jó a példa, hogy Jézust példaként állítsuk be, ahogy a keresztények is elvehetünk és hozzátehetünk a szent szövegekhez, istenképünknek megfelelően.
A mózesi tízparancsolat, mint már az üdvösség feltétele, szintén megjelenik „Jézusnál” igaz töredezve. A gazdag ifjúval történő párbeszédben ötöt elismétel és megerősít, s a már említett preferált szeretet parancsot, csak hatodiknak sorolja hozzá:
„Ő pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat. Monda néki: Melyeket? Jézus pedig monda: Ezeket: Ne ölj; ne paráználkodjál; ne lopj; hamis tanubizonyságot ne tégy; Tiszteld atyádat és anyádat; és: Szeresd felebarátodat, mint temagadat.” Máté 19:17-19
„Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked. Ne ölj. Ne paráználkodjál. Ne lopj. Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.” II. Móz. 20:12-16
„Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat.” III. Móz. 19:18
A tízparancsolat erősítése kiegészül, a ne paráználkodj, azaz ne törj házasságot megismétlésével is, sőt a törvény szigorításával találkozunk:
„Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne paráználkodjál! Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kivánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében.” Máté 5:27
Csia Lajos fordításában:
„Hallottátok, hogy azt mondták: Ne törj házasságot! De én azt mondom nektek, hogy szívében már házasságot tört az is mind, aki úgy nézett asszonyra, hogy megkívánta azt.” „többé ne vétkezzél!” Jn. 8:11
„Ne paráználkodjál.” II. Móz. 20:14
A Csia fordításból jól látszik, hogy a gonosz kifejezést nem tartalmazza a szöveg, így aki csak abba kapaszkodna bele, hogy nem gonoszul szabad megkívánni, az tévedés áldozata. A Károli Gáspár féle fordítás teljesen mást jelent, mint a Csia Lajos féle. A paráználkodás és a házasságtörés két különböző bűn. A paráználkodás az, ha valaki testi igényeinek a kielégítésért anyagi javakat nyújt a másik embernek, mindkét felet bűnösnek tartják. A házasságtörés pedig, olyan ember ellen elkövetett cselekedet, amely ember törvényes házasságban él, a két ember, házastársak szétválasztása. Egyik fordításban sem szerepel a hajadon kifejezés. Tehát asszonyról van szó, így aki hajadon nőt kíván meg, nem követ el bűnt. Jézus itt is a törvény szigorításának a céljával tanít. A Károli féle fordítás esetén az lehet a cél, hogy az ember ne herdálja el a vagyonát. A Csia féle fordításnál az lehet a cél, hogy megőrizze a házasság erkölcsi tartását. Jézus ebben az esetben is szigorítja a törvényt.
A ne ölj, pedig még egyszer megismétlődik, sőt a törvény szigorításával találkozunk:
„Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert a ki öl, méltó az ítéletr, Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, a ki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre” Máté 5:21
„Ne ölj.” II. Móz. 20:13
Mi az ítélet? Az ítélet halál:
„A ki úgy megver valakit, hogy meghal, halállal lakoljon.” II. Móz. 21:12
„Ha valaki agyon üt valamely embert, halállal lakoljon.” III. Móz. 24:17
„A ki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert.” I. Mózes 9:6
Jézus ebben az esetben is szigorítja a törvényt, vagyis már az is méltó a halálra, aki haragszik.
