Korai gnosztikusnak tartották Simon mágust, akinek a műve a Nagy Tagadás (Apophaszisz megalé) nem maradt ránk, Hippolütosz a „Philoszophúmena” 6. fejezetében számol be tanításáról. Tanításában zsidó filozófia és görög mitológia keveredik a Tóra magyarázataival. A kereszténység ellenségévé vált, de tanításait nem tudták kiirtani, mert a II. századi gnosztikus iskolákban tovább élt.
Valentinus (i.sz.160) a keresztény gnosztikusok jeles képviselője volt, alexandriai zsidó, aki Rómában élt, tanításait beszédben és levelekben közölte. Egy hónapig volt pápa. Tanításait Theodastól vette, aki Pál apostol tanítványa volt. Ezen kívül azt mondta, hogy tulajdonában van egy gyűjtemény, amely Jézus titkos tanításait tartalmazza, s ezt nem volt hajlandó átadni a római hatóságoknak. Tanítása: Az embert három csoportba sorolta, pneumatikusok, a beavatottak, akik mélyebb ismerettel rendelkeznek és legyőzték már magukban a rossz anyagot. Pszichikusok a lelkiek, akik csak a keresztény hitig jutottak el, de nincsen mélyebb ismeretük, tehát még nem győzték le a rossz anyagot, ám lehetséges ez számukra, Hülikusok, tömegek, akik egészen az anyag rabságában élnek, szinte képtelenek ismeretek megszerzésére, (de várhatják a misztikust tudást, mint megváltást). Szerinte a vágyak feletti uralom által lesz kész a lélek arra, hogy túlélje az anyagot. A felosztás Pál apostolnál jelentkezett Valentinus előtt, az I. Kor 15:44-48-ban (lelki test és érzéki-anyagi test), a harmadik, akik már krisztusban vannak. Ugyancsak itt fogható meg Pál apostol gnoszticizmusa, amikor a földből valót és a mennyből valót megkülönbözteti, s a gnosztikusokhoz hasonlóan a földit negatív és az égit pozitív adottságokkal ruházza fel. Az a kijelentés, hogy „test és vér nem örökölheti Isten országát”, ami rokon Jézus tanításával, miszerint: „A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit.” Jn. 6:63. Valentinus tanításait Ireneus bírálta. Valentinus hívei szerint Krisztusnak csak látszatteste volt, s az ember a rossz anyagtól való függetlenségét, csak szigorú aszkézissel érheti el. A nyomorúság a tudatlanságból származik, amely szenvedést szül, a tudás váltja meg a szellemi embert, aki képes megfékezni a vágyait. A gnózis vizsgálatakor kétfajta forrás áll rendelkezésünkre, egyik része, amit a keresztény egyházatyák írtak a gnosztikusok ellen. Ireneus Öt könyvet írt a „hamis gnózis” ellen - Adversus haereses (II. sz.).
Hippolütosz ellenpápa volt (elhunyt- i.sz. 235) Görög nyelven írt, művének latin címe: Retutatio omnium haeresium (Valamennyi eretnekség cáfolata).
Epiphaniosz: (315-403) A gnózist görög nyelvű Panarion című műve támadja. Ezeken kívül: Tertullianus és Alexandriai Kelemen.
A másik forrás a fennmaradt gnosztikus írások: Codex Askewianusban található a III. században keletkezett Pisztisz Szophia, a legterjedelmesebb gnosztikus értekezés, ma magyarul olvasható és beszerezhető nem kevés pénzért, a Rózsakeresztesektől, a Rózsa utcában. Codex Brucianusben Jeú két könyvét és értekezést tartalmaz. A művek a III. századból valók. Codex Berolinensisben található Evangélium Mária szerint, János apokrifonja (titkos irata) és a Sophia Jesu Christi (Jézus Krisztus bölcsessége). A Nag Hammadi-i leletben 13 könyvből álló gnosztikus kódexre találtak a második századból, 41 írás teljesen ismeretlen volt, 12 írásról pedig voltak ismeretek korábban is.
A keresztény gnosztikusok között voltak karizmatikusok, Montanus, aki főleg nőket tanított ördögöt űzni, gyógyítani. Az ő követői voltak a montanisták. Montanus Frígiában volt presbiter 135-175 körül tanított, a keresztény hagyományt önmagával azonosította, miszerint ő a Vigasztaló, aki eljövendő. Montanus nem akart új egyházat létrehozni, az egyház nem merte bírálni, mert sok jellel járt a működés, például nyelveken szólás, prófétálás. Montanus követői keresték a vértanúhalált, mivel a túlvilágra vágytak.
A keresztény gnózishoz tartozott Markion, aki kiváltotta a kanonizáció folyamatát az egyház részéről. Markion összeegyeztethetetlennek tartotta az ószövetséget, a páli szövegekkel és az evangéliummal, ezért elvetette azt. Pálnak tulajdonított levelekből hetet tartott eredetinek, az evangéliumokból egyedül Lukács és Márk evangéliumát fogadta el, azokat is megszűrve, kimutatta az Apostolok cselekedeteiről, hogy nagy része koholmány. Kimondta, hogy az Ószövetség istene, nem lehet azonos Jézus mennyei Atyjával. I.sz. 144- körül kizárták a római gyülekezetből, így új egyházat hozott létre. Arra törekedett, hogy minden zsidó befolyástól megtisztítsa a kereszténységet. Az anyagi világ teremtőjét Jahvét Platón után-Demiurgosznak, démonnak tartotta, amely nem azonos az Istennel. Az anyagot ő is bűnösnek tartotta. Valentinushoz hasonlóan ő is meg volt arról győződve, hogy Jézusnak nem lehetett valóságos teste, csak egy képmás volt. A feltámadásról azt tartotta, hogy csak a lélek üdvözül.
A keresztény gnózishoz tartozott Baszilidész. Alexandriai tanító volt, műve az Exegetita. Tanítása szerint az emberek nagyon kicsi része birtokolhatja a tudást, ami megszabadít a világi fejedelmektől. A mártíromságot elvetette, helyette titkolni szándékozott a misztériumokat. A lélek üdvözülhet, a test romlandó. A megváltás szempontjából lényegtelenek a bűnök. A pogány áldozatok utálatosak, de bárki részt vehet rajtuk, mivel azok semmiségek. Legfontosabb tanítása, hogy nem a megfeszített krisztust kell hirdetni, hanem Jézust, aki az Atyától jött.
A keresztény gnózishoz tartozott még Karpokratész teljesen el volt szakadva a római egyháztól. „Tanításuk szerint a világot olyan angyalok teremtették, akik sokkal alacsonyabb rendűek a születetlen Atyánál. Úgy vélekedtek, hogy Jézus József fia volt és pontosan olyan tulajdonságokkal rendelkezett, mint minden más ember, kivéve, hogy tökéletesen "emlékezett" azokra a dolgokra, amelyeket régen az Atya szférájában látott. Ezért erő szállt le rá az Atyától, hogy segítségével kiszabaduljon e világ fejedelmeinek rabságából. Irenaeus arról beszámol, hogy a szekta tagjait igen nagy gőg töltötte el, mert úgy viselkedtek, mintha az ő lelkük képes lenne ebben követni Jézust, ezért még az apostoloknál is tökéletesebbek.”
Origenész is gnoszticista volt, bár az utókor hitelesítette tanításai azon részét melyet az egyház fel tudott használni, a bolygóközpontú tanításai nem lettek sikeresek.
A keresztény gnózis utolsó állomása Mani, követői a manicheusok. Mani babiloni születésű, szülei perzsák voltak. I. Sz. 216-276-ig élt. Szemlélete dualista, Zarathusztra tanításait ötvözte a keresztény tanításokkal. Sötétség – fény, szellem- anyag, kibékíthetetlen ellentétjét tanította. Isten szerinte prófétákat küld a világba. Ő magát is Istentől jött prófétának tartotta. Mani későbbi követői lettek a bogumilek, katárok. A választottak három csoportja a száj csoportja, akik vegetráriánusok, a kéz csoportja, akik tisztán cselekvők, és az öl csoportja, akik cölibátusban élnek. Ezek képesek rá, hogy a bennük levő világosságot visszavezessék a Napba. A többieknek őket ki kell szolgálniuk és a tízparancsolat szerint kell élniük. Szent Ágoston is maniheista volt kezdetben, de ő kiváltotta magát ebből az eleve elrendelés dogmájával. A gnosztikusok tanításait az ellenük készült cáfolatokból lehet kimutatni, olyan töredékesen maradtak fenn a tanítások. Az iszlám és is a zsidó vallás is befogadta a gnoszticizmust a saját területén. Az iszlám gnózis a szufizmus, a zsidó gnózis a kaballisztika, ez utóbbi részben gnosztikus. A kabbala a csúcspontját a XVI. században érte el, de annak gyökerei a második századik nyúlnak vissza. A kereszténység Hamvas Béla szerint hibát követett el, amikor nem fogadta be a keresztény gnózist, ez lehetett az oka annak, hogy a jézusi evangélium nem tudott érvényesülni a kereszténységben. A klérus hatalmi törekvése meggátolta a szabad gondolkodást, annak ellenére, hogy kanonizálták János evangéliumát, amely alapvetően gnoszticista szemléletű, hiszen a világosság, sötétség ellentétek, a logosz-tan, és az ismeret mint üdvözítő, mind megjelenik az evangéliumában. Pál is beszél rejtett titkokról, bár Pál Bulányi György szerint egybemossa a tudás, ismeret kifejezést egyéb fogalmakkal, a hittel, a kinyilatkoztatással, a titokkal, a próféciával, a bölcsességgel, az igével, az evangéliummal, nála az ismeret sosem önmagában szerepel, hanem mindig kapcsolódik valamihez. Pál szemléletében a test egyértelműen rabság akárcsak a gnosztikusoknál, kíván elköltözni belőle, s sóhajtozik a teremtett anyagi világ is, "óh én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg e halálnak testéből?", kérdezi. Jézusnál is fontos szerepet kap az ismeret, tudás és a tudás nyilvános hirdetése. Háztetőkről hirdetni, amit eddig a fülbe súgtak. Az ismeret fontos a Jó pásztornál, aki ismeri az ő juhait. Az Atya ismeri a Fiút és a Fiú ismeri az Atyát, ebből az ismeretből fakad Jézus tanítása.