Megismétlődik a szülők tisztelete, mint isteni parancs, szintén ítélettel, sőt nyíltan kimondott halálbüntetéssel:
„Mert Isten parancsolta ezt, mondván: Tiszteld atyádat és anyádat, és: A ki atyját vagy anyját szidalmazza, halállal lakoljon.” Máté 15:1-7
„A ki szidalmazza az ő atyját vagy anyját, halállal lakoljon.” II. Mózes 21:17
Ez utóbbi kettőnél még szigorítás is található. A házassági elvállás elleni beszédben „Jézus” szintén mózesi iratokat hív segítségül:
„De a teremtés kezdete óta férfiúvá és asszonnyá teremté őket az Isten. Annakokáért elhagyja az ember az ő atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez, És lesznek ketten egy testté! Azért többé nem két, hanem egy test.” Márk 10:6-8
„Ő pedig felelvén, monda: Nem olvastátok-é, hogy a teremtő kezdettől fogva férfiúvá és asszonynyá teremté őket, És ezt mondá: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy test. A mit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válaszsza.” Máté 19:4-6
„Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket.” I. Móz. 1:27
„Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.” I. Móz. 2:24
Az Istenhez való ragaszkodás megelőzi a családtagokat gondolatkör szintén Mózestől származik:
„A ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám.” Máté 10:37
„Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom.” Lukács 14:26
„A ki azt mondta az ő atyjáról és anyjáról: Nem láttam őt; és az ő atyjafiait nem ismerte, fiaival sem gondolt; mert megtartották a te beszédedet, és ragaszkodtak szövetségedhez.” V. Móz. 33:9
A feltétlen gondviselés gondolata pedig a Zsoltárokból:
„Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé” Zsolt 37:25
„Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” Máté 6:33
Szintén nem új tanítás az irgalmasság
„Ha pedig tudnátok, mi ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok volna az ártatlanokat” Máté 12:7 vö. Hóseás 6:6 (az LXX-ben irgalmasság van nem szeretet)
Az igazság:
„Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kiván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.” Mikeás 6:8
A könyörület:
„Ha előltalálod ellenséged eltévedt ökrét vagy szamarát: hajtsd vissza néki. Ha látod, hogy annak a szamara, a ki téged gyűlöl, a teher alatt fekszik, vigyázz, rajta ne hagyd; oldd le azt ő vele együtt.” II. Móz. 23:4-5
Az irgalmasság kifejtésénél konkrétan csak Ézsaiás próféta van megismételve:
„Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat?” Ézsaiás 58:7
„Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna?” Máté 25:35-36
A tökéletesség kívánalma a mózesi tanítás megismétlése „Jézustól”:
„Tökéletes légy az Úrral, a te Isteneddel.” V. Móz. 18:13
„Azért hát féljétek az Urat, és szolgáljatok néki tökéletességgel és hűséggel;” Józs. 24:14
„Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes.” I. Móz. 17:1
„Te azért, fiam, Salamon, ismerd meg a te atyád Istenét, és szolgálj néki tökéletes szívvel és jó kedvvel; mert az Úr minden szívbe belát és minden emberi gondolatot jól ért.” I. Krón. 28:9
„Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes” Máté 5:48
Az irgalmassággal való összekapcsolása:
„Az irgalmashoz irgalmas vagy, A tökéletes vitézhez tökéletes vagy.” II. Sám. 22:26
„Az irgalmashoz irgalmas vagy: a tökéleteshez tökéletes vagy.” Zsolt. 18:26
„Legyetek azért irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas.” Lukács 6:36
A jeruzsálemi szerepléssel kapcsolatban elmondhatjuk, hogy a messiás Jézus templomhoz való viszonyát a 69. Zsoltárra alapozva írják meg az evangélisták, itt a János evangélista azonosítja a pontos igehelyet, János evangélista külön ki is emeli, hogy miért emészti Jézust a templomért való buzgalom.
„Mivel a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullanak reám” Zsolt 69:10
„Megemlékezének pedig az ő tanítványai, hogy meg van írva: A te házadhoz való féltő szeretet emészt engem.” János 2:17
Valamint a templomban elhangzott szónoklat a templomról szóló ézsaiási és jeremiási részből van összeollózva:
„mert házam imádság házának hivatik minden népek számára!” Ézsaiás 56:7d
„Vajjon latrok barlangjává lett-é ez a ház ti előttetek, a mely az én nevemről neveztetik? Ímé, én is látok, azt mondja az Úr.” Jeremiás 7:11
„És beméne Jézus az Isten templomába, és kiűzé mindazokat, a kik árulnak és vásárolnak vala a templomban; és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatá. És monda nékik: Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek” Mt. 21:12-13, Mk.11:15-17, Lk19:45-46
A messiásjézus az Isten parancsolataitól eltért farizeusok elleni kárhoztató beszédét a Márk evangélista az Ézsaiás próféta alapján írja meg:
„És szólt az Úr: Mivel e nép szájjal közelget hozzám, és csak ajkaival tisztel engem, szíve pedig távol van tőlem, úgy hogy irántam való félelmök betanított emberi parancsolat lőn:” Ézsaiás 29:13
„Ő pedig felelvén, monda nékik: Igazán jövendölt felőletek, képmutatók felől Ésaiás próféta, a mint meg van írva: Ez a nép ajkaival tisztel engem, a szívök pedig távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, a melyek embereknek parancsolatai.” Márk 7:6-8