A gnosztikusok szerint a megváltó nem azért jön, hogy az embereket Istennel kibékítse, hanem hogy magával egyesítse a többi gnosztikus embert. A kegyelmet felfoghatatlan önzetlen isteni jónak tartják.
A görög gnózis (tudás, felismerés) szóból ered, a görög szó pedig valószínűleg a perzsa-arab djin szóból. (Djinnek a régi arab világban egyrészt rejtett értelmet jelentettek, másrészt pedig hol jó hol rossz, hol pedig semleges szellemeket akik a köztes térben vannak, vagyis az emberi és a lelki világ között.) Ám nem közönséges tudásról van szó, hanem felsőbbrendű transzcendentális ismeretről, igazi belső tudásról. Állítása szerint az igazság mindennél előbb létezett, s minden emberben benne van, csak a kulcs hiányzik a kapu kinyitásához. Alapjaiban megtalálhatók Platón tanításai, keveredve perzsa és zsidó elemekkel. Ezen kívül angyal tan és logosz tan is hatott rá. Az angyal tan szerint minden embernek van egy személyes védőangyala, a gnoszticizmusban is felbukkan az a tanítás, hogy nem vagyunk egyedül, mert vannak, akik vigyáznak ránk. A logosz tant Philón alkotta meg, Caligula miatti kényszerűségből, lényege, hogy az ószövetségben található bölcsességet megszemélyesítette Isten teremtő tevékenységével. A logosz tannal szinkretizálta a hellén zsidókat a platonista görögökkel.
A gnoszticizmus I.sz. I-III. századig meghatározó vallás-filozófiai irányzat, amely a belső tudást tartja az elsődlegesnek. A testet a lélek börtönének tartják. A rendnélküliség, ami a világban van, nem lehet Istentől. A kiválasztottak nem beavatáson keresztül, hanem önként indulnak el az ismeret felé, elviekben minden ember kiválasztott. „Második századi gnosztikus szektáknak azokat tekintjük, amelyek a következő összefüggő motívumsorozatra épülő koncepciót megalkották: Az emberben van egy isteni szikra: ez az isteni világból származik, de ki van téve a végzetnek, a születésnek és a halálnak: a világba zuhant. Itt (a világban) belső isteni énjének égi megfelelője kell, hogy felébressze, és végre újra magába emelje. A gnózis egy elit számára fenntartott, isteni misztériumokról szóló ismereteket jelent. (Az 1966-os messinai tudományos konferencián elhangzott definíciójavaslat)” A gnoszticizmus kereszténység egyik jellegzetessége. Tanítása szerint, két alapelv van, a jó és a rossz, ez a dualizmus perzsa eredtre utal. A Jó az Isten, a Rossz az anyag. A gnosztikusoknak legalább harminc irányzata létezett, ezen belül éles határvonal húzódik a keresztény gnózis és a pogány gnózis között. Nem zárták ki a látomást, a megérzéseket és a mágiát sem. A világ gonosz, nem lehet vele megbékélni. Mivel az anyagi világ rossz ezért Istennek nem lehet köze a világhoz, ezért a teremtést is démonoknak tulajdonítják. Az ember a démonok miatt került a szellemvilágból az anyagi világba, s az ismeret segítségével válthatja meg magát az anyagi világtól. A tudást a kiválasztottak elit csoportja birtokolja. Krisztus eon volt, aki a fényrészecskék kiszabadítása miatt jött. Halála előtt az eonkrisztus elhagyta Jézust. A katolicizmussal való összetűzés oka az lett, amikor véglegesítették, hogy Jézus testben támadt fel, innentől kezdve azokat a keresztény gnosztikusokat eretnekeknek nyilvánították, akik tagadták a testben történő feltámadást. A kereszténység elején a gnosztikusság meghatározó lényegi dolog volt, ezért a Júdás evangéliumával részletesebben foglalkozom az ezt követő fejezetben.
Utolsó kommentek