A kulcsok hatalmáról szóló hasonlat Ézsaiásból való. „S az ő vállára adom a Dávid házának kulcsát, és a mit megnyit, senki be nem zárja, és a mit bezár, nem nyitja meg senki;” Ézsaiás 22:22
„És néked adom a mennyek országának kulcsait; és a mit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lészen; és a mit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lészen.” Máté 16:19
Az vétkes atyafi megdorgálása szintén nem új tanítás „Jézustól”, hiszen Mózesnél éppúgy dorgálni kell. Sőt a Lukácsnál Jézus a megbocsátás feltételévé teszi az illető megtérését és megbánását:
„Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben; fedd meg a te felebarátodat nyilván, hogy ne viseljed az ő bűnének terhét.” III. Mózes 19:17
„Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el és dorgáld meg őt négy szem között: ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát” Máté 18:15 , Lukács 17:3
A tanuk alkalmazása részlet, mint jézusi beszéd szintén Mózes-ből való:
„Ne álljon elő egy tanú senki ellen semmiféle hamisság és semmiféle bűn miatt; akármilyen bűnben bűnös valaki, két tanú szavára vagy három tanú szavára álljon a dolog.” V. Mózes 19:15
„Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú vallomásával erősíttessék minden szó” Máté 18:16
A Máté hangsúlyozza, hogy négyszemközt, vagyis ne nyilvánosan (elsőre), hogy megnyerd az illetőt, vagyis hogy megbánja a bűneit. A mózesi szövegből az is kiolvasható, hogy az adott, ember akit sérelem ért, ne legyen vétkes a többiek szemében. A mózesi szövegben egyértelműen a rágalmazásról van szó, hiszen az ember úgy viselhette a bűnt, hogy a többiek bűnösnek találják, akkor is ha nem igaz a vád, rágalom. Amennyiben kiáll nyilvánosan és mindenki előtt megvédi magát, akkor mentesül abból a bűnből, amivel ellenlábasa megvádolta, és a többiek is látják, hogy hazugság volt. A Máténál nem rögtön jön a nyilvánosság és nem csupán a rágalmazásra lehet érteni azt, hogy vétkezik ellened. A Lukács evangéliuma arra is kitér, hogy ne csak elismerje a bűnös a vétkét, hanem egyből bűnbocsánatot, feloldozást is megkapja. Máté és Márk szerint Jézus a Zsoltárokból vesz idézetet ezek alapján, már a korai követők szerint is, önmagát a messiással azonosítja, akinek preegzisztens lénye volt: „Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől, míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul.” Máté 22:44, Márk 12:36 vö. Zsolt 110:1 Ennek részletes kifejtése alapján, hozzávéve a János prológust, teológiai dogmát állít fel a kereszténység, Jézus testi megjelenését megelőző életéről.
A János evangélista szerinti a Jézus kiabálás, miszerint az élet vizét osztja az írások szerint egyértelműen Ézsaiás és Jeremiás írásain alapul:
„Az ünnep utolsó nagy napján pedig felálla Jézus és kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jőjjön én hozzám, és igyék. A ki hisz én bennem, a mint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.” János ev. 7:37-38
„Oh mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre, ti is, kiknek nincs pénzetek, jertek, vegyetek és egyetek, jertek, vegyetek pénz nélkül és ingyen, bort és tejet.” Ézsaiás 55:1
„És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, a melynek vize el nem fogy.” Ézsaiás 58:11
„A kik elpártolnak tőlem, a porba iratnak be, mert elhagyták az élő vizeknek kútfejét, az Urat!” Jeremiás 17:13
Ez utóbbival kapcsolatban még egy megfelelés található:
„Jézus pedig lehajolván, az ujjával ír vala a földre.” Jn 8:6
Máté nyilvánvalóvá teszi, hogy még akkor is betartja „Jézus” a törvényt, ha azzal nem ért egyet, hogy konfliktus kerüléssel botránykozás ne essék:
„Mikor pedig eljutottak vala Kapernaumba, a kétdrakma-szedők Péterhez menének és mondának néki: A ti mesteretek nem fizeti-é a kétdrakmát? Monda: Igen. És mikor beméne a házba, megelőzé őt Jézus, mondván: Mit gondolsz Simon? A föld királyai kiktől szednek vámot vagy adót? a fiaiktól-é, vagy az idegenektől? Monda néki Péter: Az idegenektől. Monda néki Jézus: Tehát a fiak szabadok. De hogy őket meg ne botránkoztassuk, menj a tengerre, vesd be a horgot, és vond ki az első halat, a mely rá akad: és felnyitván a száját, egy státert találsz benne: azt kivévén, add oda nékik én érettem és te éretted.” Máté 17:24-27
„Ezt adja mindaz, a ki átesik a számláláson: fél siklust a szent siklus szerint (egy siklus húsz gera); a siklusnak fele áldozat az Úrnak.” II. Móz. 30:13
A János evangéliuma azért figyelemre méltó, mert a beteljesült messiásvárás kiegészítését láthatjuk a szinoptikusokhoz képest, vagyis ugyanazt az utat folytatja, hogy ószövetségi idézetekre hivatkozik, s olyan utalásokat is láthatunk, amik a szinoptikusokban még nincsenek meg. Jól kiábrázolódik, a történetkerekítés folyamata, hogy beteljesedjenek az írások:
„Nem mindnyájatokról szólok; tudom én kiket választottam el; hanem hogy beteljesedjék az írás: A ki velem ette a kenyeret, a sarkát emelte fel ellenem.” János 13:18.
„Még az én jóakaróm is, a kiben bíztam, a ki kenyeremet ette, fölemelte sarkát ellenem.” Zsolt. 41:10
„De azért lőn így, hogy beteljesedjék a mondás, a mely megiratott az ő törvényökben: Ok nélkül gyűlöltek engem.” Jn. 15:25
„Többen vannak fejem hajszálainál, a kik ok nélkül gyűlölnek engem; hatalmasok a vesztemre törők, a kik ellenségeim alap nélkül; a mit nem ragadtam el, azt kell megfizetnem!” Zsoltárok 69:5
János evangélistánál fellépő Jézus több helyen is hivatkozik az ószövetségre, és a prófétákra:
„Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jő.” János 6:45
„És minden fiaid az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége.” Ézsaiás 54:13
„És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.” Jeremiás 31:34
János nyíltan kimondja, hogy Ézsaiás Jézusról írt, egyúttal ítéletet is hozott, valamint a hitetlenség Jézussal szemben: „És noha ő ennyi jelt tett vala előttük, mégsem hivének ő benne: Hogy beteljesedjék az Ésaiás próféta beszéde, a melyet monda: Uram, ki hitt a mi tanításunknak? és az Úr karja kinek jelentetett meg? Azért nem hihetnek vala, mert ismét monda Ésaiás: Megvakította az ő szemeiket, és megkeményítette az ő szívöket; hogy szemeikkel ne lássanak és szívökkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Ezeket mondá Ésaiás, a mikor látá az ő dicsőségét; és beszéle ő felőle.” János 12:37-41 „És monda: Menj, és mondd ezt e népnek: Hallván halljatok és ne értsetek, s látván lássatok és ne ismerjetek;” Ézsaiás 6:9
„Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg?” Ézsaiás 53:1
Ez az azonosítás nagy valószínűség szerint Pál apostoltól származik, és onnan kerülhetett az evangéliumokba:
„De nem mindenek engedelmeskedtek az evangyéliomnak. Mert Ésaiás azt mondja: Uram! Kicsoda hitt a mi beszédünknek?” Rom.10:16
Egyértelmű Jánostól, hogy egyáltalán nem szó szerint idézik az evangélisták az ószövetséget, az utalás viszont egyértelművé teszi, hogy melyik igehelyről beszél. Ennek okán nem is tesznek különbséget például a keresztülszúrás vagy felszegezés között, ám hivatkoznak az írásokra. Ez is része a passiótörténetnek, amit fentebb említettem.
„Másutt ismét így szól az írás: Néznek majd arra, a kit általszegeztek.” János 19:37
„A Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira pedig kiöntöm a kegyelemnek és könyörületességnek lelkét, és reám tekintenek, a kit átszegeztek, és siratják őt, a mint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, a mint keseregnek az elsőszülött után.” Zakariás 12:10
János evangélista Jézus prófétai színre lépését Mózestől való próféciából eredezteti, teszi ezt úgy, hogy Mózest Jézus mellé állítja, illetve a szöveg szerint maga Jézus áll Mózes pártján szemben a farizeusokkal:
„Ne állítsátok, hogy én vádollak majd benneteket az Atyánál; van a ki vádol titeket, Mózes, a kiben ti reménykedtetek. Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert én rólam írt ő. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mimódon hisztek az én beszédeimnek?” János 5:45-47
„Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én: azt hallgassátok!” V. Mózes 18:15
„Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat mint te, és az én ígéimet adom annak szájába, és megmond nékik mindent, a mit parancsolok néki.” V. Mózes 18:18
Isten mindenkihez való jósága szintén felújított gondolat, másképpen fogalmazva:
„Jó az Úr mindenki iránt, és könyörületes minden teremtményéhez.” Zsoltárok 145:9
„felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.” Máté 5:45
Mindhárom szinoptikus evangéliumban megerősíti Jézus az áldozati rendszer gyógyulásért való részét:
III. Mózes 14:2-32 - Máté 8:2-4 – Márk 1:40-44 – Lukács 5:12-14
„És ímé eljövén egy bélpoklos, leborula előtte, mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem. És kinyújtván kezét, megilleté őt Jézus, mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal eltisztult annak poklossága. És monda néki Jézus: Meglásd, senkinek se szólj. Hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel az ajándékot, a melyet Mózes rendelt, bizonyságul nékik.” (Evangéliumok)
Csia Lajos fordításában: „Egyszer csak egy bőrpoklos futott hozzá, lábához borult és megszólította: "Uram, ha csak akarnád, volna hatalmad, hogy engem megtisztíts." Erre kinyújtotta kezét, megfogta és így szólt: "Akarom! Tisztulj meg!" Azonnal le is tisztult annak poklossága. Majd így szólt hozzá Jézus: "Vigyázz, senkinek ne szólj, hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak és vidd fel tanúbizonyság-tételül nekik azt az adományt, melyet Mózes rendelt."
Ez az a szakasz, ahol nagyon nehéz eldöntenünk, hogy az evangélisták szerint Jézus hogyan állt a törvényhez, mivel három szempontból is van létjogosultsága a mondatnak. Az első szempont, hogy nem bűnért való áldozatról van szó, amit Jézus elutasított. A második szempont a beteg társadalmi illetve családi helyzete, a harmadik Jézus szolgálati útja. Elsősorban azt kell leszögeznünk, hogy nem a teljes áldozati rendszer elismeréséről van szó, hanem a gyógyulásért való áldozat bemutatásáról. Jézus önmagát új hírnöknek tartotta, nyilvánvaló volt, hogy szolgálati útja során, előbb utóbb meg kellett a hivatalos papsággal is vívnia a harcot, ennek színhelye Jeruzsálem, függetlenül attól, hogy sok egyéb helyszín is szellemi csatatérré vált, ám a tömegek és a figyelem központjában Jeruzsálem és a templom állt, mivel istenképükben ez volt összekötve magával Istennel. Jézus szándékában állt felmenni Jeruzsálembe (Lk. 9:51), lehetséges, hogy titkon reménykedett abban, hogyha minden ember, akiket meggyógyított tanúbizonyságot tesz, akkor esetleg a vallási vezetők mégiscsak elfogadják, hogy ő Istentől jött tanító, mivel csodás gyógyulások járnak léptei nyomán. Jézus nyíltan nem mondta ki ezt a reménységét, sőt a realitások talaján állva, több esetben is figyelmeztette tanítványait, ennek ellenkezőjére, arra, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy Jeruzsálemben megölik őt (Mt 16:21-Mk.10:33). Milyen tanúbizonyságról van itt szó, vagy mit jelent, hogy „bizonyságul nékik”? Azt, hogy a meggyógyultak mindannyian bizonyságot tesznek arról, hogy ő Jézus a gyógyító, tőle van a gyógyulásuk, ha úgy tetszik Jézus minden meggyógyított embere élő jel és követ volt a papságnak, farizeusoknak arra, hogy Isten képviselője itt van. Tehát nem az áldozat a bizonyság, hanem a gyógyító személye. Nem is beszélve arról, hogy az igazi átütő forradalmi sikert akkor érte volna el Jézus, ha a farizeusok beveszik Isten tudományát és magukévá teszik, majd hirdetik a népnek mindazt, amit Jézus is hirdetett. Jézusnak oka volt ezt mondani, hogy hírét elvigyék a főpapnak és a vallási vezetőknek, célja pedig, hogy elkészítse saját útját Jeruzsálembe. Ám a hatalom félt a hatalmának az elvesztésétől. Egy magyarázat szerint (ez a második szempont), Jézus azért küldte vissza az embert, hogy a közösség ahol élt, lakott visszafogadja, mivel a betegeket kivetették maguk közül, és csak a papság által gyógyultnak nyilvánított egyén térhetett vissza. Jeruzsálem figyelmét felkeltette Jézus és a papok jöttek el őhozzá még mielőtt ő felment volna Jeruzsálembe (Mt. 15:1). Ez a szakasz (a poklos tisztulásáról) mindhárom evangéliumban majdnem szó szerint megegyezik a bibliakritika álláspontja ebben az esetben az, hogy itt a közös forrásról beszélhetünk, amely mindhárom szinoptikus evangélistának a rendelkezésére állt, vagyis a legrégebbi elveszett Q forrás vagy az ősmárk arámi változata, ami közvetlenül Jézus halála után keletkezhetett, kiknek szerzői valóban első kézből tudósítottak, vagyis a szöveg nem ment végbe annyi torzuláson. Arról se feledkezzünk el, hogy nem egyszeri, alkalommal gyógyított, hanem rengetegszer, talán évek óta nem volt annyi munkájuk a papoknak a galambokkal, mint Jézus idejében. Ezen kívül maga a tény, hogy elment Jeruzsálembe, bizonyítja azt, hogy fontos volt neki, ha nem lett volna fontos nem ment volna el (M 20:17), az életét is kész volt elveszíteni az Isten igazságáért, olyan bizonyosság volt a szívében Istenről. „Hanem nékem ma és holnap és azután úton kell lennem; mert nem lehetséges, hogy a próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el.” Lk. 13:33 A Lukács evangélium 17. fejezetében találhatunk egy másik gyógyítást, ahol 10 poklost gyógyít meg Jézus, és a tízből egy jön vissza hozzá, az is szamaritánus volt. Fontos mozzanat. Tudni illik, hogy ennek volt a legnehezebb elmenni Jeruzsálembe, hiszen a szamaritánusok undorodtak Jeruzsálemtől, nemcsak azért mert a zsidók a földig rombolták a szamaritánusok szent hegyén levő szentélyét hanem, mert a becstelen kereskedéstől is iszonyodtak, ami a főpapoknál folyt a pénzváltóknál és az árusoknál. Jézust utazása alatt, pont ezért nem fogadták be szamáriában: „De nem fogadák be őt, mivelhogy ő Jeruzsálembe megy vala.” Lk.
„És látva ezt a farizeusok, mondának az ő tanítványainak: Miért eszik ez a ti Mesteretek a vámszedőkkel és bűnösökkel együtt? Jézus pedig ezt hallván, monda nékik: Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek. Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hivogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre.” „Mert szeretetet (más fordításban irgalmasságot) kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat.”
Csia Lajos fordításában: „Mikor a farizeusok azt meglátták, beszédbe ereszkedtek tanítványaival: "Miért eszik Tanítótok a vámszedõkkel és vétkezõkkel együtt?" Ahogy Jézus ezt meghallotta, így szólt: "Nem azoknak van szükségük orvosra, akik jó erőben vannak, hanem azoknak, akik gonoszul szenvednek. Ha elmentek, tanuljátok meg ezt: Könyörületet akarok, nem áldozatot, mert én nem azért jöttem, hogy igazságosokat hívjak, hanem hogy vétkezőket."
Lukácsnál és Márknál nevesítve van a vámszedő és nincsen idézet Hóseástól, Papiasz szerint az eredeti Máté ev. a hébereknek íródott. Jézust megtámadják (ok), az idézettel nemcsak a saját maguk által elfogadott prófétára emlékeztette őket Jézus, hanem kikezdte az áldozati rendszert is. Jézus leleplezi a képmutatásukat (cél), hiszen ha a prófétát elfogadják, akkor nincsen alapja annak, hogy elítéljék cselekedetét. Jézus hitelesíti Hóseás ezen kijelentését és Sámuel könyvének ezen kijelentését, egyúttal elutasítja az áldozati rendszert. A fordítók szinonimként használják az irgalmasság kifejezést a szeretet és könyörület kifejezéssel. Az áldozat elutasítása nem kizárólag Hóseásnál jelenik meg:
„Véres áldozatot és ételáldozatot nem kedveltél; füleimet fölnyitottad; égőáldozatot és bűnért való áldozatot sem kívántál.” Zsolt. 40:7,
„Mert nem kivánsz te véresáldozatot, hogy adnék azt, égőáldozatban sem gyönyörködöl.” Zsolt 51:18
„Ne hozzatok többé hazug ételáldozatot, a jó illattétel útálat előttem; újhold, szombat s ünnepre-felhívás: bűnt és ünneplést el nem szenvedhetek.” Ézs. 1:13
A Zsoltárok 4:6 szerint az igazság tekinthető kedves ajándéknak, áldozatnak: „Igazságnak áldozatával áldozzatok,”.
A következő igéket, azért sorolom, fel, hogy bizonyítsam Jézus prófétai szándéka, a mózesi törvények eltörlésére, folyamatos isteni felhívások része:
„Véres áldozatot és ételáldozatot nem kedveltél; füleimet fölnyitottad; égőáldozatot és bűnért való áldozatot sem kívántál.” Zsolt 40:7
„Avagy eszem-é én a bikák húsát, és a bakoknak vérét iszom-é?” Zsolt. 50:13
„Mert nem kivánsz te véresáldozatot, hogy adnék azt, égőáldozatban sem gyönyörködöl. Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet oh Isten nem veted te meg!” Zsolt. 51:18-19
„Minek nékem ez a tömjén, a mi Sébából kerül, és a messze földről való jóillatú fahéj? A ti égőáldozataitok nincsenek kedvemre, sem a ti véres áldozataitok nem tetszenek nékem.” Jeremiás 6:20 (ez igen kifejező, főleg a 29-es vers, ahol még azt is közli, hogy a gonoszság így nem tisztítható)
„Mert nem szóltam a ti atyáitokkal, és nem rendelkeztem velök, a mikor kihoztam őket Égyiptom földéről, az égőáldozat és véres áldozat felől; Hanem ezekkel a szavakkal utasítottam őket, mondván: Hallgassatok az én szómra, és én Istenetekké leszek, ti pedig az én népemmé lesztek, és mind csak azon az úton járjatok, a melyre utasítottalak titeket, hogy jól legyen dolgotok! De nem hallgattak, és fülöket sem hajtották felém, hanem az ő gonosz szívök fásultságában a magok tanácsa szerint jártak, és háttal valának felém, és nem arczczal. Attól a naptól fogva, a melyen kijöttek a ti atyáitok Égyiptom földéből e mai napig küldtem hozzátok minden én szolgámat, a prófétákat napról-napra, szüntelen küldöttem; De nem hallgattak reám, és fülöket sem hajtották felém; hanem megkeményítették nyakukat, és gonoszabbul cselekedtek, mint az ő atyáik!” Jer. 7:22-26
„Még ha égőáldozatokkal áldoztok is nékem, sőt ételáldozataitokat sem kedvelem; kövér hálaáldozataitokra rá se tekintek.” Ámos 5:22
Az áldozati rendszer ellen folyamatos prédikálás történt, ennek ellenére mégiscsak ragaszkodtak a barbár áldozatokhoz, hiába fedték föl az igazságot ezzel kapcsolatban a próféták. Jézus csatlakozik a Zsoltárok íróihoz, Hóseáshoz, Jeremiáshoz, Ézsaiáshoz és Ámoshoz a tekintetben, hogy az a papi kódexet, amely mózesi törvénykezést tartalmazza, nem Istentől való, elveti az áldozati rendszerrel együtt. Az I. Sámuel 15:22-ben sajnos a második helyen is Úr szerepel az Isten helyett, ez kissé visszásnak tűnhet, ha elfelejtenénk, hogy az elohista kultuszt jahvistára írták át, ám tartalmilag stimmel. Továbbá maga az engedelmesség kérdése is érdekes. Félelemből, érdekből, vagy esetleg belső meggyőződésből van-e? Ha az Úr szava a véres áldozat, akkor a neki való engedelmesség pont az áldozat volna, nyilvánvaló, hogy az engedelmesség kívánalma nem az áldozati rendszerre vonatkozik.
Dániel szobor látomása egy jelentős támasz a szövegek ilyen alkalmazásához. Dániel 2: 31-
Ugyanakkor a helyes értelmezés erősen függő viszonyban áll a Biblia fordításaitól, ugyanis ha ugyanezt a szakaszt megtekintjük, a katolikus Bibliában, akkor ezt láthatjuk, szemben a Károlival:
"Nem tűnik el a jel Júdától, sem a királyi pálca a lábától, amíg le nem róják neki az adót, és a népek nem engedelmeskednek neki." Vagy nézzük a héber bibliában: "Nem távozik a jogar Júdából és a törvény pálca lábai közül, míg nem eljön Silóba és az övé a népek hódolata."
És a másik protestáns fordítás:
„Nem távozik Júdából a jogar, sem a kormánypálca térdei közül, míg eljő Siló, akinek engednek a népek." Sok esetben tapasztalhatjuk ezt, hogy eltérő fordítások zavaró tényezőként lépnek fel.
Mivel az evangélisták meg voltak arról győződve, hogy a messiás már eljött, és mivel meg voltak arról győződve, hogy az iratok szentek és Istentől valóak és arról is, hogy lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, ezért kellett az írásoknak beteljesedniük, mindannak ami meg volt írva a messiásról: „És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, a mik ő felőle megirattak.” Lukács 24:27
"A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre" II.Tim.3:16
Nyilvánvalóan elsősorban azokról az iratokról van szó, amelyeket Timóteus gyerekkora óta tud, illetve tanulmányoz, ez kiderül a szövegkörnyezetből.
"És hogy gyermekségedtől fogva tudod a szent írásokat" II.Tim 3:15
Így tehát Pál nem érthette azt a teljes írás alatt, amit ma a kereszténység, hiszen az újszövetségi rész még nem is létezett. Aki a
Igazából azt sem lehet tudni, hogy a messiás mikor született, a születésének az ideje találgatásokból áll, ahogyan az életkora is, mivel Lukács szerint körülbelül harminc éves volt, János szerint meg jóval túl volt a negyvenen, ötven felé közeledve.
Az apostolok prédikálása azért történik, mert meg van írva Jóél prófétánál, hogy beteljesedjenek az írások. „Mert nem részegek ezek, a mint ti állítjátok; hiszen a napnak harmadik órája van; Hanem ez az, a mi megmondatott Jóel prófétától: És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak. És épen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkemből, és prófétálnak. És tészek csudákat az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstnek gőzölgését. A nap sötétséggé változik, és a hold vérré, minekelőtte eljő az Úrnak ama nagy és fényes napja.” Apcsel. 2:15-20 Folytatódik a történet, ugyancsak az ószövetségre alapozva. Az apostolok imádkozni járnak a templomba, ebben semmi furcsa nem volna, hiszen pont beleillik a messiás templomhoz való féltőn szerető, és imádkozás helye c. szakaszba. Ugyanakkor „ugyanez” a Jézus otthon a belső szobában való lelki kapcsolatról beszél, kívülállók és templom nélkül. Isten továbbra is az ószövetség istenével azonosítják az apostolok, ahogyan tette a messiás az evangéliumokban: „Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, a mi atyáinknak Istene” Apcsel 3:13
Az Apcsel. tovább erősíti János evangéliumát, miszerint Jézus a Mózesi hagyomány egyenes ági folytatója: „Mert Mózes ezt mondotta az atyáknak: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai közül, mint engem; azt hallgassátok mindenben, a mit csak szólánd néktek” Apcsel 3:22,
„Ez ama kő, melyet ti építők megvetettetek, mely lett a szegeletnek fejévé” Apcsel. 4:11 és Zsolt. 118:22.
Számtalan zsidó vallási elem található a keresztény vallásban, persze a legfontosabb magának az ószövetségi tekercseknek az elfogadása. A kereszténység egyszerre vallja a szombatot és a vasárnapot, a kereszténység ágának típusától függően. Az ószövetségi részek befogadása, már az újszövetségi iratokba való ószövetségi idézetek beinjekciózása révén is megtörtént. A messiás várása egy az egyben átkerülő elem a keresztény vallásba, annak ellenére, hogy egyúttal tartják azt is, hogy már eljött. Igaz ugyan, hogy a bárány nem legel együtt az oroszlánnal, ám erről azt mondják, hogy a próféciáknak, még nem minden része teljesedett be. Végső soron azt állapíthatjuk meg, hogy a messiás történetét így alkották meg az ószövetségi iratokból az írástudók. Az evangélium feljegyzi a messiás csecsemő és kisgyermek történeteit, de a messiás ezt követő harminc évét nem jegyzi fel semmi sem.
A Máté 2:23 szerint, a próféták teljesednek be, miszerint Názáretinek fogják nevezni. Egyetlen ilyen prófécia sem található az ószövetségben.
Jó hírem van, ha a kedves olvasó idáig eljutott, akkor az öröm hírrel, illetve sokkal inkább a feladataival és az emberiség feladataival fog találkozni az utolsó fejezetben.
Utolsó kommentek